A bíborhere (Trifolium incarnatum L). sokoldalú növény. Az egyéves, áttelelő pillangós virágú szálastakarmány mezőgazdasági szerepe növekedhet az éghajlatváltozás miatt. Nemcsak a talaj termékenységét javító zöldtrágyanövény, hanem jól mézelő kultúra is egyben. Hazánkban 4-5 000 hektáron vetik, főként vetőmagtermesztés céljából. A termés túlnyomórészt Nyugat-Európába kerül, de itthoni felhasználása is erőteljesen növekszik, főként a növekvő vetőmag-szaporítás és az ökológiai másodvetések miatt. A bíborhere helye a vetésszerkezetben fontos, szerepe a gazdálkodásban szakmailag indokolt.
A bíborhere jellemzői
A bíborhere biztonságosan termelhető, jövedelmező növény, termesztéstechnológiája megfelelő. A gabonagépsorral termelhető, külön gépberuházást nem igényel. Kedveltségéhez hozzájárul, hogy 2018-tól egy-egy arányban elfogadják a zöldítésben (EFA-terület). Ebben az esetben növényvédő szerek nélkül kell termesztenünk. A szálasfehérjenövény-támogatási programban szintén szerepel a bíborhere.
A bíborherét a nitrogénben szegény, kissé száraz, kötött vagy laza löszön képződött talajokon és homoktalajokon érdemes termesztenünk. A kalászosok jó előveteménye, mivel mészkedvelő, de mésztűrő tulajdonságai vannak. Főbb termesztőtája a Dunántúl és az Északi-középhegység. Mivel sekélyen gyökerező növény, így a rossz vízgazdálkodású talajokon nagyon rosszul reagál a tartósabb vízhiányra, kora tavaszi aszályra. Szenázsnak is érdemesebb ősszel vetni, ha az elmúlt évek időjárási tendenciáit nézzük.
Magyarországon a nemesítése a2. világháború után vette kezdetét a korábbi tájfajták célzott szelekciójával, elsősorban Lovászpatona és Szarvas térségében. A jelenleg forgalomban lévő külföldi, nemesített fajták jól alkalmazkodnak az alacsonyabb nedvességtartalmú, lazább talajokhoz is. Fagytűrő és télálló képességüknek, valamint a jó gombafertőzés-ellenálló képességüknek köszönhetően hamar népszerűvé váltak (pl. Bolsena, Red, Santantonio). A piac új, ígéretes fajtája a Piroska.
2018-tól egy-egy arányban elfogadják a zöldítésben (EFA-terület)
Termesztése
A magágy-előkészítés legmegfelelőbb gépei a forgóboronák, a kombinátorok és a kompaktorok. A javasolt művelési mélység 15–18 cm. Ennél mélyebben felesleges átmozgatnunk számára a talajt, mivel alapvetően sekélyen gyökerezik. Az optimálisabb termesztési viszonyokat – kötöttebb talajokon – vetés után hengerezéssel érhetjük el. A gyűrűshenger szárazabb körülmények között is lehetővé teszi a rögmentes talajszerkezet elérését. A vetés előtti és utáni hengerezés kedvezően hat a csírázásra és a kelés egyenletességére. Az egyöntetű kelés legfontosabb feltétele a jó vetési idő megválasztása, egy jó minőségű magágy és a homogén vetésmélység készítése. Az egyenletes talajfelszín egy megdőlt állomány aratásánál is megtérül, gyorsabban és kevesebb földszennyeződéssel menthetjük meg a termést a jól előkészített táblán.
A bíborhere kiváló előveteményei a korán lekerülő növények, mint például az őszi búza. A repcére viszont nagyon oda kell figyelni, mert árvakelése komoly gondokat okozhat. A repce karanténgyom bíborherében, ezért kézzel (idegeneléssel) tudjuk csak eltávolítani a területünkről. A herbicidtoleráns repce után vetőmagcélú bíborhere termesztése nem lehetséges. A repce termése csak színre válogató géppel különíthető el a bíborheréből.
Optimális vetésideje – a tapasztalatok szerint – augusztus 20–25. Ha túl korán vetjük, akkor túl fejlett állapotban megy a télbe, az állomány befülledhet, és már ősszel megjelenhet rajta a lisztharmatfertőzés. Gabonasortávra vetjük, vetőmagnormája 20–25 kg/ha.
