A kékvirágú lucerna (Medicago sativa L.) több szempontból is igen hasznos szántóföldi növényünk. Főként takarmányként hasznosítják az állattenyésztésben, szénának vagy tartósítva szenázsnak, zölden, szárítva-darálva lucernalisztnek vagy -granulátumnak. Kiváló takarmány magas fehérjetartalma, fehérjéje kedvező aminosav-összetétele miatt, de karotin- és vitamintartalma is jelentős. Még humán felhasználása is létezik különböző kozmetikumokban.
A növény mélyre hatoló, szerteágazó gyökérrendszere következtében lazító hatást gyakorol a talaj szerkezetére, emellett a gyökerén, a gyökérgümőkben a Rhizobium meliloti baktériummal szimbiózisban (kölcsönösen előnyös együttélés, melyből a lucernának és a baktériumnak is haszna van) él. Ebben a „kapcsolatban” a baktériumok megkötik a levegő nitrogénjét, amelyet a lucerna is fel tud használni, a lucerna pedig a baktériumok táplálásában segít. A Rhizobiumok így évente akár 60–70 kg nitrogént is megkötnek hektáronként. A több (3-4-5) évig ugyanazon a helyen élő lucernanövények pedig hatalmas (35–50 t/ha) szerves anyagot hagynak vissza a talajban, főként megerősödött gyökérrendszerük által. Ebben a cikkben a lucerna termesztéstechnológiájával, annak elemeivel foglalkozunk.
Éghajlat- és talajigénye
Hazánk éghajlata megfelelő a kékvirágú lucerna termesztésére, bár a tavalyi év száraz, forró nyarához hasonló időjárást nem igazán kedveli, inkább a mérsékelten meleget. Hidegtűrő képessége nagyon jó. Fagytűrését javíthatjuk, ha az utolsó kaszálást úgy időzítjük, hogy utána még a lucerna újra tud növekedni, és 10–15 cm-es állapotban érik az első fagyok.
A talajjal szemben viszont igényes. Nagyon fontos, hogy a talaj lazább szerkezetű, jól levegőzött, mély termőrétegű legyen. A rossz vízgazdálkodású, magas talajvízszintű, ennek következtében levegőtlen talajokon nem termeszthető sikerrel. A legkedvezőbbek számára a csernozjom és csernozjom dinamikájú talajok, valamint a mészben gazdag réti és barna erdőtalajok, illetve a magasabb humusztartalmú, meszes homoktalajok. A mésztartalom nagyon fontos, legalább 1% felett kell lennie, viszont a túl sok sem jó, mert az az egyéb tápanyagok felvételét korlátozhatja, akadályozhatja. A szervesanyag-tartalom is meghatározó, legalább 1,5–2% humusztartalom szükséges.
Vetésváltás
Mint a legtöbb termesztett növényünknél, a lucernánál is nagyon fontos, hogy milyen növény után szeretnénk vetni. Az elővetemény betakarításának, lekerülésének ideje, a visszamaradt szerves anyag (szár- és gyökérmaradvány) minősége és mennyisége befolyásolja mind a talajművelés, mind a vetés, kelés, kezdeti fejlődés eredményességét.
Mivel a lucernamag igen apró, így a jó minőségű vetéshez olyan elővetemények a megfelelőek, melyek kevés, könnyen bomló szármaradványt hagynak vissza. Ha nyár végén szeretnénk vetni (telepíteni), őszi kalászosok, őszi, tavaszi takarmánykeverékek, keresztesvirágúak (őszi káposztarepce, mustár, olajretek), esetleg korai burgonya legyen a lucernát megelőző növény. Tavaszi telepítés esetén is előnyös, ha a szármaradvány a területen kevés és könnyen bomló, így a talajba dolgozása jobban megoldható, de olyan növény a megfelelő, amelynek a betakarítási ideje lehetővé teszi az őszi alapművelést, akár még annak elmunkálását is.
