A büntetés, mint nevelési módszer indulatos viták tárgya volt és lesz is a kutyakiképzők között. Egyesek kiállnak a kutya rossz viselkedésének esetében a büntető fegyelmezés mellett. Mások szerint a büntetés megalázó, és azt soha, semmiféle körülmények között nem szabad igénybe venni. Vannak, akik azt mondják, hogy csak a legvégső esetben szabad a büntetéshez folyamodni.
Ez a vita évek óta tart, és ma sincsen nyugvóponton. A kérdések erkölcsi jellegűek, amelyeket mindenki csak önmaga számára válaszolhat meg. A tudomány azonban ennek ellenére előítélet-mentesen is foglakozott a kérdéssel. Számos ilyen tanulmány ismert, amely taglalja a büntetésnek, mint a viselkedésváltoztatás technikájának hatékonyságát. Úgy kell elképzelni a büntetést, mint az élet természetes következményeit. A környezet állandóan büntetésekben részesíti az embert. Ha valaki nem akarja elhinni ezt, érintsen meg egy forró kályhát vagy ugorjon fejest egy medence sekély vízébe. A büntetés az egyik módszer annak megtanulására, vajon mit biztonságos megtenni, és mit nem. Büntetésnek egy nem biztonságos viselkedés esetére való kiszabását fel lehet fogni rossz ízű orvosságként, amely a kutya érdekében történik! A büntetés nem egyenlő a veréssel!
Arra használjuk a büntetést, hogy csökkenthető legyen a nemkívánatos viselkedés. Alapvetően ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha valamely meghatározott viselkedést közvetlenül követ egy kellemetlen tapasztalat, az a viselkedés kevésbé feltételezhetően fog ismét előfordulni.
A büntetés indítékai
Sohasem szabad elnáspángolni a kutyát, azért, mert nem figyel vagy nem hajtja végre a feladatot, még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy csökönyösségből teszi ezt. Egyéb és jobb módszerek kínálkoznak erre. Ahhoz, hogy egyáltalán helyes-e büntetéshez folyamodni, számos kérdést kell feltenni magunknak. Mindezek a körül forognak, vajon milyen érzésekkel és érzésektől vezérelve bünteti meg valaki a kutyáját. Ez lényegtelennek látszik, de valójában közvetlen jelentősége van abból a szempontból, vajon helyes-e büntetést alkalmazni. A nem megfelelő érzületből, felindultságból történő büntetés csaknem mindenkor váratlan, és általában nemkívánatos eredményekhez vezet! Nézzük azokat az érzelmeket, amelyeknek nincs helyük büntetés alkalmazásánál.
A kutya számára gazdája jóakarata jelent a legtöbbet, igazi büntetésnek érzi ennek a hiányát. Amennyiben megszidjuk, közben haragosan nézünk, és szándékosan használunk dorgáló hangot, ez mindig nyomasztóan hat rá. Gyorsan tudomást vesz gazdája vele kapcsolatos magatartásáról, és tudatára ébred annak is, ha ez kedvezőtlen. Gyakran hatásosnak bizonyul, ha a helyére küldjük az engedetlenségéért, és ott szidjuk meg! Teljes komolysággal tegyük ezt, értessük meg vele, hogy így is gondoljuk.
Dicséret
Megtorlással még nem javítottak egyetlen kutya helytelen viselkedésén sem. Az egyedüli helyes módszer, ha megdorgáljuk, és biztatjuk, hogy jobban igyekezzék. A kutya minden bizonnyal azért nem tesz eleget a parancsnak, mert nem ismeri a végrehajtást, vagy pedig nem érti, miről van szó. Ilyenkor törekedjünk arra, hogy rávezessük a helyes megoldásra, és félreérthetetlenül adjuk tudomására, hogy mit akarunk.
