A nyár folyamán többször módosult a vadászati törvény, részben a vadkárok megítélésével kapcsolatban is. Hazánkban elsősorban a nyugati-délnyugati megyéket sújtják leginkább a vadkárok. A szabályozás összetett: más előírások vonatkoznak a védett vadak és mások a vadászható vadak által okozott károkra, hiszen a madár- és emlősfajok harmada számít veszélyeztetettnek Európában.
Bár a gazdálkodók jelentős része semmiféle vadvédelmi megoldást sem alkalmaz, de többségük hajlandó lenne a fajok kíméletére, sőt, saját bevételeiből is áldozna erre a célra, legalábbis egy korábbi felmérés szerint.
A vadkárok megítélése anyagilag és morálisan, valamint jogilag is összetett, hiszen potenciálisan három különböző jogszabály alkalmazása merül fel. Beszélhetünk védett állatok által okozott mezőgazdasági kárról, vadászható állatok által okozott mezőgazdasági kárról, továbbá vadászható állatok által okozott egyéb kárról. Az első esetben a természetvédelmi törvény, míg a második esetben a vadászati törvény rendelkezései az irányadók. Harmadik esetben a polgári törvénykönyvet szükséges alkalmazni, amely alapján az üzembentartó csak abban az esetben mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja: a kárt az ellenőrzési körén kívül álló elháríthatatlan ok (vis maior) idézte elő.
A védelem kezdeti
Az 1970-es években neveztek meg először jogszabályok veszélyeztetett fajokat, így állatfajokat is, amelyek nemzetközi kereskedelmét nagyon szigorúan szabályozták, majd az Európai Gazdasági Közösség előbb a vonuló madarak, azután az élőhelyek védelmét tűzte ki célul jogalkotása számára. Új megközelítésként megjelent az ökoszisztéma-szolgáltatás fogalma, azaz olyan előnyök, amelyeket az emberek az ökoszisztémától nyernek. Mindennek a jelentőségét az adja, hogy a világ GDP-állományának több mint fele függ a természettől – az Európai Unióban 463 madárfajt, 233 típusú élőhelyet és 1400 további fajt tartanak számon.
A közösségi jelentőségű, kiemelt védelmet igénylő állat- és növényfajokból 156 hazánkban él. Ebből 29 olyan faj van, amely az egész világon csak nálunk fordul elő. Védelmük érdekében többek között a vadon élő állatok életterét biztosítandó a mezőgazdasági területek 10%-án védősávokat, parlagon hagyott területeket (vetésforgóban), sövényeket, kisebb tavakat szükséges kialakítani. Meg kellene állítani a szántóföldi madár- és rovarfajok drasztikus csökkenését is, illetve szigorítást tervez az Európai Unió a vadon élő állatok és növények jogellenes kereskedelme területén, akár a büntetőjogi védelem erősítésével. Mindezekkel szemben 2015-ben hazánkban nyolc nagyvad, 14 apróvad és 11 egyéb állatfaj volt vadászható. A vadászati jog már 1872 óta a földtulajdon elválaszthatatlan része.
A vadászat nemcsak jogosultság, kötelezettség is, a tulajdonos vagy a vadásztársaság, esetleg erre a célra létrejött más szervezet útján. A vadászat vadászjeggyel, engedéllyel tartott vadászlőfegyverrel rendelkező személy által végzett tevékenység. Vadászható állatfajnak a vadászati törvény végrehajtási rendelete – 79/2004. (V. 4.) FVM-rendelet – 1. §-ban meghatározott fajok minősülnek, például a szarvas, őz, muflon, vaddisznó mellett a mezei és az üregi nyúl, a fácán, a fogoly, de a róka és az aranysakál is.