Talajművelés
A lucerna magja rendkívül kicsi, így az egyöntetű, erőteljes keléshez elengedhetetlen az apró morzsás, szinte kertszerű talajállapot kialakítása a vetés mélységében. A talajművelés során – bármilyen kultúráról lévén is szó – a növény felépítéséből, igényeiből indulunk ki. Jelen esetben a lucernáról is elmondható, hogy a több évig tartó fejlődése során erőteljes, mélyre hatoló gyökérrendszert fejleszt, így ajánlott az alapművelést mélyen végezni, biztosítva ezzel a gyökerek akadálytalan fejlődését. A lucerna gyökere akár 8–10 m (!) mélyre is lejut, valamint a Rhizobium baktériumok miatt igényli a mélyen lazult, jó légjárhatóságú, nem tömörödött állapotot, így az elővetemény szármaradványainak zúzása, aprítása, talajba dolgozása után mélyszántást vagy lazítást kell alkalmaznunk. Augusztus közepén-végén hazánk időjárását az évek többségében a hőség és a szárazság jellemzi, amelynek következtében igen nehéz a lucerna igényeinek megfelelő magágy kialakítása.
A nyár elején betakarított növények után a lehető leghamarabb végezzük el a tarlóhántást a talaj zárásával, így csökkentjük a további száradást, elősegítjük a talaj regenerálódását, a betakarításkor elszóródott gyom- és kultúrnövénymagvak kikelését, melyeket a későbbi talajmunkákkal el tudunk pusztítani. A tarlóhántás után érdemes hengerrel lezárni a bolygatott talajfelszínt, így hozzájárulunk az alapművelés majdani könnyebb elmunkálásához. Ha tavasszal szeretnénk vetni, akkor is érdemes még ősszel elvégezni a talajmunkákat, vetés előtt így lesz elég időnk elmunkálni az őszi alapművelést, jó minőségű, kellően nyirkos magágyat tudunk készíteni.
A lucerna tápanyag-utánpótlása, trágyázása 100 kg lucernaszénához szükség van 2,6 kg nitrogénre, 0,7 kg foszforra és 1,5 kg káliumra. Emellett igen fontos számára a mész (Ca), amelyből 3–3,5 kg-ot igényel, ami körülbelül 500 kg hektáronkénti mennyiség. Hektárra vetítve nitrogénből 60–90 kg-ot, foszforból 150–200 kg-ot, káliumból 250–300 kg-ot, kalciumból pedig 500 kg-ot vesz fel, hatóanyagban kifejezve. Ezeket a mennyiségeket – természetesen előzetes talajvizsgálat alapján az adagokat pontosítva – még telepítés előtt kell kijuttatni. Ha öntözést is tervezünk, 60–80 kg/ha-ral növelhetjük a nitrogénadagot. A lucerna nitrogénigényes növény, viszont az igényelt mennyiségének megközelítőleg 65–70%-át, öntözés esetén pedig körülbelül 30–40%-át a Rhizobium baktériumok „termelik” neki, a többit a talajból pótolja. Azért is szükséges még telepítés előtt egy „kezdő” nitrogénadag, mert a szimbiózis a kelés után 3-4 héttel alakul ki, kezd el működni, addig a növény a talajban lévő nitrogént használja.
A lucerna vetése (telepítése)
Az alcímben azért van mindkét kifejezés feltüntetve, mert a lucerna évelő növényünk, az adott területen 4-5 évig is termeszthetjük. Két alkalmas időpont is létezik erre a műveletre: az egyik augusztus közepe-vége, a másik kora tavasszal, március elejétől április elejéig. Azt, hogy melyiket választjuk, sok minden befolyásolja, kezdve az elővetemény lekerülésének idejétől az időjáráson keresztül egészen a munkaszervezésig bezáróan.
Mindkét telepítésnek van előnye és hátránya is. Ha tavasszal vetünk, az előző év őszi-téli csapadéka ott lesz a talajban, ami segíti az aprómorzsás, nyirkos magágy elkészítését, a kelés kedvezőbb feltételek mellett történhet. Az ekkor telepített első éves állománynak azonban idő kell a megerősödéshez, így az első évben kettővel kevesebb alkalommal kaszálható a nyár végén vetetthez képest.
