fbpx

Élmény! Pár nap múlva látható a legnagyobb gyűjtemény!

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 29.

A legnagyobb gyűjtemény

Sokéves munka eredményeképpen idén megnyílik Magyarország legnagyobb talajmonolit-gyűjteménye (#talajtár www.dobosendre.hu ), amit méltó módon, egy terem megnyitó ünnepséggel adnak át előbb a virtuális, majd a fizikai térben minden tanulni vágyó és érdeklődő számára. A z előadót, kiállítást nem csak az egyetemi polgárok, hanem bármely külső érdeklődő megtekintheti előzetes egyeztetés után. A Miskolci Egyetemen oktató dr. Dobos Endre (vele készült interjúnkat a Mezőhír decemberi számában olvashatják!) szerint a minden szempontból különleges tárlatvezetés és a virtuális összejövetel célja összetett. Egyrészt felhívja a figyelmet a 2014 óta hivatalosan is a #TalajVilagnapjaként számon tartott dátumra (december 5.), melyre a  #MiskolciEgyetem minden évben talajszelvény-koszorúzással és középiskolásoknak szóló versenyekkel (Talajtani helyszínelők, CSSI) készül. (Ilyen idén is lesz: egy távolról megoldható rejtvény kitöltésére hívják a középiskolásokat a #ChallengeTour keretein belül), másrészt szeretne talajtani ismereteket nyújtani az érdeklődők számára.

 

A december 4-i, 10 órakor kezdődő premieren a résztvevők bár nem látják egymást, várhatóan jelen lesznek a Miskolci Egyetem vezetői, polgárai, társegyetemek oktatói, hallgatói, középiskolás diákok és pedagógusok, talajtannal foglalkozó szakértők, barátok, érdeklődők.

 

Dobos Endre

 

További infók a Treitz Péter teremről és a monolitgyűjteményről: www.dobosendre.hu