Vadkár alatt a vadászható állatok által okozott kárt, míg a vadászati kár alatt a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a védett természeti értékekben, halállományban, szőlőben, gyümölcsösben másnak okozott kárt kell érteni. Év eleji sajtóhírek szerint a legutóbbi vadászati évben 3,2 milliárd forint vadkár „keletkezett” Magyarországon, egymilliárd forinttal több, mint az előzőben. Az 50 millió forintos erdei károkozás elhanyagolhatónak tekinthető. A vadkárok összegének növekedésében nagy szerepet játszottak a megemelkedett terményárak is. A vadászati törvény alapján minősített vadkárt okozhat a gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, őz, muflon, a nyúl és a fácán.
Minden más esetben a tulajdonos a kárigényét a Polgári Törvénykönyv alapján érvényesítheti. Az említett öt nagyvadból száz hektárnyi területre 6,5 egyed jut, a vaddisznó- és szarvasállomány jelentős része a Dunántúlra koncentrálódik.
Vadászható fajok kártétele – jogok és kötelezettségek
A gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár tíz százalékot meghaladó részét vadkárnak nevezzük. A tíz százalékot meghaladó részt a bekövetkezett összes kár alapján kell számolni.
A mezőgazdaságban okozott vadkárnak a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítást nevezzük. A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell meghatározni. A mezőgazdasági vadkárt a vadkárfelmérési szabályok szerint a kultúrák szerint változó időszakban lehet bejelenteni, a 79/2004. (V. 4.) FVM-rendelet 82. § (3.) bekezdése alapján. Ugyanakkor november 1-től vadkárigényt érvényesíteni csak az Agrárminisztérium honlapján a későbbiekben közzéteendő egységes vadkárfelmérési útmutatókban meghatározott eljárásrend szerint elvégzett vadkárfelmérést követően lehet.
Ez a módosítás azt a hiányosságot küszöböli ki, amely miatt számos esetben előfordult, hogy a kérelmező az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárás lefolytatását kérte, amely esetben a törvény nem írta elő a szakértő részére az értesítési kötelezettséget. Ha a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gímszarvasra és a vaddisznóra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében a vadászatra jogosultat terheli.
Az éppen még hatályos szabályozás szerint ha a föld használója vadkárigényét érvényesíteni kívánja, úgy az adott növénykultúrában keletkezett vadkárra vonatkozó bejelentési határidőn belül az észlelést követően, legfeljebb 15 nap elteltével köteles azt a vadászatra jogosultnak írásban bejelenteni. Ugyanakkor idén november 1-től a határidő 5 napra csökken, az indokolás szerint azért, hogy a kár fennállása, illetve annak mértéke pontosabban meghatározható legyen.
A vadászatra jogosult meg kell, hogy adjon a földhasználók számára elérhető módon a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartót, továbbá például fokozott vadveszély esetén gondoskodni kell a vad riasztásáról, vagy éppen a szükséges mértékben és mennyiségben vadkárelhárító vadászatot kell folytatni. Ha a károkozás vadászterületen történt, akkor a vadászatra jogosult tartozik érte felelősséggel (még ha a vad úgynevezett váltóvad is), ha nem, akkor a felelősség azé, akinek vadászterületéről a vad kivált. Ha ez utóbbi információ nem áll rendelkezésre, azt marasztalják el, akinek a területe a legközelebb fekszik a károkozás színhelyéhez.
A kár mértékéről
A károsult a káresemény bekövetkezésétől számítva 3 évig követelheti az ingóságaiban esett kár megtérítését, de a vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A polgári törvénykönyv szerinti felelősségi szempontból lényeges károk például a „dolgokban” okozott károk, a háziállatok elpusztításával okozott károk, az embereknek (nem vadásznak!) okozott károk, sérülések, valamint egyes mezőgazdasági károk.
A kártérítést mérsékelheti a károsult közrehatása: a károkozó és a károsult között a kárt magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem megállapítható, közrehatásuk arányában kell megosztani. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a károkozó és a károsult között egyenlő arányban kell megosztani. A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős, de szintén a károsult közrehatásának minősül a kertek, tanyák esetén a kerítés nem megfelelő volta, vagy a növényzet nem megfelelő karbantartása.
