A fejlődés esélyei
A napjainkban már kevesebb pátosszal övezett, érzelmi tekintetben némileg devalválódott, mára leginkább elsősorban haszonnövénnyé vált kenyérgabona, az őszi búza vetésének ideje ismét elérkezett.
Csakúgy, mint a búzaaratás, a vetés is hétköznapi feladattá vált, és kizárólag a nyereségtermelés iránti elvárás alakítja az előkészítés és végrehajtás vele kapcsolatos teendőit. Nincs magyar búzafajták iránti kötődés, nincs magasabb minőség iránti igény, ma kizárólag a sikerorientált termelés jellemzi búzatermesztésünket. Az európai kínálattal kibővült fajtaválasztási lehetőségek eredményeképpen olyan fajták kerültek idehaza köztermesztésbe, amelyeknél – a piac által erősen motivált nemesítői szándék kifejeződéseként – a mennyiségi paraméterek dominálnak, a minőség rovására. Mivel a globális piaci szereplők, a feldolgozók és felhasználók igényei is ezzel a szemlélettel, ill. elvárással találkoznak, ezért a prémium búzák termesztése Európa-szerte – így Magyarországon is – folyamatosan és jelentősen visszaszorult. Elveszni látszik az a nemesítői munka, amely a magyar fajtakínálatot bővítette, amely igyekezett rezisztens, bőtermő és aszálytűrő prémium fajtákat előállítani. Ha ezekből a fajtákból nincs kereslet a termelők részéről, ha nincs vetőmagforgalom, akkor nem térül meg a befektetett munka, és nem lesz további előrelépés sem a minőségi, magas beltartalmi mutatókat hordozó búzafajták előállítása terén. Ahogyan az egyéb élelmiszer-ipari termékek piacán jellemző módszeres – a fogyasztókat gyakran megtévesztő – félretájékoztatás egyre általánosabb, úgy ez a búzatermesztés, a fajtahasználat, a sütőipari termékek terén is egyre inkább megfigyelhető. Szinte ötévente más-más táplálkozási koncepció lát napvilágot az egészséges kenyér- és pékárufogyasztással kapcsolatosan, attól függően, hogy a piac érdekei hogyan alakulnak, ill. mit kívánnak meg. A valóban értékes búzafajtákat, a belőlük készült minőségi termékek visszatérését nehéz a kialakult versenyhelyzetben elérni, ugyanakkor a komoly marketingtevékenységgel felkonferált, javarészt gyenge minőségű búzákból előállított „divattermékek” újra és újra hódítanak a vélt és sugallt egészséges táplálkozási gyakorlat jegyében. Meglepő lenne, ha ez a tendencia a következő években nem erre a mintára folytatódna, márpedig a termelőknek ezeket a feldolgozói és piaci törekvéseket kell kiszolgálniuk. Egyszerűen azért, mert a piac ezt a búzatermesztést preferálja, ezt keresi, ezért fizet, ebből várható nyereséges/jövedelmező búzatermesztés ma a magyar termelők számára is.
Növekvő vetésterület várható
A hosszú stagnálást követően az idei aratás után, végre, megmozdult a búza felvásárlási ára. A régóta várt és áhított 50 000 Ft/t-ás vagy azt meghaladó étkezésibúza-árat végre megadta a piac, és ha minden jól megy, akkor a világpiaci készletek szűkössége további áremelkedést indukál a következő hónapokban. Ennek hatására vélhetően nagyobb nyereséget realizálhatnak azok a termelők, akik még szabad készletekkel rendelkeznek, ill. nem nyomta őket a kényszerértékesítés terhe aratás után. Ebből az összefüggésből kiindulva talán nem téves az a következtetés, hogy a hazai vetésterület tekintetében némi növekedés prognosztizálható, ami nagyon örvendetes lenne, annál is inkább, mert ennek 908 000 ha-os mélypontja méltatlan a magyar őszibúza-termesztés legújabb kori történelmében. A magyar termőhelyi adottságok, a fajtakínálat, a letisztult termesztéstechnológia mind arra köteleznék a termelőket, hogy termeljenek kenyérgabonát. Mindez a szándék akkor aktiválódik igazán, ha a terményár is igazodik az elvárásaikhoz, vagyis ha a többi ipari növénnyel nem is feltétlenül versenyképes, de tisztes nyereséget lehet realizálni egy olyan piacon, ahol van potenciális érdeklődés a termény iránt. Utóbbi elvárás most ismét előtérbe kerül, hiszen egyre kevesebb szerződéses termeltetést kötnek a kereskedők, akik kivárásra játszanak, és bizonytalanságban tartják az egyébként is számos kockázati tényezőtől fenyegetett termelőket. A vetésterület kívánatos növekedését tehát továbbra is a piaci trendek alakítják, így, ennek köszönhetően az idei őszön talán ismét elérheti a vetésterület az egymillió hektárt.
