fbpx

Teljes körű segítség traktorvásárlóknak – Traktortveszek.hu

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 21.

A hazai agrárgépes szakmában jól ismert szereplő, Berbekár Tamás a régi mellett új vállalkozásával érdekes és értékes szolgáltatással kívánja a traktorvásárlók életét megkönnyíteni. Interjúnkban a traktortveszek.hu honlaphoz kapcsolódó szolgáltatás bemutatását kértük tőle.


Berbekár Tamás

– Traktorberuházás előtt rengeteg információ á ll az érdeklődők rendelkezésére. A traktortveszek.hu csapatának szolgáltatása miben más az eddigi, már piacon lévő rendszerekhez képest?

– A jelenlegi traktorpiaci szereplők nem márkafüggetlenek, és ezen sajátosságból fakadóan természetesen elfogultak is. Őket az motiválja, hogy a saját terméküket értékesítsék, minket pedig az, hogy a partnerünk olyan gépet vegyen, ami számára a legmegfelelőbb, és leginkább kiszolgálja az igényeit. Ha hasonlítanom kellene magunkat valakihez, akkor azt mondanám, mi úgy működünk, mint egy flottakezelő. Márkafüggetlenül, teljes körű szolgáltatással.

– Hány szakember áll az érdeklődők segítségére, milyen tapasztalatokkal rendelkeznek? Van-e elegendő szakember a gyors kiszolgálásra: tudjuk ugyanis, hogy ha valaki vásárolni akar, azt általában azonnalra szeretné…

– A felépített rendszer „Achilles-sarka” nem a szakembergárda, aki velünk dolgozik, és nem is a rendszer, hanem a beszállítói reakcióidő. Általában erre a részre kell várni többet, mivel mi nem egy helyről, hanem egyszerre akár 3 helyről is kérünk ajánlatot ügyfelünk részére. A traktortveszek.hu rendszere tökéletesen alkalmas a felmerült igények kiszolgálására, jelenleg tartjuk a rendszer által állított követelményeket, mint például a válaszadási határidőket. Egyébként minél inkább részletesen mérjük fel az ügyfél igényeit, annál inkább fordul át a raktári vásárlásból gyári megrendelésbe, hiszen így biztosítható leginkább, hogy olyan gépet kapjon, ami leginkább megfelel.

– Személy szerint mit lát egy ilyen beruházás előtt a legnagyobb kihívásnak, ahol esetleg a vásárlónak jól jön a segítség?

– Vevőink rendszerint gazdálkodók, akik kevésbé szeretnek foglalkozni olyan kötelező additív körülményekkel, mint a finanszírozás, biztosítás, szervizelés, vagy akár az okmányirodai ügyintézés. Nyűgnek tekintik, ami teljesen érthető. Mi a gondolat megszületésétől a gép teljes körű átadásáig és azt követően is intézzük az ügyes-bajos dolgait, így vevőnk foglalkozhat a gazdálkodással.

– Új vagy használt? – milyen tanácsot adna egy gépberuházás előtt a gazdálkodónak, mi alapján tudja eldönteni, mit érdemes választania?

– Ilyenkor az első kérdés mindig a pénzügyi keret. Az új gépnek nincs párja, előfordul, hogy egy kedvező konstrukcióval a használt gépre felmerült igényből végül új lesz – és fordítva. Amennyiben a gép mégis használt, és körvonalazódott a választás, biztosítjuk az átvizsgálást is, így képviselve a vevő érdekeit, mielőtt zsákbamacskát vásárolna. Nekünk az az érdekünk, hogy a gép, amihez a nevünket adjuk, rendben üzemeljen az új gazdájánál.

– Kapcsolatban vannak az összes komolyabb hazai gépforgalmazóval, vagy eseti megbízások alapján dolgoznak?

– A kapcsolattartás folyamatos, és eseti megbízások is előfordulnak. Igyekszünk jó kapcsolatot ápolni a hazai kereskedőkkel, ugyanakkor az EU-szabályoknak megfelelően külföldi kapcsolataink is rendelkezésre állnak, sok esetben közvetlenül a gyártóval kommunikálunk.

– Használtgép-vásárlás esetén milyen hátteret tudnak biztosítani a vásárlónak? Szállítás, vám, dokumentáció, stb.?

– Szolgáltatásaink teljes körűek. Mint említettem, az átvizsgálást, a behozatalt, az ehhez kapcsolódó dokumentumokat, a szükséges finanszírozást, okmányirodát, lényegében mindent elintézünk vevőinknek.

– Milyen költséggel kell kalkulálnia a vásárlónak a szolgáltatás igénybevételénél? Százalékos vagy ‑ x összeggel?

– A legtöbb esetben szolgáltatásunk a vevőnek ingyenes. Mivel mi nagyobb tételben vásárlunk egy évben, mint a vevő egymaga, így a flottakedvezményünkben érvényesítjük díjainkat, aminek egy részét át is adjuk vevőnknek, így tulajdonképpen olcsóbban vásárol, mint amikor egyedül fárad a pénztárhoz. Természetesen vannak esetek, amikor a megállapodás egy fix összeg, például egy már kialkudott külföldi gép beszerzésének ügyintézése.

