fbpx

Az esők és a spanyol újkrumpli

Írta: Szerkesztőség - 2025 április 09.

A sok márciusi csapadék ugyan elöntötte a mélyfekvésű területeket Dél-Spanyolország kertészeteiben, de legalább öntözési korlátozások sincsenek. A szárazabb táblákban megfelelő – bár nem kiugró – termésre számítanak a burgonyatermelők.

burgonya
Fotó: shutterstock.com

Hektikus volt az időjárás

Az elmúlt két évben Dél-Spanyolországban az állam által előírt öntözővíz-korlátozások voltak érvényben. Emiatt a termesztés jellemzően olyan területekre korlátozódott, ahol kutak, talajvíz vagy saját víztározók álltak rendelkezésre. A mostani újkrumpliszezont azonban nagy esők előzték meg, így feloldották a korlátozásokat, és a termelők ismét a három évvel ezelőttihez hasonló területeket ültettek be burgonyávalszámol be a német származású Georg Kolmhofer, a sevillai Sesur cég ügyvezetője.

Mint mondja, az andalúziai korai burgonya termesztése nagyon kedvező körülmények között indult. A talajállapot jó volt az ültetés idején, majd február végétől március végéig közel 500 mm esőt kapott a térség. Ez már sok volt, a mélyfekvésű területeken megállt a víz, egyes táblák termését teljesen elveszítették a gazdálkodók, másutt a megjelent fitoftóra ellen kellett védekezni. Aztán hűvösebbre és szárazabbra fordult az időjárás, a talaj kiszáradt, és nem alakult ki jelentős fertőzési nyomás. Az erős szél Sevilla környékén megtépázta az állományt. Most a legtöbb táblán közepes gumókötődés tapasztalható, viszont nagy méretű gumókkal. A termelők korai betakarításra és közepes termésre számítanak

Indul a burgonyaexport

Az első exportszállítmányok két hét múlva gördülnek ki a térségből, majd a 19–20. naptári héten indul a tömeges eladás Németországba. „Tavaly a nagy esők miatt erősen tömörödött a talaj, ami nehezítette a betakarítást, de a kereslet olyan nagy volt, hogy a gyengébb tételeket is el lehetett adni. Idén jó a talajállapot, viszont a spanyol piac legalább 2-3 hetes csúszással számolhat, mivel a márciusi vetést meghiúsították az esők” – mondja a szakember.

A belföldi értékesítés jelentősége az évek során nőtt: „A spanyol élelmiszer-kiskereskedelem célja, hogy egész évben hazai burgonyát kínáljon. Ez ahhoz vezetett, hogy az exportarány a 15 évvel ezelőtti 90% fölötti szintről mára 55%-ra csökkent. A német piac, amely korábban a legnagyobb felvevő volt, szintén visszafogta megrendeléseit – részben a jobb tárolási technológiák, részben az olyan új beszerzési források, mint Egyiptom miatt. Mindezek ellenére a spanyol korai burgonya továbbra is keresett az exportpiacon. Tavaly például Franciaország is jelentős mennyiséget vásárolt, ami ritkaságszámba megy. Németországon kívül Belgiumban, Portugáliában, Skandináviában és Lengyelországban is nagyra értékelik a spanyol újkrumplit” – sorolja Kolmhofer.