És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!
Váci Mihály verse talán elég komoly felütés ahhoz a komoly témához, amely most napirendre kerül. Utólag fogjuk majd igazán érteni, hogy mekkorák azok a hullámok, amelyek hátán egy új korszakba lép most a magyar agrárium. Évtizedek óta cipelt terhek kerülnek le róla, megértjük a verseny lényegét, és ami még fontosabb, beleállunk a versenybe.
Kevesebb szereplővel, nagyobb, szélesebb együttműködések mentén, de mindenképpen versenyképesebb lesz az agráriumunk e pénzügyi-kifizetési ciklus végére. Ennek előmozdítása érdekében e cikkben számba veszem azokat a kitörési pontokat, amelyek – korántsem véletlenül –a gyengeségeinkkel azonosak.
Stratégiai fordulat
A stratégiaalkotás szakma, amelynek megvannak a maga szabályai, módszertana. Mindenekelőtt (1) kell egy világos célmeghatározás, ami esetünkben a magyar mezőgazdaság átvezetése az új korszakba, amelyben az időjárás már sokkal több kihívást hordoz, a piacok átrendeződnek, nincs munkaerő, technika viszont dögivel, a fogyasztói és szabályozói elvárások pedig szintén újratervezésre kényszerítenek. Aztán (2) következik a helyzetértékelés, majd (3) a stratégiai irányvonalak első meghatározása, (4) az érintettek bevonása és (5) egy konszenzuson alapuló stratégiai terv lefektetése.
Ez egy nagyon leegyszerűsített menetrend, de az azért látszik belőle, hogy kemény meló lesz, és persze a folyamatos karbantartás, taktikai elemekre való lebontás sem maradhat el. Minden nappal növekszik lemaradásunk. Elnézést a kemény szavakért, de láthatóan nem tanultuk meg a leckét. Az igen merev vetésszerkezetben alig van változás.
Tavasszal – többek között persze – 800 ezer hektár kukorica és 700 ezer hektár napraforgó került elvetésre. Alapnövényeink közül a szója és a rozs területe emelkedik, a repcéé, durumé stagnál, a búzáé, kukoricáé, árpáé trendszerűen zsugorodik. Eközben a kombájnok már lassan le is vágják a még kint lévő növényeket. Újabb gabonapiaci világrekord születik, a növekvő kereslettel és suhintásnyi csökkenéssel együtt is magasak a készletek. A globális gabonapiaci készlet/felhasználás arány nem változik, 26 százalék. Az pedig, hogy az oroszok mit mondanak a termésükről, eddig minden évben megcáfolódott. Mint legnagyobb búzaexportőrök, nyilvánvalóan manipulálják a piacokat.
De mielőtt gabonapiaci előrejelzésekbe torkollna e cikk, eredeti küldetése, a magyarországi szántóföldi növénytermesztés kitörési pontjai helyett legyen elég annyi, hogy az áremelkedések nem tartósak. (Ez is kiderül – előrejelzésem megmérettetik –, mire olvasóink kezébe kerül a lap.)
Az első kitörési pont: a piacismeret
Azt látjuk, hogy a vetésszerkezeti változások igen lassúak. Baj ez? (I.) Egyik szempontból határozottan igen. A piaci helyzet az elmúlt két évben bebizonyította, hogy a tömegcikkek piacán versenyképességünk korlátozott. Ennek okai a minőségi és mennyiségi oldalon, a szállítási kapacitások terén egyaránt keresendők. Úgy is fogalmazhatunk, hogy megérkeztünk a valódi verseny közelébe. Még mindig sok a beavatkozás, de a burok már bomlik körülöttünk. A következmények az üzemszerkezet gyorsuló változásán, magyarul a koncentráció növekedésén jól láthatóak.
(II.) Másik szempontból viszont nem baj, hogy lassan változik a vetésszerkezet, mivel kialakult értékesítési lánc nélkül igen nagy az új növények vetésének kockázata. Más szóval, ne tegyünk semmit a földbe addig, amíg nincs elképzelésünk a termés értékesítési lehetőségeiről. Az alábbi szófelhőbe egy sor olyan növényt írtam bele, amelyekkel akár színesíthetnénk is vetésszerkezetünket, de ismétlem: kialakult értéklánc nélkül ez túl veszélyes. Mit kell tenni? Megszervezni. Kinek? Mindenkinek, aki részt szeretne venni benne. A termelők hajlamosak azt hinni, hogy nem az ő dolguk. Nekik csak termelni kell. Hatalmas, korszakos tévedés.
