Egy nemzetközi vizsgálat megállapításai szerint mintha az utóbbi évek egyre gyakoribb extrém időjárási jelenségeihez kezdenénk hozzászokni.
Az elmúlt évek különféle súlyos természeti katasztrófái többségében elkerülték hazánkat, ám az idén – legalább is az év első felében – úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencében is fel kell készülni a szokatlan és súlyos következményekkel járó eseményekre, amelyekről a híradások rendre beszámolnak.
Nemzetközi közömbösség
A németországi Deutsche Welle (DW) nemzetközi közszolgálati műsorszóró társaság megbízásából tavasszal végzett vizsgálat során 18 országban mintegy 14 ezer ember megkérdezése után az adatok azt mutatták, hogy 4 százalék nem tartja létező problémának az éghajlatváltozást. Az emberek többségét ugyan nyugtalanítja az éghajlatváltozás, és fenyegető veszélynek tartja a jelenséget, 9 százalék azonban egyáltalán nem aggódik miatta, és úgy véli, hogy természetes folyamatról van szó, amellyel nem érdemes foglalkozni. 2008-ban az így vélekedők aránya még csak 4 százalék volt. Érdekes megállapítás, hogy a megkérdezettek 1 százaléka szerint a klímaváltozás hasznos folyamat, amely pozitív változást hozhat.
A válaszadók kétharmada (69 százalék) ugyanakkor aggódik, 31 százalék szerint a folyamattal járó legnagyobb veszélyforrás a szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribb előfordulása. 10-10 százalék a pusztító aszályt és a sivatagosodást nevezte meg legfőbb veszélyként. A megkérdezetteknek több mint negyede (28 százalék) szerint az éghajlat változásáért kizárólag az emberi tevékenység a felelős. A 2007-ben végzett első vizsgálat alkalmával ötből csak egy ember, azaz 20 százalék értett egyet ezzel az állítással.
A többség szerint a klímaváltozás hatásainak elhárítása szintén az embereken múlik. A válaszadók 42 százaléka úgy látja, hogy az éghajlatváltozás okozta problémák kezelésére a mindennapi életvitel módosítása, a hétköznapi szokások átalakítása a legjobb módszer. Leginkább a brazilok gondolkodnak így. A dél-amerikai országban a megkérdezettek 69 százaléka sorolta az első helyre ezt a megoldást. A legkevésbé Oroszországban (22 százalék) és Kínában (28 százalék) gondolják leküzdhetőnek állampolgári tudatosság révén a klímaváltozást. Ebben a két országban a legmagasabb azoknak az aránya is, akik az állami szabályozásban, a szabályok szigorításában és ösztönző eszközök bevezetésében látják a megoldást. Az orosz válaszadók 34, a kínaiak 35 százaléka értett egyet ezzel az állítással, míg az összes megkérdezett esetében 27 százalék várná a megoldást felülről, az államtól. Ugyancsak 27 százalékos azoknak a tábora, akik szerint a klímaváltozást a technológia előrehaladásával és a kutatás-fejlesztési eredmények mindennapi alkalmazásával lehet megfékezni.
Az éghajlatváltozás és a média kapcsolatának összefüggéseit tekintve megállapítható, hogy a sajtónak hatalmas a felelőssége. A válaszadók többsége a televíziót és az internetet nevezte meg az éghajlatváltozásról szóló információk fő forrásaként. Éppen ezért a sajtónak nem csupán tudósítania kell a napi eseményekről, hanem – a két jellemző szélsőség, a pánikkeltés és a hatások elbagatellizálása helyett – a felvilágosítás, a tudatosság növelése és a kiegyensúlyozottság is alapvető elvárás.
Karbontudatos hallgatók
A fentebb ismertetett nemzetközi vizsgálat eredménye szerint két év alatt világszerte több mint a duplájára nőtt azoknak az aránya, akik egyáltalán nem aggódnak az éghajlatváltozás miatt. Hogy ez a „közömbösség” Magyarországon ne következzen be, annak érdekében néhány egyetem klímairodát szervezett, ahol a hallgatók első kézből tájékozódhatnak a témáról. A gödöllői Szent István Egyetem például a diákjait az ősszel induló tanévben anyagilag is érdekeltté kívánják tenni abban, hogy átálljanak az energiatakarékosabb életvitelre. Az újfajta szemlélet elterjesztéséhez az ún. karbonlábnyom számítást veszik majd alapul, miáltal egy tanévben akár több 10 ezer forintot is megtakaríthatnak a hallgatók. A programot dr. Fogarassy Csaba, az egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán működő Klíma-gazdaságtani Elemző és Kutató Központ docense fogja össze, aki szerint a kezdeményezés célja a környezet- és klímatudatos szemléletmód kialakítása a jövendő szakemberek körében. Az új típusú látásmódot pedig az emberiség jövőjét leginkább érintő kérdések, így a klímaváltozás, az energiahatékonyság, a környezet terhelhetősége indokolja. Külföldön már sokfelé terjed a „low carbon economy” (alacsony szénfelhasználású, azaz szén-dioxid-kibocsátású gazdasági rendszer) névre keresztelt megközelítés, amely például fokozott önmérsékletre int az energiafelhasználás terén. Korábban az ökológiai lábnyom fogalmát használták annak kifejezésére, hogy a napi életvitel során ki milyen arányban részesül a természet javaiból. A karbonlábnyom lényegében ennek egy számszerűsíthetőbb, a gyakorlat életben teret nyert változata. A gödöllői elképzelés szerint tehát a szeptemberi tanévkezdéskor a témára önkéntes alapon fogékony hallgatóknak kiszámítják a karbonlábnyomát, és ezt hasonlítják majd össze az év végén mért adatokkal. A kettő különbözete jó esetben csökkenést fog mutatni. Mindez hogyan érhető el? Számtalan egyszerű lehetőség kínálkozik, így például ha valaki az utazásnál autóról buszra, netán busz helyett biciklire vált, a háztartási gépeket ésszerűbben működteti, időben kikapcsolja a számítógépet, a gyorsfagyasztott helyett friss zöldséget, az import helyett hazai élelmiszereket fogyaszt, stb. A lényeg, hogy a karbontudatos szemlélettel kevesebb szén-dioxid kerüljön a levegőbe. Az egyetemisták által a hónapok során eszközölt megtakarítást, vagyis a levegőbe nem került káros szén-dioxid mennyiségét az egyetem tudományos műhelye folyamatosan jegyzi, a programot támogató és a felelős környezethasználat iránt elkötelezett multinacionális cégek azt megvásárolják, az így befolyt összegből pedig a „megtakarítás” arányában a hallgatók visszatérítést kapnak. A cégek a megtakarított szén-dioxidot nagyobb tételekbe felhalmozva értékesítik a nemzetközi piacon, ahol jelenleg egy tonna, a Föld légterét meg nem terhelő, el nem pöfékelt szén-dioxid ára 15 euró körül mozog.
– A karbonlábnyom szerte a világon mind nagyobb szerepet kap a klíma- és környezettudatos gazdaság kialakulásában – fejtette ki a docens. – Szembesít minket azzal, hogy milyen mértékben járulunk hozzá az emberi tevékenység következtében riasztó gyorsasággal beindult globális éghajlatváltozáshoz. Magyarországon egy főre vetítve 5,65 tonna a karbonlábnyom, de például a jóléti Németországban 10, az Egyesült Államokban pedig 20 tonnát tesz ki évente és fejenként a mindennapi életvitel során levegőbe kerülő, üvegházhatást kiváltó szén-dioxid mennyisége. A világátlagnak megfelelő karbonlábnyom 4 tonna. A jólét ára tehát a magasabb fokú környezeti terhelés. Ahhoz azonban, hogy gátat szabjunk a természetes javak mértéktelen felélésének, 2 tonna körülire kellene csökkenteni az átlagos karbonlábnyom mértékét – hangsúlyozta Fogarassy Csaba, aki azt is elismerte, hogy első hallásra a karbonlábnyom a gyakorlati élettől nagyon távolinak tűnhet, és nem sokat mond a hétköznapok taposómalmában őrlődő átlagembernek vagy az egyetemi hallgatónak. Pedig olyan zsebbe vágó kérdésről van szó, amely a háztartások kiadásait nagymértékben befolyásolhatja. Elég, ha csupán az ésszerűbb energiafelhasználás területére koncentrálunk: a villany, a mosógép, a tévé időben történő kikapcsolása vagy a megfelelő – szükséges mértékű – fűtés és szellőztetés családonként akár 30 százalékos költségmegtakarítást is eredményezhet, miközben a kibocsájtott üvegházhatást okozó szén-dioxid mennyisége csökken. így anélkül, hogy tudatában lenne vele, a gazdasági nehézségek miatt spórolásra kényszerülő családok sokasága valójában már most a „low carbon economy” követőinek táborát gyarapítja.
Ha még tovább lépünk, akkor az Egyesült Államokban a karbon mellett ma már ún. vízlábnyomot is számolnak a közgazdászok, azaz mérik az egyre dráguló felhasznált víz mennyiségét. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a termékek bekerülési költségeiben eddig gyakorlatilag figyelemre sem méltatott externális költségek közé sorolt víz érzékelhetően megemeli az önköltséget. A jövő karbonlábnyomon edződő szakemberei tehát a program révén várhatóan a környezettudatos gondolkodás apostolaiként dolgoznak majd a gazdaság működési folyamatainak újraértelmezésében, mondta Fogarassy Csaba.
A klímairoda hálózat bővülésére nem kellett sokáig várni, mert például a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári székhelyű Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának képviseletében Prof. Dr. Schmidt Rezső dékán is kinyilvánította az intézmény csatlakozási szándékát, hogy a következő tanévben már az óvári hallgatók is részesei lehessenek a programnak. A karon és a Szaktanácsadó Intézetben folyó klímakérdésekhez kapcsolódó programokról, köztük a BioMotion projektről dr. Cser János, az intézet vezetője számolt be a vendégeknek, majd a már működő gödöllői klímairoda mutatkozott be. A mosonmagyaróvári klímairoda célkitűzései, illetve tevékenységi köre szervesen illeszkedik a kar oktatási tematikájába, kiemelten a környezetgazdálkodási agrármérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakok esetében. Mivel a klímairoda egyik fontos jellemzője, hogy kapcsolatot keres a gyakorlati élet szereplőivel, cégekkel, így a hallgatók kitűnő referenciákra, hasznos kapcsolatokra és tapasztalatokra tehetnek szert már egyetemi éveik alatt. Az iroda segítené továbbá a környezetvédelem, megújuló energiák, fenntartható fejlődés témakörében a TDK-munkát, szakdolgozatok írását, valamint az iroda tevékenységében részt vevő diákok megismerkedhetnének a környezetvédelmi projektek menedzselésével, a pályázatok keresésétől egészen a projektek megvalósításáig.
PL
