Kiss István Pocsajon jegyzett egyéni vállalkozása sikeres „fiatal agrárvállalkozók pályázat”-nak köszönhette alapítását, még 1999-ben, akkoriban kevés földterülettel.
A legtöbb édesapa arra vágyik, hogy a sok éves tudását és tapasztalatát átadva fiával együtt építhesse tovább a családi vállalkozást, gazdaságot, és így munkálkodhassanak egy közös cél érdekében.
Tegyük fel, adott egy fiatal fiú és adott a föld, megvan a mezőgazdaság iránti érdeklődés, sok-sok örömteli nyári munkaélmény és természetesen jelen van a tudásszomj is.
A Balaton közelségében nőtt fel Dömötör Károly (37), aki néhány vargabetűt követően, hosszú évek tervezgetése után végre saját családi gazdaságuk megvalósításáról számolhat be.
Hosszú évszázadokra visszatekintő szőlőtermesztési múlttal rendelkező kis országunkat a területméretéhez viszonyítva változatos talaj-, domborzati adottságok és klimatikus viszonyok jellemzik.
Hét kategóriában (agrárgépészet, állattenyésztés, biotermesztés, fiatal gazda, kertészet, növénytermesztés, növényvédelem) kerestetnek Az Év Agrárembere jelöltek!
Nehéz elhinni, hogy olyan eset is előfordul, amikor egy fiatal úgy indul el a pályán, hogy sem mezőgazdasági ismerete, sem generációkra visszatekintő agrármúltja nincsen.