Mindig is voltak és talán vannak is olyan családok, ahol a szakma, a mesterség, a hivatás megválasztása a fiatalok számára nem jelent nehézséget, mert dinasztiában gondolkodnak, mert természetes dolog, szinte elvárás, hogy az utódok továbbvigyék az örökséget.
A gazdászhivatás – mert nem túlzás talán ezzel a kifejezéssel illetni a mezőgazdász szakmát – apáról fiúra szálló gyakorlata példa értékű a Herencsényi családban, ahol a dédapa már 1876-ban az Óvári Akadémia diplomáját vette át. Majd pedig négy generáción keresztül folytatódott ez a folyamat, hiszen Herencsényi Béla (66) 1976-ban a már jelentős intézményi átalakulásokon átesett Agrártudományi Egyetemen, szintén Mosonmagyaróváron szerzett diplomát. A családból hozta magával és az intézménytől ugyanúgy kapta azt a szellemiséget, azt a hivatás iránti elkötelezettséget, amelyet csak használnia, alkalmaznia kellett a gyakorlatban a szakmai pályafutása során. Egy olyan letisztult életpályamodellt kapott, amikor a nagybetűs életbe kilépett, amely biztonságot és garantált jövőképet adott számára, és amivel élni is tudott…
Pályaválasztás – családi elvárással
A család felmenői Vác városához kötődtek, jóllehet az a vidék termőhelyi adottságainál fogva nem kínált igazán nagy lehetőségeket. Így aztán már nagyapja is másutt próbált boldogulni, jelesül a Zirci Apátság uradalmi intézőjeként dolgozott a Városlőd közelében található Borsod-pusztán. Aztán a második világégés utáni zivataros időkben ugyan nehezen sikerült az addig megszerzett javait megtartani, de a veszprémi házát végül is örökül hagyta a család számára. A Balaton közelsége szempontjából ez nagy ajándék volt, és igazán jól ki is használták. Ugyanakkor kötelezettséggel is járt, mert a nagyszülőkről gondoskodni kellett öregségükre, ugyanis rendszeridegennek minősítettként még nyugdíjat sem kaptak.
Herencsényi Béla szülei ezt a kötelességet természetesen teljesítették, miközben édesapja szintén óvári diplomával, azt tanári másoddiplomával kiegészítve az akkori mezőgazdasági technikumban tanított Vácon, édesanyja pedig a szomszédos ipari iskolában szabás-varrást oktatott lányoknak. Az intézményi szomszédság kapcsán ismerkedtek meg, majd hamarosan házasság lett a kapcsolatukból, amelyből két fiúgyermekük született.
A család Váchoz kötődött, a gyerekek ott jártak iskolába, majd általános gimnáziumba. Herencsényi Béla vonzódása a mezőgazdasághoz – túl a család szellemiségén – a nyári munkák révén kezdett aktiválódni, hiszen kombájnellenőrként, ill. az akkor zöldség-gyümölcs ellátással foglalkozó MÉK-nél dolgozott nyári munkán. Utóbbi különösen kemény volt, hiszen éjszakai műszakban készítették el a boltok megrendeléseit, ami szerteágazó, de ismeretekben gazdag, fárasztó munkának számított.
Később az Alagi ÁG Tangazdaságának tehenészetében adódott munka, ami már igazán szakmai jellegű volt, és az állatgondozás valódi élményét nyújtotta. Ez a munka ténylegesen közelebb vitte a pályaválasztáshoz, és ha voltak kételyei a szülői elvárással szemben, akkor azok szertefoszlottak. Herencsényi Béla a technikumban zajló eseményeknek is részese volt, hiszen édesapjával együtt ment az osztálykirándulásokra, és elvegyülve a diákok között nagyon jól érezte magát. Az út tehát megnyílt számára a mezőgazdaság felé, amelyet egyre komolyabban vett, és a jelentkezését is az agráregyetemre adta be Mosonmagyaróváron, tartva magát a családi tradícióhoz…
Egyetem és munkavállalás
Természetesen a jelentkezést követő izgalmak csak akkor csitultak, amikor megérkezett az értesítés, hogy Herencsényi Béla felvételt nyert az egyetemre. Hamarosan, az akkori „játékszabályok” alapján, a behívóparancs is megérkezett, miszerint megkezdheti katonai szolgálatát Kalocsán. Akkoriban ez természetes volt, hiszen ez volt a belépő az élet következő reményteljes szakaszába. Tüzér felderítő rajban végezhette a rábízott feladatokat, és persze alaposan megismerhette a 11 hónap alatt a leendő évfolyamtársait. A szolgálat hasznosságát ecsetelni felesleges, hiszen utólag mindenki elismerte, hogy kiváló alkalom volt az emberi tulajdonságok, a viselkedési normák megismerésére, a fizikai teljesítőképesség határainak felmérésére, stb.
