fbpx

Lesz vevő a takarmánybúzára, de az EU piacot veszít

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 augusztus 15.

Az amerikai elemzők (USDA) arra mutatnak rá, hogy az EU búzatermése az utóbbi 3 évben nem volt olyan alacsony, mint most. Ennek egyik oka a kisebb búzaterület, a másik a gyenge termés, főként az unjó meghatározó termelőjénél, Franciaországban. Ennek drasztikus hatása van az uniós búza árszintjére és eladhatóságára.

búza kézben
Kevesebb és rosszabb, de a versenytársakhoz képest magas az ára (fotó: Horizont Média)

Van kereslet a takarmánybúzára is

Miután az EU a világ második legnagyobb búzaexportőre, lényeges, hogy mekkora helyet hagy a többi globális szereplő számára a nemzetközi piacon. Becslések szerint az EU termése idén 5 százalékkal kevesebb a tavalyinál, nagyjából 127 millió tonna, de az export szempontjából meghatározó Franciaországban akár a 20%-os csökkenés is elképzelhető. A francia termelők közel 40 éve nem láttak ilyen rossz termést. Nemcsak a mennyiség kevés, de a gabona minősége is gyenge a hosszan tartó esőzés miatt.

Bár egész Európában magas a takarmánybúza aránya, az elemzők szerint nem kell alacsony búzaáraktól tartani (noha a két minőség között nagyra nyílt az árolló), hiszen kukoricából is kevesebb terem a térségben, ezért a takarmányiparnak szüksége lesz a búzára. Keresleti problémákkal nem kell számolni Európában.

Borítékolható a piacvesztés

Ugyanakkor a búza exportára nem tud az oroszországi szint közelébe ereszkedni, nagyjából 10%-kal haladja meg azt. Az ukrán árak pedig az oroszt is mintegy 10%-kal alulmúlják. A térség árversenye továbbra is a világ legolcsóbb búzáját eredményezi, amire az afrikai, ázsiai és közel-keleti importőrök tartanak igényt.

Mivel Ukrajna és Oroszország jelentős árelőnnyel bír, számukra még nagyobb tér nyílik ezeken a piacokon, az uniós tagállamok pedig egy sor tendert el fognak veszíteni az egyiptomi aukciókon, és még jobban visszaszorulnak Marokkó, Algéria és Nigéria piacán. Kína kedveli az uniós búzát, de ha az USA vagy Kanada a jó termésnek köszönhetően kedvező árat tud mondani, akkor itt is számítani lehet piacvesztésre.

Az amerikai elemzők szerint miközben az uniós búzaexport 34 millió tonnára szűkülhet (-8%), az import a korábban várt 10 millió tonnánál több lehet, hiszen egyszerre lesz kevesebb a búza és a kukorica is a tagállamokban.

búza exportárak EU
Forrás: USDA