Előfordul, hogy nem boldogulunk vele. Makacs vagy szétszórt, unatkozik vagy éppen izgága, és még azoknak a parancsoknak sem engedelmeskedik, amelyeket biztosan végre szokott hajtani, hiszen már számtalanszor eleget tett ezeknek. Ebben az esetben váratlanul más, szintén jól ismert parancsot kell adnunk; ezzel eltereljük a figyelmét, és kényszerítjük, hogy azonnal szót fogadjon az új utasításnak. Gyorsan használjuk ki az engedelmességét! Nagyon megdicsérjük, ezáltal ismét helyreáll a szokott jó viszony. Ez visszatéríti arra az útra, hogy minden parancsnak engedelmeskedjen. Amennyiben azonban még ekkor sem engedelmeskedik, olyan egyszerű parancsot kell adni, amelyet feltétlenül teljesít, s amint végrehajtotta, fejezzük be a foglalkozást, mert biztos, hogy legközelebb majd jobb hangulatban lesz.
Azonnal és a helyszínen végezzük a szidást, míg tudatában van annak, hogy rosszat cselekedett. Hiábavaló és káros, ha olyasmiért büntetjük meg, ami már régebben történt. A kutya nem tudja, hogy miért büntetjük, és esetleg azt hiszi, hogy a büntetés az általa helyesnek tartott magatartásért éri. A büntetésnek azonnal követnie kell a rossz viselkedést, különben a kutya teljesen megzavarodik. Amennyiben rendszeresen a hiba elkövetése után hosszabb idő múlva büntetjük meg, viselkedése így vagy úgy rossz irányba terelődik. A féktelen és bátor egyed még féktelenebb lesz, szilajjá és alattomossá válik, a bátortalan önbizalmát veszti, végül teljesen letörik. Kerüljük el ezt a kockázatot; csak abban a pillanatban büntessük kutyánkat, amikor helytelenül cselekedett. Amennyiben az oktatás a szabadban történik, és büntetnünk kell, azonnal kapcsoljuk rá a pórázt! Ha ez nincs rajta, kivonja magát tekintetünk és szemrehányó szavaink hatása alól, ily módon felvehet egy újabb, rossz szokást. Ezért ügyeljünk arra, a véletlenül adódó dorgálástól eltekintve, hogy csak akkor büntessünk, ha pórázon van. Ez alapvető fontosságú! Ebből magától értetődően következik az, hogy tanítás alatt állandóan kéznél kell tartanunk a pórázt.
Ahhoz, hogy megakadályozzuk a kutya tudásának a fenti okok miatt bekövetkező elvesztését, rendszeresen kell gyakoroltatnunk! Ez biztosítja a már megtanult feladatok további tökéletesítését.
Szidás
Sohase ragadtassuk el magunkat! Szégyen, ha bárki a kutyájával szemben haragra gerjed! Könnyen előfordulhat, hogy kizárólag saját magunk vagyunk az oka annak, hogy kedvencünk nem viselkedik megfelelően, illetve nem hajtja végre utasításainkat, mivel a parancs nem elég egyértelmű, vagy pedig azért, mert előzőleg nem helytelenítettük a rossz viselkedését. Amennyiben tanítás közben azt tapasztaljuk, hogy érzelmeinknek nem tudunk parancsolni, azonnal hagyjuk abba a kiképzést, és csak akkor folytassuk, ha teljesen lenyugodtunk.
Sok olyan indulat van, amely láthatóan kíséri a büntetést, de legáltalánosabb a düh ezek közül. Lássunk egy példát! Amikor kutyája még kölyök volt, nem törődött azzal, hogy megrágja a régi kanapét, úgyis kopott volt, az elkövető még csak kölyök. Ön azóta vásárolt egy vadonatúj bőrkanapét. Mielőtt elmegy otthonról, kutyájának megmutatja az új szerzeményét, és figyelmezteti, hogy ne érjen hozzá, és bízik abban, hogy a parancsnak foganatja lesz. Hazatérése után nagyjából minden rendben talál, kivéve azt, hogy az új bútoron kutyalábnyomok vannak. Ekkor megtisztítja az új szerzeményét. Másnap eltávozásakor újra figyelmezteti kutyáját, talán egy kicsit erélyesebb hangsúllyal, hogy “Nem szabad, ne nyúlj hozzá!”. Délután visszatér lakásába. Az előszobában észrevesz némi bélésanyagot, és amikor belép a szobába, félelme beigazolódik. Az új kanapén hatalmas lyuk tátong, és mindenfelé kárpitozási bélésanyag hever. A szemei ekkor már vérben forognak, és a kutyája felé fordul, megragadja a keze ügyébe eső tárgyat, és elkezdi ütni-verni az állatot. Az a tény, hogy a kutya elszalad, még dühödtebbé teszi. Sarokba szorítja, és püfölni kezdi, közben fogai között sziszegi vagy torkaszakadtából üvölti: “Most olyan leckét kapsz, amit életed végéig nem felejtesz el!”, és minden egyes ütésnél üvölti: “Mit tettél, szabad ezt!”, Csak akkor hagyja abba az egészet, amikor rosszul lesz, és le kell ülnie, vagy eltörik a szerszám, amivel ütött.
