“Amikor a Devecseri ÁG még létezett, és sok kiváló szakembernek adott munkát, akkor a szakma csúcsán dolgoztunk. Azóta azt csináljuk, amire pénzünk és lehetőségünk van, amit megengednek nekünk. A helyzet mérhetetlenül rossz a mezőgazdaságban, de különösen az állattenyésztésben, semmiből nem vagyunk képesek az optimumot nyújtani az állományunk részére, mert mindennek határt szabnak az anyagi lehetőségek és a hatósági előírások…”
— … Kiszolgáltatottak vagyunk teljes mértékben a piacnak, korlátok közé vagyunk szorítva, labirintusokból keressük a kiutat, és csak lavírozunk — vezeti fel általános összegző véleményét a jelenlegi helyzetről Eszterhai Csaba, a Bakony Pulyka Értékesítő és Beszerző Szövetkezet elnöke, a Magyar Juhtenyésztő Szövetség elnökségi tagja, mangalica-magántenyésztő, hobbi szinten húsmarha- és sportlótartó, illetve a Bakony-juh Kft. ügyvezetője.
Keszthelyi alapokon
A keszthelyi egyetemen 1981-ben végzett agrármérnök, állattenyésztő szakmérnök Kaposvárról került Bakonygyepesre, szintén agrármérnök felesége révén, és jelenleg is ezen a vidéken, a Bakony nyugati völgyei közt meghúzódó bakonypölöskei telepén folytatja az állattenyésztő tevékenységet. Beszélgetésünk közben saját gyártású füstölt mangalicatermékekkel kínál — szalonnával, kolbásszal, szalámival, sonkával, tepertővel –, amelyek ízéből rendkívüli hozzáértésre lehet következtetni. Nem mulasztja el megjegyezni, hogy tanyán született, nagyapja parádés kocsis, édesapja gazdász volt, tehát minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a családi hagyományt folytatni lehessen. Nincs ez másképp most sem, mert ifj. Eszterhai Csaba is keszthelyi gazdász, agrármérnök -mellesleg Bakonypölöske alpolgármestere –, és a családi érdekeltségű cégnél dolgozik ő is, ahol van bőven elfoglaltság a juh- és mangalica-törzstenyészetben, illetve a pulyka-előnevelés és -hizlalás terén. Most édesapja vezetése mellett összesen hatan dolgoznak a vállalkozásban, a festői szépségű környezetben található állattartó telepen…
Útban a magánszektor és a saját törzstenyészet felé
A Devecseri ÁG bakonypölöskei kerületében 5.000 anyás juhállományt tartottak, komoly genetikai program alapján — külföldről vásárolt kosokkal — dolgoztak, illetve emellett fejték is a juhokat. A Herceghalmi Kutatóintézet és a Mosonmagyaróvári Egyetem is bekapcsolódott a munkába, ami tovább növelte az eredményességet. 96 állásos korszerű fejőház állt rendelkezésre, és a Dunántúl legnagyobb tejtermelő juhászatával büszkélkedhettek. Ötféle genotípus tesztelését végezték, intenzív-félintenzív fajtákkal folyt a Merino keresztezése azért, hogy ne kelljen behozni az országba új állományt, ehelyett keresték azt a fajtát, amelyik a helyi körülmények között a legjobban termel. A szakmai munka odáig jutott, hogy már tudták, mit kell tenyészteni, de ugyanezt az eredményt Szikszón, Karcagon és Mezőfalván is elérték. Ez a fajta mindezek ellenére már nem létezik, mert az olaszországi száj- és körömfájás idején, 1992-ben a külföldi kézbe került tejipar a korábbi 47 Ft/l helyett 35 Ft/l-t kínált a tejért, a sajtérlelő pedig a korábbi tulajdonoshoz került vissza, ami a sajtgyártást és egyidejűleg a juhtenyésztést és -tartást is teljesen ellehetetlenítette. Emellett a takarmány- és premixárak is jelentősen megemelkedtek, ami az intenzív tartást tette lehetetlenné. A csak legelőn tartott juhok teje sem mennyiségben, sem minőségben meg sem közelítette a korábbi szintet. Így, sajnálatos módon, a temérdek munkát felemésztő sikeres genetikai program, a tízéves intenzív tenyésztői munka egy csapásra semmissé vált, amit még a munka törvénykönyvének alkalmazási feltételei is tovább tetéztek.
