Hogyan fertőz, mikor a legnagyobb a veszély, és milyen módszerekkel védekezhetünk hatékonyan?
A monília elterjedése
A csonthéjas gyümölcsfajok termesztésében az egyik legjelentősebb növényvédelmi problémát a monília okozza, amely a moníliás betegségek gyűjtőneve. A kórokozók, elsősorban a Monilinia laxa és a Monilinia fructigena, különösen kedvező időjárási körülmények között súlyos termésveszteséget idézhetnek elő. A betegség elsősorban a csonthéjas gyümölcsfajokat, például a kajszibarackot, az őszibarackot, a meggyet és a cseresznyét támadja meg. A monília jelentősége abban rejlik, hogy a fertőzés már a virágzás időszakában megkezdődhet. Nedves, csapadékos és hűvös időjárás esetén a kórokozó spórái könnyen megfertőzik a virágokat, amelyek gyorsan elbarnulnak, elszáradnak, majd a fertőzés a hajtásokra is átterjedhet.
Az ilyen módon kialakuló virág- és hajtásszáradás jelentősen csökkenti a terméskötődést, ami közvetlen gazdasági veszteséget okoz a termelők számára. A fertőzés a tenyészidőszak későbbi szakaszában sem szűnik meg, mivel a kórokozó a fejlődő vagy érő gyümölcsöket is megtámadhatja. Ilyenkor jellegzetes barna rothadás alakul ki, amely a gyümölcs teljes felületére kiterjedhet. A fertőzött termések gyakran a fán maradnak, úgynevezett mumifikálódott állapotban, és fontos fertőzési forrásként szolgálnak a következő évben. A monília elleni védekezés ezért kiemelten fontos a csonthéjas ültetvényekben. A sikeres növényvédelem alapja az integrált szemlélet, amely magában foglalja a fertőzött növényi részek eltávolítását, a megfelelő metszést és a jól időzített növényvédelmi kezeléseket. Különösen a virágzás időszakában végzett megelőző permetezéseknek van nagy jelentősége, hiszen ekkor lehet a leghatékonyabban megakadályozni a fertőzés kialakulását. A korszerű növényvédelmi technológiák alkalmazásával a monília okozta károk jelentős mértékben mérsékelhetők, ezáltal biztosítható a csonthéjas gyümölcsök gazdaságos és jó minőségű termesztése.
Megelőzés: a fertőzés elleni első védekezési vonal
A csonthéjas gyümölcsfajok termesztésében a monília elleni védekezés egyik legfontosabb eleme a megelőzés. Mivel a fertőzés már a virágzás időszakában kialakulhat, a termesztők számára kiemelten fontos a megfelelő megelőző intézkedések alkalmazása. A megelőzés első lépése az ültetvény higiéniai állapotának fenntartása. A fertőzött, elszáradt hajtások, valamint a fán maradt, úgynevezett mumifikálódott gyümölcsök eltávolítása és megsemmisítése jelentősen csökkenti a fertőzési források számát. A téli metszés során célszerű a beteg részeket eltávolítani, ezzel mérsékelve a kórokozó áttelelési lehetőségeit. Emellett fontos a megfelelő koronaforma kialakítása is, amely biztosítja a jó légjárást és gyorsabb lombszáradást, így kedvezőtlenebb feltételeket teremt a gomba számára. A termesztéstechnológiai elemek mellett kiemelt szerepe van a növényvédelmi kezeléseknek is. A megelőző permetezések különösen a virágzás időszakában fontosak, amikor a virágok a legérzékenyebbek a fertőzésre. A megfelelő időzítés döntő jelentőségű: csapadékos, hűvös időjárás (8–10 oC) és a hajnali ködképzés, illetve a harmat esetén a fertőzés veszélye jelentősen megnő, ezért ilyenkor fokozott figyelmet kell fordítani a védekezésre. A fajtaválasztás szintén hozzájárulhat a megelőzés sikeréhez. Egyes fajták kevésbé érzékenyek a fertőzésre, így termesztésük csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát. Az egészséges szaporítóanyag használata és az ültetvény rendszeres megfigyelése szintén fontos része a megelőzési stratégiának.
