A gazdálkodók összefogásának hatása a mezőgazdasági melléktermékek energetikai célú értékesítésére
A mezőgazdasági eredetű melléktermékek energetikai célú felhasználása keresleti és kínálati oldalról nézve is olyan tartalékokat rejt magában, amelyek kihasználása javítaná a magángazdaságok mutatóit.
Magyarország egyik legjelentősebb megújuló energiaforrása a biomassza. Hazai erőműveink és fűtőműveink jelentős része az ezredforduló óta kőszén helyett (vagy mellett) biomasszát, elsősorban faaprítékot használ tüzelőanyagként. A biomassza nem csak főterméket, hanem mellékterméket is jelent, így a mezőgazdasági eredetű melléktermékek is számba vehetők erőművi/fűtőművi tüzelés céljából. A technológiai korlátok figyelembe vétele miatt azonban célszerű a fás- és lágyszárúak külön kazánban való tüzelése. Az erőműnek/fűtőműnek is érdeke a főtermék biomassza mellett a melléktermékek hasznosítása, hiszen így diverzifikáltabbá teheti a tüzelőanyag-ellátását.
Hengerbálák hátterében szőlőültetvény a szigligeti vár alatt
A mezőgazdasági melléktermékek tüzelésének lehetőségét több szereplő befolyásolja, akik közül most csak a keresleti oldalon álló energetikai létesítményeket és a kínálatot jelentő gazdálkodókat emeljük ki.
A gazdálkodó abban az esetben értékesíti a földjén keletkező melléktermékeket egy energetikai létesítmény számára, amennyiben az értékesítés árbevétele meghaladja a melléktermék begyűjtésének és erőműbe/fűtőműbe való beszállításának a költségeit.
Az energetikai létesítmények az ellátás biztonságára törekednek; ennek megfelelően számukra fontos, hogy az egy meghatározott időszakban szükséges tüzelőanyag lehetőleg minél megbízhatóbb forrásból származzon. Egy, a gazdálkodók összefogásával létrejött csoport sokkal nagyobb volumenű mezőgazdasági melléktermék értékesítéséről tárgyalhat a felvásárlóval, így nagyobb alkuerővel is rendelkezik, jobban képes befolyásolni a kínálati oldalt, mint az egyes termelők.
Az összefogás fontosságát mutatja az alábbi grafikon is, amelyik az értékesítés árbevételének százalékos változása függvényében ábrázolja a gazdálkodó szempontjából maximális beszállítási távolságot, vagyis azt a távot, amilyen messze még hajlandó mezőgazdasági mellékterméket szállítani (tehát amikor a bevételei még éppen fedezik a kiadásait).
Ha a gazdálkodó magasabb áron tudja értékesíteni a mellékterméket, úgy még messzebbről is hajlandó lesz tüzelőanyagot szállítani az energetikai létesítménybe, hiszen a megnövekedett árbevételből több költséget tud fedezni.
Az ábrán 7 800 Ft tonnánkénti átvételi ár jelenti a bázist (2011. év). A vízszintes tengely értékei a bázisárhoz képesti százalékos elmozdulást jelölik, a függőleges tengely a maximális beszállítási távolság változását mutatja kilométerben. A grafikonról leolvasható, hogy a melléktermékek után járó tonnánkénti átvételi ár 8 százalékos növekedése 10 km-rel növeli meg a gazdaságos beszállítási távolság maximumát, tehát a gazdálkodó 10 km-rel messzebbről szállíthat be az erőműbe tüzelőanyagot, ha az átvételi ár 8 százalékkal megnő.
A fentiek értelmében magasabb átvételi ár kiharcolásával a gazdálkodó bevételei nemcsak az átvételi árral arányosan emelkednek, hanem a megnövekvő beszállítói terület következtében exponenciálisan, hiszen egyrészt több bevétele származik a már korábban is az értékesítésbe bevont területekről, valamint a megnövekvő gazdaságos szállítási távolság eredményeként új területekről is beszállíthat mezőgazdasági mellékterméket az energetikai létesítménybe.
Az összefogás a bevételek mellett a költségeket is képes befolyásolni. A gazdálkodók összefogása nemcsak a mezőgazdasági melléktermék átvételi árát emelheti, az előnyösebb alkupozició eredményeként, hanem a felmerülő költségeket is csökkentheti.
Az összefogásból eredően a méretgazdaságosság elve kerül előtérbe a beszállításnál, például a nagyobb szállítójárművön fajlagosan csökken a szállítási költség. A közös géphasználat (például aprítógép) is lehet költségcsökkentő tényező.
Költségként az erőműbe történő szállításon kívül lágyszárúak esetében a bálázás, illetve bálafelszedés merül még fel, míg fásszárúak esetében csak aprítási költség jelentkezik, feltéve, hogy az aprítógép az aprítékot egyből a szállítójárműbe juttatja. A gazdálkodó 2011-es költségeit és a melléktermékeknél a 7 800 Ft-os tonnánkénti átvételi árat alapul véve a következő grafikon szemlélteti a költségek alakulásának függvényében változó maximális beszállítási távolságot.
Ha a gazdálkodók összefogással el tudnának érni mintegy 10 százalékos költségcsökkenést, akkor az közel 10 km-rel emelné meg a maximális beszállítási távolságot, és így a kalkuláció szerint 31 400 ha-ral növelné azt a potenciális területet, ahonnan érdemes beszállítaniuk mezőgazdasági melléktermékeket az erőműbe.
A grafikonról az is jól leolvasható, hogy a növekvő költségek (például az üzemanyagárak emelkedése) csökkenti a maximális beszállítási távolságot: 4 százalékos költségnövekmény már 5 km-es távolságcsökkenést jelent, és ezzel 7 900 ha potenciális terület kieséséhez vezet a beszállítói körből.
Nyilvánvaló, hogy a költségek és bevételek akár egyszerre is mozoghatnak, így hatásuk összeadódhat, vagy egymást ki is olthatja. Nézzük meg, hogy mit is jelenthet ez a gyakorlatban: az összefogás hatására kialkudott 2 százalékos erőművi átvételi ár emelkedése mellett, ha a szállításban rejlő méretgazdaságossági lehetőségek kihasználásával még sikerül 2 százalék költséget megtakarítani, akkor a maximális beszállítási távolság összesen közel 5 km-rel növekedhet. Így a gazdák 7 900 ha területet vonhatnak be országosan a beszállítói területek közé, amelynek ha csak 20 százalékán keletkezik erőműben/fűtőműben hasznosítható melléktermék, akkor is 1600 ha területen jelentkezhet többletbevétel, a meglévő beszállítói területekre számított 2 százalékos tonnánkénti bevételnövekedésen kívül.
A mezőgazdasági termelők gazdasági érdeke az összefogás, amelynek azonban buktatói is vannak. A siker a szereplők együttműködési hajlandóságán múlik.