Második kitörési pont: szervezettség
Bár ez hallható mindenhonnan, nem árt ismét szajkózni: a szántóföldi növénytermelés válsága csak akkor lesz rövid távú jelenség hazánkban, ha gyorsan tudunk alkalmazkodni a kialakult gazdálkodási környezethez. Ehhez egyszerre kell egy sor fronton előre lépni. A talajélet javítása, piacszervezési feladatok, új, illetve háttérbe szorult kultúrák termelési és piaci ismereteinek elsajátítása, finanszírozási, fejlesztési, humánerőforrás-problémák megoldása. Akkor fogunk visszatérni a fenntartható növekedési pályára, ha új támaszokat építünk.
Mindkét szó fontos. A fenntarthatóság kezd máris a mindennapjaink része lenni. A növekedést pedig újra kell értelmeznünk. Nem az a siker kulcsa, ha két számjegyű hozamokat érünk el, hanem az, ha nyereségünket tudjuk növelni. Tisztában kell lennünk a költségnyereség pontokkal, és energiáinkat ennek megfelelően elosztani. Régi vesszőparipám ez. Nem ismerjük eléggé a piaci mechanizmusokat, rájuk mondjuk, hogy kiszámíthatatlanok. Ez olyan, mint amikor ezer okot sorolunk, miért kell ragaszkodni a megszokott gazdálkodási szerkezethez. A valóság azonban hátba ver.
Harmadik kitörési pont: az alkalmazkodás sebessége
Ami a jövedelmezőséget illeti. Az, hogy átlagosan immár egyre gyakrabban látunk veszteséges kalkulációkat, nem jelenti azt, hogy ne lennének olyanok, akik a jelenlegi piaci viszonyok között is eredményesen gazdálkodnak szántóföldi növényeikkel. Aki okszerűen költ, pontosan ismeri, számolja önköltségét, jó időben kötött le tételeket, magas minőséget állít elő, és azt a raktárban is meg tudja őrizni, egyébként meg jók a hozamai, pozitív oldalon maradt. Ez nem a növényfajta, hanem a gazdálkodó felkészültségének kérdése. Hangsúlyozom, ezeken az árakon válik el az ocsú és a szem. Akinek hatékonysága, felkészültsége megfelelő, halad, aki nem, lemarad.
Negyedik kitörési pont: meg kell tanulnunk számolni
Nem csak a beruházások megtérülését, hanem mindennapi tevékenységünk számszaki alapjait is meg kell teremteni. Akinek pedig nem jön ki a matek, azoknak kell leginkább nehéz döntéseket hozniuk. Ha fenntartható mezőgazdálkodást akarunk folytatni, akkor az exportirányultság és az ehhez nélkülözhetetlen nemzetközi versenyképesség alapkövetelmény. A másik út a belső piac ellátására való törekvés, a maga brutális mennyiségi zsugorodásával együtt. Ez utóbbi azonban nem reális alternatíva, hiszen az import könnyedén (még jobban!) kinyomna minket saját piacunkról. Egyszerűen nem tudunk tömegcikkek nélkül létezni, azok pedig egyre nagyobb üzemméretet, egységes tételeket és kiemelkedő minőséget igényelnek. (Ezzel mellesleg kész is az agrárstratégia. Bár megvalósulna!)
Bár az export legnagyobb szeletét még mindig a gabonafélék alkotják, idén ezt a pozíciót – előrejelzésem szerint – az állati takarmányok veszik át, méghozzá tartósan. Miért gondolom ezt? Azért, mert bár a jelenlegi gabonaárakon már bárkivel versenyre kelhetünk, egységes tételeink olyan nevetségesen kicsik, hogy nem tudnánk egy rendes irányvonatot sem megtölteni. Azonnal kellene a fajtaválasztás, a technológia és az értékesítés terén egységre lépnünk, mert holnap már késő. Ki van mellette? Lássam a kezeket a magasban! Nos, hajrá állateledel-gyártók, tiétek a trófea.
