Hazánkban a gesztenyefák eleinte erdőkben megtalálható szórványfák voltak. Termésüket is ezekről a helyekről gyűjtötték. A kereslet az 1960-as években kezdett növekedni, ezután kezdődött az üzemi szintű ültetvények mezőgazdasági célú telepítése. Az ekkortájt létrehozott ültetvények területe mintegy 450 hektárnyi volt. A kéregelhalás megjelenése miatt azonban ezeknek az ültetvényeknek a nagy része már nem fellelhető.
Magyarországon jelenleg a szelídgesztenye kisüzemi növénynek számít. Körülbelül 200–250 hektáron termesztik, termésmennyisége pedig 200–500 tonna között változik. Termesztését a növény egyedi igényei határozzák meg, ez befolyásolja a termesztőtájak elhelyezkedését is (dél-dunántúli, nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegység). A gesztenyetermesztéshez szükségesek a kiegyenlített időjárási körülmények, évente minimum 700 mm csapadék, magas páratartalom, jó vízgazdálkodású, káliumban gazdag, pH 6 érték alatti kémhatású talaj. Ha nem megfelelő talajba ültetik, akkor a fák növekedési erélye kicsi lesz, a virágaikból kialakuló termés pedig satnya, értékelhetetlen. A fajták közül jelenleg nincs olyan, ami a világ minden táján termeszthető lenne, ugyanis sok a különbség a természeti és egyéb adottságok között, így lehetséges, hogy egy ország kiváló fajtája más területen gyengébb minőségű termést hoz. Magyarországon a legjelentősebb nemesítési tevékenységet Dr. Szentiványi Péter végezte. Hazánkban a gesztenyetermő tájegységeken a gesztenyeállomány felmérése után az ígéretes egyedek kiválasztásával kezdődött meg a nemesítési és ültetvénytelepítési munka. Ezek a tájfajták a kialakulási helyükön teremnek a legjobb minőségben. Sopron, Kőszeg, Vas megye termőtájainak fajtája a Kőszegszerdahelyi 29. Somogy, Zala, Baranya megyei fajta az Iharosberényi 2, 29, a Dunakanyar és az Északi-középhegység viszonyaihoz alkalmazkodott fajta pedig a Nagymarosi 22, 37, 38. Az egyéb helyek tulajdonságait a legjobban a Nagymarosi fajták tolerálják. A Nagymarosi fajták jelentősége, hogy a változatos hazai és a behozott külföldi (olasz) fajták keveredésével, kereszteződésével jöttek létre, több száz év alatt. Emellett az emberi tevékenységgel végzett szelekció is jelentős volt ezeknek a fajtáknak a kialakulása során. A területi adottságoknak megfelelő fajta (oltványok) már az ötödik év után is teremhet. A magyar nemesítésű fajták mellett egyre több alkalommal jelenik meg a francia Bouche De Betizac nevű fajta, mely ellenálló a kéregelhalással és a szelídgesztenye-gubacsdarázzsal szemben.
1. kép. Gesztenye (kép forrása: https://pixabay.com/)
A szelídgesztenye felhasználása sokrétű. Fája kiváló bútoralapanyag. Vitaminokban gazdag terméséből gesztenyepürét, gesztenyelisztet készítenek, az egészséges táplálkozásban is szerepet kaphat. A méhek értékes mézet hordanak virágairól, szárazanyag- és ásványianyag-tartalma kimagasló. Parkokban és kertekben díszfaként is előszeretettel ültetik.
A magyarországi gesztenyeültetvények élettartamát a megjelenő betegségek és kártevők befolyásolták, az ültetvények telepítését pedig ugyanezek visszafogták. A korábban ültetett őshonos gyümölcsösöket szinte eltüntette a jelenleg legmeghatározóbb betegség, a kéregelhalás vagy más néven kéregrák.