Az augusztusban telepített állomány még az ősszel fejlődésnek indul, tavasszal már fejlettebb, erősebb lesz, így már az első évben négy vagy akár öt alkalommal is kaszálható. Az állomány gyomelnyomó képessége is jobb. Nagy hátrány azonban a fentebb említett száraz talajállapot, mely – kelesztő öntözés (15–25 mm öntözővíz) hiányában – igen rizikóssá teszi az egyöntetű kelést. A lucernát sekélyen, 2-3 cm mélyre vetjük, általában gabona-sortávolságra, ami 12–15,4 cm. A nyár végi telepítésnél több, 10–13 millió, míg tavasszal 7–9 millió csírával számolunk hektáronként. Ez vetőmagmennyiségben 20–30 kg/hektár.
Nagyon érdemes ügyelnünk, hogy csak fémzárolt vetőmagot vessünk, ami arankamagmentes, hiszen a lucerna legveszélyesebb gyomnövényei az arankafélék családjából kerülnek ki. A saját előállítású vetőmagot is érdemes kitisztítani. Az augusztusi telepítést nem szabad szeptemberre hagyni, az állománynak legyen ideje megerősödni a téli fagyok előtt, míg, ha tavasszal vetünk, várjuk meg, míg melegedik a talaj, ellenkező esetben vontatott lesz a kelés, ami nagymértékű gyomosodáshoz vezethet. A vetést követően minden esetben vissza kell tömöríteni, a magok köré kell nyomnunk a talajt, ennek eszközei a sima- vagy más profilú (gyűrűs, ékgyűrűs, prizmacsúcsos stb.) hengerek.
A telepítésnek több módja is ismeretes. Leginkább a tiszta telepítést szokás alkalmazni. A nyár végi telepítésben mindig csak ezt a telepítési módot alkalmazzuk, ebben az esetben más növénnyel nem keverjük, így lesz a legegyenletesebb, legsűrűbb az állomány.
Telepítés takarónövénnyel
A csírázó fiatal lucernanövény igen gyenge habitusú, ezért az olyan területeken, ahol az erózió vagy defláció gyakori, érdemes valamilyen védőnövénnyel/takarónövénnyel együtt vetni, ami lehet például borsó vagy tavaszi árpa. A takarónövény csíraszámát ilyenkor felére csökkentjük, a későbbi beárnyékolás mérséklése érdekében. Első lépésben a takarónövényt, majd a sorokra keresztben a lucernát vetjük el.
Füves lucerna telepítése
Silózáshoz (szenázskészítéshez), legelőként, kaszálóként történő hasznosításhoz használják ezt a telepítési módot. A lucernát valamilyen egyszikű fűfélével társítják, először elvetik a fűfélét, aztán keresztben rá a lucernát.
A lucerna ápolása, öntözése
Ápolási munkái között első helyen kell megemlíteni, hogy a betakarítási technológiájából adódóan minden kaszálás után a levágott zöld növényi részek az újrasarjadó állományon vannak. Törekednünk kell a lehetőségekhez mérten minél hamarabb ezt lehordani a területről, mert minél tovább marad az új növedéken, annál inkább visszafogjuk azt a fejlődésben, legrosszabb esetben a rendek alatt ki is pusztulhat, ritkulhat az állomány, ami gyomosodáshoz, terméskieséshez vezethet. A több éves lucerna esetében, ahol már esetleg tömődöttebb, rosszul levegőző a talajfelszín, érdemes annak fogasboronával történő átszellőztetése, átlevegőztetése az utolsó kaszálás után, de még az első fagyok előtt.
Az augusztusi telepítés esetében a fiatal állomány – hasonlóan az őszi kalászosokhoz – télen felfagyhat, ez azt jelenti, hogy a télen kiolvadó, majd az újra visszafagyó talaj kitágul, aztán összehúzódik, és az ezáltal mozgó talajszemcsék eltávolodnak a gyökerektől, esetleg el is szakíthatják egy részüket a talajrészecskéktől. Ebben az esetben kora tavasszal ajánlott az állomány hengerezése.
