A városok vonzó perspektívát jelentenek a fiataloknak, s míg ezek dinamikusan nőnek, a régen szépen virágzó és népes falvak idővel elnéptelenednek és kihalnak. Szomorú ezt látni.
Meglepő hát, ha mégis akad olyan fiatal, aki dacol a trendekkel, és egy olyan életformát választ, ahol saját maga kell hogy megtermelje az élelmet, aki úgy dönt, feladja még a karrier lehetőségét is, és magyarországi gyökereihez kötődve hazatér. Majd kemény munkával, de kiegyensúlyozott életet élve alkot, mások elismerését kivívva ezzel. Kiteljesedik, boldog, és a belőle áradó életörömöt szeretné másokkal is megosztani.
A nagyvilág szeme elől elzárt kis zsákfaluban meglátogatott fiatalembertől kapott bölcsesség arra mutat rá: lehet egységben élni a természettel, s annak „gyümölcséből” szépen meg lehet élni, de mint minden sikerhez és eredményhez, úgy ehhez is kőkemény munkára és alázatra van szükség.
Kaba Lamine
– Nem hullott minden az öletekbe, amit ma elértetek. S ha jól tudom, a mezőgazdaság tökéletesen távol állt tőled korábban. Hol kezdődött minden?
– Határon túl indult a történetünk. Édesanyám magyar származású, édesapám nyugat-guineai, én magam Münchenben születtem, s szerető környezetben nőhettem fel. Nem vett azonban más körül, mint betondzsungel, panelházak és a nagyváros. A természet iránti vágy már akkor ébredezett bennem.
Később a pályám valóban nem a mezőgazdaság irányába indult el, hiszen szakácsnak tanultam. Az iskola befejeztével nagy ígéretekkel léptem ki az életbe: az operaház éttermében szakácsként dolgoztam, megvolt hozzá minden feltétel, s akár még főszakács is lehettem volna. Azonban már korán kirajzolódott előttem: ez az élet igazi agglegénynek való, sem családdal, sem mással össze nem egyeztethető, igazi „gyilkos” munka. Ezen a nézőpontomon még az sem változtatott, hogy megvan bennem a jó ételek és a mesterség iránti odaadás, szeretet.
– Mikor történt benned a nagy változás, ami más irányba terelgetett?
– 3 év munka után lehetőségem adódott arra, hogy Svájcban egy hegyen töltsek egy munkaszezont, mint szakács. Azonnal igent mondtam. Városi kis srácként, aki a városon kívül alig látott mást addig, szemet gyönyörködtető volt az a természetes környezet, ami Svájcban fogadott. A 2 000 méter magas, tiszta levegős vidékbe azonnal szerelmes lettem. Még kisiskolás koromban látogattunk meg egy farmot München közelében, és a svájci élmények azonnal előhívták bennem azt az életérzést, amit akkor éreztem. Láttam a hegyen legelő nyájat, éreztem a szabadság „illatát”. Aztán kis időre rá itt ismerkedtem meg feleségemmel, Simonéval, aki szintén nagyon közel áll a szakács mesterséghez: egy 4 csillagos házban szuperfelszolgálónak tanult. A tervezett 1 szezon kint létből 9 év svájci tartózkodás lett.
– Történt más, ami tovább erősítette a szakács szakmától való távolodásodat?
– Több esemény és élmény segített hozzá, hogy ma itt lehetek Almáskeresztúron. Ezek közül a legmeghatározóbb az alaszkai tartózkodásunk. Feleségem édesapja Alaszkában dolgozik, egy éttermet vezet, nála is eltöltöttünk egy szezont. Azt hiszem, itt ébredtem rá, mire is vágyom. A döntés egyre inkább érlelődött, hogy a szakmát elhagyjam. Emlékszem, csak álltam kint egy rönkház teraszán, és csodáltam a természet minden szépségét, apró részletét, a tökéletességét. Akkor fogalmazódott meg igazán bennem: nem akarok „rabszolgaként” élni.
