A talaj nem csupán a növénytermesztés alapja, hanem életünk és élelmünk elsődleges forrása is. Mégis, világszerte drámai ütemben pusztul, miközben a mezőgazdaság válaszúthoz érkezett. A regeneratív mezőgazdaság nem csupán egy újabb divathullám, hanem egy átfogó szemléletváltás lehetősége. Ez a megközelítés nemcsak termelni akar, hanem közben gyógyítani is: talajt, ökoszisztémát, gazdát. De valóban működik? És nem válik-e újabb zöldillúzióvá? Cikkünkben a tényeket és tévhiteket járjuk körül, érthetően, mégis mélyrehatóan.
– Azóta gazdálkodom regeneratív módon, amióta felismertem, hogy a talajaimat csak akkor tudom javítani, ha ezt a módszert használom – mondja Szabó Zoltán, Bács-Kiskun vármegyei gazda és regeneratív tanácsadó. – Soha nem térnék vissza a talajműveléshez, mert nem természetszerű. Nincs arra természeti példa, hogy a talajt művelni kellene. Pont ellenkezőleg, a talaj bolygatás nélkül, felülről lefelé épül.
Az öregapám is szántott, nincs azzal semmi baj, hallhatjuk gyakran az ellenvetést a talajkímélő vagy talajmegújító technológiákkal szemben. Valóban tudták a felmenőink miként lehet jól gazdálkodni, vagy változásra van szükség? Tényleg jó nekünk a regeneratív mezőgazdaság vagy ez csak a zöldmosás egy újabb eszköze? Nem fogunk belefulladni a glifozátba?
A regeneratív mezőgazdaság olyan gazdálkodási szemlélet, amely nemcsak megőrzi, hanem javítja is a talaj állapotát, segít helyreállítani a természetes ökoszisztémákat, és alkalmazkodik a klímaváltozáshoz. A cél nem csupán az, hogy élelmiszert termeljünk, hanem az is, hogy közben élőbb, egészségesebb talaj, nagyobb biológiai sokféleség, és hatékonyabb víz- és tápanyagkörforgás alakuljon ki. Ez a megközelítés nem egyetlen módszert jelent, hanem különféle talajmegújító technikák (mint például a talajművelés elhagyása vagy mérséklése, takarónövények vetése, legeltetéses állattartás) tudatos kombinációját, a helyi viszonyokhoz igazítva.
A regeneratív szemlélet története és filozófiája
A regeneratív mezőgazdaság kifejezést először az amerikai Rhodale Intézet munkatársai írták le a nyolcvanas években a „Regeneratív mezőgazdaság: egy szemlélet a talaj és a társadalom újjáépítésére” című kiadványukban. Rodale felfogásában a „regeneratív” mezőgazdaság túlmutatott a „fenntarthatón”: nem elég csak megőrizni a meglévő erőforrásokat, hanem vissza is kell építeni azt, amit a hagyományos mezőgazdaság lerombolt – például a talajéletet, a vízháztartást és a biodiverzitást.
„Változzunk mi, és csak úgy fognak a talajaink is megváltozni” – hangzott el Szabó Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének elnöke előadásában az első nyilvános Talajélet konferencián, 2023 januárjában Nemesnádudvaron.
Tényleg változásra van szükség? Valóban rombol a hagyományos mezőgazdaság?
– Igen és igen. Sokszor halljuk, hogy nem véletlenül szántottak az elődeink, és ha évszázadokkal ezelőtt is működött ez a mezőgazdasági forma, akkor most is működik. Semmi szükség a változásra. Mindeközben a termőtalajainkat elviszi az eső, elhordja a szél, és kiég a talaj szervesanyag-tartalma. A talaj egy élettelen mátrixszá válik, amiben csak nagy mennyiségű külső vegyi inputok, műtrágyák és növényvédő szerek segítségével tudunk tápanyagokban szegény táplálékot termeszteni.
