Három új fajtával erősítette csemegekukorica-portfólióját a Syngenta

A világ első számú csemegekukorica-nemesítő és vetőmag-forgalmazó vállalata hagyományos szakmai rendezvényén, Kabán mutatta be a termelőknek, feldolgozóknak fajtasorát, amely megfelel a növénnyel szemben támasztott három legfontosabb követelménynek. Az új fajták az utóbbi évek szélsőséges időjárása közepette is magas termésbiztonsággal termelhetőek, szuperédes íz, valamint vírus-ellenállóság jellemzi őket.

Később kezdődött a betakarítás

A korai fajták vetése a korábbi évekhez hasonlóan április közepén elkezdődött, de a hűvös időjárás miatt a betakarítás a szokottnál később, április 20 körül kezdődhetett el. Hazánkban a tavalyihoz hasonlóan az idén is 28 ezer hektáron termeltek csemegekukoricát, de a kedvezőtlen időjárás miatt az 500 ezer tonnás termésnél valamivel kevesebbre lehet számítani. A termés 2/3-át konzervipari, a kisebb részét pedig mélyfagyasztó üzemek dolgozzák fel, majd exportálják a világ számos országába. A hűvös és csapadékszegény tavasz nem csak hazánk, hanem a meghatározó európai országok (Franciaország, Lengyelország és Szerbia) termelőit is sújtották – tájékoztatta a résztvevőket Pereczes János, a Syngenta nagymagvú zöldségféléinek délkelet-európai menedzsere.

Európában a franciákkal vetélkedünk az első helyért

Hazánk évek óta a világ legjelentősebb csemegekukorica-termelő, -feldolgozó és -exportáló országai között van. A kiváló minőségű, a legkorszerűbb technológiával feldolgozott és csomagolt termékekre Nyugat-Európában, Japánban és a közel-keleti országokban is van kereslet. A termelés bővítésére lenne igény, de a várt vetésterület-növekedés az idén is elmaradt. Ennek elsődleges oka, hogy a szélsőséges időjárás évek óta jelentős károkat okoz a termelőknek – hívta fel a figyelmet Pereczes János.

Nagyobb termés és ellenállóság

A Syngenta Európában 24, Magyarországon eddig tíz fajtát forgalmaz, és további újak tesztelése is folyik. A nemesítés során a magyarországi klímaadottságok és a feldolgozóipari igények az alapvető fontosságúak – mondta Óváry Ádám, a Syngenta csemegekukorica-fejlesztőmérnöke. Utóbbira példaként említette azt az igényt, ha egy fajta az optimális érettség elérése után is még napokon keresztül a területen maradhat minőségromlás nélkül, azaz jól „lábon tartható”. A betegségekről szólva elmondta, hogy délről az északi termőhelyekre is terjed a kukorica csíkos mozaikvírusos betegsége (MDMV). A jelentősebb víruskártétel a legkoraibb vetésű növényeknél még elkerülhető, de néhány éven belül az egyetlen védekezési eszköz a fajtaváltás, a rezisztens fajták termesztése lesz – hangsúlyozta az előadó, aki a cég kísérleti telepén bemutatta a legújabb fajtákat.

 


Pereczes János, a Syngenta nagymagvú zöldségféléinek délkelet-európai menedzsere


Óváry Ádám, a Syngenta csemegekukorica-fejlesztőmérnöke

TYSON – középérésű, 80 napos, szuperédes hibrid

Erős növekedésű, robusztus, széles levelű és kitűnő szárszilárdságú. Kitűnik szárazság- és stressztűrésével, MDMV-rezisztenciájával. Vaskos, súlyos csövek, jó ízű, aranysárga szemek jellemzik. Termésbiztonsága átlag feletti, terméspotenciálja megközelíti a jelenleg piacvezető szuperédes GSS8529 fajtáét. A beérett kukorica a betakarításig sokáig fenntartható a területen.

ELEMENT – 82 napos, középérésű, normálédes hibrid

Alkalmazkodóképessége, MDMV-ellenállósága kiemelkedő. Nagy a termőképessége és a szemkihozatali aránya, hosszú, egyöntetű csöveit több nagy csuhélevél takarja. Rozsda-ellenállósága és kimagasló szárfuzárium-toleranciája eredményeként rendkívül jól szerepel késői vetésekben.

GSS6924 – 82 napos, középérésű, szuperédes hibrid

Ez a fajta a Magyarországon az egyik legnagyobb felületen termelt csemegekukorica, a GSS8529 erősebb vírusrezisztenciával bíró változata. Termőképességben és szemkihozatalban csakúgy, mint elődje, a legjobbak között van. Ígéretes új hibrid az MDMV-vel sújtott területekre.

agrár csemegekukorica csíkos mozaikvírus fajtabemutató hibrid kukorica konzervipar mezőgazdaság rezisztens syngenta szuperédes