fbpx

Európa fenntartható jövője az agrárium közös célja

Írta: MezőHír-2023/07. lapszám cikke - 2023 július 25.

A KITE Zrt. idén is képviselte magát június 7-8-án a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow kiállításon. A rendezvény üzenete ezúttal azokra a technológiai újításokra irányult, melyek megoldást jelenthetnek napjaink klímaválságára és gazdasági kihívásaira. A KITE ennek a törekvésnek az élenjárójaként bemutatóterületén szemléltette korszerű eljárásait, és tartott gépbemutatót az érdeklődőknek.

permetező

Az agrárium folyamatosan fejlődik, miközben az éppen aktuális eljárásokkal, újításokkal nem könnyű lépést tartani. A kihívást nehezítik azok a szabályozási rendeletek, melyeket az Európai Uniónak szükségszerű volt meghoznia a környezetvédelemért és az egészségesebb élelmiszer-előállításért. A kihívást az éghajlatváltozás hatásai, valamint a környezetvédelemi és az egészségesebb élelmiszer-előállítás miatti intézkedések nehezítik.

A KITE Zrt. teljes mellszélességgel áll Partnerei mögött, minden lehetőséget megragadva a teljes körű tájékoztatásra. Ebből adódóan a NAK Szántóföldi Napokon innovatív megoldásokkal, érdekes információkkal gazdagított komplex élő bemutatóra invitálta a termelőket, melyet a vállalat demóparcelláján mutatott be. A legújabb hibrideket/fajtákat, technológiai megoldásokat és inputanyagokat kalászos-, repce- és kukorica-növényállományokban mutatta meg.

Korszerű gyakorlataival és mezőgazdasági megoldásaival választ adott arra a kérdésre, hogy miként lehet költséghatékony módon 2030-ra az EU Green Deal céljainak megfelelni, megőrizve, sőt növelve a hatékonyságot. A KITE szakemberei kitértek arra is, hogyan lehet fenntartható módon, a biológiai hatásokra alapozva egészséges növényállományt létrehozni és fenntartani, ezáltal egészséges, minőségi termést betakarítani. Mint kiderült, a kulcs az okosmegoldásokban és a biológiai hatásokra jobban alapozó, hatékonyabb inputanyag-felhasználásban rejlik, amely racionális cél a következő években az agráriumszámára.

motor

Mozgó- és állógép-bemutatók

Az elhangzottakat a szántóföldeken színvonalas gépbemutató támasztotta alá, mely a talajművelés, tápanyag-utánpótlás, vetés és a növényvédelem köré összpontosult. A bemutatón 8 gépkapcsolatot láthattak a jelenlévők, melyekkel a vállalat igyekezett megmutatni, hol tart ma a legújabb csúcstechnológia. A gépflotta-felhozatal sikerét növelte a legújabb 8R 410 EVT elektromechanikus váltóval szerelt traktor, valamint az új John Deere 612R See & SprayTM rendszerrel szerelt permetező, amely Európában most, a KITE szántóföldi bemutatóin debütált. A látogatók Mezőfalván első alkalommal találkozhattak ezzel a gyomfelismerő rendszerrel felszerelt „okospermetezővel”, amely akár a köröm nagyságú gyomokat is képes felismerni és lepermetezni.

A NAK idei állógép-bemutatóján közel 25 munkagépet vonultatott fel a KITE, melyek teljesen lefedik a betakarításhoz és a logisztikához szükséges erő- és munkagépeket. A gabonabetakarítás egyik kiemelkedő képviselője a John Deere T660 kombájn, amely a T széria legkedveltebb típusa. Tangenciális cséplőrendszere nagy átmérőjű forgó leválasztódobbal rendelkezik, mely a hatékony szemleválasztás mellett a kiváló szalmaminőséget is biztosítja. A kombájnok sorában az érdeklődők megtekinthették a gazdák körében igen népszerű John Deere S770-es típust is, amely az egyrotoros cséplőrendszerének köszönhetően hatalmas betakarítási teljesítményt és kiváló szemminőséget biztosít.

Az állógép-bemutató egyik különlegessége a J & M X2431G átrakókocsi volt, mely a nagy teljesítményű, egycsigás felépítésének köszönhetően akár 2 perc alatt képes átrakni a terményt egy közúti pótkocsira. Ezáltal megspórolható a kombájn költséges állásideje, valamint talajkímélés szempontjából is kiváló választás. További előnye, hogy rendkívül szemkímélő, ami kukorica, szójabab, napraforgó betakarításánál elengedhetetlen tulajdonság.

John Deere

A felvonultatott gépek között a John Deere 9900 önjáró szecskázó bizonyult a legerősebb munkagépnek. Ez a 970 LEnévleges teljesítménnyel rendelkező önjáró szecskázó nem véletlenül kapott helyet a kiállított portfólióban, ugyanis a hatékony takarmány-előállítás elengedhetetlen eszköze, mely mind a betakarítás teljesítményében, mind minőségében a prémium kategóriát képviseli. Az állógép-bemutatón a KITE szakemberei igyekeztek mindenki igényének megfelelően bemutatni az erő- és munkagépeket, így közép- és prémium kategóriás John Deere traktorok, SIP rendképző, valamint egy Geringhoff kukoricaadapter is megtekinthető volt a kínálatban. A logisztikai feladatok hatékony elvégzéséhez kétféle JCB rakodó: egy törzscsuklós TM220-as és egy teleszkópos 542-70-es AgriLoadall képviselte a repertoárt. Továbbá SIP tárcsás fűkaszák és egy Joskin tandemtengelyes pótkocsi is bemutatásra került. A látogatók közelebbről is megismerhették a John Deere hengeres bálázóit, melyeket egy V451 R-es változó kamrás és egy F441M-es fix kamrás típus képviselt. A NAK Szántóföldi napokon a KITE Zrt. precíziós szaktanácsadással is segítette Partnereit, amire az idén debütált rendezvénykamionban került sor.

FORRÁS: NAK-SAJTÓKÖZLEMÉNY