A károk megelőzésére érdekében a föld használója köteles a vadászatra jogosultat haladéktalanul értesíteni, vagy nagy értékű növénykultúra esetében, illetve a fokozottan vadkárveszélyes területen fokozottan közreműködni a vadkár megelőzése és elhárítása tekintetében. Köteles továbbá például a mezőgazdasági tábla esetén hozzájárulni, hogy a vadászatra jogosult ideiglenesen vadkárelhárító vadászatok célját szolgáló berendezéseket létesítsen, ha a létesítés és fenntartás költségeit a vadászatra jogosult fedezi.
A vadászatra jogosultak a föld használójával szemben vadkárátalány-megállapodást köthetnek. Ez alapján a vadászatra jogosult a megállapodásban szereplő fix összeget köteles a föld használójának megfizetni, vagy a károsult és a vadászatra jogosult közös megegyezéssel rendezheti egymás között a kárigényt. Ha a vadkár közlésétől számított 5 napon belül nem jön létre egyezség, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől 5 napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti az egyezség létrehozására irányuló kárfelmérési eljárás lefolytatását.
A károsult közvetlenül a bíróságtól is kérheti a kárának a megtérítését, de a kárigény érvényesítésre nem a polgári jog általános 5 éves elévülési szabályai érvényesek, hanem a peren kívüli felszólítás és egyeztetés eredménytelenségét követő 30 napon belül meg kell, hogy történjen a károsult részéről a peres igényérvényesítés a jogvesztés terhe mellett.
Mi fán terem a védett állat?
A védett állatok a vadon élő állatok sajátos csoportját képezik, amelyeket a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM-rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. A védett állat közkincs, amelyből következően az alaptörvényen és a polgári törvénykönyvön felül speciális szabályozást igényel. Az ilyen állatok által okozott károkért való felelősséget a vadon élő állat által okozott kárra vonatkozó szabályok szerint kellene megítélni, a jogalkotó azonban a károkozó állatra tekintettel sajátos felelősségi szabályok alkalmazását írja elő. Éppen ezért az általános, vadkárral kapcsolatos szabályokat a vadászati törvény, míg a védett állatok által okozott károkkal kapcsolatos szabályokat a természetvédelemről szóló törvény foglalja magában.
Védett állatok kártétele – jogok és kötelezettségek
A védett állatfaj egyede kártételeinek megelőzéséről, illetve csökkentéséről a kártétellel érintett ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a tőle elvárható módon és mértékben szükséges gondoskodnia. Ha a gazdálkodó a kártételt már nem képes önállóan megelőzni, kérheti a természetvédelmi hatóság intézkedését, vagy a riasztás engedélyezését, de természetesen felméretheti a kárt szakértővel is. A riasztási módszerek – amelyek nem tekinthetők első lépésnek – alkalmazása, illetve a túlszaporodott állomány egyedeinek befogása vagy gyérítése – kivételes eset – csak a természetvédelmi hatóság engedélyével és felügyeletével végezhető.
Indokolt esetben a hatóság köteles gondoskodni a riasztásban, befogásban, gyérítésben kellő szakértelemmel rendelkező szerv bevonásáról, ez esetben nem kell megállapodást kötni a költségek viseléséről a tulajdonos (használó) és a hatóság között, hanem arról a hatóságnak – mint állami természetvédelmi feladatról –saját magának kell gondoskodnia.
A természetvédelmi hatóságot kártalanítási kötelezettség csak az alábbi esetekben terheli:
‑ indokolatlanul nem engedélyezte a riasztást vagy a túlszaporodott állomány gyérítését;
‑ a gazda a kártételt nem képes megelőzni, a hatóság mégsem tett eleget a kérésének, hogy a veszteség csökkentésében a segítségére legyen;
‑ jogerős bírói ítélet megállapította, hogy jogsértő módon nem engedélyezte megfelelő riasztási vagy kárelhárítási módszer alkalmazását.