Az elmúlt években terjednek a 15 cm-es osztású sorvetőgépek. Ezek bíborherénél is alkalmazhatók, ezzel megakadályozhatjuk az esetleges korai lisztharmatfertőzés kialakulását. Nagyon fontos, hogy a bíborhere vetésénél tartsuk az egyenletes vetésmélységet, főleg, ahol a talaj inkább homokos és lazább. Ha vetőgépünkön nincs mélységhatároló (csúszótalp, kerék), a vetőelemek rugóerő-terhelésén állíthatunk. Tapasztalataink szerint ennél a növénynél a levegős, duplatárcsás csoroszlyával szerelt vetőgépek váltak be. Ha a vetésmélység túl nagy, akkor a csírázás vontatottá válik, így a legyengült csíranövény később számos stresszhatásra rosszul reagál. A jó beállottság miatt fontos, hogy a növény szeptember végére 6–8 összetett levelet fejlesszen.
Alapgyomirtása kockázatmentesen kivitelezhető a növény megfelelő fenológiai fázisa mellett. A heterogén, vontatott kelésű táblák gyomirtása gondokat okozhat, fitotoxikus tünetek jelentkeznek, a gyomnövények túl nagy mérete rontja a kezelés hatásfokát. A Pulsar 40S eseti engedéllyel szeptember második dekádjában a gyomok 4–6 leveles állapotánál kiválóan megoldja a gyomszabályozás, gyomirtás problémáját. Szárazabb évben, szántás nélküli gabonatarlóba vetett bíborherénél gyakran előfordul, hogy a csíraképes gabonamagok sok árvakelést eredményeznek. Az egyszikű gyomok ellen a szükséghelyzeti engedéllyel rendelkező Pantera 40EC-vel védekezhetünk. Az egy- és kétszikű gyomirtást külön menetben végezzük el, és a két kezelés között legalább egy hét szünetet tartsunk. A bíborhere tavasszal, a sorok záródása után gyors fejlődésnek indul, gyomelnyomó képessége megfelelő. A herefélék között a legkorábban fejlődésnek és sarjadásnak induló növény.
A tápanyagpótlás kérdése kapcsán elmondható, hogy vetőmagcélú termesztésnél a túlzott nitrogénre a növény vegetatív módon reagál, felnyurgul, könnyebben megdől, szemtermése csökken, és a betakarítása is nehézkessé válik. Ne felejtsük el, hogy a növény nitrogéngyűjtő gyökérzete megköti a légköri nitrogént. A Rhizobium leguminosarum baktérium hatására a gyökérgümők már a növény 3–5 leveles állapotában kialakulnak. Általános tápanyagigénye vetőmagtermesztésnél 50 kg/ha N, 90 kg/ha P, 70 kg/ha K. A magágy-előkészítés előtt a foszfort és a káliumot teljes adagban kiadhatjuk, viszont a nitrogénnek csak a 40–50%-át (a fent említett kellemetlenségek elkerülése miatt). A többi nitrogént tavasszal juttassuk ki fejtrágyaként, így gyorsíthatjuk az állomány sarjadzását, a sorok záródását. A gyorsabban záródó sorokban kisebb az esélyük a tavasszal kelő egynyári gyomoknak (pipacs, ebszékfű, búzavirág).
Az aratás idejét június közepére tehetjük
A bíborhere fővirágzása május közepe, vége felé várható. Összetett gombvirágzata alulról fölfelé nyílik. A bíborhere – a többi herétől eltérően – részben öntermékenyüléssel is termékenyülhet, de a megporzó rovarok a terméskötődést javítják, így a szemtermést sok szorosára növelik. A legjobb eredményt akkor kapjuk, ha fővirágzásban intenzív a rovarmegporzás. Ehhez egyenletes melegre, eső- és szélmentes napokra van szükség. Egy hektár bíborhere méhcsalád-szükségletére 3 családot számítunk. A méhek akácvirágzás alatt is gyűjthetnek róla. Ha az akácot tavaszi fagykár éri – mint sajnos az elmúlt években is –, sokszor a bíborhere-méhlegelők mentik meg a méheket (ezzel a méhészeket is). Enyhén lúgos kémhatású talajban jobban mézel, virágportermelése jelentős, méze víztiszta, halványsárga, kristályosan fehér, zsírszerű, zamata gyenge.
Főbb rovarkártevői
Az állományt a májusi cserebogár és a vetési bagolypille károsíthatja. A gyakorlati tapasztalatok alapján a legnagyobb rovarkártételt mégis a bíborhere-ormányos okozza. Az ormányos tojásait a zöld virágzatba rakja, a kikelt lárvák a virágot és a magkezdeményt megrágják. Felszaporodásuk komoly terméskiesést okozhat. A főbb termesztőkörzetekben mindenképp számoljunk megjelenésükkel. Védekezni ellenük a bimbózás kezdetén, méhkímélő, eseti engedélyes szerrel lehet.