Emellett meghatározó volt számomra az is, amikor Afrikában élő rokonaimat néhány alkalommal meglátogathattam. Édesanyám felkészített rá, milyen nagy a szegénység, így is készültem neki az utazásnak, de amikor megérkeztem hozzájuk, a megtört és megkeseredett ottaniak helyett igazán boldog és örömteli emberekkel találkoztam. Néha megszégyenülve álltam előttük, mert bár magamat is jószívűnek tartom, de ők egyáltalán nem ismerték az önzést, az irigységet. Sokat tanultam ott, sokat fejlődött a személyiségem. Hálás vagyok ezekért az élményekért.
S a harmadik ilyen – de cseppet sem jelentéktelen – esemény volt a több évben a Dunakanyarban, nagyszüleimnél töltött fiatalkori nyaralás. Majd amikor nagyapám Almáskeresztúrra költözött, nála, ezen a helyen töltődtem fel a megfáradt „hajtós” hónapok után.
– Emlékszel még, milyen volt az első almáskeresztúri látogatásod?
– Egészen fiatalként érkeztem ide nagyapámhoz első ízben, a lázadó kiskamasz lendületével. A városi jólétből kilépve azt éreztem, mintha 100 évvel lépnék vissza az időben. Nem találtam a helyemet, egy napig alig bírtam ki. Később, a felnőttként átélt utazások hatására sokat változtam, s kezdtem örülni minden nagyapámnál eltöltött hétnek, nyárnak.
A 20. születésnapomra kaptam tőle itt egy telket, azon kezdtem el építkezni, de erre még később visszatérek, mert az építkezés másként alakult. Az almáskeresztúri látogatásaim során megfogott a csend, a hely lelkülete. Jó volt nézni, amint egy helybéli anyuka a szabadban játszott a gyermekével, ahogy a vadon termő gyümölcsfákról bárki szedhetett egészséges gyümölcsöt – semmihez sem voltak foghatóak a domboldalon, a közeli vidéken tett séták, kirándulások.
– Tehát a döntés megszületett benned, hazatérsz a gyökerekhez?
– Ez így történt. Takarékoskodtunk, és egy évre elegendő pénzzel hazatértünk Almáskeresztúrra. Tisztában voltunk vele mindketten, szakácsként nem akarunk megöregedni, itt viszont munkánk nem volt. Eleinte csak élveztük a szabad életet, a semmittevést. Majd amikor azt vettük észre, hogy a pénzünk gyorsan fogy, minden olyan dologról lemondtunk, ami csak költségekbe vert bennünket. A dohányzást is abbahagytuk emiatt, mert a természethez közeli élet adta örömöktől semmiképpen nem akartunk többé megválni. Tetszett a vidéki élet.
Próbáltunk gazdálkodni, de a meredek lejtő és a csapadékhiány miatt kudarc kudarcot ért. Amikor már vészesen közeledett az idő, hogy el fog fogyni a pénzünk, jövőbemutató lépésekre volt szükség. Úgy láttuk, ha a terület rendben tartásához és az élelmezéshez vásárolunk egy-két kecskét, előbbre jutunk. De a tervezett egy-két kecske helyett négyet kaptunk. Akitől vásároltuk, csak ránk nézett, és azt mondta: „meglátjátok, ti sikeresek lesztek”. Sőt az állatok tartásához számos eszközt is kaptunk, és ezzel kezdődött meg egy újabb fejezet az életünkben.
– Volt bármilyen tapasztalatotok az állattartással kapcsolatban?
– Amikor megérkeztünk a kecskékkel, jöttek a kíváncsi falubeliek, gondolhatták: „No, mit is csinálnak a külföldiek?”. Bizonyára megmosolyogtak bennünket, de elszántak voltunk. Tapasztalat híján tőlük nagyon sok segítséget kaptunk. Lehet, hogy viccesen hangzik, de még fejni sem tudtunk. Gondoltam, láttam már ilyen műveletet, hogyan kell, nekem is menni fog, de bizony nem ment, egy ismerős falubelitől tanultam meg.
És a négy kecskével „elindult a lavina”. Valóban egyik pillanatról a másikra gyorsultak be az események. Mivel a négy állat annyi tejet adott, amit nem tudtunk elfogyasztani, elkezdtünk sajtokat készíteni. Eleinte ismerősöknek adtunk, aztán elkezdtek ránk felfigyelni, elkezdődött az árusítás is.