A magyar termőhelyi adottságok, a fajtakínálat, a letisztult termesztéstechnológia mind arra kötelezné a termelőket, hogy termeljenek kenyérgabonát
A vetésterületi növekedés hozadékai
Ha a mintegy 100 000 ha-os vetésterületi növekedés mellett sikerül nagyobb termésbiztonságra, emelkedő termésátlagra szert tenni, akkor végre felszálló ágba kerülhetne a magyar búzatermesztés, ami idővel piacszerzéssel és a hírnév – vagy a régi szakmai tekintély – visszaszerzésével párosulhatna. Az országos termés növekedésével a magyar búzának valamelyest nagyobb „beleszólása” lehetne a nemzetközi árképző folyamatokba, persze elsősorban csak a minőségi/prémium búzák jelenleg egyre szűkülő piacán. A jórészt kiváló termőhellyel rendelkező magyar termelői szféra így – a kétségtelenül nagyobb beltartalmi értéket képviselő búzákkal – ismét hatékonyan hozzájárulhatna az egészségesebb táplálkozást elősegítő élelmiszerkínálat bővüléséhez. Nem feltétlenül kellene sodródni azzal a nyugati szemlélettel, amely elmegy a valóban értéket képviselő termények mellett, és a kisebb ellenállás felé haladva állíttat elő a termelőkkel kevésbé értékes mezőgazdasági terményeket/alapanyagokat nagy tömegben. A piac éppen a változatosság, a versenyképesség és az egészségesebb, magasabb minőséget adó alapanyag termelése jegyében karolhatná fel a prémium búzák ügyét, de ez csak akkor lehetséges, ha van belőle mennyiségi kínálat is. Ismét fel kell említeni ennek kapcsán a GOSZ korábbi, nagyon előrelátó elképzelését/törekvését, amelynek jegyében – a prémium búzák termesztése és sikeres értékesítése érdekében – elindította a „Pannon búza” programot. A program azonban mégsem tudott kiteljesedni. Az okok talán mindenki számára ismertek, de felemlíthető ezek között is az összefogás hiánya, valamint az átmenetileg feltételezhető szerényebb nyereség a projekt beindulásának első éveiben. A kezdeményezés sikerének hiányát talán ma már az ellenzői is bánják, hiszen lassan az egész magyar búzatermesztésre rátelepedik a középszerűség, és egyáltalán nem jutnak szerephez a magyar nemesítés eredményei, a magyar termőhely sajátosságai. Éppen azok mellett a lehetőségek mellett megyünk el, amelyek a múlt század első felében hírnevet szereztek az országnak, a búzanemesítésünknek, -termesztésünknek, az akkori kiváló fajtáknak és az azokból készült malomipari termékeknek. Természetesen ez a megközelítés mai rohanó világunkban egy nagyon optimista és kissé konzervatív álláspontnak is felfogható. Ugyanakkor látni kell, hogy a mai, kereskedelmi diktátumokon alapuló, erősen irányított termelés figyelmen kívül hagyja a nemzeti hagyományokat, és sok esetben a szakmai evidenciákkal is szembe megy. Azokon a termőhelyeken, ahol hosszú évtizedeken keresztül komoly szakmaisággal megteremtették egyegy növénykultúra magas színvonalú és sikeres termesztésének feltételeit, ott ma teljesen átlagos, középszerű és fantáziátlanul gépies termelés folyik. A magyar kenyérgabona-termesztésre is igaz talán ez a megállapítás, hiszen zömmel idegen piaci érdekeknek megfelelő, azokat kiszolgáló, azokhoz igazodó termelés zajlik, idegen fajtákkal, kommersz végtermék-előállítás mellett. Ez a fajta munka nem engedi érvényre jutni a magyar nemesítésben rejlő potenciált, a magyar szürkeállomány kreatív megjelenését ezen a szakterületen sem.
