fbpx

Tavaly már ötödével kevesebb földet tudtak eladni

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 június 21.

Éppen az állami földárverések előtt jött ki OTP Termőföld Értéktérképe, ami már előre vetíti a vásárlóerő csökkenését a földpiacon érdekeltek körében. Másrészt inflációs környezetben tartogatni is érdemes a földvagyont, így potenciális eladóból is kevesebb léphetett a színre. Végeredményben enyhe drágulás mellett ötödével szűkült az eladott földterület.

földmérés
Csak a szántó és az erdő tudott érdemben drágulni (forrás: geodeziakft.hu)

Csak a szántó és az erdő az érték

Tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb földterület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Mintegy 37,8 ezer hektárt értékesítettek a megelőző évi 50,6 ezer hektár után. Az árak azonban nőttek, még ha az inflációhoz mérten szerényen is, az összes művelési ág átlagában 3,2%-kal.

Művelési áganként azonban eltérő a helyzet.Míg az erdő- és szántó 7,3%-kal magasabb összegért is vevőre talált, addig a kert-gyümölcsös kategória csak minimálisan drágult (+1,7%), a szőlők és gyepek ára pedig stagnált. (Megjegyezzük, az állampapírok hozama most kétszer magasabb, mint a földbe tett összegé.) Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld így is átlagosan 3,2-szeresére növelte árát 2022-re.

Az eladott földterület csak két vármegyében, Tolnában és Zalában nőtt az elmúlt évben 9, illetve 34%-kal. Csongrád-Csanád és Fejér vármegyében viszont közelítette a 40%-ot a visszaesés mértéke.

Ahol kelendő a föld

A NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó OTP Termőföld Értéktérkép szerint 1,994 millió forint a termőföldek átlagos hektárára. A legnagyobb mértékben (13%-kal) Győr-Moson-Sopron vármegyében drágult a föld, de 10% feletti mértékben emelkedtek az árak Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom területén is. A másik véglet Veszprém vármegye, ahol közel 10%-os áresést figyeltek meg.

A legdrágább vármegye 2022-ben Győr-Moson-Sopron volt 2,51 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér lépte át a 2,4 milliós szintet. Továbbra is Nógrád a legolcsóbb vármegye; egyedül itt nem éri el az 1,5 millió forintot az átlagos hektárár” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

OTP föld értéktérkép
A földek átlagára (forrás: OTP Termőföld Értéktérkép)

Ezért drágul

„A termőföld töretlen áremelkedésének főbb okai a növénytermesztés magas jövedelmezősége, az ágazathoz kapcsolódó támogatások nagysága és a legalább öt éves haszonbérbe adásból származó jövedelem adómentessége. A piacra ugyancsak hatása lesz a Magyar Állam által idén júniusban induló, mintegy 22 ezer hektárt érintő árveréseknek, emellett az inflációs környezet is élénkítheti a forgalmat és tovább hajthatja az árakat” – sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP vállalati és agrár ügyvezető igazgatója. A termőföld-piacra ugyancsak hat a 2023-tól új szabályok szerint működő EU-s támogatási ciklus. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

Kapcsolódó írásunk: A földárverés folyamata pontról pontra.