A fiatal gazdálkodó, aki mert nagyot álmodni, és meg is valósította

Ifj. Németh Gergely mindössze 6 évvel ezelőtt vette át édesapjától a családi gazdaság irányítását, s máris hozott egy felelősségteljes döntést: beruháztak egy szemestermény-szárítóra, amihez a PETKUS-technológiát választották.

Itt tradícióvá vált a gazdálkodás

A harmadik generációs családi gazdálkodást ifj. Németh Gergely anyai és apai nagyszülei indították Szanyban, mindössze néhány hektár területen. Később édesapja átvette a gazdaságot, s folyamatosan növelte a birtokméretet, ami a 2000-es évek közepére közel 100 hektárra növekedett.

Gergely amint elérte a traktor kuplungját, be is csatlakozott a gazdaság életébe, ami egész gyermekkorát végigkísérte. Mivel nagyon megszerette ezt a munkát, mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, majd 2012-ben a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett agrárdiplomát.

Ezután hazatért, s a vállalkozás aktív szereplőjévé vált. Két év múlva nagy lehetőséget kapott, hiszen édesapja egyéb elfoglaltságai miatt átadta neki a családi gazdaság teljes körű irányítását. Jelenleg 200 hektár területen gazdálkodnak, emellett 50 hektáron végeznek komplex bérmunkát. Fő növényeik az őszi búza, a kukorica és az őszi káposztarepce.

Nem volt kérdés, hogy PETKUS

Mikor fogalmazódott meg a saját szárítóberendezés létesítésének ötlete?

– Több rokonunk is gazdálkodik, azzal együtt évente mintegy 1 000 tonna kukoricát termel a család. Ez adta az ötletet, hogy vásároljunk egy szemestermény-szárítót. A döntésünkhöz a 2016-ban kiírt pályázati lehetőség is hozzájárult, amit fiatal gazdaként ráadásul 60 százalékos intenzitással nyertem meg. Először mobilszárítóban gondolkodtunk, de az munkaerő-igényesebb, ráadásul kevésbé hatékony. Végül egy jövőbe tekintő, de nagy beruházás mellett döntöttünk.

A hazánkban is elérhetőszámos márka közül miért épp a PETKUS-technológiára esett a választásuk?

– A környéken már 5 gazdaság választotta a PETKUS-t. Mindegyikük igen elégedett a német technológiával, rendkívül precíz és megbízható berendezésnek tartják. A beszélgetések során le is tettük a voksunkat a PETKUS mellett, s bízunk benne, hogy a mi gazdaságunkban is megállja a helyét, s évtizedeken át megelégedéssel használjuk.


Ifj. Németh Gergely családi gazdálkodó

A kérdés csupán a kapacitás és a technológiai sor eldöntése volt. A berendezést végül 1 500 tonna kukoricára terveztük, mivel már eddig is több kisebb területtel rendelkező környékbeli gazdálkodó keresett meg bérszárítási igénnyel. Segíteni szeretnénk nekik, és szárítás után akár tároljuk, valamint piacot keresünk a kukoricájuknak: ez egy kisebb integráció.

Árpabetakarításkor már üzemel

Hol tart jelenleg a kivitelezés?

– A költségvetést többször át kellett írni, ezáltal a munkálatok kezdése kissé csúszott. Azóta viszont gördülékenyen halad a munka, s remélhetőleg már az idei árpaszezonban üzemel a berendezés.

A betonozási munkán kívül a PETKUS – Közép-Európa Kft. felvállalta a teljes generálkivitelezést. Természetesen a tárgyalási szakaszban mindkét fél részéről kellett kompromisszumokat kötni, de utána már minden ment a maga útján. Rendkívül segítőkész csapatot ismertünk meg, a határidőket is pontosan tartják.

Örülünk, hogy a PETKUS-t választottuk egy ilyen nagy beruházáshoz, s bízunk benne, hogy a bizalom a jövőben is töretlen marad.

Bővíthető technológiai sor

Az üzem technológiai sora a terményfogadással indul, egy óránként 30 tonna kapacitású garatos rédler továbbítja az anyagot az ugyancsak 30 t/ó teljesítményű anyagmozgató rendszerhez és a PETKUS A09 típusú tisztítóhoz. A technológiai sor egy 8,3 tonnás hővisszaforgatásos, ezáltal is energiatakarékos DDU15-12szárítót szolgál ki. A sort egy 32 tonna kapacitású tranzittartály zárja le. A PETKUS – Közép-Európa Kft. úgy terveztette meg a rendszert, hogy az később bővíthető legyen tárolókapacitással, amire bőven áll rendelkezésre hely az 5,6 hektáros telephelyen.

Dicséretes Gergely jövőbemutató gondolkodása, aminek eredménye ez a szárítótelep is. Okkal teheti is, hiszen 3 éves kisfia már most nagyon érdeklődik apukája munkája iránt, így biztosított a Németh család vállalkozásának következő generációs folytatása.

anyagmozgatás petkus szárító szárítóberendezés terményszárítás terménytisztítás tisztítóberendezés tranzittartály