Az utóbbi hónapokban több székfoglaló előadás is elhangzott a Magyar Tudományos Akadémián, amelyek az agroökológiai rendszerek, a fenntartható gazdálkodás és a klímaváltozás kapcsolatát elemezték.
Tom Beer magyar származású ausztrál tudós jelenlegi kutatásainak középpontjában főként a biológiailag megújuló erőforrások, a növényi eredetű bioetanol- és biodízel-előállítás áll. Székfoglaló előadását ugyanakkor az elmúlt néhány évtized természeti kockázatokkal és katasztrófákkal kapcsolatos tudományos eredményeire és az azokra alapozott előrejelző modellek ismertetésére építette. Beszédében kifejtette, hogy a természeti katasztrófák hatásait tekintve hatalmas különbség van a fejlődő és fejlett országok között. A fejlődő országokban sokkal nagyobb az emberveszteség, a fejlett országokban pedig inkább az infrastruktúrában keletkezik kár. A helyzet pedig valószínűleg egyre rosszabb lesz, hiszen a hidrometeorológiai katasztrófák száma világszerte évről évre növekszik. A kutatók egyelőre nem tudják biztosan, hogy csupán a hatékonyabb adatgyűjtés következménye a statisztikailag is jelentős növekedés, vagy a klímaváltozás valóban több természeti katasztrófát okoz. Figyelembe véve az emberiség létszámának növekedését, könnyen belátható, hogy a jövőben egyre több emberáldozattal járó természeti katasztrófáról hallunk majd, érvelt az ausztrál kutató. Ugyanakkor az építőipari tevékenységekre vonatkozó szabályok rendkívül nagy szerepet játszanak abban, hogy egy-egy országban milyen következményei vannak a természeti csapásoknak. A professzor a klímaváltozás nemkívánatos hatásainak megfékezését részben a légköri üvegházhatást jelentősen csökkentő bioüzemanyagok elterjedésétől várja. Kiemelte, hogy a 12 százalékban vizet tartalmazó úgynevezett aquadízel üzemanyagként történő elégetése jelentősen kevesebb káros gáz kibocsájtásával jár, mint a hagyományos üzemanyagok felhasználása.
Michael Ghil jelenleg Párizsban, illetve a Kaliforniai Egyetemen tevékenykedik, de szintén Budapesten született. “Klímaváltozás, a klíma változékonysága” címmel tartott székfoglaló előadásában átfogó képet nyújtott a klímadinamika tudományterületének fejlődéséről és eredményeiről. Történeti visszatekintésében elmondta, hogy a meteorológiai megfigyelésekből származó adatok száma először a 19. század folyamán nőtt jelentős mértékben. A II. világháború után a meteorológiai megfigyelések egyre gyakoribbá váltak, az időjárás előrejelzése pedig az 1960-as évektől vált általánossá. A globális felmelegedés kapcsán a klímakutató elmondta, hogy a légkör természetes változékonysága bonyolítja a klímaváltozás folyamatának pontos megértését. A klímarendszer összetettsége és instabilitása határt szab a működésével kapcsolatos előrejelzések és jóslatok pontosságának.
Mátyás Csaba, a Nyugat-magyarországi Egyetem professzora a klímaváltozásnak az erdei ökoszisztémákra gyakorolt hatását részletezte. Véleménye szerint az előrejelzett klimatikus változásokra való felkészülés mindenekelőtt az alkalmazkodóképesség hosszú távú megőrzésének problémáját veti fel az erdőgazdálkodásban. Bár a nyugat-európai erdészeti szakirodalom szinte egybehangzóan növedékgyorsulást mutat ki a klímaváltozás kapcsán, a produkció növekedése csak ott várható, ahol a növekedés eddigi korlátja a hőmérséklet, azaz a hőösszeg volt.
