Az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői vasárnap este megállapodtak egy új kereskedelmi egyezményről. Az EU jobban is tárgyalhatott volna – ez derül ki a BBC elemzéséből.
A hétvégén sikerült véget vetni a hónapok óta húzódó vámháborús fenyegetettségnek. A tárgyalások Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke között zajlottak Skóciában. Az eredmény inkább kedvez az USA-nak, mint Európának – írja a BBC
Megfelezték a tarifát, de sokat kértek cserébe
A megállapodás értelmében az Egyesült Államok 15%-os importvámot vezet be az összes uniós termékre. Ez csak a fele annak, amit Trump július végétől tervezett bevezetni. Az ára azonban magas.
Az alku részeként az EU vámmentességet kínál bizonyos amerikai termékeknek – elsősorban repülőgépalkatrészeknek, vegyi anyagoknak és néhány mezőgazdasági terméknek. Utóbbiak olyan áruféleségek, amelyekből az EU erősen behozatalra szorul, mint például a diófélék. A szója nincs nevesítve az elérhető dokumentumokban, a termékek listája csak a következő időszakban készül el. A bor és sör esetében – különösen francia és holland nyomásra – még folynak az egyeztetések az esetleges mentességekről.
Továbbá az acélra és alumíniumra továbbra is érvényben marad a globális, 50%-os amerikai vám. Vagyis sem az ipar, sem a mezőgazdaság nem lehet elégedett a tárgyalási eredménnyel. Több tagállam – különösen Franciaország – kifogásolja az egyezmény egyensúlytalanságát. Benjamin Haddad európai ügyekért felelős francia miniszter úgy fogalmazott: „A megállapodás ugyan átmeneti megnyugvást hoz, de kiegyensúlyozatlan.”
Trump a találkozó után azt is bejelentette, hogy az EU három éven belül 600 milliárd dollárt fektet be az USA gazdaságába, többek között katonai eszközökbe és technológiákba. Emellett 750 milliárd dollárt fordítanak amerikai energiaforrásokra – LNG-re, kőolajra és nukleáris tüzelőanyagra – ezzel is csökkentve az unió orosz energiahordozóktól való függőségét.
Mások jobban tárgyaltak?
Japán a múlt héten szintén 15%-os vámtarifákban tudott megállapodni az USA-val. Ami a behozatalt illeti, az amerikai agrárexport több mint 90%-a vagy vámmentes, vagy jelentős kedvezményekkel léphet be Japánba. Az Egyesült Királyság csupán 10%-os tarifát alkudott ki az USA-val, ami szinte minden termékre érvényes oda-vissza. Évi 13 ezer tonna amerikai marhahús és 1,4 milliárd liter bioetanol azonban vámmentesen léphet be az Egyesült Királyságba.
Bárhonnan is nézzük, az EU szerény mérleget vonhat, míg az amerikai fél óriási sikert és történelmi jelentőségű alkut ünnepelhet. Von der Leyen szerint az a legfontosabb, hogy a megállapodás stabilitást hoz a gazdasági szereplők számára. A technikai részleteket az elkövetkező hetekben dolgozza ki az Európai Bizottság, a végső jóváhagyást pedig a tagállamok kormányai adják meg.
Ebben a cikkben arról írtunk, hogy egy esetleges 30%-os USA-vám Dél-Amerika felé fordította volna Európát. Csakhogy Brazília nem helyettesítheti az USA-t a kereskedelmi kapcsolatokban, emellett a Mercosur-megállapodás sokkal több hátránnyal járt volna az európai mezőgazdaságra nézve.