Kéregrák
(Cryphonectria parasitica)
A gomba Kínából terjedt el, ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban figyelték meg. Az agresszívan és gyorsan terjedő betegség mintegy fél évszázad alatt körülbelül 4 millió hektáron károsított, az észak-amerikai gesztenyefajt csaknem teljesen kiirtotta. Európába minden bizonnyal Amerikából érkezett a kórokozó. Először Olaszországban figyelték meg, az 1930-as évek végén. Ez az európai gesztenyeültetvényekben rövid idő alatt óriási kárt okozott, azonban kisebbet, mint Amerikában, minden bizonnyal azért, mert az európai faj némileg ellenállóbb az amerikainál. Magyarországon először Zala megyében észlelték, 1969-ben. A drasztikus intézkedéseknek köszönhetően a terjedése lassult ugyan, de megállítani nem lehetett, így a ’70-es évek közepére már minden gesztenyetermő területen megjelent. A gomba sebparazita, de a sérülések mellett a természetes kéregrepedésekben is meg tud telepedni. Terjedésében a szél, a rovarok, a madarak és a kisebb emlősök is közreműködnek. Fertőzött növényi részekkel, mint a kivágott fák, a gyűjtött terméssel és az oltványok szállításával is terjedhet. Ha időben felismerjük a betegség jeleit, a védekezés hatékony lehet ellene. Fiatal fákon okozott tünete a sárgás-piros színű kéregelszíneződés és a besüppedés. Az idősebb növényeken a kéreg szintén elszíneződik, felrepedezik, majd leválik, emellett a termések, a levelek és a virágok hirtelen elszáradása is jelezheti a kórokozó jelenlétét. Ezek az elszáradt részek sokáig, akár évekig is a fákon maradhatnak. A tünetek gyors felismerése és az azonnali védekezés segíti a fák túlélési esélyét. Mechanikai védekezés során el kell távolítani a fertőzött részeket, de fontos, hogy a földön lévő ágdarabokat is elvigyük a területről, mert a gomba szaprota tevékenységet végez, és évekig is képes fennmaradni ezeken a növényi részeken. Biológiai védekezési lehetőség a hipovirulens törzsekkel történő oltás. A későbbiekben nagy szerepe van a védekezésben a nemesítésnek, ami a kínai és a japán gesztenyefajok toleranciáját veszi alapul. Kémiai védekezés során a különböző rézkészítmények alkalmazhatók.
Fitoftórás betegség
(Phytophthora cinnamomi, Phytophthora cambivora)
A betegséget két faj idézi elő. Az egyik a Phytophthora cambivora, ami Spanyolországból terjedt el, Magyarországon 1977-ben írták le. A másik kórokozó a Phytophthora cinnamomi, ami az Amerikai Egyesült Államokból indult világkörüli útjára. A betegség egyik legjellemzőbb tünete a kéreg alatti lilás színelváltozás, mely sok esetben a gyökéren is látható, erről a jellegzetes tünetről kapta az elnevezését (tintabetegség). A tünet a törzs gyökérhez közeli részén alakul ki, a süppedt kéreg alatt jelentkezik a színeződés. A gomba fertőzése miatt a fa lassan pusztul. A fertőzés további jelei lehetnek még, hogy a hímvirágok még a kifejlődésük előtt lehullnak, a lomblevelek pedig aprók és sárgászöld színűek lesznek, és még a nyár folyamán leesnek. A talajfelszín közelében hosszú ideig életképes marad. A savanyúbb pH-jú talajok kedvezőek a gomba számára. Védekezni ellene nem könnyű, érdemes ellenálló fajtákat telepíteni, fertőzésmentes területre, a betegség megelőzése érdekében. A károsított növények megsemmisítése elengedhetetlen.
2. kép. A kéregrák tünete (forrás: Nébih kiadványok – Szelídgesztenye kéregrák Cryphonectria parasitica)
3. kép. Gesztenyeormányos (szerző: Palaga Máté, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
Mikoszferellás levélfoltosság
(Mycosphaerella punctiformis)
A betegség Franciaországból terjedt el, hazánkban már az 1900-as évek elején ismert volt. A gesztenye mellett az erdőalkotó fajok egy részét szintén károsítja (juharok, tölgyek, égerek, nyírek, gyertyánok). Tünetei a levelek színén megjelenő néhány milliméteres foltok, amik összeolvadnak, korai levélhullást idézve elő. A fertőzött, lehullott leveleken telel. Tavasszal a rügypattanás után fertőzi a fiatal leveleket. A csapadékos időjárás kedvez a terjedésének. Védekezés során a lehullott levelek eltávolítása vagy talajba forgatása eredményes a kórokozóval szemben.