Szinte az első perc óta feldolgozzuk a tejet. Ezt a munkálatot Simone teljesen „ki is sajátította”, nagyon sokat képezte magát, szakkönyveket olvastunk. Jómagam ezüst- és aranykalászos képzésen vettem részt. Kistermelőként kezdtük el a sajtkészítést.
– S mikor jött az igazi áttörés?
– Mindig az igényekkel együtt növekedtünk. Nem mi kerestük a piacot, a piac talált meg bennünket, s mert a termékek valóban jó minőségűek és ízletesek voltak, sokan jártak hozzánk a környékből. Festőművész nagyapám festést is oktatott, hozzá is sok látogató jött az ország minden részéből, és mindig volt alkalom bemutatni a termékeket, amiknek így híre ment más vidéken is.
A növekedés miatt szükség volt egy bakra, így a kecskeállomány is gyarapodott.
Az igazi áttörést a Pécsen megrendezett Top 25 borfesztivál hozta meg, ahová mi is meghívást kaptunk. Éttermek figyeltek fel ránk, és a mai napig több helyre szállítunk sajtokat a Kabafarm termékeiből, ennek az eseménynek köszönhetően.
A növekedés miatt technikai fejlesztésre is szükség volt, ekkor lett fejőgépünk, de szeretném kihangsúlyozni, mindig olyan segítő emberekkel hozott össze bennünket az élet, akik láttak bennünk valamit, és önzetlenül segítettek, akár eszközökkel, akár tanácsokkal, vagy ötletekkel.
Jelenleg háromféle sajtot készítünk, amelyek „rés-termékek”: Alpesi, Delux, Natur, és ez mellett magunk készítette érlelt prémium sonka és kolbász is kapható Kabafarm márkajelzéssel.
– Jelenleg mekkora állománnyal rendelkeztek?
– 65 anyakecskével és annak szaporulatával. A gidákat nem tartjuk meg, csak annyit, hogy a hiányt pótoljuk.
Az állattartásban lassacskán igazi sportolókká válunk. Egy nagyon meredek lejtőn megyünk fel az állatokhoz, és naponta számtalanszor tesszük meg ezt az utat. A kecskéket szabadon legeltetjük, és követjük őket; közel 1,5 óra intenzív baktatás után nyugszanak meg, s ez a hegymenetben, amit megteszünk, szinte felér egy napi maratonnal. No, de az egészséges élet nem csak az állatoknak tesz jót, nekünk is hasznunkra válik. Mindkettőnknek bejött ez az életforma, szeretnénk ezt az életörömet másnak is átadni.
– Ilyen apropóból hívtad életre 3 éve a Szalmakalap Fesztivált? Mesélj erről!
– Szerettük volna az emberekkel azt az életformát megismertetni, amit mi magunk is éltünk és szerettünk. Hogy mások is megérthessék, mekkora különbség van a természetesen előállított és tucat-élelmiszerek között.
Éppen ebben az időszakban írtak ki egy pályázatot, amelyen sikeresen indultunk, s az elnyert összegből megszervezhettük a Szalmakalap Fesztivált, amelyen közel 1000 ember vett részt. Egész napos program várta az ide látogatókat. A termékkínálat színes volt. Szerettük volna visszahozni a kézzel és nagy gonddal készített termékeket a köztudatba, reméljük, ez sikerült. Az eseményről a Gasztroangyal televíziós stábja is tudósított.
A fesztivál sikerén felbuzdulva az a következő évben is megrendezésre került, sőt az idei évi már szintén szervezés alatt van, június 18-án kerül sorra Almáskeresztúron, a Kaba-Farmon.
Résztvevőket és támogatókat is várunk még.
– Jó rátok nézni, mindketten tele vagytok vidámsággal. Mit adott ez az élet nektek?
– Mindent a magunk két kezével értünk el, de emellett sok segítséget kaptunk a környezetünktől, a sikerből semmit nem tartunk kizárólag a magunk érdemének. A természet részei lettünk, együtt élünk az állatokkal, egységben és harmóniában. Saját előállítású élelmiszert fogyasztunk, s mindent, amit korábban megtanultunk, a szakács mesterséget, a vendéglátást, az utazások tapasztalatait most tudjuk kamatoztatni. Boldogok vagyunk, és ezt az életérzést szeretnénk átadni mindenkinek a termékeinkkel.