A növény vízigényes, 600–700 mm vízre van szüksége évente. Már nyár végén, a csírázás-kelés időszakában is megsegíthetjük a csíranövényeket egy 15–25 mm vízadagú kelesztő öntözéssel. Hiszen, ha az apró magvak csírázásnak indulnak, és ebben a fázisban nincs a talajban a keléshez elegendő víz, a csírák még azelőtt elszáradnak, hogy a talajfelszínt áttörnék. Igaz, a lucerna gyökere igen mélyre is képes lehatolni a talajban (8–10 m), képes „utánamenni a víznek”, mégis, ha lehetőség van rá, érdemes öntözni állományunkat. Száraz időjárás esetén az öntözött állomány 40–50%-kal is többet képes teremni a szárazon termesztetthez képest, mert legalább egy alkalommal többször kaszálható évente. Esőszerű öntözéssel, egyszeri alkalommal 60–70 mm-es vízadaggal, évente – időjárástól függően – 3-4 alkalommal öntözzük. Kaszálás után a 10–15 cm-es fiatal növedék talaját 25–30 cm mélyen érdemes átnedvesíteni. Figyeljünk viszont arra is, hogy az öntözővíz kijuttatásával levegőtlen talajállapot ne alakuljon ki, illetve a nagyon átnedvesített talaj a betakarítási munkákat is nehezítheti.
A lucerna növényvédelme
Kártevők
A teljesség igénye nélkül, a fontosabb fajokat szeretnénk kiemelni.
Gyökérkártevői
Drótférgek, cserebogárpajorok, hamvas vincellérbogár, valamint a csipkézőbarkók lárvái. Ellenük talajfertőtlenítő szerekkel védekezhetünk.
Zöld részek kártevői
Ezek a legveszélyesebb kártevői, hiszen a sarjadó lucerna leveleit, fiatal hajtásait rágják. Ilyen a lucerna-csipkézőbogár, lucernabogár, lucernaormányos, valamint a hamvas vincellérbogár imágója. A lucernaböde és lárvája a zöld részeket hámozgatja, károsítása hatására az állomány foltokban, „kifehéredik”. A lucernapoloska pedig a leveleken, hajtásokon bimbókon, hüvelyeken szívogat, szúrásának következtében a károsított növényrész elhal. Zöldborsó- és lucernalevéltetűvel is találkozhatunk az állományunkban. A legtöbb kártevő ellen a gyakori kaszálással, szükség esetén inszekticides permetezéssel védekezhetünk.
A generatív részek károsítói
Magtermesztéssel foglalkozó termelők állományában igen komoly kárt okozhatnak a bimbók, a virágok vagy a már fejlődő hüvelyek, magkezdemények károsításával. Ilyen károsító a lucernapoloska, a lucernabimbó-gubacsszúnyog, a lucernamagdarázs, a lucernamag-ormányos. Ellenük vegyszeres védekezésre kevés szer engedélyezett, a termőhely jó megválasztása, elszigetelése, a magfogásra kijelölt terület elszigetelése, csalogatás a védekezés lehetősége.
Az emlősök közül a mezei pocok tehet még jelentős kárt a több éves növények erős gyökértörzsében. A járatok gázosításával, mérgezett csalétekkel védekezhetünk ellene.
Betegségek
A vírusok közül a levéltetvek szúrószívó szájszerve által terjedő lucernamozaik-vírust kell említeni. A vírus másik jelentős átviteli formája a fertőzött maggal történő terjedés. Védekezés: egyrészt a vírusvektorok (levéltetvek) hatékony irtása, valamint egészséges, vírusmentes állományból történő magfogás. A cerkospórás levélfoltosság esetén kerek, barna foltok alakulnak ki a leveleken, a fertőzés súlyosbodásával a levelek fokozatosan elhalnak. A korai kaszálás ajánlott védekezésként.