A védett állatfajok által okozott károk megelőzése érdekében alkalmazandó riasztási módszerek engedélyeztetéséhez kérelmet – a 348/2006. (XII. 23.) Korm.rendelet 4. melléklete alapján –szükséges benyújtani, amelynek jóváhagyása esetén is tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása. Fokozottan védett állatfajok esetén az engedély csak természetvédelmi vagy más közérdekből adható meg. A tevékenység csak az engedélyezési eljárás lefolytatásaként meghozott határozat jogerőre emelkedése után kezdhető meg.
Az eljárásra jogosult, aki a tevékenységet végezni kívánja, a kártétellel érintett ingatlan tulajdonosa, illetve használója. A kérelemhez meg kell adni az ügyfél és (ha van) képviselőjének nevét, lakcímét vagy székhelyét, az ügyfél a hatóság döntésére irányuló kifejezett kérelmét, és – ha rendelkezésre állnak – az egyedi környezetvédelmi azonosító adatokat. Az eljárás során igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetni, de természetvédelmi hatósági eljárási illetéket igen. Az ügy tárgyát képező tevékenység végzésének helye határozza meg az eljáró hatóság illetékességét. A kérelmet egy példányban kell benyújtani.
A mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében – természetvédelmi érdeket nem sértve – a kárókatona, a seregély, valamint a hörcsög riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető. Vaklövést csak megadott helyrajzi számú területen, meghatározott ideig lehet csak végezni, illetve gyérítés is csak állategészségügyi vészhelyzet esetén alkalmazható. Vadmadarak elleni védekezésképpen azok táblákról való „elcsalása” alkalmasabb módszernek tekinthető szemes kukoricával vagy trágyával. Amennyiben ez a módszer hatástalan, a vetőmag madárriasztó szerrel kezelendő, a leginkább veszélyeztetett területeken elterelő etetés is alkalmazható.
Amikor a veszélyes üzemek „találkoznak”
A magyar polgári jog a kárfelelősség két nagy fajtáját ismeri: ez a szerződésen alapuló károkért való felelősség, és amikor a károsult és a károkozó vagy esetenként az üzembentartó között nincsen szerződéses viszony. Ez utóbbi része, amelyet a köznyelv veszélyes üzemnek, míg a jogi szaknyelv fokozott veszéllyel járó tevékenység esetén fennálló felelősségi alakzatnak nevez. A kategória ezeréves, és az angol safety keep (meddig vihető el a meggyújtott tűz egy településen) intézményből származik, majd a porosz vasúti törvény vezette be a kontinentális jogba. Jelen korunkban minden olyan tevékenység (a közúti motorizált közlekedéstől egészen a vadászatig és a nukleáris tevékenységig) ide tartozik, amely nem feltétlenül okoz bármilyen kárt, de a kár bekövetkezésének veszélye a tevékenység fajtája miatt igen nagy. A károkozó akkor mentesül a felelősség alól, ha minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy a kárt egy elháríthatatlan külső ok (vis maior) idézte elő.
Ha közúton szabályosan haladó gépjármű vaddal ütközik a veszélyes üzemek (közúti motorizált közlekedés, vadállatok mozgása és esetlegesen a vadászat mint a vad mozgásának előidézője) találkoznak. Ha az autós, a közútkezelő, esetleg a vadász és a vadásztársaság is szabályosan viselkedett, akkor mindenki köteles a maga oldalán felmerült kárt viselni. A bíróság vizsgálja, hogy az állat miképp került az útra: magától, vagy a vadásztársaság éppen hajtóvadászatot tartott, volt-e kitéve vadveszélyt jelző tábla. A vadveszélyt jelző tábla azonban csak akkor indokolt, ha a vad megjelenésére az útszakaszon fokozottan kell számítani.
A vadásztársaságnak ugyanakkor kötelezettsége jelezni a potenciális vadveszélyt és azt, hogy a vad fokozott megjelenésére lehet számítani. Ha van ilyen tábla, a sofőröktől a fokozott óvatosság és a mérsékelt sebesség egyértelműen elvárható. Idén júliustól viszont nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának (azaz mentesül a felelősség alól), ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén. A felelősség csak akkor áll fenn, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben.
SZERZŐ: CSEGŐDI TIBOR LÁSZLÓ