A bíborhere egyenetlenül érő, pergésre hajlamos kultúra. Jövedelmezőségét nagyban befolyásolja az aratás időpontja és a betakarítás minősége. Érésgyorsítással elérhetjük a növény gyorsabb vízleadását és az egyöntetű érést. A deszikkálás időzítésével vigyázni kell, az nem mehet a mag csíraképességének a rovására. Állományszárítás után kevesebb veszteséggel, jobb hatásfokkal és tisztábban arathatunk, ráadásul a betakarítás időpontja is tervezhetőbb. Az állományszárítás ideje akkor jön el, amikor a virágzat már barna, és a magok 70%-a viaszérésben van. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a magok a virágtengelyről alulról fölfelé, kézzel húzva könnyedén leválnak.
Az aratás idejét június közepére tehetjük. A diquát-dibromid hatóanyag részleges kivonása óta egyre gyakrabban kerül szóba a kétmenetes betakarítás. Ilyenkor a bíbort 20–25 cm magas, gyorsan száradó rendre vágják, majd 2–3 napi száradás után szedik fel rendről és csépelik ki. A pergési veszteségek és a betakarítás szervezhetősége miatt az egymenetes betakarítás terjedt el inkább. A diquát-dibromidot közép- és hosszú távon helyettesíteni kell más hatóanyaggal. Ennek hiányában a kétmenetes aratásra kell berendezkedniük a termelőknek, bérmunkát vállalóknak. Aratás előtt ellenőrizzük a pergési veszteséget, mert aratáskor összetéveszthető a kombájn általi szemveszteséggel, ami rossz gépbeállításokhoz vezethet. Az üzemi termésátlag:0,8–1,2 t/ha.
Az aprómagok gazdaságosabb aratásához a kombájnok átszerelésére van szükség. Az arató- és cséplőgépek gyári tartozékain kívül az átszerelő készlet általában dörzsbetétekből vagy gumi verőlécekből áll. Egy hagyományos, keresztdobos gép esetén a dobkosárba dörzsbetéteket szerelünk. A betétek általában műanyagból készülnek, cseréjük 4–5 évente időszerű. A hosszdobos gépeknél a toklászoló- és cséplőrostély-takaró lemezekkel készülhetünk fel a betakarításra. Az ikerrotoros gépeknél szintén szükség lehet a toklászolólemezek behelyezésére. Ezek a lemezek általában szériatartozékok. Egy jó tanács: a gabonaaratáskor megszokott munkasebességet a bíborherénél a felére kell csökkentenünk.
Egy gyommentes állomány betakarításánál a következő alapbeállítások javasolhatók: keresztdobos gép esetén: kicsi dobhézag (dob teljesen összehúzva), dobfordulat 1 000/perc, szelelő fordulatszáma 500/perc, előrosta zárt, felsőrosta 5-6 mm, alsó rosta 3 mm. A különböző konstrukciók és géptípusok esetén, valamint a változó táblaviszonyok miatt a fenti értékektől eltérhetünk.
A finomhangolásnál általános szempont, hogy ne legyen törtszem, és lehetőleg minél tisztább anyag kerüljön a magtartályba. Kétmenetes betakarítás esetén a gabona-vágóasztal helyett válasszuk a rendről aratásra gyártott felszedő adaptereket. Vetőmagtermesztésnél nagyon fontos a megfelelő víztartalom elérése. A termést aratás után közvetlenül, fedett helyen, vékonyan (15–25 cm) ki kell teríteni, egy-két napig, naponta néhány alkalommal célszerű átforgatni, így a rovarok nem pusztulnak bele (az elhullott rovarok tetemei nem szennyezik a termést), jól át tud szellőzni, mielőtt a tisztítóüzembe kerül az optimális (6–7%) víztartalmú, sárga, tojásdad alakú mag. A vetőmag nem tartalmazhat nehezen tisztítható magvú idegen növényeket (pl. arankát és szádort). Az útszéli zsázsát, a vadsóskafajokat, a borzasbükkönyt és a vadrepcét a vetőmag-felügyeleti szemle idején feljegyzik. Az erősen fertőzött foltokat a virágzás elején ki kell kaszálni. Ha a gyomok összefüggő területen vannak, a táblát kizárhatják. Önmaga után 3-4 évig nem vethető, vetőmagtermesztésnél ez a korlátozás 3 évre és azonos fajú vagy rokon fajú növényekre terjed ki.
SZERZŐ: SÖJTÖRI ANDOR