Magyarországon viszont — különösen a szárazsági határ közelében — a csapadék (illetve a talaj vízvisszatartó képessége) a korlátozó tényező, ezért a melegedés és szárazodás növedék-visszaesést és vitalitásvesztést eredményez, még emelkedő légköri szén-dioxid koncentráció mellett is. Mindez kísérletesen igazolható. Amennyiben például a klíma-tolerancia genetikailag meghatározott, fajra és populációra jellemző határokkal rendelkezik és a klíma, illetve az időjárási szélsőségek kedvezőtlenebbre fordulását a szelekció már nem képes kompenzálni, akkor a toleranciahatár túllépését tömeges pusztulás követi. Az eddigi klimatikus változások Közép-Európában elsősorban a lucfenyő-állományokat érintették, amelyek jelenleg már középhegységeinkben is eltűnőben vannak. Az elmúlt évtized szélsőségei a zonális bükkösök ellenálló-képességét is próbára tették, és az egészségi állapot romlása mellett sajnos tömeges pusztulásra is volt példa. A jelenleg rendelkezésre álló klíma-forgatókönyvek a bükkösök nagy részének eltűnését vetítik előre a 21. században, de a kocsánytalan tölgyesek területvesztése is számottevő lehet. A kedvezőtlen változások elsősorban a zonális erdei fafajok elterjedési területének szárazsági peremét veszélyeztetik, de a Kárpát-medence domb- és síkvidéki területei mellett hasonlóan veszélyeztetett az erdő/sztyepp határvonal Ukrajnában, Dél-Oroszországban, Délnyugat-Franciaországban, sőt Észak-Amerikában is. Lényeges hangsúlyozni, hogy a klímaváltozásra való felkészülés kívánalmai nem mindig hozhatók fedésbe a “természetközeli” és a “folyamatos borítást biztosító” gazdálkodás céljaival. Figyelembe kell venni, hogy a természetszerű, spontán folyamatok lassúsága miatt az emberi beavatkozás sok esetben elkerülhetetlen. Mindez akár még az “őshonosság” követelményét felülírhatja. Újragondolást igényelnek a szaporítóanyag-gazdálkodás előírásai is. A klíma kedvezőtlen változásai tehát az erdőgazdálkodás és a természetvédelem számos eddigi alapelvének és stratégiájának kritikus áttekintését teszik szükségessé.
Neményi Miklós — aki szintén a Nyugat-magyarországi Egyetem professzora — a biorendszer mérnökök agráriumban betöltött szerepéről szólva kifejtette, hogy lényeges a 21. század biológiai iparának fejlesztése, több területen a forradalmasítása. A fiatal agrárértelmiség igyekezzen hozzájárulni ahhoz, hogy elegendő és egészséges élelmiszerünk, tiszta vizünk, környezetbarát energiaforrásunk és egészséges környezetünk legyen! Ezért az alkalmazott fizikai, matematikai, kémiai, illetve műszaki ismeretek birtokában tanulmányozzák az élő rendszerek viselkedésének és a környezet kapcsolatának a lényegét, valamint modellezzék az agrártermelésben és az élelmiszeriparban, továbbá a környezet- és természetvédelemben zajló folyamatokat! Ezen tapasztalatok birtokában dolgozzanak ki olyan eljárásokat, amelyek alkalmazásával az élelmiszer és az egyéb célú biomasszaalapanyag-termelés fenntartható, valamint a biológiai anyagok feldolgozása kedvező eredeti anyagjellemzők megőrzése mellett történhet! Mindezeken túlmenően a biorendszer mérnökök segítik az élő és élettelen rendszerek kapcsolatának harmonizációját. Ennek egyik jellemző példája az ún. precíziós, termőhely-specifikus növénytermesztési rendszerek műszaki-térinformatikai feltételrendszerének fejlesztése. Itt a termőhelyet (10, 20 … 100 ha-os táblát) akár 10-20 m^2-es homogénnek vagy bizonyos szempontból homogénnek tekinthető egységekre osztják, és a talaj, valamint a növény állapotának megváltoztatása céljából véghezvitt különféle beavatkozásokat szükség esetén 1-2 cm-es pontossággal az adott helyen, “precízen” végzik el. A térinformatikai eszközök felhasználásával a növényállomány növekedésének és fejlődésének jellemzői, a betegségek és kártevők megjelenése, stb. érzékelhető, így egyre nagyobb ismerethalmaz áll rendelkezésre a növény és annak környezete kapcsolatáról. A rendszerek optimalizálásához az alrendszerek jellemzőit is meg kell ismerni. A biorendszer mérnökök széleskörű vizsgálatokat végeznek a biológiai anyagok tulajdonságainak megismerésére, miáltal lehetőség nyílik bizonyos anyagvizsgálati eljárások kidolgozására, illetve továbbfejlesztésére, valamint a természetben lejátszódó jelenségeket bioeljárások kidolgozásakor is tudják majd hasznosítani.
PL