A lucernarozsda károsításának hatására is a lucerna legértékesebb része, a levele hullik le. Köztesgazdája a tarka kutyatej, így védekezésként a gyomnövény irtása, a korai betakarítás lehet a megoldás. Két gombafaj is okozhatja a lucerna fertőző hervadását, egy fuzárium- és egy verticilliumfaj. A csíranövények pusztulása, az idősebb állományokban a gyengén fejlett növények jelzik a károsítást. Agrotechnikai elemek helyes elvégzésével (vetésváltás, talajművelés, harmonikus tápanyagellátás), rezisztens fajtákkal védekezhetünk. Jelentős betegsége lehet még a lisztharmat, a fenésedés is, melyek ellen ugyancsak a betakarítás helyes időzítésével léphetünk fel. A lucernaperonoszpóra is okozhat csírapusztulást, főként a nyári vetésű állományokban. A fajtaválasztásra érdemes odafigyelni, mert ellenállóságuk változó ezzel a kórokozóval szemben.
Gyomirtás, gyomszabályozás
Kezdetben az állományban a növények kicsik, fejletlenek, így a talajt kevésbé képesek beárnyékolni, ezért megjelenhetnek a gyomnövények, valamint az elővetemény elszóródott magjából fejlődő növények. Nyár végén-ősz elején inkább a T1 életformába tartozó gyomok (pásztortáska, tyúkhúr, árvacsalán, veronikafélék stb.), valamint esetenként a kalászosok, őszi káposztarepce árvakeléseivel találkozhatunk.
Tavaszi telepítés esetén T3 (például vadrepce, repcsényretek) és T4 (libatop- és keserűfűfélék, kakaslábfű, muharfajok stb.) gyomok nőhetnek fel.
Leginkább megelőzéssel (területválasztás, tarlóhántás, -ápolás, vetéskori magas csíraszám, vetést megelőző talajmunkák) védekezhetünk ellenük, a fiatal állomány gyomkompetíciós képességét javíthatjuk azzal, ha biztosítjuk számára a gyors, robbanásszerű kelést, kezdeti fejlődést. Később a fejlett állományban a rendszeres kaszálás is sok gyomnövény pusztulásával jár. A második éves vagy öregebb lucernában megjelenhetnek, illetve az idősödő állományban egyre szaporodhatnak az évelő gyomok is, mint például a lósóska, mezei aszat, mezei katáng, gyermekláncfű, útifű stb.). Vegyszeres kezelésre leginkább a már megerősödött, egyéves vagy idősebb lucernában van leginkább módunk, az egyéves egy- és kétszikű gyomok ellen. A kezeléseket kora tavasszal, még nyugalmi állapotban végezzük. Egyszikűek ellen mind az új telepítésben, mind idősebb korban speciális egyszikűirtókat alkalmazhatunk.
Nagyon veszélyes gyomnövények a lucernanövényen élősködő arankafajok, ellenük elsősorban arankamagmentes vetőmag használatával, állományban foltpermetezéssel védekezhetünk.
A lucerna betakarítása
A két telepítési időpont különbsége a betakarításban is megmutatkozik. Míg a nyár végi telepítésű állományt már a következő év májusának első dekádjában, addig a tavaszi telepítést egy hónappal később lehet elkezdeni kaszálni. A további kaszálások – kedvező időjárás esetén – 5-6 hetenként következnek. Általában a másod-, harmad-, esetleg negyedéves lucernát egy évben 4-5 alkalommal kaszálják. Az egyes kaszálási időpontok igazodnak a lucerna zöldbimbós vagy virágzást közvetlenül megelőző fejlettségi állapotához, mert ekkor a legmagasabb a növény fehérjetartalma.
A betakarítási technológia igazodik a különböző hasznosítási formákhoz. Egyetlen dologra érdemes viszont odafigyelni, az pedig a növény szaponintartalma, emiatt kérődzőkkel zölden nem etethető, mert felfúvódást idéz elő az állatoknál. Létezik viszont már szaponinban szegény vagy szaponinmentes fajta is. A legelterjedtebb a széna- és a szenázskészítés. Mindkét esetben az állományt kaszálják és renden szárítják, majd a széna esetében légszárazon, szenázsnak pedig fonnyasztott állapotban bálázzák. A magasabb nedvességtartalmú anyagot bálázás után szorosan fóliába csomagolják, ahol anaerob körülmények között tartósítják az értékes szálas takarmányt.
SZERZŐ: DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP ADJUNKTUS, DR. SZABÓ ANDRÁS ADJUNKTUS • DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET
