fbpx

MezőHír – 2012-02 – február

Írta: Szerkesztőség - 2012 február 08.

 

 

Kedves Olvasó!

A hónap végén párhuzamosan megrendezett két tavasznyitó agrár szakkiállítás alapjában véve szerencsés időjárási körülmények között zajlott; nem akadályozta hófúvás, jeges út a rendezvényekre való eljutást – bár tény, hogy a nappalokra is jellemző enyhe fagy egy-két kültéri program esetében nem volt túl szerencsés. Nem tisztünk rangsort felállítani az AgroMashExpo és az AgrárgépShow között, inkább csak egy-két apró észrevételt közlünk, hisz mindkét rendezvényen önálló standon jelentkeztünk MezőHír és GÉPmax c. lapjainkkal és új termékeinkkel.

Elmondhatjuk, hogy a látogatottság tekintetében mindkét helyszínen jó szakmai közönség tette tiszteletét. Lehet, hogy Budapesten több látogató volt a négy nap alatt, de például arányaiban ugyanannyi friss Csúcstechnika DVD-t vásároltak mindkét kiállításon, ami beszédes mérőszám minden ilyen rendezvény megítélésében. Külön öröm volt ez számunkra, hisz a Magyarországon több éve egyedülálló terméket újra nagy sikerrel mutattuk be, és a vevők között éppúgy megtalálhatók voltak a jelen gazdálkodói, a gépek “szerelmesei” és a gyerekek, a következő generáció!

Sokakkal beszélgettünk mindkét helyszínen, és a legtöbben egyetértettek azzal, hogy egyszerre egy időben két ilyen kiállítást tartani nem szerencsés elképzelés. Többen lemaradtak vagy az egyik, vagy a másik rendezvényről, mert nem tudtak vagy nem akartak két napot eltölteni a különböző helyszínekre való utazással – így viszont nem tudtak minden olyan céget megnézni, akinek a termékei érdekesek lettek volna. Persze mások vállalkoztak erre is, hisz dologidő előtt úgy ítélték meg, hogy akár ez is belefér, de biztos, hogy mindenki számára kényelmesebb lenne egyetlen helyszínen, egyetlen kiállításon megszemlélni a magyarországi kínálatot. A termelőknek legalábbis ez lenne jobb!

Fontos tapasztalat volt még – és ez már nem a kiállításokról szól, hanem az általános helyzetről -, hogy tavaly a legtöbb gazdálkodó jó évet zárt; a megfelelő árú termés mellett az agrártámogatások is többletet hoztak a korábbi időszakhoz képest, így – az időjárási anomáliákat kivéve – sok tekintetben adott a lehetőség egy következő jó szezonhoz. Reméljük, hogy legtöbben ugyanúgy fogják ezt látni 6-8 hónap múlva is!

Friss számunkban a tervezgetéshez számtalan értékes információval, a növénytermesztők munkájának egyik legösszetettebb feladatához, a növényvédelemhez pedig 48 oldalas melléklettel szolgálunk! Hasznos időtöltést kívánok magam és kollégáim nevében!