Az egyetemi évek csak ezután kezdődhettek meg, ismerős arcok között, kiváló környezetben, Mosonmagyaróváron. A város hangulata, az egyetem ódon falai közt zajló események örökre beivódtak a mindenkori hallgatókba, neki pedig személyes élményként óhatatlanul eszébe juttatták a felmenőit, akik más időkben, más körülmények között, de vélhetően ugyanolyan elégedettséggel vették tudomásul, hogy a történelmi levegőjű vár falai között tanulhattak. Herencsényi Béla számára is elindult a „tudományszerzési” folyamat, és bár saját bevallása szerint az első két évben akadtak nehézségei, ugyanakkor a korábban szerzett latin nyelvi ismeretei meg segítették sok tekintetben. Tény, hogy meg kellett tanulni a tanulás technikáját, és ez nehéz feladat volt. Aztán később megszűntek a gátlások, könnyebbé vált a tanulás, több lett a szabadidő, és valóban élménnyé váltak az egyetemi évek, beleértve az intézmény népi tánc együttesében való részvételt is, amely különösen sok szép eseménnyel szolgált.
Aztán elérkezett az a pillanat, amikor már a munkavállalásra is gondolni kellett. Szerencsére segítségére volt az ÁGKER-nél dolgozó nagybátyja, akinek javaslatára a Kisalföld keleti régiójában nagyon jól prosperáló gazdasághoz, a Komáromi ÁG-hoz jelentkezett, és sikerült tanulmányi szerződést kötnie. Így a diploma átvétele után egyenes út vezetett Komáromba, ahol azonnal a mélyvízben találta magát, amikor felvette a munkát.
„Nehéziparban” kezdett
A sokak által megerősített állítás, miszerint a tehenészet a mezőgazdaság nehézipara, Herencsényi Béla számára is nagyon hamar beigazolódott. A Komáromi ÁG gesztorságot vállalt egy közeli tsz leromlott 200-as tehenészete felett, amely az Ács szomszédságában lévő Ernő-majorban működött, amelyhez Vas-puszta és Csilla-puszta – ahol sertéstartás folyt – tartozott még, a Lovadi-réti legelővel. Ebben a hangulatosnak és korszerűnek egyáltalán nem mondható, periférikus gazdasági közegben kellett felvenni a munkát, és a fizikai munkát végző emberekkel is adódtak kisebb-nagyobb meg nem értési és fegyelmi problémák. Mire a hangot megtalálták volna, megérkezett a katonai szolgálat folytatására szóló behívó, amely véget vetett a másfél évet felölelő mélyvízben történő szakmai evickélésnek.
Fél év után visszatérve egy újra megnyitott hízómarha telepre osztották be pár hónapra. Hamarosan azonban megkezdődött Csém mellett egy 1300 tehenes kötetlen tartású, pihenőbokszos, szakosított telep építése, ahol számítottak a munkájára.
Eleinte törzs állattenyésztőként, majd telepvezető-helyettesként dolgozott, amely munka jobbára takarmányozási ismereteket követelt. Ekkor kezdte meg a szakmérnöki tanulmányait a Mosonmagyaróvár/Keszthely közös egyetemi karok által szervezett takarmánygazdálkodási szakon, amelyet sikeresen abszolvált. A szarvasmarhatelep működése időközben konszolidálódott, az állomány részbeni átkeresztezése HF vérvonallal sikeresen végbement, és tisztavérű HF állatok is beállításra kerültek. A nyolcéves időszak utolsó évében már telepvezetői minőségben dolgozott, amikor úgy gondolta, hogy az összesen 11 év állami gazdasági szektorban eltöltött idő elegendő gyakorlati – különösen tehenészeti takarmányozási – tapasztalatot adott, amelyet másutt is lehet hasznosítani. Választása a Boscoop ÁFKV-re, a jelenleg is működő Agráripari Innovációs és Kereskedelmi Részvénytársaság jogelődjére esett.
Profilváltás következett
A Boscoop Budaörsi központjában Herencsényi Béla mint központi szarvasmarha szaktanácsadó kezdett dolgozni. Az országot felölelő három státusz egyike volt az övé, ami rengeteg külföldi és belföldi utazással járt, és gyakran a családtól távol töltött napokkal telt.
A közelgő rendszerváltás viszont már egyre jobban érződött a munkakapcsolatokban is. Egyre másra szűntek meg a termelői állami támogatások, amelyek hozadékaként a szaktanácsadói díjak is csökkentek vagy elmaradtak. A munka tehát egyre fogyott, a szaktanácsadói státuszok sorra szűntek meg, így aztán négy év után gondolkodni kellett a továbblépésen.