Elmulattunk pár évtizedet, és elmulasztottuk egy sor egyszerű logikával belátható lehetőséget arra, hogy fenntartható agrármodellt alakítsunk ki. Az elkényelmesedés okait már késő firtatni, mint ahogy azt is, hogy mi kinek a hibája. A jelenlegi helyzet felismerése és megértése viszont egy olyan vízválasztó, amin sokan nem jutnak át. Azok, akik az együttműködés elsődlegességét megértik, van jövőjük, akik továbbra is csak a territóriumuk körbepisilésével vannak elfoglalva, azok számára rossz hírem van. Ha ugyanis megvizsgáljuk, milyen tényezők teszik lehetővé a tisztes haszonhoz való tartós, fenntartható hozzájutást egy adott termék adott mennyiségű és minőségű értékesítésekor, akkor a piacbefolyásolás mértéke a döntő.
Ezt több módon lehet elérni. Egyedi termékkel, erős márkával, hatalmas piaci részesedéssel, politikai nyomással vagy leginkább ezek egészséges kombinációjával. Szervezettség. Ehhez bizalom kell. A bizalmat nem adják ingyen. Átláthatóság, minőségbiztosítás, nyomon követhetőség, harmonizált tevékenységek. Minél később kezdjük el ezeket, annál kevesebben maradnak talpon. Az üzenet egyértelmű: erős piacbefolyásoló képességet kell kialakítani a hazai élelmiszerláncban.
Az ötödik kitörési pont: az együttműködés
A termelés diverzifikációja csak szoros együttműködésben képzelhető el. De továbbmegyek. Mi akkor exportálunk gyártói márkás feldolgozott élelmiszereket, ha valamelyik multi azokat nálunk állítja elő. Ezzel szemben az importoldalon tömött sorokban jönnek a márkák. A márka egy színvonal, bizalom.
Hogyan tudnánk a hazai márkákból nemzetközieket faragni?
‑ Igen stabil belső piaci keresletre alapozva;
‑ igen sok pénzt marketingre fordítva;
‑ igen erős K + F + I háttérrel, és ezek eredményeinek gyors gyakorlatba ültetésével;
‑ igen hatékony értékláncokat és értékesítési csatornákat kialakítva.
Nos, ezekből melyikkel állunk jól most és a belátható jövőben? Egyikkel sem. Ezt be kell látnunk, és az adottságaink és lehetőségeink alapján építgetni exportunkat. Ami ugyebár nem hazai márkákra, hanem egyre inkább olyan első- és másodlagosan feldolgozott élelmiszerekre kell hogy alapozódjon, amelyek stabil kereslettel rendelkeznek, és versenyképesen vagyunk képesek kínálni őket. Legalábbis a jelenlegi felállás szerint.
Hatodik kitörési pont: kutatás, és az eredmények gyors gyakorlati alkalmazása
A szántóföldi növénytermesztést folytatók körében a tevékenység szélesítése is gyakran vetődik fel ötletként mostanság. Tehát nemcsak a vetésszerkezet színesítésében gondolkodnak, hanem új lábak növesztésében is. Legyen az szárítás, tárolás, energetikai korszerűsítés, takarmánykeverés, ültetvénytelepítés, üvegházépítés, állattartás, feldolgozás vagy éppen szektoron kívüli fejlesztések. Új értékláncot felépíteni mindig nehéz, egyedül rendre nem is megy. Mint ahogy a vertikális integráltság növelése sem való mindenkinek.
A hetedik kitörési pont: diverzifikáció
Miközben a szántóföldi növények tartósan kedvező piaci viszonyai a termelési kedvet hosszú évekig magasan tartották, addig az állattartókat kirostálták a hektikus piaci, jövedelmezőségi viszonyok. Tehát míg az állattartók mezőnye már a legjobb harcosokat tudja soraiban, addig a növénytermesztőké még szép számmal tartalmaz fegyverhordozókat. Ebben a helyzetben a piaci viszonyokban beállt fordulat éppen ezt hozza felszínre.
Amennyiben a terményárak tartósan alacsonyak maradnak, az állattartók kedvező költségviszonyok között tovább fognak erősödni. Közülük is egyre többen lesznek képesek arra, hogy hatékonyságukat nemzetközi versenyképességi szintre emeljék. Így, amikor érkezik a következő hullámvölgy, már nagyobb ellenálló képességgel fognak rendelkezni. Ha e jövő fonalát tovább szövögetjük, akkor egy koncentráltabb mezőgazdaságot látunk. Jóval nagyobb gazdaságos üzemméreteket mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban. Csakhogy míg a növények kínálata sokkal szélesebb, több fajból álló lesz, addig az állatoké marad a mostani néhány.
SZERZŐ: FÓRIÁN ZOLTÁN VEZETŐ AGRÁRSZAKÉRTŐ • ERSTE AGRÁR KÖZPONT, -ELEMZÉS
