A régi kalendáriumokban nyárelő, vagy Szent Iván hava néven szerepelt június. Ez az egyik legzivatarosabb hónapunk – bár idén a május is új arcát mutatta –, amelyben előbb Medárd, majd Margit és Barnabás napjához kötődő esőzések különleges jelentőséggel bírtak.
Június jeles – a gazdák által különösen jegyzett – napja pedig a Szent Iván-éj, mint a tavaszi napéjegyenlőség napja és persze a sokak által az aratás kezdeteként aposztrofált Péter Pál napja is. Talán még a mezőgazdasághoz egyáltalán nem kötődő városlakók is félelemmel kémlelik június 8-án az eget, mert „ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esik” – a népi meteorológia szerint. A Medárd-napi jövendölés, így, persze nem teljesen igaz, de térségünk egyik igen fontos éghajlati jelenségére mindenképpen felhívja a figyelmet. A gazdaember számára június mindenképpen az aratási munkákra való felkészüléssel és a hosszú nappalok munkával történő legjobb kihasználásával telik. Igaz, ma már nem ugyanaz a munka az aratás, mint valaha volt. Nem is övezi akkora társadalmi érdeklődés, de valahol a gazdalelkek mélyén ez a munka nem veszített a különlegességéből, az érzelmi töltéséből és a sikerérzetéből sem.
Az év eleje az időjárásról szólt
Január elején normális esetben a hóhelyzetről, nem pedig a pollenekről szoktak a meteorológusok hírt adni. A reggeli időjárás-jelentésben viszont azt hallhattuk, hogy virágzik a mogyoró, és már mérhető a pollenszintje. Meteorológus legyen a talpán, aki az idei első félév – de már a januári időjárás – történéseit tudományos hitelességgel tudja magyarázni, és ebből a jövőre nézve használható tapasztalatokat tud adni mondjuk a fedél nélkül gazdálkodó növénytermesztők számára.
A májusi esők után repülőstartot vettek a kukoricák
Ebből következik, hogy gazdálkodó legyen a talpán, aki az idei zavarodott meteorológiai viszonyok mellett biztonsággal és főleg költségkímélő módon tudta a tavaszi munkálatokat végezni. Olyan meleg és tavaszias volt a január, hogy a tréfásabb kedvű kiskert tulajdonosok már tervezték az első fűnyírást februárra, amely egyébként is egy tétlen hónap általában. A természet reakcióit különösen következetesen lereagáló hazai arborétumokban számos ritka növényfaj virágzását figyelték meg, ami egyértelműen mediterrán környezetben szokott előfordulni. Aztán egy keményedő február után egy fagyos március eleje következett, amely meghozta a fagyokat, és elsöpörte az idei kajszitermést. Persze más gyümölcsösök is károsodtak kisebb-nagyobb mértékben, de ennél nagyobb riadalmat keltett a szántók belvíz borítottsága. Napról napra nőtt az elöntött terület, és mind nagyobb károkról érkeztek a jelentések. Aztán fordulatot vett megint a szeszélyes áprilisi időjárás olyannyira, hogy már-már strandidő lepte meg az embereket – persze jobbára csak a városiakat – április derekán. Nem is késlekedtek a gazdák, országszerte tülekedés volt a határban, mindenütt vetettek, ahol csak lehetett. Talán ilyen korán még nem került a földbe a napraforgó és a kukorica, amelyek vetésterülete meghatározó a magyar gazdaság számára.
Sajnos a gyönyörű búzák többsége nem prémium kategóriás
A sörárpa sorsa még kérdéses
A természet okozta zavarok
Igazán nagy probléma, hogy a kertészek és növénytermesztők sem mindig tudják, hogyan reagálnak a növények pl. a szokatlan januári melegre. Ilyenkor minden hozzáértő csak találgat, a szakembereket a média bombázza a kérdéseivel, és alkalmanként a nyilatkozataikkal hibára is kényszerítik őket. Nem lehetett tudni ugyanis, hogy a fáknál tartott-e még a mélynyugalmi időszak, amikor teljesen lelassul a nedvkeringésük. Az enyhe télnek és a 8-120C hőmérsékletnek köszönhetően lehet, hogy a fákban már beindult a nedvkeringés, vagy le sem állt egészen. Például, ha nekiálltunk a diófákat ilyen viszonyok között metszeni, könnyen „elvérezhettek” (azaz a metszési sebfelületeken a növény nedve elfolyik). Mindebből egyértelműen következik, hogy megyünk, haladunk a mediterrán éghajlati viszonyok térnyerése felé, csak egyelőre jóval szélsőségesebb az időjárásunk Magyarországon, mint a déli országokban. A természetet figyelve a szakemberek szerint is már látható nyomai vannak a klímaváltozásnak. Például az őshonos fafajok egyre nehezebben tűrik a felmelegedést és az egyre szélsőségesebb viszonyokat. A szántóföldön is zavaros a helyzet, hiszen elsősorban az őszi vetéseket fokozottabb érdeklődéssel figyelik a gazdálkodók, akiknek az érintettsége a legnagyobb. A repcékért sokan aggódtak, hiszen a kedvező őszi időjárásban megerősödött állományok eleinte jól vették a tél szorítását, de januárban – a jelentős felmelegedés hatására – nagyon korán ébredtek. Aztán a növény különleges toleranciájának köszönhetően visszaaludtak a fagyok idejére. Az újraindulásuk azonban zavartalan volt, és a virágzás mintegy két héttel korábban öltöztette aranysárgába a határt, mint a korábbi években. A virágzás azonban mintha gyorsabban lezajlott volna a szokásosnál, és május első hetének végére már szinte el is tűnt a repcék sárgasága. A terméskilátások ennek ellenére átlagosak, de vannak térségek, ahol nyomát sem látni a sanyargató időjárásnak, és akár rekord közeli termések is születhetnek.
