A Kukorica Kör Egyesület szemléletváltást és párbeszédet hirdet a fenntartható jövedelmezőségért
A gazdálkodás igazi mérlegét nemcsak az mutatja meg, mennyit tudunk termeszteni egy hektáron, hanem az is, hogy hogyan termelünk. Dr. Körösi Katalin, a nemrég neves szakemberek társaságában megalapított Kukorica Kör Egyesület ügyvezető igazgatója szerint úgy is létezhet jövedelmező és eredményes termelés a mezőgazdaságban, hogy közben az innováció és a környezeti fenntarthatóság szempontjai is érvényesülnek. Ezt bizonyítja szerinte az is, hogy a Kukorica Kör Egyesület iránti érdeklődés és az előrelátó szemléletű gazdák tábora egyre nő.
Dr. Körösi Katalin
Mindenki tanul, gyarapodik a párbeszéddel
– A kukorica esetében is azt hinnénk, hogy már minden lényegeset tudunk erről a főnövényről. Még ha ez túlzás is, mi magyarázza, hogy tekintélyes szakemberek, cégvezetők fontosnak tartották újabb szakmai-érdekvédelmi szervezet alapítását?
– Meggyőződésünk és tapasztaljuk is, hogy a gazdálkodóknak is az a legjobb, ha a különféle, termesztéssel összefüggő szakmai kérdésekre minél több forrásból kapnak választ. A több információból körültekintőbb megoldásokat tudnak a maguk gazdálkodására alakítva alkalmazni. Tudom, sokszor már elcsépeltnek hangzik a fenntarthatóságot, a környezetkímélő technológiákat emlegetni, de ezek tényleg szerteágazó, összetett kérdések, amiket a gazdák egymás közt is megbeszélnek. Mi is ebben a tájékoztatásban, sőt, párbeszédben szeretnénk minél többet segíteni – és azért használom a párbeszéd szót, mert eközben mi, magunk, pénzügyi, tudományos vagy szolgáltató szakemberek is tanulunk.
– És miben más az, amit a Kukorica Kör Egyesület mint információs forrás nyújt?
– Azt hiszem, hogy a legmarkánsabb különbség szemléleti. Természetesen a mezőgazdasági termelés egyik legfontosabb mérőszáma, hatékonysági mutatója a mennyiség – de ez az egyik és nem az egyetlen fontos mutató. Ugyanolyan fontos az is, például, hogy milyen inputanyag-ráfordítással, menynyi költséggel érjük el azt a bizonyos hozamot. Nem utolsósorban pedig az is meghatározó, hogy mennyire sikerül mindeközben megóvni, sőt, akár javítani a termőtalajok biológiai életét, tápanyag-szolgáltató képességét, azaz a fenntarthatóságot.
– A gazdákat és a mezőgazdaságot az is érinti eközben, hogy a magyar kukorica folyamatosan veszíti el külföldi piacait. Miben marad-maradt le a hazai termesztéstechnológia a nemzetközi élmezőnytől?
– Nem hiszem, hogy termesztéstechnológiai szempontból máshogy állnánk, A maximális profitot nem a mind nagyobb hozam biztosítja, hanem a ráfordítások és a bevételek aránya mint bármely más európai ország mezőgazdasága; hiszen az inputanyagok, vetőmagok, gépi apparátusok és szakértelem nálunk is megvan. A problémát én elsősorban a vízutánpótlásban, a vízhez való hozzáférés megoldatlanságában, a kevés hazai öntözött területben látom. Mivel a kukorica esetében a legfőbb tápanyag, a nitrogén feltáródása, felvehetősége döntően összefügg a talajban lévő nedvesség mennyiségével, ezért ez alapvető fontosságú.
– De ez az arány például Ukrajnában vagy az oroszoknál sem lehet jobb, mégis erőteljes piaci offenzívában vannak.
– Ukrajnában később kezdődött el a szántóföldi mezőgazdálkodás intenzifikációja, és nagyon nagy hányadában eleve a hazainál jobb minőségű talajokon gazdálkodnak. Ez azt is jelenti, hogy a termőföldek kizsarolása is csak később indult el. A nyugat-európai, észak-amerikai konkurensekkel szemben pedig abban mutatkozik hátrány, hogy ott a jó vízellátású területeken is 200–250 kilogramm nitrogént juttatnak ki hektáronként, ami nyilván sokkal inkább hozzásegíti a gazdálkodókat a kukorica genetikai potenciáljának kihasználásához.
