fbpx

Újra megy lengyel alma Fehéroroszországba: drágulás várható

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 március 29.

2021 ősze óta nem szállítottak lengyel almát a fehéroroszoknak, de most megtört a jég. Áprilistól ismét elindulhatnak a szállítmányok hagyományos piacuk felé. Ennek hatása lesz az európai almapiacra.

Red Jonaprince
Mostanra a Gálát a jól tárolható Red Jonaprince váltotta fel a kínálatban (forrás: agro-market24.eu)

Új piacokra kényszerültek

„Ebben a szezonban sok almát exportáltunk Indiába, nemrég fejeztük be az utolsó konténerek leszállítását. Sok új vásárlót szereztünk a térségben, és reméljük, hogy a következő szezonban is rendelnek tőlünk. Az a tény, hogy a Royal Gála termése tökéletes minőségű volt, sokat segített az értékesítésben” – mondja Jakub Krawczyk, az almaexporttal foglalkozó Appolonia menedzsere, aki szerint mióta a fehérorosz exportútvonal megszakadt, India vált szilárd piacává a lengyel almának

Elmondása szerint az üzleti kapcsolat kiépítése nehéz volt, problémát okozott az is, hogy a lengyel kikötők nincsenek úgy bekapcsolva a világ fontos hajózási csomópontjaiba, mint az olaszokéi, ezért onnan kellett elindítaniuk a szállítmányokat. Sajnos, így is voltak fennakadások a konténerkáosz miatt. „Egy-két szállítmány akár 60 napot is a tengeren töltött a normális 3-4 hét helyett. Ha Lengyelországnak közvetlen és gyors kapcsolatai lennének a kulcsfontosságú kikötőkkel, sokkal több konténert tudnánk indítani” – panaszkodik a kereskedő.

Az Appolonia exportjának döntő többsége jobb híján az EU-ba került, míg más cégek Egyiptomban, Kazahsztánban és a Közel-Keleten próbálkoztak piacot bővíteni. Februártól mindenütt nagy volt a kereslet a Gálára és a Goldenre, ami megemelte az alma árát. Áprilistól a lengyel kereskedők ismét exportálhatnak Fehéroroszországba, korábbi legfontosabb piacukra. A kereskedő abban bízik, hogy a szezon végéig lesz még további áremelkedés, már csak a fehérorosz piac szívóhatása miatt is. „Mindannyian erre vártunk, Belarusz mindig jó piaca volt az almánknak.”

A tömegtermékek idejét éljük

A szezon második felénél járunk, amikor kiemelten fontos, hogy a szállítandó áru jó minőségű, az utazást jól tűrő fajta legyen. „A készleteink java most már Red Jonaprince. Ezzel az almával jók a tapasztalataink, a szezon végéig remélhetőleg sikerül mindet eladnunk” – mondja Jakub Krawczyk. A kereskedő arra is kitér, hogy most, amikor az emberek a megfizethető termékeket keresik, csak a legnagyobb mennyiségben termelt, ismert és igényelt fajtáknak van biztos piacuk, az újdonságok bevezetését most senki nem szívesen kockáztatja meg. Termelői szinten is a költségcsökkentés és a kockázatminimalizálás a cél, emiatt most nemigen telepítenek új gyümölcsfákat, pláne nem klubfajtákat.