Helytálltak a kalászosok
Az elmúlt években már több alkalommal is megkongatták a vészharangot a hitetlenkedők, hogy a mai fajták nem bírják eléggé a kiszámíthatatlan téli viszonyokat, és a terméscsökkenésükkel kell számolni. Nos, a tavalyi év is azt igazolta, hogy a szélsőségesen hideg időjárási viszonyokat kifejezetten jól viselték a ma köztermesztésben lévő új fajták. Ugyancsak ez látszik az idei állományokban is, hiszen az idei télben inkább a januári melegek okoztak aggodalmat, mint a hidegek. Megnyugtatónak tűnik, hogy a fajták télállóságával, de „mediterrán-állóságával” sincsen baj, hiszen az idei terméskilátások kifejezetten jók, legfeljebb a belvíz okozta kieséseket kell valahogyan kompenzálniuk a gazdáknak. Valójában a mögöttünk hagyott tél nem is foglalkoztatja őket, sokkal inkább beszédtéma az aratásra való felkészülés és a piac várható alakulása. A csökkent vetésterület és a belvíz miatt kieső területek hatására szűk 950 000 ha lesz a betakarításra váró őszi búza terület. Sajnos a magyar búzatermesztés megrekedésének fő oka – a fajtahasználat tényszámai alapján –, hogy továbbra sem a prémium búzák viszik a főszerepet, pedig a termőterület, a technika, a fajták alkalmasak lennének a kiváló/malmi minőség megtermelésére. A mennyiségi termelés felé eltolódott magyar búzatermesztés egyértelműen gazdasági döntés eredménye, és erről nem a magyar termelők tehetnek, hiszen nekik a nyereség minél magasabb szintjének elérése a cél. Persze, még aratásig van „rettegni való” idő, hiszen a kiszámíthatatlan időjárási szélsőségek vélhetően idén sem kímélik majd az érőfélben lévő kalászosokat. A jég, a viharos szél még sok kárt tehet, de akár a – nem egyszer már beköszöntött – júliusi esők is ronthatnak a minőségen. Szerencsére az aszályos időszak az utóbbi időben nem szokott szemmegszorulást okozni, de korábban erre is volt már példa. Ezek az eshetőségek még nehezítik az utolsó hetek munkálatait, növelhetik a gondokat, és okozhatnak álmatlan éjszakákat a gazdálkodóknak.
A tudás kamatozik
Érdekes jelenségek zajlanak napjaink mezőgazdaságában. A sokszor említett és elemzett generációváltás alapvetően egy más gazdálkodói szemléletet valósít meg hazánkban is. Kevesebb teret kap az érzelem, többet a racionalitás. Előtérbe kerülnek az új technikai és technológiai megoldások, miközben nagyon leegyszerűsödik a vetésszerkezet. A biztonságos termelés feltételeinek megteremtésén dolgoznak a szakemberek, és a gazdálkodók próbálják megfogadni a tanácsaikat. Új input anyagokkal jelentkeznek a forgalmazók, és mindenféle jó tulajdonságokkal felruházott fajtákat/hibrideket ajánlanak a nemesítők. Nagy kavalkád lett a gazdálkodás, amelyben csak egyre magasabb szintű szakmai tudással lehet eligazodni, ha nem akar az ember nyerészkedők, spekulánsok csapdájába esni. Kell a fiatalos lendület, a kitartás és még egyszer hangsúlyoznánk a szakmai tárgyi tudás szerepét a jó döntések meghozatalában. A gazdálkodás menete egyáltalán nem egyszerűsödött a tudomány előrehaladásával, inkább minden tekintetben a bőség zavara állt elő. Választani, dönteni kell sokkal több gazdálkodási szituációban, mint korábban, és ehhez friss ismeretek kellenek. Az anyagiakat pedig meg kell teremteni – minden áron –, meg kell termelni ahhoz, hogy fejleszteni lehessen. A támogatásokat meg kell becsülni, a jó évjáratokban megszerzett pénzzel pedig még okosabban kell gazdálkodni ahhoz, hogy a gyengébb évjáratokat is át lehessen vészelni. A gazdálkodáshoz ma több kurázsi és fegyelem kell, mint valaha, mert a változó közgazdasági környezet, a támogatások várható és lebegtetett bizonytalansága, az évjáratok kiszámíthatatlansága számos veszéllyel fenyeget. Botlani pedig csak egyszer lehet…
SZERZŐ: NZ.
