A növényközösségek összeállításának fontos meghatározója a helyért és az erőforrásokért folytatott versengés.
Mikor beszélünk fajban gazdag gyepről?
A fajokban gazdag gyep nyílt, füves élőhely, amelyet általában hagyományos legeltetési és vágási módszerekkel tartanak fenn. A fajokban gazdag gyepek általában „nem javított” vagy „féltermészetes” gyepek, amelyeket jelentős mennyiségű tápanyag (műtrágya, hígtrágya) vagy gyomirtó kijuttatása nélkül műveltek/művelnek. A szakirodalomban többféle meghatározást találhatunk. Mi most az egyik legelfogadottabbat használjuk. Egy gyep akkor fajgazdag, ha:
‑ több mint 15 növényfajt találhatunk rajta négyzetméterenként,
‑ 30%-nál nagyobb a vadvirág aránya (ebbe természetesen nem számítanak bele a kártékony gyomok),
‑ 10%-nál kisebb a fehér here és évelő rozsfű jelenléte.
A legfontosabb üzenet az, hogy az őshonos növények virágzásának ösztönzése a legjobb lehetőség a beporzó rovarok, sőt az egész biológiai sokféleség számára. Habár a biológiai sokféleség megőrzése rendkívül fontos, ezt egyensúlyban kell tartani a mezőgazdasági vállalkozások igényeivel és az élelmiszer-termelés követelményeivel. Bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a fajokban gazdag legelőn alapuló megközelítések többféle előnnyel járhatnak a gazdálkodók számára, így például lehetőséget kínálnak a költséges anyagok, például a műtrágyák mennyiségének a csökkentésére, továbbá a szélesebb közösségek számára az ökoszisztéma-szolgáltatások elérhetőségének a javítására.
A fajgazdag gyepek létrehozásának vagy helyreállításának előnyei
A fajgazdag gyepek által biztosított előnyök három szinten (mezőgazdasági, ökológiai és klímavédelmi) mutatkoznak meg. Tekintettel arra, hogy ebben a szektorban tevékenykedünk, elsőként a mezőgazdasági előnyöket tekintjük át. A változatosabb „fűkínálat” hasznos lehet a legelő állatok számára, mivel több vitamint, ásványi anyagot és tápanyagot biztosítanak számukra, mint a „feljavított” gyepek, amelyeken csak néhány faj él. A változatos gyep a rovarok és más gerinctelenek sokféleségét támogatja. Emellett lehetőséget biztosít a természetes úton működő kártevőirtás alkalmazására (pl. levéltetveket fogyasztó katicák, hernyókat fogyasztó madarak megjelenése stb.), így csökkentve a mesterséges (és költséges) növényvédelem szükségességét.
A változatos, eltérő gyökeresedési mélységgel rendelkező gyep a szárazsággal szembeni ellenálló képességet is javíthatja. Az ökológiai előnyök közé sorolható, hogy a régi szénás rétek és a féltermészetes (vagy „kevésbé intenzíven művelt”) gyepek a legfajgazdagabb élőhelyek közé tartoznak, ahol őshonos növényeink széles skálájának adhatnak otthont. Ezek a területek pedig kiváló élőhelyei a gerinctelenek, a mezőgazdasági területekre specializálódott madarak és a kisemlősök számára, amelyek táplálékként e magvakban gazdag élőhelyekre támaszkodnak. A féltermészetes gyepek az egészséges talajt is támogatják, a talajban található mikroorganizmusok gazdag skálájával, beleértve ebbe a hasznos baktériumokat és gombákat is.
Ezek a talajok jó, „nyitott” szerkezetüknek köszönhetően több vizet tudnak tárolni, egészséges növények széles skáláját is képesek felnevelni és támogatni. A klímavédelmi előnyök közül kiemelkedik a gyepek jó széntároló képessége. A legelő növénytermesztése ötvözi az állatállomány legeltetését és a növénytermesztést. A két rendszert ezután úgy kezelik, hogy azok kiegészítsék egymást.
A gyepvédelem kihívásai
A gyepek védelmével kapcsolatos kihívások egyik problémája, hogy a jó minőségű féltermészetes gyepek jelenléte nem mindig nyilvánvaló. Vegyünk egy egyszerű példát. Egy termetes tölgyfát mindenki észrevesz, és magasztalja az értékét. Egyből felháborodást keltene, ha valaki elkezdené kivágni. De hány ember tudja megkülönböztetni a „jó” féltermészetes gyepet a biológiai sokféleségben szegénytől? Ez egy sokkal árnyaltabb kép. Továbbá hányan veszik észre vagy törődnek vele, ha egy gazda felszánt egy földet, és újraveti? Annyira közhely, hogy kevesen fordítanak rá figyelmet. Amennyiben egy fajgazdag féltermészetes gyepről van szó, amely már tíz–száz éve is létezett, akkor annak elvesztése nem kevésbé tragikus veszteség, mint ha valaki kivág egy erdőt. Előbbiekből következik, hogy ugyanolyan nehéz megpróbálni újrateremteni egy ősi gyepet, mint egy ősi erdőt. Azok a kölcsönhatások, amelyek a föld felett és alatt egyaránt kialakultak egy régóta fennálló gyep számtalan lakója között, nem hozhatók létre egyik napról a másikra. Összegezve, akárcsak a tölgyfacsemete ültetésekor, tudjuk, hogy sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a csemete terebélyes tölgyfává érjen, és ugyanez igaz a gyepközösségekre is.