A magánszektorba vezető átmenet nem volt egyszerű, mert a Devecseri ÁG decentralizált privatizációja során 1990-ben a kerületekből, illetve ágazatokból létrejöttek az önálló kft.-k, ahol a dolgozók lettek a tulajdonosok. Az egyik ilyen szervezet lett a Bakony-juh Kft., amely állami földterületeket bérelt a gazdálkodáshoz. A temérdek munkát felemésztő, magas genetikai színvonalon lévő állományok egyébként mindenhol megsemmisültek, míg Eszterhai Csaba, jó érzékkel, átkeresztezte az állományt német húsmerinó fajtával, annak érdekében, hogy legyen egy jó tejelőalap és egy — nem is annyira idegen — hústípusból előállt fajta. Most már német húsmerinó az anyajuh állomány, mely néhány éve már törzstenyészet is.
Tarthatatlan visszásságok
Eszterhai Csaba, mint több állati termék, illetve élőállat előállítója, elképedve szemléli az áruházlánci hús-és tejpultokat, ahonnan az emberek egy része óriási tömegben vásárolja a 200-300 Ft/kg közötti áron kínált párizsit, virslit vagy a 700-800 Ft/kg áron kínált füstölt tarját, lapockát, amely termékek árképzése teljességgel érthetetlen. Ennyi pénzért csak “műanyag terméket” lehet kínálni, vagy kimaradnak fontos fázisok a termék gyártási technológiájából. A vásárlók teljes megtévesztése mellett óriási erkölcsi és anyagi kár éri a termelőket is, mert nem értik az emberek, miért panaszkodnak az előállítók, mikor árubőség és relatív olcsóság van. Nem gondolják át, hogy importból mélyen ár alatti terméket kapnak, amely valamelyik uniós tagállam feleslege, gyenge minőségű terméke, s amelyet ezért egy periférikus piacon értékesítenek. S ez az áru eközben elnyomja, kiszorítja a minőségi hazai termékeket a piacról, és óriási feszültségeket indukál a termelői szférában. De említhetnénk a pulykamellet is, amelyet a múlt évben 2,5 EUR/kg-os áron (700 Ft-ért, ami fél ár) kínáltak, és ezzel tönkretették a hazai beszállítók piacát. Ennek következtében le kellett fagyasztani a legértékesebb húst, miközben a farhátat, nyakat, alsó combot lehetett eladni, amiből megint az ellehetetlenülés következett. A pulyka-árbevétel 2/3-ad része a mell értékesítéséből származik, ezért nem is állították be a termelők sok helyen a következő turnust.
Amikor váltani kellett
Eszterhai Csaba nem szívesen idézi vissza a juhtartás korábbi fiaskóit, így csak a történeti hűség kedvéért említi, hogy 1993-ban, amikor az olasz száj- és körömfájás kitört, akkor augusztusban volt az első éves árbevételük, annyira leállt a piac. A termelői lelemény vagy kényszer következtében a juhokat kihajtották a legelőre, és a hodályokba “gyorsan” berendezkedtek pulyka utónevelésre; ebből volt árbevétel, meg a juhállomány feléléséből. Aztán csirkeólat építettek, mert a csirkének volt piaca, és ennek a nevelésével próbálkoztak. Ez a tevékenység sikeres volt ugyan, de az értékesítést követően a vevő elfelejtette kifizetni a tételt. Sajnos a termelők az ilyen szélhámosok ellen a mai napig védtelenek. A termelő nem lehet nyomozó, pedagógus, pszichológus és jogász is egyben, ha a termeléssel foglalkozik. A törvények pedig olyanok, hogy még ilyen esetben is kiskapukat kínálnak a zavarosban halászóknak, a tisztességtelen kereskedőknek. A pulyka viszont legalább sikeresnek bizonyult, aminek hatására pulyka előnevelésre is berendezkedtek, miközben a juhállomány 500 anyára csappant.
Emellett a növénytermesztést is tovább folytatták, hiszen a szálasra és abrakra is szükség volt és van. Kukorica, búza és gyep alkotja a vetésterületet az alacsony, 10 Ak-érték alatti területeken, amelyeken nagyon mostoha talajadottságok uralkodnak.