Gesztenyeormányos
(Curculio elephas)
Dél- és Közép-Európában fordul elő, Magyarországon is mindenhol elterjedt faj. Az imágó hosszú ormányáról ismerhető fel, barna színű. A nőstény ormánya hosszabb, 8-9 mm-es, míg a hímé 4-5 mm. Lárvája fehér testű, barna fejű kukac, és a termésben fejlődik. A talajban, bábkamrában bábozódik. Egynemzedékes faj, augusztusban kezdi rajzását. Tápnövénye elsősorban a gesztenye, de a tölgyek terméseiben is károsíthat. Az imágó a fák rügyeit és leveleit rágja, petéit a termésen készített lyukakba rakja. A lárva a termésben fejlődik. Jelenlétét egy szabályos, körülbelül 2,5 mm átmérőjű kör alakú nyílás fedi fel. Tömeges elszaporodása napos, csapadékszegény időjárás esetén lehetséges, azonban a bábozódás idején inkább a kiegyenlített csapadék a kedvező. Előrejelzése a felső koronaszinten kihelyezett fénycsapdával, kopogtatással és izolátorokkal lehetséges. Természetes ellenségei hazánkban is megtalálhatóak. A kémiai védekezést nehezíti a fák mérete és az engedélyezett készítmények hiánya.
4. kép. Szelídgesztenye-gubacsdarázs kifejlett nősténye (készítette: Csóka György, Hungary Forest Research Institute, Bugwood.org)
5. kép. A szelídgesztenye-gubacsdarázs gubacsai (fotó: Giovanni Bosio https://portal.nebih.gov.hu/)
Szelídgesztenye-gubacsdarázs
(Dryocosmus kuriphilus)
A rovar a gesztenye jelentős rügy- és hajtáskárosítója, szinte lehetetlenné teszi a termesztést. Károkozása megjelenik a faiskolai és árutermő ültetvényekben is. A hagyományos fajtáinkban nagy károkat okozott. Kínában őshonos, Európában először a 2000-es évek elején figyelték meg. Magyarországon 2009-ben észlelték, Olaszországból behozott növényeken. Ekkor a fertőzött növények megsemmisítésével még meg lehetett állítani a kártevőt, azonban pár év elteltével természetes betelepüléssel is megjelent Zala megyében, majd később mindenhol kimutatható volt a fertőzése. A nőstény fiatal hajtások rügyeibe helyezi a tojásokat, mintegy 30-40-et. A kikelt lárvák telelnek. A rügyfakadással egy időben kezdik meg fejlődésüket, majd bábozódnak a fiatal hajtásokon, levélnyeleken és a levelek főereinek mentén, gubacsokban. Tápnövényei közé tartoznak az európai, az amerikai és kínai fajok is. A károsító életmódja miatt gyakran szaporítóanyaggal kerül az új területekre, mert a károsított hajtásokon eleinte nem látszik a kártevő jelenléte. Hajtáskárosodást, egyes esetekben fapusztulást okoz, de a termésveszteség is jelentős mértékű. Jelenleg a szelídgesztenye legjelentősebb kártevőjeként tartják számon.
A védekezés nagyon nehéz a kártevő ellen. Csak agrotechnikai módszerekkel nem valósítható meg a kártevő gyérítése. A kémiai kezeléseket nehezíti, hogy a kártevő rajzása egybeesik a gesztenye virágzásával, így a hasznos szervezeteket figyelembe kell venni, emellett engedélyezett hatóanyag sincs a védekezéshez. Jelenleg lehetséges módszer a rezisztens fajták telepítése, az eddigi vizsgálatok alapján a Bouche de Betizac fajta ellenáll a károsításnak. A vizsgálatok alapján a legjobb védelmet az Ázsiában őshonos Torymus sinensis fémfürkész betelepítése jelentheti. A faj gazdaspecifikus, életciklusa megegyezik a parazitált állatéval. A kártevővel szemben nagyon fontos védekezési mód a megelőzés, így a biztos forrásból származó, fertőzésmentes szaporítóanyag elengedhetetlen az ültetés során.
SZERZŐ: MENYHÁRT ANNA NÖVÉNYORVOS