A hátrányok közé sorolhatók még a logisztikai, feldolgozóipari tényezők. Miután egyes piacokra csak magas szállítási költség mellett juthat el a magyar áru, ezért jobb lenne nagyobb mennyiségben itthon hasznosítani a kukoricát. A hazai takarmány- és feldolgozóipar kiszámítható piacot jelent a magyar gazdáknak, jó lenne, ha az itthon megtermelt kukorica feldolgozott formában, azaz hozzáadott értékkel kerülne a nemzetközi piacokra. Akár takarmánygyártási, akár iparifeldolgozói oldalon.
A Kukorica Kör termesztési versenye új szemléletet vezet be
Sokkal gondosabb gyakorlatra van-lesz szükség
– Mi az időjárási, a hatóanyag-kivonások okozta helyzethez, a piaci volatilitásokhoz való alkalmazkodás kulcsa?
– Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodás talán legjobb módja a talajok pufferhatásának visszaépítése, helyreállítása. Ehhez elkerülhetetlen a szerves anyag visszapótlása, folyamatos csökkenésének megállítása. Ennek az egyik első lépése a következő 5-10 évben a szármaradványok irányított, mikrobiológiai lebontatása, majd ezek szervesanyag-tartalmának talajoltással a talajba való beépítése. Ez és a szántás vagy szántásnélküliség szakmai érvei-ellenérvei messzire vezetnek, és kétségkívül ellentmondásosak. Én óvatosabb vagyok a szántás elhagyásának kérdésében. Abban persze egyetértek a talajkímélő, bolygatásmentes technológiákat hirdető kollégákkal, hogy a klímaváltozás időjárási viszonyai mellett a korábbinál sokkal körültekintőbb, észszerűbb szántási gyakorlatra van szükség. Mindennek alapja természetesen a kórtani tapasztalatok, a kártevők elszaporodásának megfékezése, ami szűk vetésforgók mellett nagy odafigyelést igényel.
Érdekeltté lehet tenni a gazdálkodókat, hogy „áldozatokat” hozzanak a fenntarthatóságért
– Már utalt a Kukorica Kör Egyesület „manifesztumára”: arra, hogy az Egyesület nem a hozam mindenekfelettiségét hirdeti, hanem a valódi jövedelmezőséget és a környezeti fenntarthatóságot tartja szem előtt. Mik azok az érvek, amik felülírhatják az évszázados ösztönt: hogy a hozam a döntő, a legfőbb szempont és cél a termesztésben, nem pedig például az innováció vagy főként a jövedelmi-piaci megfontolások?
– Rengeteg tanulmány és mérés igazolja, hogy egy bizonyos termésszint fölé való emelés egyre többe és többe kerül. Ez pedig egyre nagyobb mértékű befektetést és lekötött tőkét igényel a termény értékesítéséig, ami szintén csökkenti a hektáronkénti profithányadot. Mivel a mezőgazdaság is üzlet, természetes, hogy a cél a maximális profit. Csakhogy ezt nem a mind nagyobb hozam biztosítja, hanem a ráfordítások és a bevételek aránya. Lehet úgy elérni 15–18 tonnát egy hektáron, hogy hatalmas mennyiségű inputanyagot, műtrágyát fordítunk rá – de akkor nyilván még szerencsés értékesítéskor is kevesebb lesz a tiszta nyereség. Ugyanakkor lehet, hogy kevesebb műtrágyázással kisebb a hektáronkénti átlagtermés, de nyilván akkor a ráfordítás sem nőtt extrém magasságokba, sőt, a talajt sem terheltük meg indokolatlanul nagy mennyiségű műtrágyával vagy növényvédő szerrel. Szóval, nem az adott területről lehozható maximális mennyiség a legfontosabb, hanem az, hogy etikusan használjuk-e a földeket, gondoskodunk-e róla, hogy a gyerekeink-unokáink is tudnak-e majd rajta élelmiszer-alapanyagokat termeszteni.
– Ismerve a magyar átlagpolgár szemléletét, a gazdálkodók egy jelentős hányadának gondolkodását, nehéz elképzelnem, hogy „mindent” feláldoznának a környezetvédelem oltárán.