Az élőhelyek helyreállítására irányuló múltbeli eredménytelen kísérleteket világszerte több helyen is vizsgálták. Az elemzések végeredménye a legtöbb esetben egybecsengett. A kudarc fő okát abban látták, hogy a projekt elején hiányoztak az egyértelműen meghatározott célok. Ilyen célok nélkül lehetetlen nyomon követni a gyep helyreállításának előrehaladását, és megtenni a megfelelő lépéseket a siker érdekében. A helyreállítás megfelelő ökológiai célpontja lehet egy adott faj, egy adott növényközösség vagy egy teljesen működő ökoszisztéma visszaállítása.
Többéves kutatás – a gazdák számára jól használható eredményekkel
Az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport a tavalyi év végén tette közzé többéves gyepkutatása eredményeit. (A kutatás teljes részletességgel „Co-seeding grasses and forbs supports restoration of species-rich grasslands and improves weed control in ex-arable land” címen érhető el a www.nature.com oldalon). A következőkben a kutatás azon részeit emeljük ki, amelyek gyakorlati segítséget tudnak adni azoknak a gazdáknak, akik érintettek a gyepgazdálkodás vonatkozásában.
A kutatócsoport azzal a céllal jött létre, hogy átfogóan feltárja a magok ökológiai rendszerekben betöltött szerepét. Ennek ismeretében igyekeznek hatékony megoldásokat kidolgozni a gyepek által képviselt ökológiai rendszerek sokszínűségének és működőképességének hosszú távú fenntartása érdekében. A több éven átnyúló kutatói projekt 2014-ben indult. A bázisát 36 db 4 × 4 méteres parcella képezte (a parcellák között 1 méteres pufferzónát alakítottak ki). A termelés szempontjából felhagyott terület előkészítése szántással, rotakapálással történt.
Minden rehabilitációs folyamatnál a cél az eredeti vagy az azt megközelítő állapot visszaállítása. Nincs ez másként a gyepek vonatkozásában sem. Itt a cél a gyepi élőhelyek és közösségek helyreállítása. Erre azonban nem mindig van lehetőség, ám a mezőgazdasági termelőtevékenység okozta tájsebek kijavítására van mód általa. A sikeresen elvégzett rehabilitáció eredménye nemcsak a táj pozitív vizuális élménye, hanem az, hogy az ökoszisztéma számos funkciót ellátva (takarmányforrás, méhlegelő, erózióvédelem, szén- és vízmegkötés) újra hatékony rendszerként működik.
A gyeprekonstrukció tekintetében többféle megoldás is létezik. Ezek közül a hazai kutatócsoport a magvetéses megoldást választotta. Ennek a módszernek a sikere nagyban függ a vetett fajok kiválasztásától, a vetési időpont optimális meghatározásától és az elvetett magok mennyiségétől, valamint a fajtaaránytól. A szakemberek a kutatás során azt szerették volna megtudni, hogy a magkeverékek fő komponenseit (füvek és kétszikűek) mikor érdemes elvetni annak érdekében, hogy biztosítsák a legsikeresebb kísérőfaj megtelepedését, ugyanakkor elkerüljék a túlzott gyomosodást.
A korábbi kutatások tapasztalataira alapozva a fókuszba a fűfélék kerültek. Mégpedig azért, mert a fűmagkeverék vetése hozza egységnyi idő alatt a legjobb eredményt. A füvek ugyanis pár év alatt képesek takarószőnyeget képezni, és a gyomosodást meggátolni. Előbbiekből következett az, hogy a fűmagkeverékek elsőbbséget kaptak a tájléptékű gyeprekonstrukciók során. Az éremnek van egy másik oldala. Vagyis a vitathatatlan előnyök mellett megvan a „fűdominancia” hátránya is. Ennek kapcsán azt kell megemlíteni, hogy az így kialakult gyep, a céllal ellentétesen, fajszegény. Továbbá a helyért és az erőforrásokért folytatott versengésben nagyon jó a fűfélék pozíciója: a kompetitív fajok gyors megtelepedése megakadályozhatja a kívánatos fajok megtelepedését.
A gazdag fajtapalettájú gyepek rehabilitációjához fajgazdag magkeverékekre van szükség, ami egy sajátos problémát vet fel. Mégpedig azt, hogy az ilyen magkeverékeknek jelentős a munkaigénye, és ezzel szemben nem biztos, hogy az elvárt eredményt hozzák. Ezért a gyephelyreállítás korai fázisában nem tipikus az ilyen magkeverékek alkalmazása. A kutatók arra keresték a választ, hogyha nem együtt vetik a füveket és a kétszikűeket, akkor mennyi az optimális követési idő a maximális eredmény eléréséhez. Kihasználva a 36 parcella kínálta lehetőséget, egy-egy parcellába kizárólag fűmagot, kizárólag fajgazdag magkeveréket (20 faj) vagy a kettőt együtt vetettek. A felsorolt vetésvariációknál a fűmagkeverék vetését azonnal vagy 1, 2 vagy 3 év késéssel követte a fajgazdag magkeverék vetése.
A több éven áthúzódó kísérlet eredményeit összegezve a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a legoptimálisabb megoldásnak az bizonyult, amikor a fűmagot a többi fajjal egy időben vetették. Az így vetett parcellákban jött létre a legnagyobb fajgazdagság. Ráadásul itt tapasztalták a legkisebb gyomosodást, valamint itt telepedtek meg a legeredményesebben a kísérőfajok. Így ez bizonyult a leggazdaságosabb és leghatékonyabb módszernek a tesztelt variációk közül. További tapasztalat az, hogy amennyiben nincs lehetőség az együttes vetésre, akkor az egy évvel későbbi vetés még mindig hozhatja az elvárt eredményt. Az ennél hosszabb várakozási/utánvetési idő már nem javasolható, ugyanis akkor a füvek olyan előnyt élveznek, ami segítség nélkül a kísérő fajok számára szinte behozhatatlan.
Czékus Mihály