Az események sorozata jellemző. A gazda elveszti a fejét, és mindaddig folyamatosan üti a kutyát, amíg valami nem történik a leállítás irányában; elfárad, rosszul lesz vagy valaki megállítja támadásában, esetleg eltörik az ütőeszköz. Ilyenkor még megközelítőleg sem gondolkodik, hanem csak reagál. Képtelen leállni addig, míg a “vörös köd” el nem párolgott. Kinél előbb, kinél később!
A fenti “mutatvány” szerint cselekvő ember egyébként általában nem haragszik meg, amikor kellene, és nem büntet. Ha azonban elragadja a vak düh, akkor viszont hévvel büntet. Számára a büntetés a harag és a düh kifejezése. Soha nem is gondol büntetésre olyankor, amikor nem dühös.
A büntetés hatékony lehet akkor, ha megfelelően alkalmazzuk, de feltétlenül szükséges értelmesen kezelni. A haragnak, a dühnek ilyen módon történő levezetése semmiféle pozitív eredménynyel nem jár. A kutya mindebből annyit tud, hogy a gazda hazatért, és szó nélkül megtámadta. Képtelen társítani a helytelen cselekményét a gazda támadásával. Ami még rosszabb: az ilyen típusú büntetés különböző célszerűtlen eredményekhez vezethet. Mindenekelőtt a keményebb kutya megtámadhatja a gazdát, ami nagyon is természetes reagálás. Ezt nevezik fájdalom által kiváltott támadásnak. Amennyiben a kutya megtámadja az embert, és eléggé nagytermetű, úgy komoly sérülést okozhat. A kistermetűnek viszont a gazda okozhat túl súlyos fájdalmat, mind fizikailag, mind pszichikailag. Csak egyetlen érzés alkalmas arra, hogy kísérje a büntetést, ez a tárgyilagosság! Az a gazda, aki dühből büntet, próbáljon előbb 20-ig számolni, s ha nem sikerül csillapítani haragját, akkor gondolja át, hogy tartson-e kutyát!
Az emberben támadhat olyan érzés, hogy bántania kell a kutyáját. Végül is jól látható, hogy mennyi rosszat tett. De a bosszúból történő büntetés még rosszabb, mint a dühből történő büntetés. Amikor az ember méregbe jön, akkor csupán az önuralmát vesztette el. A bosszú azonban a harag és a számítás kombinációja. Ilyenkor egyesek valóban “alkotószellemben” képesek kitalálni módszereket arra, hogy fájdalmat okozzanak a kutyának. A póráz, a nyakörv nem a bosszú szerszámai!
Jogos felháborodásból történő büntetéskor mintha azt gondolnánk, hogy a kutya rosszat tett, és ezért fizetnie kell. Ebben az esetben az ember nem törődik a büntetés következményeivel. Nem teszi fel magának a kérdést, vajon a büntetés megállítja-e a nemkívánatos viselkedést, és arra sem gondol, milyen mellékhatásokkal jár ez. Sok esetben ez utóbbiak súlyosabbak, mint az eredeti gond. A magát igazságosnak minősítő ember úgy érzi, hogy erkölcsileg helyes a rossz cselekmény büntetése. Ez állogika. Az elképzelés az, hogy meg kell büntetni a bűnöst. Nem számít az, hogy a helytelenül alkalmazott büntetés nem hat.