– Természetesen tudatában vagyunk a valóságnak. Autót sem feltétlenül aszerint vásárolnak az emberek, hogy mennyire „zöld”, hanem más szempontok is fontosak lehetnek, annak ellenére, hogy sokat fogyaszt vagy nagy az „ökológiai lábnyoma”. És nyilván tisztában vagyok vele, hogy a mezőgazdaságban is sokszor figyelmen kívül maradnak azok az érvek, amik kíméletesebb, fenntarthatóbb szempontokat tartalmaznak. Sokfélék vagyunk. De tény, hogy szerencsére sokan vagyunk, akik igenis fontosnak érzik, és a gyakorlat szintjén is hajlandóak, sőt, elkötelezettek tenni a környezetkímélő mezőgazdaság megteremtéséért. A Kukorica Kör Egyesület alapító tagjai mind ilyen szemlélettel rendelkeznek: az előrelátók közül kerültek ki. És meggyőződésem, hogy egyre többen gondolkodunk így, hiszen egyre többen látják be, hogy egy darabig lehet nem törődni a környezet rombolásával, a talajok minőségének csökkenésével, de idővel elkerülhetetlenül szembekerülünk a problémákkal.
– Különösen akkor, amikor egy gazda-gazdaság bérelt földeken dolgozik. Nehezen győzhető meg róla, hogy 5-10 éves távlatban a jövedelme rovására jelentős talajjavító kiadásokat vállaljon, azzal a bizonytalansággal, hogy a ciklus végén kifüggesztik a táblát, és netán más kapja meg a területet.
– Igen, ez is elképzelhető. Az Egyesületünk alapító tagjai között ezt úgy látjuk, hogy különféle érdekképviseleti megoldásokkal még az ilyen tapasztalatok is átírhatók. Banki, biztosítói, államigazgatási rálátással bíró tagjaink úgy vélik, ösztönzőkkel, támogatási rendszerben intézményesített eszközökkel érdekeltté lehet tenni a gazdálkodókat abban, hogy „áldozatokat” hozzanak a fenntarthatóság érdekében. Ha például valaki azzal, hogy tagja egy ilyen szervezetnek, mint a Kukorica Kör Egyesület, mondjuk, előnyösebb feltételekkel pályázhat, juthat hitelekhez vagy más forrásokhoz, akkor máris érdekeltté tehető a szemléletváltásban. Az Egyesület egyébként ezért is tűzte ki maga elé azt a célt, hogy erőteljes edukációs, látáskört bővítő tevékenységet is vállal.
Nem lesz egyoldalú…
– És ezt hogyan igyekszik a Kukorica Kör Egyesület véghez vinni?
– Frissen alakult szervezetként jelenleg annyit látunk, hogy rendezvényekkel, kiadványokkal, demonstrációs kísérletekkel és egy, a magunk szemléletét tükröző kukoricatermesztési versennyel tudjuk a gazdálkodókat támogatni. De ehhez máris hozzátenném, hogy azt szeretnénk, ha ez a folyamat kétirányú lenne. Nem úgy képzelem, hogy leülünk, és egyirányú módon ismeretet adunk át a gazdáknak, hanem úgy, hogy őket is bevonva párbeszédet folytatunk.
A mennyiség az egyik, de nem az egyetlen fontos mutató
– Eddig a termésversenyek mindenesetre meglehetősen egyirányúak: aki több tonnát csinált egy hektáron – bármilyen ráfordítással –, az nyert, és minden egyéb szempont kimaradt a mérlegelésből.
– Így van. Mi máshogy gondoljuk ezt. A mi koncepciónk összetett, komplex szempontokat tartalmaz. Szeretnénk bevonni, érdekeltté tenni a gazdálkodót a fenntartható termesztésben, aminek érdekében több vizsgálati eredményt is értékelnénk a termelési versenyben (mint például a talajvizsgálat), majd ezeket összemérnénk és elemeznénk. Fontosnak tartjuk láttatni, hogy például egy konkrét beavatkozás milyen eredményhez vezetett az adott gazdaságban, egy adott táblán; hogyan változik a hozam, a talajminőség, attól függően, hogy milyen szempontok alapján történik a tápanyag-kijuttatás – és így tovább. Egyszóval, nemcsak a kimenetre vagyunk kíváncsiak, hanem a bemenetre is. Mindez azért – amit említettem is már –, mert a gazdálkodás igazi mérlegét nem csupán az mutatja meg, hogy mennyit termelhetünk, hanem az is, hogy ezt hogyan, milyen minőségben tesszük, hogyan óvjuk közben azt az értéket, ami a jövőnk alapja.