A kórokozó életciklusa
A csonthéjas gyümölcsfajokat fertőző Moniliosis kórokozóinak életciklusa szorosan kapcsolódik a fertőzött növényi maradványokhoz. A gombák, például a Monilinia laxa, a fertőzött, úgynevezett múmiás gyümölcsökben telelnek át. Ezekben a termésekben alakul ki az álszklerócium, amely a kedvező körülmények beköszöntével fejlődésnek indul. Az álszkleróciumból nyeles apotécium fejlődhet, amely a gomba termőteste. A termőtest nyeles apotécium, amelyben az ivaros spórák képződnek. Emellett a múmiákon konídiumok is képződnek és lefűződnek, amelyek fontos szerepet játszanak a fertőzés terjedésében. Tavasszal ezek a konídiumok esőcseppek és légmozgás segítségével jutnak el a virágokra. A kórokozó elsősorban a virágot és a fiatal hajtásokat fertőzi. A fertőzés után a gomba micéliuma a növényi szövetekben terjed tovább, és elhalást okoz a virágokon és hajtásokon. A fertőzés terjedése során a micélium átszövi az álszkleróciumot is, amely később újabb fertőzési forrásként szolgál. A kórokozó sebparazitaként is támadhat, így sérült növényi részeken keresztül is könnyen bejuthat a növénybe. Ez az életciklus biztosítja, hogy a kórokozó évről évre fennmaradjon az ültetvényekben.
Védekezési lehetőségek a monília ellen
A fertőzött hajtások és gyümölcsmúmiák eltávolításával csökkenthető a fertőzési források mértéke. A moníliás rész alatt 20–30 cm-rel kell levágni a száradás tüneteit mutató vesszőket betakarítás után. Az őszi és tél végi lemosó permetezés segít az áttelelő képletek gyérítésében. Lemosó permetezésre használhatók a réztartalmú szerek (réz-hidroxid, rézoxiklorid). A biológiai növényvédelmet előtérbe helyezők is használhatnak olyan természetes anyagokat, mint például a tejsavó, illetve a csalán-zsurló kivonatot tartalmazó készítmények. Elsősorban ezek preventív módszerek, de enyhe fertőzésnél is alkalmazhatók. Az első kezelést fehérbimbós állapotban érdemes elvégezni, amikor a virágok még nem nyíltak ki teljesen, de a fertőzés veszélye már fennáll. A ciprodinil és a pirimetanil hatóanyag az anilinopirimidin hatóanyagcsoportba tartozik, és előnye, hogy hideg időjárási körülmények között is kiváló hatékonyságot mutat. A pirimetanilnek preventív és kuratív hatása is van. Sok triazol hatóanyag ilyenkor lassabban hat, ezért hideg időben az előbb említett hatóanyagok megbízhatóbbak. A második kezelést rendszerint teljes virágzásban kell alkalmazni. Ez a védekezés egyik legfontosabb időpontja, amikor a kórokozó spórái könnyen a virágokra jutnak és a fertőzés megtörténik. A hatékony védekezés érdekében fontos a hatóanyagok váltogatása is, amely csökkenti a rezisztencia kialakulásának kockázatát. Virágzásban használható a (szisztémikus) felszívódó tebukonazol és penkonazol, amelyek a triazol hatóanyagcsoportba tartoznak, illetve a boszkalid és piraklostrobin gyári kombinációja, amely a meggy monília elleni védelmének gerincét jelenti. Az izofetamid 3 éve juttatható ki moníliás hajtás és virágszáradás ellen, ami cseresznyében, meggyben és kajszibarackban engedélyezett a csonthéjasok közül. A fluopiram is eredményes a fehérbimbós állapottól a termésérésig a moníliás termésrothadás ellen az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartásával. A fenhexamid a virágzási időszak mellett a termésérés előtti periódusban is használható, mert az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 3 nap. A kijuttatást mindig a méhkímélő technológia előírásainak betartásával kell elvégezni.
Integrált védekezés a sikeres termesztésért
Összességében elmondható, hogy a monília elleni hatékony védekezés alapja az integrált szemléletű megelőzés. A higiéniai intézkedések, a megfelelő termesztéstechnológia és a jól időzített növényvédelmi kezelések együttes alkalmazásával jelentősen mérsékelhető a fertőzés veszélye, ezáltal biztosítható a csonthéjas gyümölcsfajok egészséges fejlődése és a gazdaságos termelés.
SZERZŐ: HENZSEL JUDIT
Fotók: shutterstock.com
MezőHír Tudástár: monília – a csonthéjas gyümölcsfajok, főként kajszibarack, őszibarack, meggy és cseresznye egyik jelentős gombás betegsége, amely virágfertőzést, hajtásszáradást és termésrothadást okozhat; megelőzése ültetvényhigiénián, szellős koronán és jól időzített növényvédelmi kezeléseken alapul.
