A tej felvásárlási ára az év első felében vélhetően 82-85 Ft/kg-ig, majd a második félévben valamelyest tovább növekedhet Magyarországon. A nyugati tejtermelő országokban ugyan valamivel többet fizetnek a tejért a termelőknek, de ott a beltartalom is magasabb, tehát a hazai ár is egyre inkább versenyképes.
Az EU-ban viszont már jelenleg is többlet képződik, amelyet valamelyik keleti piacon próbálnak majd eladni a tejfeldolgozók, a korábbi gyakorlatnak megfelelően. Várhatóan a magyar piacon is megjelennek, gyakran indokolatlan nagyságrendben a német, francia, holland tejtermékek, amelyek a magyar tejipari cégek számára legyőzhetetlen konkurenciát jelentenek. További gond az is, hogy a multinacionális cégek az alacsonyabb áfát (7%) alkalmazó Ausztriába, illetve Szlovéniába deponálják az árukészleteket, és onnan terítik a magyar élelmiszerláncokat tejtermékekkel. Ezek áfája így a magyar államnál már nem jelentkezik, annál is inkább, mert a korábban 25%, majd 18% nem felel meg a külföldi cégek elvárásainak. Emellett pedig további trükkök és praktikák is fellelhetőek az adófizetési kötelezettségek elkerülése és az import további növelése érdekében, amelyek ellen a Tej Terméktanács (TT) folyamatosan bejelentést tesz a hatóságoknál — mondja Kovács László, a TT elnöke. A versenyhelyzetben emiatt is folyamatosan hátrányt szenvednek a magyar termelők és feldolgozók a külföldiekkel szemben, aminek okairól és a jövő kilátásairól beszélgettünk…
— Miben látja a legalapvetőbb gondot, ami hátráltatja, de lehet, hogy teljesen ellehetetleníti a magyar tej ágazatot a versenytársaival szemben, függetlenül az időnként meglóduló áraktól?
— Magyarországon, véleményem szerint, az alapvető gondok a földtörvény életbelépésekor, a birtokviszonyok átrendeződésekor, illetve a kapcsolódó közgazdasági és jogi szabályozók életbelépésekor kezdődtek, hiszen ezek egyáltalán nem kedveztek az állattenyésztésnek. A kormány által meghirdetett egymillió új munkahely megteremtésének gondolata olyan vegyes profilú gazdaságok létrehozását feltételezi, amelyekben szerephez jut az állattenyésztés is. Nyugat-Európában a 30-50, de legfeljebb 100 ha-os gazdaságok már régóta így működnek, amelyek garantáltan biztosítják a családok megélhetését. A magyar kft.-k és rt.-k köztudottan nem vásárolhatnak földet, bérleményeken termelik meg a takarmányt, ami alaposan megnöveli a költségeiket, s így a zömmel városi tulajdonosoknak évente mintegy 160 milliárd Ft bérletet fizetnek ki. Ők viszont bizonyosan nem forgatják vissza ezt a pénzt a mezőgazdaságba, ami onnan nagyon hiányzik, és a termelést folyamatosan drágítja. A TT agrárstratégiai programjában — amelyet a szakminiszter felé továbbított — javasolta, hogy banki vagy kincstári közreműködéssel meg kell venni a néhány hektáros földterületeket. így a megfelelő szakképzettségű és tőkeerejű szakemberek, gazdák és vállalkozásaik számára új birtokszerkezet kialakítása válna lehetővé, hosszú távú — akár 50-100 év — bérlet keretében. Ezzel az intézkedéssel realitása lehetne a sokat hangoztatott munkaerő-teremtési elképzeléseknek, és az állattenyésztés ismét a fejlődés útjára léphetne…
— Az állattenyésztés statisztikai mutatószámai — közte a szarvasmarha-állomány létszáma, a tejtermelés mennyisége, stb. — folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak. Megállítható-e a csökkenés, a tej ágazati erózió, és milyen eszközökkel?
— Beszédes szám — éppen ezt igazolandó –, hogy a múlt évben a tejtermelő tehenek száma 30.000-rel csökkent, így országosan már csak 200.000 körül van a tejelő állomány. Szerencsére a húshasznúak száma viszont a kieső mennyiséggel nőtt, így a szarvasmarha-állomány — beleértve a szaporulatot — mennyiségét tekintve nem változott jelentősen. A szakmai munka minőségét mutatja viszont, hogy az egy tehénre jutó termelés nőtt, ami azt jelzi, hogy a magyar Holstein-Fríz-tehenek teljesítményük alapján a világ élvonalába tartoznak. Igaz, valamivel hígabb tejet adnak — alacsonyabb, átlagosan 3,6% zsír- és 3,25% fehérjetartalommal –, míg a nyugati országokban magasabb tejzsír- (4,1%) és fehérjearány (3,5%) jellemző. Ebből 10-15% versenyhátrány származik, ami az árakban jól érzékelhető. Emellett lényegesen rövidebb ideig tarthatók a hazai tehenek termelésben — a laktációs átlag 2,2 –, ami szintén jelentős hátrányt jelent a megmérettetéskor. Ez azt jelenti, hogy 50-50%-os üsző-bika ellesi ivararánynál éppen hogy csak pótolható és szinten tartható az állomány. Ezek az okok vezettek oda, hogy a múlt évben közel 10%-kal csökkent a hazai tejtermelés mennyisége az előző évhez képest.
— Milyen állapotban van ma a termelői háttér és a feldolgozás, hiszen a nagyon kemény versenyhelyzetben csak komoly szervezettséggel és magas teljesítménnyel lehet helytállni.
— Látni kell, hogy a közelmúlt időszakában szinte az egész magyar élelmiszeripar – közte a tejipar – veszteség közeli vagy veszteséges állapotban dolgozik, ami miatt állandó védekezési mechanizmusokra kényszerül. Nincs bizalom az alapanyagtermelők és a magyar felvásárlók között, amit a külföldi tulajdonú cégek kihasználnak. Sőt, nem titkoltan Magyarországot minden tekintetben csak alapanyag-termelő országgá akarják degradálni. Ebből a helyzetből csak a kormány nagyon várt új agrárstratégiája — egy új birtokszerkezet alapjainak megteremtése — jelenthet kiutat.
A múlt év júliusa óta ugyan nőtt a tej felvásárlási ára — decemberre elérte a 82 Ft/kg-ot –, ami már kedvező szám a termelők szempontjából, és az árfolyam függvényében harmonizál a nyugati felvásárlási árakkal. Sajnos a SAPS top-up keretében a történelmi báziskvóta támogatás mértéke várhatóan 6 Ft/kg lesz, amelynek kifizetése 2011. januárban volt esedékes. Viszont belépett a meghirdetett különleges tejtámogatás (9,55 Ft tejkilogrammonként), amelyből 5 Ft/kg-ot fizettek ki a termelőknek a múlt évre, és további 4,55 Ft/kg lesz esedékes az idei évben. Az állatjóléti támogatás kihirdetése január közepéig még nem történt meg, amit szintén nagyon várnak a termelők. A múlt év első felében történt demonstrációk tehát nem voltak feleslegesek, hiszen megmozdult a döntéshozóknál és az uniós tejpiacon is valami, ami önmagában persze még nem jelenti a magyar tejpiaci és termelési viszonyok azonnali megváltozását. A tej ára most úgy tűnik, hogy már nem lenne akadálya a fejlődési folyamat megindulásának, de a biztonság, a termelési feltételek és a megújuló szemlélet hiánya még mindig a szarvasmarha-állomány csökkenését eredményezi…
— A tejár és megítélése mindig neuralgikus pont. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a tejágazat a jobb ártól képes lesz a fejlődés útjára lépni? Egyáltalán: mihez elegendő az emelkedő tejár?
— A magyar viszonyok között nem elsősorban a tejár oldja meg a problémákat, mert a múlt évi 72 Ft/kg-os átlagár után 2011-ben közel 85 Ft/kg átlagár várható, sőt ez kiegészül 6 Ft/ kg kvótatámogatással, 9 Ft/ kg különleges támogatással, valamint a várhatóan 10 Ft/ kg állatjóléti támogatással, ami összesen mintegy 110 Ft/kg-ot jelent. Mindez mégsem lesz elég ahhoz, hogy egy tejágazati reform vagy fordulat következzen be. Eddig is léteztek támogatások, de a termelő mindig a tejárral és a minőségi felárral számolt és számol ma is. A TT felmérése szerint a múlt évben a tej átlagos önköltsége 66 Ft/kg volt, amit a termelői oldal 75 Ft/kg-ban állapított meg. Most, amikor a tejár 82 Ft/ kg, az önköltségnél már 88 Ft/kg-ról beszélnek, ami állandóan vita tárgyát képezi az ágazati szereplők között. A termelők egy része nem fejlesztett a közelmúltban, nem szorgalmazta a tejtermelés szemléleti megújulását, inkább a kisebb ellenállás felé elmozdulva eladta a tehenészetét. A szomszédos Ausztriában a 30 ha-os és 30 tehenes gazda foggal-körömmel ragaszkodik a felmenőitől megörökölt gazdaságához, mert a gyereke megélhetését is attól reméli. Ennek érdekében inkább — a gazdasági helyzet függvényében — csökkenti vagy növeli az állományát, de semmiképpen sem adja el, ahogy a földjét sem…
— Mennyire tartják nyilván a kvótakihasználtság alapján is évről évre csökkenő magyar tejtermelést az EU-ban, hiszen megkülönböztetett támogatás, felkarolás nem érzékelhető? Lehet, hogy mindegy a magyar tejtermelés sorsa és jövője a közösség számára?
— Nyugat-Európában már közel egy éve megszűnt a tej ágazat válsága, amit jelez, hogy 1,5%-kal — ami több mint az éves magyar tejtermelés — nőtt a termelés az előző évhez képest. Ez azt is jelentheti a hozzáértők számára, hogy az unió 1%-os termelésnövekedése feleslegessé teheti a magyar termelést. Ha ez bekövetkezne, az hatalmas ökológiai zavart okozhatna az ország számára, és gazdasági hozadéka a cukorgyárak bezárásával okozott kárhoz lenne hasonló. Egyébként pedig nem kell jóstehetség ahhoz sem, hogy hasonló veszély fenyegeti a tej- és húsipart, de még idővel a gabonaágazatot is, hiszen mindegyik a veszteség közeli állapotban lebeg. Ez pedig bizonytalanságot szül, még a nagy földterülettel rendelkező gazdaságoknál vagy ma még jól prosperáló feldolgozó cégeknél is. A már többször említett új agrárstratégia és annak gyakorlatba ültetése adhat lendületet a tejágazat fejlődésének, ami persze nem zajlik le egy-két év alatt. Ezt követően állhat meg csak az ágazati erózió, de addig még sokan felhagynak a termeléssel, és az állatlétszám is tovább csökkenhet. A fogyasztás viszont nem csökken, ami az ágazat számára egyértelműen kedvezőtlen jelenségekkel jár.
Magyarországon ma a tejfogyasztás 170 kg/fő, amelyet célszerű lenne tovább növelni. A lé-tej értékesítés a TT közreműködésével viszont örvendetesen nőtt — most 70 kg/fő –, amiben a tej automatáknak és a közvetlen értékesítésnek is nagy szerepe van. A tejtermékek tekintetében viszont jóval több import érkezik, mint amennyi exportra megy, pedig a közel-keleti és balkáni államokban óriási kereslet mutatkozik a magyar tejtermékekre, hiszen ott csak az igények felét termelik meg.
