fbpx

Gabona-stop: nincs baj, az állam még nem élt a jogaival

Írta: Kohout Zoltán - 2022 április 27.

…mert annyira stabil a hazai ellátás, hogy nem volt szükség intervencióra a kivitel miatt. Ez jó hír, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen botrányok kísérik a hasonló exportszabályozást bevezető szerbiai viszonyokat.

gabona, zsák

Ezért volt szükség a szabályozásra

A magyar állam eddig egyszer sem élt az elővásárlási jogával azután, hogy az emelkedő árak és oroszok ukrajnai háborúja miatt itt is kiviteli szigorítást vezetett be. A hazai gabona kivitelének szabályozására azért volt szükség, hogy megfékezzék a gabonák extrém drágulását, illetve a hazai ellátást esetleg fenyegető exportot. A kormány május közepéig csak a Nébihnek előzetesen tett bejelentéshez kötötten engedi exportálni a gabonaféléket. Az állam az elővásárlási vagy vételi jogát a bejelentés napjától számított 30. nap végéig megtett nyilatkozatával gyakorolhatja. Így gabonaexportra csak akkor kerülhet sor, ha az állam e határidőn belül nem nyilatkozott arról, hogy elővásárlási, vételi jogával élne.

Eddig nem elővásárolt az állam
A napokban az RTL Híradóban  Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára megerősítette, hogy eddig erre nem került sor az állam e jogainak érvényesítésére, azaz emiatt nem maradt itthon egyetlen tétel sem. Ugyanakkor például a búza jelentős drágulását sem lassította a rendelet. Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet friss jelentése szerint Magyarországon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 120 ezer forint/tonna. Ez 64 százalékkal magasabb az egy évvel korábbitól. Ugyanígy drágult a takarmánykukorica is, ami 112 ezer forint/tonna fülé nőtt, és szintén 66 százalékkal drágább, mint áprilisban.

Nincs gond a mennyiséggel

Az állam óvatos magatartása mögött az Agrárminisztérium szerint az van, hogy „mindaddig a szintig teljes mértékben megengedjük a gabonakivitelt, ameddig az nem veszélyezteti a hazai ellátást.” Az RTL Híradó idézte Raskó György agrárközgazdászt, aki úgy véli: ellátási zavartól nem kell tartani Magyarországon. Hozzátette: a világkészletek olyan jelentősek, hogy megvan a megfelelő mennyiség, de az árak egy rossz termés esetén emelkedhetnek.

Mint laptársunk, az Agrárágazat nemrég beszámolt róla, Szerbiában komoly feszültséget okoz e téren, hogy valami különös történik az exporttilalom és a készletek épsége miatt.

Képalá webre: (Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)