Rendezni kell az osztatlan közös ügyét
A bakonypölöskei határt szerencsére nem érintette a kárpótlás, így a legelőterületek megmaradtak, és legeltetés céljából rendelkezésre állnak. így menekült meg az állattenyésztés a felszámolástól, mert úgy nem lehetett volna állatot tartani, hogy kerülgetni kelljen a szomszéd földjét. Vannak az összerendezés után magántulajdonban — akik dolgozni is akartak a földön, azok egymás mellé rendeződtek -olyan földek, amelyek mindössze 20 méter szélesek és 1800 m hosszúak, és ahol a traktor képtelen a munkaeszközzel megfordulni. Itt is gond tehát azoknak a földtulajdonosoknak a hozzáállása, akik nem dolgozzák meg a területet, csak a bérleti díjra tartanak igényt. Ez egyébként a magyar földreform probléma része, mert ha nem rendeződik az osztatlan közös tulajdonban lévő földek sorsa, akkor soha nem lesz rend. Kétségtelenül nagy áldozatot követel mindez, de valakinek — és ez egyre sürgetőbb — lépnie kell. A legnagyobb vesztese ennek a cselekvésképtelenségnek az állattenyésztés lehet — véli Eszterhai Csaba –, mert a magyar parasztnak nincs erre pénze, csak a külföldinek. Közeledik a földmoratórium lejáratának időpontja, ezért talán érdemes lenne cselekedni, még akkor is, ha sokak számára népszerűtlen intézkedések születnek is… Mivel nálunk az idén nem vezetik be a farm-alapú támogatást, ez még jobban nehezíti a juhtartók helyzetét, mert a földtulajdonos kapja a földalapú támogatást, hiszen a legelőtámogatás nincs állattartáshoz kötve; — a tulajdonos egy évben kétszer lekaszáltat, és felveszi a pénzt. Tovább marad tehát a bizonytalanság, legalábbis a legeltetés szempontjából…
Megjelent a mangalica
Ifjabb Eszterhai Csaba egy vemhes mangalicakoca-süldőt hozott egy szoptatós juhért és bárányáért cserébe, mert egyszerűen üzletet látott benne. Ez volt az első mangalica a gazdaságban, de a következő években a számuk 450-500-ra szaporodott, illetve vásárlással bővült tovább. Ellenőrzött állományból származó tenyészalapanyagot vettek és fogtak tenyésztésbe. A három színváltozatból a szőkét választották, és törzstenyészetté fejlesztették, amely 2007-ben még 80 kocát számlált. A terményárrobbanás következtében azonban gazdasági önmérsékletet kellett tanúsítani, és meg kellett felezni a létszámot, emellett 8 hónapig nem folytattak búgatást, nem volt kan az állományon. Csak így lehetett ugyanis kivédeni a magas takarmányárak begyűrűző hatását. A sertésár alkalmanként még a 200 Ft/kg-ot sem érte el, ezért valamit újat kellett kigondolni. Ekkor kérték meg az őstermelőket megillető házi vágás lehetőségét, amit sikerült megszerezni. Így jelenhetett meg egy új profil, mégpedig a feldolgozásé; ez természetesen bérvágást és bérfeldolgozást, majd pedig házi füstölést jelent. Emellett kibéreltek egy épületet Bakonypölöskén, ahol — megfelelő átalakítás után -készáruraktár, kóstoltató terem, feldolgozó helyiség áll rendelkezésre. Természetesen a füstölt készáru árusítása is folyik, így — bejelentkezés után — a bevezetőben felsorolt termékeket bárki megvásárolhatja. Népszerű a mangalicatermék, egyik vevő hozza a másikat, éppen ezért különösebben hirdetni sem kell. Nem nagy kereskedelmi mennyiségekben, inkább lakossági méretekben áll rendelkezésre készlet, de folyamatos az érdeklődés a húsáru iránt. Az érdeklődők emellett a mangalicát a csodálatos fekvésű bakonyi völgyben természetes élőhelyén is megtekinthetik, nyomon követhetik az életmódját. Mindez hatékonyan segíti a vásárlói bizalom erősödését, a vevők tisztában vannak azzal, hogy azt kapják a pénzükért, amit látnak. Eszterhai Csaba azt sem titkolja, hogy a mangalicakolbász csípős és csípmentes fűszerezése az ő régi családi receptje alapján készül. Ez a tevékenység persze inkább az újdonság erejével hat, és nem elsősorban a gazdasági volumene miatt jelentős.
Kedvezőbb helyzetbe hozni végre az állattenyésztést
Az állattenyésztő ágazat számára talán a kiszámíthatóság lenne a legfontosabb, az, hogy előre tervezhessenek azok a hosszú ideje kínlódó szakembereknek, akik még mindig bíznak egy konjunkturális időszak beköszöntében. Mert az nem tartható állapot, hogy májusban tudja meg az ember, hogy mit csinált előző ősszel, mert akkor válik ismertté a tárgyévi szabályozás, amiből kiderül, mit támogatnak és mit nem, melyek lesznek a pályázati lehetőségek. A tenyészállat-előállításban hosszú évek munkája fekszik, ahogy a vetésváltás kialakítását sem lehet egy év alatt elvégezni. Az istállótrágya az első számú közellenség lett Magyarországon, amikor köztudottan a legeredményesebben használható talajerő-visszapótló, talajszerkezet-javító szerves anyag. Már az elszámolásával kapcsolatos procedúra is mulatságosan hangzik, hiszen egy tízemeletes panelház szemetének, szerves és szervetlen hulladékának a megfelelő kezelése is sokszorosan több feladatot jelent, mint az istállótrágyával kapcsolatos teendők. Az állattenyésztőnek ehhez képest a szakszerű trágyakezelésen kívül még az istálló tetejéről származó csurgalékvizet is össze kell gyűjtenie. Talán nem kellene kikiáltani az istállótrágyát a legveszélyesebb hulladéknak, amikor a talajokra nézve szinte gyógyhatású — már emberemlékezet óta. Ezek a mérhetetlenül káros túlkapások bizony megkeserítik az állattartók életét, amellett, hogy nyereségük -a piac ellehetetlenítő hatásai miatt -amúgy is alig képződik. Ezek a példák egy gondolkodó, tanult gazdálkodó számára felfoghatatlanok, és hátráltatják az állattenyésztés menetét, mert a szakmai munka elől veszik el az értékes időt, mégpedig akkor, amikor fogy és csak fogy az állatállomány. Az anyajuhlétszám országosan, összesen már csak egymillió, és 110-120% a szaporulat.