— Egyre több helyen fogalmazódik meg az igény, hogy mindenáron talpra kell állítani az ország tejtermelését és a tejvertikumot. Mennyire ígérkezik ez a folyamat gyorsnak és hatékonynak a kormányzati előkészületek alapján?
— Ha a jelenlegi kormány az új agrárstratégia keretében a tejágazat felkarolását tűzte ki célul, akkor elsőként az optimális méretű és tejtermelésű gazdaságok fogalmát kell meghatározni, és azok létrehozását kell segíteni. Majd ezek társulási formában hozzanak létre kisüzemeket, és idővel a kisüzemeket fejlesszék nagyüzemekké! Ezt persze csak úgy lehet megvalósítani, ha a jelenlegi tehenészeti telepeket megtartják, hiszen nem szabad hagyni, hogy az érintettek felhagyjanak a termeléssel. Ugyanígy a jelenlegi közepes és nagy feldolgozókat is meg kellene tartani azért, hogy legyen átmenet a fejlődési pályára állított tejvertikumban.
Az elmúlt egy-két évben a feldolgozók közül kezdenek kivonulni a külföldiek, mert nem tetszik nekik a közgazdasági környezet, nem találják meg a számításukat, és magyar cégek vásárolják vissza a tejfeldolgozó üzemeket. Olyannyira szembetűnő a visszarendeződés, hogy már 65%-os ismét a magyar tulajdoni hányad. A jelenlegi általános hátrálás a tej ágazatban — az állatállományban, a termelésben, a feldolgozásban — nem szerencsés folyamat, hiszen ez a további import malmára hajtja a vizet. Egy normális, kiegyensúlyozott exportimport arány visszaállítása ezért egyre nehezebb lesz, hiszen erre csak a folyamatos verseny keretein belül lesz újra lehetőség. A TT évek óta a “Vegyél magyar tejet!” szlogent terjeszti, mert ennek eredményeképpen jöhetnek létre munkahelyek, és így növekedhet a vásárlóerő.
A TT-nek a hatóságok felé pedig — figyelemfelkeltő módon — a visszásságokat kellett felfednie az import terén, amelynek nagy része ügyeskedéssel — az adófizetés kikerülésével — érkezik az országba, a multinacionális láncokba. Az árképzés pedig kritikán aluli, hiszen amíg az importnál 5%, addig a magyar befogadott árunál akár 45% árrés is előfordul. Emiatt lényegesen olcsóbb az import áru, és jobban is fogy. A kritika pedig érkezik a magyar beszállító felé, hogy drágán szállít, ügyetlen, nem kellene egyáltalán feldolgozással foglalkoznia, stb. Nos, ez a kereskedelmi gyakorlat elfojtja a magyar törekvéseket, annak ellenére, hogy az élelmiszerláncok büntetése — csak a TT bejelentése alapján — 91 millió Ft volt a múlt évben, az ilyen-olyan vétségek, az ár alatti értékesítés és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A kereskedelemtől általában sem áll messze a manipulálás, a tisztességtelen haszonszerzés, de azért van a hatóság, hogy figyelmesen járjon el, és keményen büntessen, ha indokolt.
Az viszont örvendetes, hogy a magyar fogyasztó — egyre inkább élelmiszerbiztonsági okokból — szeretné megismerni a termelőt és a termelés körülményeit. Tiszta forrásból akar eredeti terméket venni a piacról, a tej automatából vagy akár háztól, s ezt az igényét ki kell elégíteni egyenes úton, nepperek, ügyeskedő kereskedők kihagyásával. A létej esetében az egy főre vetített 70 literből a felmérések szerint a múlt évben már közel 30 1 közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolatból származott. Tovább kell lépni az iskolatejnél is — ahogy most a program is rendelkezik –, és el kell érni, hogy az uniós támogatással kötelezően 2-3 dl tejhez jusson minden gyerek, mert az egészséges fejlődésükhöz ez nélkülözhetetlen…
Nagy Zoltán