David Montgomery amerikai geológus professzor a Washingtoni Egyetemről a magyar nyelven is megjelent Talaj: a civilizációk eróziója című könyvében az elmúlt 10 000 év mezőgazdasági történelmét veszi végig. Ez a mű feketén-fehéren elénk tárja, hogy a nagy birodalmak hanyatlása szoros összefüggésben van talajok pusztulásával. Természetesen ezeknek a ma már letűnt társadalmaknak a fellendülése és virágzása is összefügg a mezőgazdasággal. Minél hatékonyabb a mezőgazdaság, annál több élelmet termel, annál jobban növekszik a népesség, és annál több földet kell feltörni és iga alá vonni.
Azonban az erdőirtásnak, a talaj állandó bolygatásának és kitettségének köszönhetően egy bizonyos ponton túl kimerültek a földek, elszikesedtek, elhordta a szél, elvitte az eső. Az egyre terméketlenebbé váló talajon egyre nehezebbé vált a népes lakosság élelemmel való ellátása, és háborúk, éhínségek és végül összeomlás követte a virágzó periódusokat. Mezopotámiától az ókori Egyiptomig, a Római Birodalomtól a maja civilizációig a mintázat kísértetiesen hasonlít.
Tehát, nem, ami régen sem működött, az ma sem fog. Tisztában kell lennünk a léptékkel. A talaj degradációja és felépülése Montgomery szerint körülbelül ezeréves ciklusokban követi egymást. Egy emberöltő semmi ehhez az időhöz képest, és a lassú változás észrevétlen maradt elődeink előtt. A mai kor felgyorsult, technokrata ipari világában azonban nem ez a helyzet. A szemünk láttára pusztulnak a talajok. Az ipari forradalom óta eltelt több mint két évszázadban az egyre hatékonyabb eszközöknek, valamint a műtrágyák és növényvédő szerek megjelenésének köszönhetően a pusztulás rohamosan felgyorsult, és láthatóvá vált.
Magyarországon a talajdegradáció mértéke egyre riasztóbb képet mutat. Ha végigautózunk az országon, a dimbes-dombos vidékeken hófehér lankákat látunk, ahol már az altalajban termelnek a gazdák, mert a humuszos termőföld a völgyekbe mosódott. Mindeközben az Alföldön az elsivatagosodás már elkezdődött, és egyre hangosabbak azok a jóslatok, melyek szerint a század végére az egész Nagyalföldet egy sivatagi kopár ökoszisztéma fogja jellemezni.
Nem hagyhatjuk, hogy az orrunk előtt vesszen el a talaj, az életünk alapja, a gyermekeink jövője. Cselekednünk kell. A regeneratív mezőgazdaság és a talajmegújítás eszköztára egy kincsesbánya, amivel nem csak a termőföld válhat újra élővé és termékennyé, de ellenállóbbá és pro‑tábilisabbá is tehetjük a gazdaságunkat.
Lehet a regeneratív mezőgazdaság a zöldmosás egy újabb eszköze?
– Persze. Mindent lehet jól és rosszul használni. Naivság lenne azt feltételezni, hogy a piacon soha senki nem szépíti meg a valóságot, és ne használná ki senki az éppen aktuális piaci trendeket, vagy ülne rá hangzatos szlogenekre. Ez sajnos korunk egyik rákfenéje, ami szintén változásért kiált. Mivel nincs egységes, szigorú szabályozás a „regeneratív” címke használatára, bárki ráírhatja a termékére. Előfordul, hogy egyes cégek részleges vagy minimális intézkedéseket túlhangsúlyoznak, miközben a rendszer többi része nem fenntartható. Máskor a hangsúly inkább a kommunikáción van, nem az eredményeken: szép kampányvideók, de kevés transzparens adat.
A regeneratív mezőgazdaság keretrendszere, ha jól van használva, akkor hatékony eszköze a talajok megújításának és az ökoszisztéma helyreállításának. Magyarországon a regeneratív mezőgazdaság leghitelesebb képviselői a talajmegújító gazdák, akik mindenféle külső piaci érdek befolyása nélkül köteleződtek el a Kárpát-medence elsivatagosodásának megelőzése mellett. Hogy ehhez anyagi érdekük fűződik-e? Hát persze. Gazdaságaik fenntarthatóbbá, profitábilisabbá váltak, több idejük jut a családra vagy éppen arra, hogy egymástól tanuljanak, és másokkal is megosszák az ismereteiket.
