Egy sertéshizlalda esete a fagyapottal
A Knauf Insulation Kft. által gyártott fagyapot U-zsalu termékek jelentősen gyorsítják az építésnek ezt a folyamatát.
A Knauf Insulation Kft. által gyártott fagyapot U-zsalu termékek jelentősen gyorsítják az építésnek ezt a folyamatát.
Az enyhe tél és korai kitavaszodás miatt a kalászosokban várható fertőzéseket még meg lehet előzni.
Fitohorm: a termékeket évről évre vizsgálatokra alapozva, vagy tüneti felismerés alapján ajánlják.
A vegyszerellenesség már nem vagy nem csak tudományos, hanem politikai is, és néha a divat nyomására átbillen a valóban indokolt határon.
A szép barka viszonylag rövid szakasz a növény életében, nekünk annál többet jelent.
Egy tanulmány szerint a Burgundiában honos fajták 85 százaléka van veszélyben az emelkedő átlaghőmérséklet miatt.
A magyar mezőgazdasági termelés 2020-ban is megfelelő módon tudja biztosítani az emberek élelmiszer-ellátását
A március 23-án betörő hidegfront és sok helyen lehullott több centiméter hó szinte sokkolta a növényeket.
A WHO definíciója szerint az egészség a teljes testi, lelki és szociális jól-lét állapotát jelenti.
A következő napokban erősödő szárazságra hívja fel a gazdák figyelmét a meteorológiai szolgálat.
