Olyan jó ára volt a takarmányárpának, hogy sok, eredetileg söripari célra szánt gabonát is végül a takarmányiparnak adtak el a termelők. Ez mostanra kifejezett hiányhoz vezetett sörárpából.

Szárnyalt a takarmányárpa
Március végén és április elején megnövekedett az exportkereslet az ukrán takarmányárpára, mivel a kereskedők igyekeztek lezárni korábbi szerződéseiket. Ennek hatására emelkedtek a termény felvásárlási árai. (A jelenség általános volt a térségünkben, itt írtunk róla.) Az utóbbi hetekben azonban ismét olcsóbbá vált a takarmánygabona, méghozzá annak ellenére, hogy a kukorica ára élesen megugrott Ukrajnában. A nemzetközi kereskedők ugyanis lezárták az előző szezonból származó árpa felvásárlását, és elkezdtek leszerződni az új termésre – jóval alacsonyabb áron.
A 2024/25-ös gazdasági évben április 17-ig Ukrajna összesen 2,24 millió tonna árpát exportált, ami 5%-kal haladja meg az előző szezon azonos időszakának volumenét (2,132 millió tonna). A szezon első felében a takarmányárpa olyannyira drága volt, hogy sok termelő inkább takarmányként értékesítette a malátának szánt áruját. (Lásd: Rakétasebességgel drágul az árpa.) Ez a szezon végére hiányhoz vezetett a söripari alapanyagból. Így most a sörgyárak 11.400–12.000 hrivnya/tonna (kb. 100,6 ezer Ft/t) árat kínálnak a beszállított árpáért, de alig találnak megfelelő minőségű tételeket.
Legkésőbb szeptemberben eladjuk
A sörnek való gabonát a magyar gyakorlatban is korán, legkésőbb szeptemberig leszállítjuk/eladjuk. Ekkor már megbecsülhető, hogy mennyire lesz jó a kukoricatermés, azaz mennyi a tárolandó áru, és milyen kereslet alakulhat ki a takarmány- és sörárpára. Ilyenkor már azt is tudni kell, hogy melyik árpafajtát vetjük el ősszel, azaz a takarmány- vagy a söripar felé mozdulunk-e el. Így a nagy, őszi árparaliból a legtöbb magyar gazda kimaradt.
Lásd még a témában laptársunk, az Agrárágazat cikkét: Sör lesz belőle vagy takarmány?