A regeneratív gazdák egy satuba kerültek, két irányzat közé. Míg az ökológiai, vegyszermentes gazdálkodás hívei elutasítják a rendszert azok miatt a gazdák miatt, akik még mindig vegyszerekre (különösen a glifozátra) támaszkodnak, addig a hagyományos, szántásos technológiákat alkalmazó földművesek szintén elvetik a rendetlennek látszó, gyomok, kórokozók és kártevők forrásának bélyegzett regeneratív társaikat.
Tényleg bele fogunk fulladnia glifozátba?
– Mielőtt a glifozát kérdésére rátérnénk, nézzünk egy kis történelmi kitekintőt. Mára világossá vált, hogy a fizikai és kémiai alapú mezőgazdaság fenntarthatatlanná vált. Az ipari forradalmat követő száz év, a gőzgép feltalálásával a fizika időszaka volt a mezőgazdaságban. Egyre erősebb és hatékonyabb gépeket alkalmaztunk a talaj műveléséhez. A talajdegradáció legnagyobb katalizátora a bolygatás. A talaj szerkezetének évről évre történő felforgatása és elaprózása megakadályozza, hogy a természetes regenerációs folyamatok megtörténjenek. A talaj szervesanyag-tartalma eloxidálódik, a humuszt és tápanyagkörforgást biztosító élővilága pedig elszegényedik. Így gyorsul fel az a már fentebb taglalt hanyatlási folyamat, ami civilizációk összeomlásához vezet.
A pusztulás tovább gyorsult a kémia évszázadában. Az első világháborút követően indult be a vegyipar térhódítása. A robbanóanyagok nyersanyagául szolgáló, levegőből történő mesterséges nitrogénfixálás és a kémiai fegyverek adták meg a mezőgazdaság kemizálásának alapját. Ez évtizedekig hatalmas reményeket keltett, hiszen a hozamok megemelkedtek. Ugyanakkor a vegyszerek alkalmazása tovább rontotta a termőföldek egészségi állapotát. A tápláléklánc alapja:a talaj egészsége. Egészségtelen talajból pedig egészségtelen élelmiszert kapunk.
Bár a boltok polcai tele vannak élelmiszerrel, ezek gyakran silány tápértékűek. A talajdegradáció miatt már eleve kevesebb bennük a hasznos tápanyag, amit tovább súlyosbítanak a termesztés során használt vegyszerek maradványai – így ezek az ételek nemcsak hogy nem táplálnak megfelelően, de akár károsak is lehetnek az egészségünkre.
És itt jön a képbe a világ legnagyobb mennyiségben használt és a legtöbbet vizsgált gyomirtó szere, a glifozát, ami miatt a regeneratív mezőgazdaság a legtöbb kritikát kapja. Az Európai Bizottság 2023-ban tíz évre megújította a glifozát engedélyét, ami felháborodást váltott ki aktivisták és környezetvédelmi szervezetek körében. A gazdák pedig ünnepeltek, hogy nem kell összetettebb és potenciálisan károsabb vegyszerekhez nyúlni. Szandra Klátyik, a MATE Környezettudományi Intézetének tudományos munkatársa volt annak a 2023-ban megjelent szemlecikknek a szerzője, amely a glifozát ökotoxikológiai hatását összegezte szárazföldi élőlényekre.
Arra a következtetésre jutott, hogy ez a vegyszer egyes esetekben toxikus hatással bír számos talajlakó élőlényre (pl. fonalférgekre, csigákra, ugróvillásokra), más esetekben pedig nem mutatható ki hatás. Az áttekintett vizsgálatok nagy részét laboratóriumban végezték, piciny százalékát pedig lepusztult termőföldeken, így kétséges, hogy az eredmények alkalmazhatóak-e egy élő, diverz talajlakó populációval rendelkező termőföld esetében. Ez egy nagyon fontos kérdés. Ha a glifozátot betiltják, kevés alternatíva marad a takarónövények terminálására és a gyomirtásra: más, potenciálisan károsabb gyomirtók vagy a talaj mechanikai bolygatása. Fent pedig már láttuk, hogy a talaj felforgatása milyen végzetes következményekkel jár.
