fbpx

MezőHír – 2018-08 – augusztus

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 16.


Előfizethető: [email protected]

 

 

Kedves Olvasó!

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács július 16-ai brüsszeli ülésén került sor az új Közös Agrárpolitika jövőbeni szabályainak első érdemi vitájára. Ahogy azt a minisztérium által kiadott közleményből megtudtuk, az uniós agrárminiszterek a szabályozás egyszerűsítésének lehetőségeiről folytattak vitát. A magyar agrárvezetés jelezte, hogy Magyarország csak olyan új uniós szabályozás elfogadását fogja támogatni, amelyik valóban egyszerűbbé teszi majd a gazdák számára a támogatásokhoz való hozzáférést, a tagállamok számára pedig azok kifizetését. „Az Európai Bizottság június 1-jén közzétett jogszabályi javaslatai alapjaiban változtatják meg a KAP működési struktúráját. A támogatások rendszerét és feltételeit egy egységes Stratégiai Tervben kell a tagállamoknak kidolgozni és az Európai Bizottsággal elfogadtatni” – mondta Feldmann Zsolt államtitkár.

A részt vevő miniszterek többségének álláspontja szerint az Európai Bizottság javaslatcsomagja nem tükrözi megfelelően a Bizottság által az elmúlt időszakban folyamatosan hangsúlyozott egyszerűsítést. Álláspontjuk szerint a stratégiai tervekről szóló javaslat alapján fennáll a veszélye annak, hogy rendkívüli módon megnövekednek a tagállami hatóságokra és a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztratív terhek.

Magyar részről kiemelték, hogy a közvetlen támogatások esetében javasolt változtatások bizonytalanságot jelentenek a rendszer működtetése szempontjából, amely sem a tagállamoknak, sem a termelőknek nem jó.

Brüsszeli forrásunk a témával kapcsolatban jelezte, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően, az Európai Parlament továbbra is „szorgalmazza, hogy a KAP költségvetését a következő többéves pénzügyi keretben – rögzített euró-árfolyamon számítva – növeljék vagy tartsák változatlan szinten”. Ez kulcsfontosságú az uniós mezőgazdasági üzemek további környezetvédelmi előírásokkal történő terhelésének megfelelő ellentételezése szempontjából. A képviselők szerint „a további piaci liberalizáció és a mezőgazdasági termelők védelmének ehhez kapcsolódó csökkentése azzal jár, hogy kompenzálni kell a mezőgazdasági ágazatot és különösen a versenyhátránnyal küzdő gazdaságokat”, hiszen „csak ezek az intézkedések képesek biztosítani a mezőgazdasági területekkel való extenzív gazdálkodást és a kultúrtáj megőrzését”. A Parlament a megfelelő finanszírozásért cserébe vállalja, hogy támogatja a vidékfejlesztési költségvetés egy minimális részének az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó AKG-intézkedésekre történő félretételét. A jelentés a már megismert pénzügyi tervekre is reagál, s elutasítja a vidékfejlesztési költségvetés Bizottság által tervezett 25%-os csökkentését. Az EP-nek nem elég a költségvetés megőrzése, hanem leszögezi: amennyiben a Brexit vagy nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások miatt új kihívások jelennek meg a gazdák előtt, az agrár költségvetést megfelelően ki kell igazítani a jövőben. A témával, annak fontossága miatt következő számunkban részletesebben is foglalkozunk.

Remélem, legújabb számunk elolvasása hasznos időtöltésnek bizonyul!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő