MezőHír – 2016-09 – szeptember
2016. szeptember 11.
Az előző évhez hasonlóan előreláthatólag idén ősszel is október közepén indulhat el az agrártámogatások előlegfizetése.
Szövetkezzünk!
2016. augusztus 31.
A mezőgazdaság sikertényezőiről szóló cikksorozatunk legutóbbi részében perspektívaként említettük meg az Európában igen széleskörűen elterjedt szövetkezeti struktúrákat.
Valami van, de…
2016. augusztus 27.
Ez évben a júliusi nagy történéseink nem merültek ki abban, hogy esett vagy nem esett az eső, viharosan lökött-e a szél, vagy sem.
Múlt nélkül nincs jövő!
2016. augusztus 24.
A legtöbb szülő kötelességének tartja úgy felkészíteni gyermekét az életre, hogy szeretettel átadja számára mindazt a megszerzett tudást, amit ő maga is kapott a hosszú évek alatt.
Fiatal gazdák beszerzési és értékesítési stratégiája a kertészeti ágazatban
2016. augusztus 20.
A kertészeti ágazatban érdekelt fiatal gazdálkodók közel négyötöde önállóan szerzi be a termeléshez szükséges alapanyagokat, mindössze 8%-uk beszerzései folynak termelői csoporton keresztül.
Ha az erkélyen is tyúkom lehetett volna
2016. augusztus 13.
Manapság azzal a helyzettel találkozunk a leggyakrabban, amikor a fiatalok tanácstalanul állnak a pályaválasztás előtt.
MezőHír – 2016-08 – augusztus
2016. augusztus 09.
Szeretettel meghívjuk a 2016. augusztus 31. és szeptember 3. között megrendezésre kerülő Bábolna gazdanapok szakkiállításra.
Fiatal gazdák fejlesztési tervei a kertészeti ágazatban
2016. július 29.
A kertészeti ágazatban érdekelt fiatal gazdálkodók közel háromnegyede (73%) beruházott a gazdaságába az elmúlt öt évben.
MezőHír – 2016-07 – július
2016. július 10.
A júniusi időszak sok érdekes és izgalmas eseményt, történést tartogatott számunkra, persze nem feltétlenül mindent a szűken vett szakma oldaláról.
MezőHír – 2016-06 – június
2016. június 10.
Aktuális számunk nyomdába adása előtt mi is részt vettünk az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállításon, amely a legnagyobb állattenyésztési seregszemle...
MezőHír – 2016-05 – május
2016. május 10.
Szeretettel meghívjuk Önt Hódmezővásárhelyre, a 2016. május 24-25-26-án megrendezésre kerülő XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállításra.
Nufarmer Magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány
2016. április 22.
Az idén hetedik évfolyamába lépett Nufarmer Magazin tavaszi-nyári lapszáma sorra veszi a kalászosokat.