A regeneratív gazdák a glifozátot csökkentett mennyiségben használják (1,5–2 l/ha), és soha sem állományban. A glifozát legnagyobb veszélye a génmódosított rezisztens fajoknál lép fel, és a szimultán érést segítő deszikkálásnál, hiszen ezekben az esetben a szer közvetlenül bekerül az emberi táplálékba és az állati takarmányba.
A glifozát talajéletre gyakorolt hatásairól szóló kutatások vegyes és gyakran egymásnak ellentmondó eredményeket mutatnak. A Texasi Egyetem kutatói szerint a glifozát kijuttatása serkentheti a mikrobiális aktivitást és biomasszát, valamint növelheti a szén- és nitrogén-mineralizáció mértékét. Ugyanakkor a nagy dózisú vagy hosszú távú használat negatív hatással lehet a talaj gombaközösségeire, csökkentve a gombabiomasszát és a fajgazdagságot, állítja egy argentin kutatócsoport.
A Helsinki Egyetem kutatói által mezőgazdasági területeken végzett vizsgálatok szerint a glifozát hatása a talajfaunára és az ökoszisztéma működésére csekély és átmeneti volt, a kísérlet végére pedig nem mutattak ki gyomirtószer-maradványokat. A glifozát hatása a talajmikrobákra változhat az alkalmazott dózistól, a talaj típusától, a művelési módtól és a talaj mikrobiológiai aktivitásától függően. Bár egyes talajmikrobák számára a glifozát tápanyagforrásként szolgálhat, míg másokat egyértelműen elpusztít, a szer összesített hatása a talaj minőségére és a növények növekedésére egy regeneratív mezőgazdasági rendszerben továbbra sem egyértelmű.
Mit tehetünk ma? – A bolygatás csökkentése a lényeg
– A mezőgazdaság hatalmas vegyszeréhségén változtatnunk kell, az kétségtelen. Meg kell találnunk a módját, hogy a glifozátot és más növényvédő szereket kivezessünk a termelésből. Nem csak ezért, mert ez a jól megfontolt ökológiai érdekünk, hanem mert az EU is ebbe az irányba halad. Aki ma a regeneratív átálláson töri a fejét, annak mérlegelnie kell: a mechanikus gyomirtást és takarónövény-terminálást választja, vagy a vegyszeres megoldást. Az előbbi esetben sokkal csekélyebb javulásra számíthat talajegészség terén, hiszen a bolygatás a legveszélyesebb talajromboló tényező.
A legfontosabb hivatás: gondoskodni a talajról
– A jelenlegi mezőgazdasági környezetben egy elfogadható, sőt üdvözlendő lépésnek tartom minden olyan gazdának a törekvését, aki elköteleződik a talaj építése mellett. Tegye ezt csökkentett vegyszerhasználattal, ami idővel akár el is hagyhat, vagy teljesen vegyszermentesen. A lényeg, hogy a talajok minimálisan legyenek bolygatva (lehetőleg csak a direktvetőgép által), mindig legyenek fedve, és állandó élő gyökérzetet biztosítsunk a talajélet táplálása érdekében. Ahogyan a ránk bízott anyafölddel bánunk, az is úgy bánik velünk. Magyarország csaknem fele mezőgazdasági terület, és itt, a gazdasági és ökológiai összeomlások határán nincs egyetlen fontosabb hivatás sem, mint gazdálkodónak lenni. Szükségünk van olyan gazdákra, akik képesek gondolkodni, és józan paraszti ésszel átlátni a hatalmas feladatot, ami előttünk áll. Változzunk, és a talajaink is változni fognak! Az irány rajtunk múlik.
A szerző talajökológus, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének oktatásiprogram felelőse, a Terravitka alapítója
Szerző: Víg Vitália