A báránypiac gondjai
Magyarország a bárányexport tekintetében meglehetősen kiszolgáltatott. A húsvét és az azt megelőző hetek változatlanul az egyik legforgalmasabb időszakot jelentik, amikor elsősorban az olasz export a jellemző. Az idei évben később van az ünnep, de nem ez a legnagyobb gond, hiszen amíg a magyar anyajuhállomány 1 millió körüli, addig Romániában mintegy 8 millió ez a létszám. Következésképpen ők diktálnak, mennyiségben és árban egyaránt, még akkor is, ha onnan a görög piac felé is nyitottabb az út. El kell ismerni, hogy mint piaci ellenfelek jobbak, és jobb helyzetben vannak, mert egyértelműbbek náluk a gazdálkodás feltételei. Ennek egyik bizonyítéka, hogy magyar termelők költöznek ki, hogy kedvezőbb körülmények között tarthassák az állataikat. Az idén ráadásul szinte csak nagy bárányt igényel a piac, mégpedig a pecsenyebárány (24 kg felett) kategóriát. A tejesbárányt (13-16 kg) az idén alig keresik. A keresletet továbbra is a három nagy olasz ünnep határozza meg, az állatokra viszont a szezonális ivarzás a jellemző. Ez ugyan bizonyos fajtákkal vagy tenyésztési eljárásokkal befolyásolható, ezek azonban nálunk nem jellemző praktikák. Nekünk, magyaroknak a karácsonyra előállított bárány jelent piaci alternatívát, mert a riválisok az extenzív tartáskörülmények miatt a klasszikus elletésre álltak be. A rövidülő nappalok hatására ivarzó állatok után születő bárányok húsvétra készülnek el. Az idei szezonra az a jellemző, hogy a húsvétot megelőző hetekben 1 EUR/kg-mal csökkent a bárány felvásárlási ára. A felvásárlási ár természetesen kereskedő- és kategóriafüggő ár, amelyet változóan alkalmaznak; más kifejezéssel szólva lélektani hadviselés folyik, egészen az alku végéig, kicsavarva az utolsó fillért is a termelőből. Ma ahány juhászat van az országban, annyiféle bárányt kínálnak a piacon. Egy normálisan működő, mindenkit integrálni képes TESZ lenne a megoldás hosszú távon, egységes tenyésztéspolitikával, tartástechnológiával, fajtakoncepcióval, amely a gazdák kínálatát összefogva, nagy tételben tudná kiajánlani. Így talán ki lehetne iktatni az erkölcstelenség határát súroló alkut, sőt lényegesen jobb árakkal lehetne dolgozni. A tejesbárány (13-16 kg) ára egyébként 706 Ft/kg volt a legutóbbi szállításkor, a magasabb kategória pedig 668 Ft/kg-ig bezárólag alakult. Amikor az ünnepek előtti élénkülés véget ér, utána a külföldi piacok hatásainak megfelelően alakul ki egy másik ár, amit mindenki tudomásul vesz. A magyar juhtartók 40%-a 100 anya alatti állománnyal rendelkezik, és csak nagyon kevés a nagy tenyésztő, tartó, hiszen a fejlődés legfőbb akadálya többek között a korlátozott legelőméret.
Eszterhai Csaba és fia elkötelezett állattenyésztő és gyakorlott állattartó. Gazdasági értelemben véve “négy lábon állva” küzdenek azért, hogy átvészeljék azt az időszakot, amíg az állattenyésztés felemelkedése megkezdődik. De vajon mikor lesz ez, mikor jut el odáig a szaktárca és a politika, hogy belássa: a mezőgazdaságban a növénytermesztés és állattenyésztés aránytévesztése végzetes következményekkel jár, illetve a föld nélküli állattenyésztés nem járható út. Addig viszont tovább csökken, majd elfogy a magyar állatállomány, mint ahogy az állattartók, -tenyésztők lelkes szakmai közössége is, ha nem változik meg a helyzet gyorsan és gyökeresen…
Nagy Zoltán