Előbb-utóbb a gazdák szembekerülnek azzal a ténnyel, hogy büntetési módszerük nem hatékony, és ilyenkor vannak, akik így nyilatkoznak: “lehetséges, hogy a büntetés a kutyának semmit sem ér, de nekem jól esik.” Az ilyen emberek számára a kutya megfelelő célponttá válik, amelynek segítségével levezetik felgyülemlett agressziós hajlamaikat. Minthogy a kutya rosszul viselkedett, ezek az emberek úgy érzik, hogy jogosan verik meg. De az, ami valójában történt, pl., hogy a főnöke lehordta, a felesége veszekedett vele, az anyósa nem hagyja őt békében, ezért veri meg a kutyát; — mert az nem tud visszabeszélni. A büntetésnek ez a típusa, hasonlóan az előbbiekhez, rendszerint nem hatékony, és változatlanul olyan mellékhatásokhoz vezet, amelyek károsabbak, mint az eredeti gond.
A kutyától való félelem, nem ok a büntetésre! Sok ember, aki rosszul bánik a kutyájával, meglepő módon fél attól. Úgy érzi, hogyha nem uralkodhat a kutya felett kemény és szigorú bánásmóddal, egy napon az ellene fordul. A szomorú tény az, hogy ezzel megteremti pontosan azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az eb éppen azt tegye, amitől az ember fél. Úgy véli, hogy eljön az a nap, amikor a kutya elvadult fenevaddá válik. Így azután üti-veri, és valóban azzá a fékezhetetlen fenevaddá változtatja a kutyát, amitől kezdetben tartott, s mindez megerősíti a sejtelmét. Ez ismét igazolni látszik a szigorú bánásmódot, ami viszont csak fokozza a vadságot. Végül is nincs menekvés a végső következmény kialakulásától, a kutya részéről történő súlyos támadástól. Kizárólag egyetlen okból szabad alkalmazni büntetést; nevezetesen a kutya engedetlen, fegyelmezetlen viselkedésének megszüntetésére. Aki fél a kutyától, az próbáljon meg kis termetű kutyát tartani, de azt sem szabad megverni!
A rosszindulat nélküli büntetésre úgy helyes gondolni, mint egy rossz ízű orvosságra. Az ember nem azért adja be az orvosságot a gyereknek, mert haragos, bosszúálló, sőt nem érvényesül semmiféle más negatív érzés sem. Azért tesszük ezt, mert szükséges a betegség gyógyítására. A büntetést is csak egyetlen okból alkalmazzuk, azért, hogy megszüntessük a kutya kellemetlen viselkedését. Ugyanúgy, ahogyan meg kell szüntetni egy hatástalan orvosság beadását, ugyanúgy kell leállítani a hatástalan büntetés alkalmazását is. Ez a hasonlóság még tovább is vezethető. A gyógyszernek van bizonyos hatékony adagja, adagolása, és ugyanez a helyzet a büntetéssel is. A túladagolás súlyos gondokat okozhat. Mind a büntetésnek, mind az orvosságnak van előírt alkalmazási gyakorlata. Amikor nem igazodunk ehhez, egyéb gondot okozhatunk vagy hatástalanná tesszük a megkísérelt gyógymódot. Ezenfelül sok gyógyszernek vannak mellékhatásai, még akkor is, ha gondosan követjük az utasításokat. Ez a helyzet a büntetéssel is. A büntetés alkalmazásának kulcsa: a legkisebb mértékre szorítani a mellékhatásokat, és maximális szinten kialakítani a hatékonyságot.
Amikor valaki képtelen rosszindulat, harag, féltékenység, gyűlölet, indulatáthelyezés, bosszú, félelem vagy jogos felháborodás nélkül élni a büntetéssel, vagy ha valakinek örömet okoz a bántás, akkor ne foglalkozzon kutyával! Az ilyen típusú büntetés csak súlyosbítja a gondot! Csupán egyetlen olyan érzés képzelhető el, amely a büntetés megfelelő kiváltója lehet, és ez a tárgyilagosság. Minden más érzés hatástalanná teszi a büntetés alkalmazását.