– Ha kereskedőpartner szeretne a cégükkel dolgozni, számukra az ajánlatadás ingyenes, vagy a rendszerbe ők is bizonyos díjakért léphetnek be?

– Szívesen dolgozunk együtt a kereskedőkkel, díjat nem számítunk fel, ugyanakkor szigorú feltételeket támasztunk feléjük a nyújtott szolgáltatásra, reakcióidőkre vonatkozóan. Ezeket folyamatosan kontrolláljuk, és amennyiben szükséges, meg kell válnunk a partnertől, mert számunkra a vevőink elégedettsége a legfontosabb, ez a legjobb reklám.

– Hogyan oldható meg, hogy ne a forgalmazó számára nagyobb jutalék, jobb kondíció, hanem kizárólag a vásárló igénye alapján szülessen meg a tanács, a döntés?

– Mi egész más üzleti modell alapján dolgozunk. Számunkra a partner igényei a legfontosabbak, és soha nem egy gép értékesítésére tervezünk. Azt szeretnénk elérni, hogy az első gépet követően fokozatosan mi legyünk azok, akik a vevők felmerült igényeit intézik. Az elmúlt időszakban szerződtünk például egy 7 500 ha területtel rendelkező gazdasággal a beszerzések, szervizek, finanszírozások koordinálására. Velük egy apró gép beszerzésével kezdtük, most ott tartunk, hogy rajtunk keresztül újabb és újabb igények jelentkeznek. Nekünk ez a legjobb reklám. A vevő megálmodik valamit, mi pedig megvalósítjuk.

– Finanszírozás tekintetében ma mennyire bőséges a kínálat, mennyire könnyű finanszírozáshoz jutni?

– Év eleje van, ilyenkor könnyebb a hitelképességi vizsgálaton megfelelni, hiszen a finanszírozók még a terveik elején vannak, mondhatni könnyebben befogadnak ügyleteket, mint mondjuk az év végén, mikor már nincsenek erre annyira rászorulva. A kínálat bőséges, a jelenlegi gazdasági helyzetben könnyű finanszírozáshoz jutni. Vannak egyedi, különleges kérések, amelyekre optimális esetben megoldást tudunk nyújtani. Büszkén mondhatom, hogy nem volt még bukott ügyletünk.

Azt tudni kell, hogy amikor mi intézzük a finanszírozást, mi nem csupán arra az ügyletre kalkulálunk, hanem keretben gondolkodunk. Ez annyit jelent: tájékoztatjuk partnerünket, hogy a jelenlegi adatok alapján még mekkora forrást tudunk biztosítani, így amikor egy újabb álom születik meg, azt sokkal gyorsabban, és könnyebben lehet megvalósítani.

– A honlapon van egy jó áttekintés az esetleges finanszírozási lehetőségekről. Ebben a tekintetben milyen partnerekkel vannak kapcsolatban, mennyi egy projekt átfutási ideje a bankoknál, lízingcégeknél?

– Törvényi kötelezettségünk is és alapelvárás a teljes körű tájékoztatás. Sokszor előfordul, hogy úgy jön hozzánk a vevő, hogy van egy meglévő ajánlata, de jobban örülne, ha mi intéznénk el. Az átfutási ideje egy ügyletnek elég rövid, amennyiben sikerül minden szükséges papírt beszerezni a vevőtől. Ez szokott lenni a hosszabb idő. Amikor minden, a vizsgálathoz szükséges papír megvan, onnantól 2-3 nap a bírálat, és 1 hét a folyósítás. Ezek az átlagos számok. Azt hiszem, a legutóbbi saját ügyintézői gépkocsi beszerzésénél rekordot döntöttünk az ügyintézéssel kapcsolatban, ott a gépkocsi szerződésének megkötésétől a folyósításig, rendszám ügyintézéssel együtt mindez 3 munkanapot vett igénybe. Az értékesítő meg is kérdezte, hogy milyen kapcsolatban állunk a finanszírozóval, mert ő ilyen gyors és flott ügyintézést még életében nem látott.

– Várható-e, hogy más termékekre (kombájn, rakodó) hasonló konstrukcióban indítják szolgáltatásukat?

– Az idei évben különböző időzítéssel fogjuk indítani a kombajntveszek.hu és a gépetveszek.hu oldalalkat a kombájn, valamint a munkagép beszerzések koordinálásához. Erre a felépített rendszerre alapozva, és az egyre szélesebb körű igények kiszolgálása érdekében is szükség van. Számunkra az is igen fontos, hogy vevőink mindig automatikusan információt kapjanak ügyletükkel kapcsolatban, ne nekik kelljen érdeklődniük, hogy hogyan áll az ügyük. Ehelyett automatikus státuszjelentéseket kapnak. A vevők elégedettsége a legfőbb cél, mert az elégedett vevő mindig visszatér.

SZERZŐ:
FODOR M.