Ekkor kínálkozott a lehetőség az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás (később Igazgatóság) – mint hatóság – Komárom megyei takarmány-ellenőrzési felügyelői állásának betöltésére. Herencsényi Béla nem szalasztotta el a lehetőséget, és elvállalta a munkát, amely valójában nagyon a szakmai profiljába vágott, és jelentős gyakorlattal a háta mögött kedvére való is volt. Ez be is igazolódott, hiszen ezt a feladatkört nem kevesebb mint 23 éven keresztül látta el. Ez alatt az idő alatt alaposan kiismerte a keverőüzemek gyakorlatát, és időnként a megye határait is átlépve segítette más keverőüzemek tevékenységét. Az ellenőrzés terén pedig keményen, de igazságosan igyekezett eljárni, mindent megkövetelt, amit a törvény betűje számára is kötelezővé tett.
Időközben szakmai, baráti kapcsolatokra, széleskörű emberismeretre tett szert, mert a munka minősége szempontjából ezek éppen olyan fontos dolgok, mint a szigorú számonkérés. A takarmányozással összefüggő összes körülményért, történésért felelt, ill. olyan részleteket vizsgált, mint amilyen a gyártás folyamata, a gépek engedélyezése, a takarmány-összetevők „tisztasága”, a szabályos keverési technika, a kereskedelem gyakorlata és a szállítás higiéniája, stb. Ellenőrzési jogkörrel rendelkezett, és módjában állt szankcionálni, ha a feltárt rendellenességet nem szüntették meg.
Takarmánykódex bizottsági munka
Herencsényi Béla szakterületének elismert képviselője volt, így semmi meglepő nem volt abban, hogy egy hiánypótló szakmai eseménynél az ő szakmai tudását is igénybe vették. Megalakult ugyanis a Magyar Takarmánykódex Bizottság 1994 táján, amelynek célja, hogy rendet tegyen és hiányt pótoljon a takarmányozás szakterületén. Ennek a 15 tagú bizottságnak – első néhány évében az egyetlen takarmányfelügyelő tagjaként – érte a megtisztelő felkérés, amelyet természetesen elfogadott, és aktívan részt vett a munkában. A feladatok között a takarmánygyártás és -felhasználás hiányzó jogszabályi hátterének megteremtése volt az egyik nagy kihívás, amelybe később már más verbuválódott jogi/szakmai bizottságok is bekapcsolódtak. A felügyelői státusz mellett ez a szakmai munka további elismerése volt, és nagyon kreatívnak bizonyult, értelmet adott a közelgő nyugdíj előtti éveknek. Jó volt a szakma ismert és nagyra becsült képviselőivel együtt dolgozni, és a takarmányozási gyakorlat történelmének megteremtésében részt venni!
A nyugdíjas évek is eljöttek
Bármennyire is élvezetesre és tartalmasra sikeredett Herencsényi Béla szakmai életpályájának utolsó időszaka, eljött az idő, amikor a nyugdíjazás őt is elérte. Hatósági munkakörben aligha dolgozhatott volna tovább, de talán nem is akarta terhelni ezzel magát. Ma is szívesen konzultál a szakmáról, ha megkeresik, vagy éppen meghívják egy-egy jeles szakmai eseményre. Ilyenkor különösen melengető érzés számára, hogy talán tudott hozzátenni valamit a szakma fejlődéséhez, és az egyetemi útravalóból sikerült a szellemiséget továbbítani az új generáció felé.
Feleségével – Marikával – még az első állami gazdasági gyakorlat alatt ismerkedett meg, aki pénzügyi vonalon, könyvelőként dolgozott éppen abban a kerületben, ahová őt helyezték. Amikor diplomásként visszatérve státuszt kapott, hamarosan összeházasodtak, és hat évig szolgálati lakásban lakva várták a gyerekek születését. 1980-ban Márta lányuk, majd 1983-ban Béla fiuk érkezett meg, akiket nagy szeretetben neveltek, miközben 1982-ben már saját családi házuk építését kezdték el Komáromban.
Három év után költöztek be, és azóta is ott élnek, de már az unokáik „kiszolgálása” tölti ki az idejük nagy részét. A családjával Győrben élő Márta lányuk – aki egy külföldi cég alkalmazottja – a most nyolcéves Domonkossal és hatéves Letíciával ajándékozta meg a nagyszülőket. Béla fiuk ugyan a győri SZIE építész hallgatója volt két évig, de a világjárás vonzotta, és álmait beteljesítve, ma egy óceánjáró hajón szolgál.
Herencsényi Béla derűt sugárzó, mosolygós tekintete első pillantásra is azt az üzenetet továbbítja, hogy nagyon elégedett az életével, a szakmai pályafutásával és különösen a családi hátterével, akiknek sokat köszönhet életpályája kiteljesedése szempontjából. Ma kifejezetten nyugodt ember benyomását kelti, aki a hosszan tartó teljes és egészséges élet reményében tesz is annak érdekében, hogy ez így maradjon. Az úszás és a rendszeres nordic walking (északi séta) a kulcs ehhez – véleménye szerint –, de a hazai fürdők látogatását is megszervezik maguknak, amikor a nagy szeretettel és bármikor felvállalt unokázási program ezt nem hiúsítja meg…
Szerző: Nagy Zoltán
