Termesztéseredményesség optimalizálása UPL-lel

A megújult UPL vezető szerepet tölt be a globális élelmiszer-előállításban; az Arysta LifeScience megvásárlásával a cég a világ 5 legjelentősebb mezőgazdasági megoldást nyújtó vállalatának egyikévé válik. A UPL mintegy 5 milliárd dollár árbevételével 76 országban van jelen, és világszerte 10 800 dolgozójával több mint 130 országban folytat értékesítő tevékenységet. A UPL Hungary 2020. január végén kétnapos szakmai rendezvényt tartott, ahol a cégcsoport számos külföldi képviselője is megjelent.

 

 

Az UPL Hungary country managere, Piyush Kumar köszöntőjében elmondta, hogy az elmúlt évben komoly feladatot jelentett az UPL és az általa 2019-ban megvásárolt Arysta LifeScience vállalat integrálása. Jelentős sikerként értékelte, hogy ez a folyamat egy év alatt lezajlott, ami egyedülálló az iparág történetében.

Elmondása szerint a két vállalat jól kiegészíti egymást, hiszen az Arysta erőteljes piaci jelenléttel bírt, míg az UPL komoly gyártóbázissal rendelkezik.

A UPL a világ élelmiszeripari termeléséhez hozzájárulva, a gyors növekedési ütemben fejlődő régiókra koncentrálva arra törekszik, hogy a mezőgazdaságot egy olyan nyílt mezőgazdasági hálózattá (OpenAg) alakítsa, amely mindenki számára fenntartható növekedést garantál.

Az UPL a szabadalom alatt álló és a lejárt szabadalommal rendelkező mezőgazdasági megoldások integrált portfólióját kínálja a szántóföldi és a speciális növénykultúrák számára; többek között növényvédelemmel, biostimulátorok használatával és vetőmagok csávázásával biztosítja a termények értéknövelését.

A vállalat regionális marketing vezetője, Richard Matei előadását időben távolabbról indítva az UPL életében fontos eseményeket, a cég felépítésének, fejlődésének mérföldköveit mutatta be.

A tradicionális növényvédelmi készítményeknek, valamint a biológiai megoldásoknak biostimulátorokkal történő együttes felhasználásáról már Alan du Rieu, az UPL közép- és kelet-Európáért felelős kereskedelmi vezetője beszélt. Véleménye szerint egyre fontosabbak azok a lehetőségek, amelyek ezek kombinálásával nyújtanak, gyakorlatban is használható technológiát egyes növényvédelmi problémákra.

 

Véglesi János, a UPL Hungary kereskedelmi vezetője összefoglalta a cég 2019-es évét, beszélt a pozitívumokról, ismertette a sarkalatos pontokat is, majd áttért a jelenre.

 

– Természetesen fő célunk tovább bővíteni a portfóliónkat, új, innovatív termékekkel, illetve kiemelt terület marad számunkra a biostimulátor- és a csávázószerszegmens is. A Signal és a Rancona termékcsaládban mindenképp erősítést terveznek. Nagy hangsúlyt helyezve a csávázószerekre, illetve almakultúrában újdonság lesz alma biocsomaguk, ezzel is közelítve a biológiai megoldások felé, miközben a szőlőben is újítanak idén.

 

ProNutiva – a terméspotenciál kiaknázására

 

A UPL innovatív, világszerte közkedvelt – hazánkban eddig repcében bevezetett – ProNutiva programját Nádudvari Éva marketingmenedzser mutatta be. – A UPL OpenAg ProNutiva programja olyan exkluzív integrált termesztéstechnológiai program, amely ötvözi a biológiai megoldásokat és a hagyományos növényvédelmet, a maximális terméspotenciál kiaknázása érdekében.

Ez a program olyan konkrét megoldásokat nyújt, amelyek meghaladják a növényvédelem hagyományos területeit, nagyobb terméseredményeket biztosítva a gazdálkodóknak. A biostimulátorok és a növényvédelem közötti kölcsönhatás új lehetőségeket nyújt az innováció számára. Ezen elvek alapján a UPL OpenAg nemzetközi síkon új technológiákat dolgozott ki a gazdálkodók részére.

Ez a kezdeményezés reális technológiai elemeken alapul, részletes kialakítása országonként eltérő lesz, mert mindenképpen adaptálni kell a helyi viszonyokra. A nemzetközi síkon folyó program kiterjesztéséhez hazánk jelenleg a repcetermesztés fejlesztésével járul hozzá, hiszen termékeinkből a legteljesebb technológiát jelenleg erre a kultúrára tudjuk összeállítani.

Mindez azt is jelzi, hogy a termesztés eredményességét számos tényező optimalizálásával, csak integrált szemlélettel megközelítve lehet és érdemes javítani. Az új technológiai program is ezt szolgálja.

 

További információ a megújult UPL-ről a www.uplonline.com weboldalon található.

 

arysta biostimulátor csávázás növényvédelem repcetermesztés UPL