fbpx

Sumi Agro Hungary Kft. – Új néven az új évben

Írta: Szerkesztőség - 2010 február 10.

Ezzel a címmel szervezett partnertalálkozót a Summit-Agro Hungaria Kft. abból az alkalomból, hogy a vállalat 2010. január 1-jétől Sumi Agro Hungary Kft. néven működik tovább.

 

A névváltoztatás, ami egyben arculatváltást is jelent, a korábban Summit Agro Europe cégcsoport teljes európai hálózatát érinti, s egy korábban megkezdődött folyamatnak a lezárása. A továbbiakban Sumi Agro Europe Ltd. néven működő csoporthoz tartozó vállalatok ma már Európa 12 országában tevékenykednek. A bővülés egyik nagy jelentőségű lépése a Sumi Agro Russia két évvel ezelőtti megalapítása volt. A csoport tagjai Közép-Kelet-Európában kb. 100-150 millió eurós piacot tartanak kézben.

Takanori Ando európai igazgató és Wirth László ügyvezető ismertetésében elhangzott, hogy a piaci pozíciók erősítése, a több, jobb és újabb termékek bevezetése érdekében a gyártókkal való kapcsolatot még szorosabbra kívánják fűzni. Ennek a törekvésnek egyik – de nem a legfontosabb – lépése az egységes arculat megjelenése is. A japán anyavállalat, a Sumitomo Kereskedőház egész világra kiterjedő tevékenysége során kb. 100 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le évente, amelyben az elkövetkezőkben az eddiginél is nagyobb szerepet szánnak az agrokémiai üzletágnak. Ez azt jelenti, hogy a piaci helyzet erősítése céljából a meglévők mellett a jövőben új gyártóvállalatokat és új termékeket kívánnak bevonni. Ismeretes, hogy sem a kereskedőház, sem a Sumi Agro csoport tagjai, így a hazai vállalat sem gyártó cég, hanem a velük üzleti együttműködésben álló gyártók (Nippon Soda, Sumitomo Chemical, Nihon Nohyaku és mások) termékeit forgalmazzák. Ezen túlmenően együttműködnek más – európai és egyéb – gyártókkal is (pl. Taminco, IQV, Yara-Pho-syn, stb.), amely tevékenység nyomán a termékpaletta folyamatosan tovább bővül. A japán fejlesztésű hatóanyagok és termékek az 1992-től mostanáig Summit-Agro Hungária Kft. néven működő vállalat munkája során váltak a hazai termelésben alkalmazható növényvédő szerré. Az EU bevezetés előtt álló új növényvédőszer-engedélyezési rendszere a japán cégcsoportot is kedvezőtlenül érintette: különböző okok miatt több kiváló hatékonyságú növényvédő szerük forgalmazása szűnik meg Magyarországon, illetve az EU-tagállamokban.

Az új termékek körét bővíti pl. az idén bevezetendő kukorica-gyomirtó szer, a Click Combi, a kalászosok fuzá-riumos betegsége és lisztharmata elleni Don-Q nevű gombaölő szer, valamint a peronoszpórafélék elleni új, felszívódó hatású Fantic. Ezen kívül jelentősen fokozni kívánják a saját fejlesztést is, aminek révén egy-egy ismert hatóanyag vagy termék adott országban vagy adott kultúrában való legelőnyösebb felhasználását dolgozzák ki. E téren a Sumi Agro Hungary Kft. (ill. jogelődje) az elmúlt két évtizedben szép eredményeket mondhatott magáénak; gondoljunk csak a Bancol, a Mospilan vagy a Pledge hazai körülményekhez igazodó technológiákba való sikeres beépítésére. Az újabb termékek bevezetésének elősegítésére együttműködő vevőik elismerését ösztönző programot fognak kidolgozni.

Az évnyitó rendezvény jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy a házigazdák bemutassák a jelenlévőknek egyik új terméküket, a Don-Q nevű gombaölő szert, amelynek a neve alatt álló szlogen: „kalászfuzáriózis és toxinstop”, rögtön felfedi a szer mibenlétét. A tio-fanát-metil hatóanyagú termék a fuzá-riumgombák elleni védelem és miko-toxinképzés-gátlás révén lesz a termelők segítője. Jáger Ferenc fejlesztési menedzser a terméket bemutató előadásában emlékeztetett a kalászosok fuzáriumfertőződésének leggyakoribb lehetséges okaira. Ezek: a nagy vetésterületből adódó szűk vetésforgó, a kukoricatermesztés ugyancsak magas területi aránya, a forgatás nélküli talajművelés, a fertőzésre fogékonyabb rövid szárú és hosszan virágzó fajták termesztése, a túl sűrű növényállomány és a kalászhányás, illetve a virágzás idején elmaradó vagy hibás fungicidhasználat. Képekkel szemléltette a fuzáriózis különböző betegségformáit, így a csíranövény-pusztulást, a kalászbetegséget, majd a gombától fertőzött töppedt, ráncos búzaszemeket. Valamennyi említett betegségforma megjelenése káros az állományban, de leginkább a szemek fertőződését kell megakadályozni, mert ezek a beteg szemek – a gomba anyagcseretermékei, a toxinok révén – mind a takarmány-, mind az élelmiszercélú felhasználás esetén súlyos betegségeket okozhatnak. Ismertette a két legfontosabb fuzáriumtoxin, a deoxinivalenol (DON) és a zearalenon (F-2 toxin) káros hatásait. A DON kémiailag igen stabil vegyület, tárolás, őrlés, feldolgozás, sőt még hőkezelés során sem bomlik le. A szervezet immunrendszerét gyengíti, csökken a védekezőképesség. A zeara-lenonra az jellemző, hogy a gabonaféléken főleg felületi szennyeződésként jelenik meg, a malmi feldolgozás során a korpába kerül. A zearalenon heveny mérgezést nem okoz, rákkeltő hatása nem bizonyított, de ez a toxin ösztro-gén hatású, ösztrogénkötő receptorokkal rendelkező szervekben okoz károsodást, és meddőséget idézhet elő.

Az előadó részletesen kitért a fuzá-riumos betegségek elleni védekezés agrotechnikai lehetőségeire és tennivalóira, amelyek bár jól ismertek, de pénzügyi, üzemszervezési és más okok miatt a napi gyakorlatban gyakran nem követhetők. így a biztonság érdekében a vegyszeres védekezésről nem mondhatunk le. A Don-Q gombaölő hatása abban nyilvánul meg, hogy sejtosztódást gátló hatása révén a gomba micéliumnövekedését gátolja, a sejtlégzésgátlás nyomán pedig csökken a gomba toxintermelése. E kettős jó tulajdonsága teszi alkalmassá a kalászfu-záriózis elleni sikeres bevetésre.

A Don-Q fungicidhatása egy növénykondicionáló szer, a Fosfonin Flow hozzáadásával fokozható. Ez a kolloid szuszpenzió formájú termék gyors felszívódással és hatással jellemezhető, kimagaslóan nagy a foszfortartalma, de a növények káliumigényének biztosításában is jelentős a szerepe. Biostimuláns hatása révén javítja a növény kondícióját, növeli a betegségellenálló-képességet, ami végső soron nagyobb hozamot és jobb minőséget eredményez.

Az említett termékekkel folytatott technológiafejlesztési kísérletek alapján a kalászfuzáriózis és toxin stop technológia (Don-Q Plusz) a következőkben foglalható össze: Don-Q 1,0 1/ ha+Fosfonin Flow 0,5 l/ha. A permetezést a kalászvirágzás állapotában (BBCH 61-69 jelű fenológiai stádium) kell elvégezni, hektáronként 200-300 liter permetté felhasználásával. A minél tökéletesebb permetléborítás érdekében javasolt a kettős sugarú szórófejek használata. A termék, illetve a kombináció a szántóföldi integrált védelmi célprogramban a fuzárium elleni védekezésre használható.

Princzinger G.