fbpx

Jövő héten már nyílnak az ágazati pályázatok, ez a menetrend!

Írta: Szerkesztőség - 2020 június 24.

„A koronavírus-járvány nemcsak veszélyt, hanem lehetőségeket is hozott magával. Kiderült, melyek azok a fejlesztési irányok, amelyek kihasználásával még versenyképesebb, még ütésállóbb lehet a magyar mezőgazdaság” – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.

 

 

A tárcavezető emlékeztetett: létrehoztak egy nyolcvanmilliárd forintos alapot, amely mintegy ötvenmilliárd forintos tőkeinjekciót jelent az állattenyésztésnek, és harmincmilliárd forinttal járul hozzá a kertészetek fejlesztéséhez. Erről itt írtunk legutóbb. Ezt az alapot további húszmilliárd forint egészíti ki az öntözésfejlesztési beruházásokra a még rendelkezésre álló forrásból. Az öntözési beruházások esetében a támogatás felső határát kétmilliárd forintra emelték.

A támogatási kérelmeket három ütemben nyújthatják be majd az érintettek.

  1. Június 29-től a baromfitenyésztők és a sertéstartók, a halgazdaságok, valamint az élelmiszeriparban és a dísznövényágazatban tevékenykedők pályázhatnak.
  2. Július 13-tól a méhészek, a szarvasmarhatartók és a zöldségtermesztők igényelhetnek támogatást.
  3. Július 28-án pedig a szőlő- és borágazatnak, valamint a lótenyésztőknek és a kertészeti termelőszervezeteknek nyílnak meg a felhívások.

A nyúl- és kecsketartó gazdaságok esetében a már meglévő támogatási összegeket emelte meg a tárca. Nagy István elmondta, hogy előkészítés alatt van egy két és félmilliárd forint értékű pályázat kistermelőknek. Ebből a keretből egy-egy termelő néhány millió forintot nyerhet el, amiből különböző eszközöket vásárolhat, tárolót építhet, vagy épp a termelési kapacitásainak fejlesztéséhez szükséges állatokat, gyümölcsfákat vásárolhat. A kistermelők értékesítési lehetőségeinek javításáért hárommilliárd forintos keretösszeggel elindul a helyi piacok és vásárterek fejlesztését célzó felhívás is.