LEGATO TRIO – az őszi gabona gyomirtás nem kérdés

 

 

A gabonák őszi gyomirtása már évtizedekkel ezelőtt napirenden volt, és az első lépéseket a gyártók és a termelők meg is tették. Akkoriban az őszi gyomirtás melletti legfőbb érv a tavasszal nehezen irtható nagy széltippan jelenléte és a tavaszi munkacsúcs csökkentésének igénye volt.

Korábban a technológia terjedését gátolta a szűk szerválaszték, a viszonylag magasabb költségszint, a hosszabb finanszírozási igény és a csekélyebb mértékű őszi gyomosodás. Azóta nagyot változtak a körülmények. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetjük, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint például a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a korábban említett nagy széltippan is, amely az őszi búza egyik legfontosabb egyszikű gyomnövénye.

A túlfejlett egyedek ellen tavasszal kevésbé hatékonyan tudunk védekezni, ezért a kezeléseket már ősszel érdemes elvégezni, amikor a legérzékenyebb fejlettségi stádiumban támadhatók a gyomfajok. A szakma ma már egyértelműen a gyomkonkurencia korai kikapcsolását tartja a legjobb megoldásnak. Ehhez idén ősszel már két eltérő hatóanyag-összetételű, ősszel alkalmazható gyomirtó szert is ajánlunk.

Az ADAMA úttörő szerepet vállalt az őszi gyomirtás technológiájának elterjesztésében. Néhány éve vezettük be a Legato Plus (diflufenican+izoproturon) gyomirtó szerünket, ami mára a piac meghatározó termékévé vált. A két hatóanyag szinergista hatása révén kiválóan kiegészíti egymást. Használható búzában és árpában egyaránt, preemergensen és posztemergensen is. A hidegre nem érzékeny, ezért késői kijuttatás esetén is teljes hatást ad. Fontos termékelőny, hogy használata után utóvetemény korlátozás nincs, úgyhogy az őszi káposztarepce is biztonsággal vethető. Bár a gyomnövények a hatóanyagokat levélen keresztül is felveszik, de a termék talajon keresztüli hatása a meghatározó. A két eltérő hatásmechanizmusú és oldékonyságú hatóanyag szárazabb és csapadékosabb időjárási körülmények között is biztos hatást ad.

Az EU az izoproturon kivonása mellett döntött, így az izoproturon hatóanyagú termékeket a kereskedők csak 2017. március 31-ig hozhatják forgalomba, a termelők pedig 2017. szeptember 30-ig használhatják fel. A változásokhoz alkalmazkodva az ADAMA idén ősszel a már standarddá vált Legato Plus mellett piacra vezeti a termék új, továbbfejlesztett változatát, Legato Trio néven.

A Legato Trio három hatóanyagot tartalmaz: a Legato Plus-ból jól ismert diflufenikánt, a kivonásra ítélt izoproturon helyett klórtoluront és harmadikként a pendimetalint. A három, eltérő oldékonyságú hatóanyag jelenléte következtében a termék extrém csapadékos időjárásban is működik, és gyomirtó hatása is tovább erősödik több egy- és kétszikű gyomfajjal szemben (pl. parlagi ecsetpázsit, egynyári perje, veronikafélék, stb.) Az új termék már durumbúzában is biztonsággal használható, mivel izoproturont nem tartalmaz, amiről közismert, hogy több durumbúza fajtában is kockázatos lehet a használata.

Gyakran megkérdezik tőlünk azok a termelők, akik még nem alkalmazták az őszi gyomirtást, hogy mire kell figyelemmel lenni a Legato termékek alkalmazása esetén. Nyilvánvaló, hogy alkalmazásuk – mint minden gyomirtó szeré – szakmai felkészültséget és komoly odafigyelést igényel: tekintetbe kell venni a kultúrnövény és a gyomok fejlődési stádiumát, a terület gyomviszonyait és még sok egyéb tényezőt. A legnagyobb hibát viszont meggyőződésem szerint az követi el, aki problémás gyomviszonyok között lemond az őszi gyomirtás nyújtotta lehetőségről, előnyökről, és a tavaszi védekezést választja a fejlettebb gyomok ellen – dinamikusan emelkedő költségek és ugyanolyan gyorsan csökkenő hatékonyság mellett.

További információkért kérjük, keresse fel régiómenedzsereinket, vagy látogasson el a www.adama.hu oldalra!

adama gyomirtás legato trio növénytermesztés növényvédelem őszi gabona