Az őszibúza-vetések október második hetében idén is megkezdődnek az országban
Búzavetések országszerte
Ahogyan azt a szakma betűje szerint tanítják, az őszibúza-vetések október második hetében idén is megkezdődnek az országban. Ezzel kapcsolatosan ismét adódik a kérdés, hogy vajon mennyi lesz a fémzárolt vetőmag felhasználási aránya, javulnak-e a mutatók, és a felújítások meghaladják-e a kritikusan alacsony 25%-ot? Hogyan oszlik meg a külföldi eredetű és hazai fajták aránya, és milyen nagyságrendet képviselnek a prémium, ill. takarmánybúzák? Nyitott kérdések sora áll a hazai búzatermesztést elemző és aggódva figyelő szakemberek előtt, miközben a termelőknek cselekvési kötelmük van e tekintetben. Mint minden évben, az anyagi háttér, ill. a tőkeerő idén is közrejátszik abban, hogy ki milyen mélyen tud a zsebébe nyúlni a vetőmagvásárláskor, a tápanyag-visszapótláskor és a talajmunkák igényességét illetően. Azt bizonyosan tudja minden gazdálkodó, hogy az első invesztíció, az első munkafázisok határozzák meg a siker mértékét, valamint persze az ősz, ill. a tél időjárása. A kelesztő csapadék, a fagykároktól mentes tél lenne az ideális, amikor úgy várhatja minden gazdálkodó a tavaszt, hogy nem veszti el a reményt. Számos ismert praktika, ill. technológiai elem segíti ezt, aminek persze komoly nagyságrendet képviselő ára van. A búzatermesztés sokak számára már elvesztette a varázsát, éppen azért, mert az elérhető nyereségtartam a legjobb munkavégzés mellett sem versenyképes a többi haszonnövényével. Vagyis a búza eleve hátránnyal indul, és ez a termelői kedvet lényegesen befolyásolja. Nyilván azokra a haszonnövényekre áldoz többet – persze a szakma szabályai mellett – egy gazdálkodó, amelyiknél nagyobb nyereséget remélhet. Ennek objektív megítélése pedig az egymást követő évek tapasztalatai alapján áll össze. Az őszi kalászosok vetése tehát a nehézségek ellenére is megindul október második dekádjában, remélhetőleg jó talajviszonyok és időjárási és körülmények között. A vetőmagkínálat hatalmas, mondhatni, sokkal több is a felkínált fajta, mint amennyire szükség lenne. Talán éppen ezért nem lehet a prémium kategóriában azonos vagy hasonló beltartalmú fajtákból álló nagyobb tételt találni és azt felkínálni magasabb áron a kereskedőknek. A GOSZ korábbi kezdeményezése éppen ezt célozta volna meg, hiszen az exportpiacra csak úgy lehet eredményesen kilépni, ha fajta- és minőségazonos konstans tételeket kínálunk, ami nem igazán sikerült az elmúlt majdnem egy évtizedben. A munka persze folyik októberben, és a későn lekerülő elővetemények után gyakran még november első felében is. Optimális vetésidőről beszélhetünk ugyan, de a klímaváltozás hatásai miatt az őszi időjárás is kiszámíthatatlanabb. Így aztán van, aki már október elején veti a kenyérgabonát, annak érdekében, hogy egy esetleg beköszöntő tartósan csapadékos őszi időjárás miatt ne csússzon ki az optimális vetésidőből. Van, aki viszont ráérősebben kezd, inkább a tökéletes talajmunkára esküszik, mert tapasztalatai szerint egy hosszú – télbe nyúló – ősz éppen olyan kedvező fejlődési feltételeket biztosít. Aztán a termelők közösen várják a telet, majd a kikeletet, hogy folytathassák a búzák feletti bábáskodást, és izgulhassanak a piaci mozgások miatt, remélve az emelkedő árakat… Sajnos, mindaz a munka, ami a hazai búzatermesztésben jelenleg folyik, csak a szinten tartáshoz elegendő. Nincs igazi többlet jelenleg az ágazati vertikumban, ami változást, igazi fejlődést hozhatna. Ez a sodródás az európai kenyérgabona-termesztés oldalvizén nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve, hiszen immár évek óta semmilyen előremutató eredmény nincs, csak ismétlődnek a középszerű eredmények. Egészen addig így lesz ez, ameddig a magyar virtussal és szakmai tudással felvértezett gazdák élére nem áll valaki vagy valakik, akik bátrabbak, többet akarnak, és tudják is, hogyan lehet a magyar búzatermesztést felvirágoztatni, és akár Európa tetejére feljuttatni.
SZERZŐ: NAGY Z.
