Fát olts, ne másokat! – ezzel a meglepő felhívással ismertette április 5-i programját a Klímapolitikai Intézet és a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság (MKVT). A Magyar Gyümölcs Tájfajták Napja alkalmából a bugaci Puszta Kapujában megrendezett faoltó bemutató, ismeretterjesztő eseményen a hazai gyümölcstermesztési hagyományok népszerűsítése és megőrzése mellett gyakorlati megoldásokról is szó esett. Kiss Balázzsal, az MKVT elnökével egészen a biodiverzitás, sőt, a civilizáció holnapját érintő távlatokig vizsgáltuk a témakört.
A biológiai sokféleség a túlélés alapja
– Jellemzően a kertészeti kultúrák legtöbbjét úgy is emlegetjük – például a szántóföldi főnövényekhez képest –, hogy kiskultúrák, és ez a jelző a háttérmunkára is vonatkozik. Visszatérő probléma, hogy egyre szűkül a nemesítői, növényvédelmi kutatás ebben a szegmensben, merthogy kicsi maga a piac. Ön hogy értékeli, mennyire van ennek jövője Magyarországon?
– A Kárpát-medencében, de globálisan is rengeteg kihívással nézünk szembe. Globális felmelegedés, klímaválság… Egy ökológiai rendszer annál ellenállóbb, minél diverzebb, változatosabb. Minél diverzebb a gyümölcsfáink génkészlete, annál megfelelőbb a kiindulási alap arra, hogy a különböző kihívásokkal szemben ellenálló, rezisztens fajtákat, változatokat nemesítsünk, szóval mindenképpen szükséges, hogy megőrizzük őket. Abban van sajnos igazság, hogy nincs nemesítői munka mögötte. A 19. században több mint 3000 fajtát, változatot ismertünk a Kárpát-medencében, jelenleg 81 államilag bejegyzett tájfajta van Magyarországon.
– Kinek a feladata volna a megőrzés, a nemesítés, a növényvédelem szervezése, működtetése? Az akadémiai kutatásnak, az államnak vagy magán nemesítőházaknak, civileknek?
– Államnak és civileknek feltétlenül, én is így gondolom, de lehet, hogy ez én személyes meggyőződésem.
– Az a hiedelem vagy tapasztalat mennyire igaz, hogy a régi tájfajták a Kárpát-medencében rezisztensebbek, ellenállóbbak akár az időjárás kihívásaival szemben?
– Alapvetően ellenállóbbak. Nem csupán emberi szelekció, hanem a nem emberi, abiotikus tényezők, környezeti viszonyok szelekciója alakította ki ezeket a fajtákat, változatokat. Az viszont tévhit, hogy ezek mindennel szemben ellenállóak: hogy csak kiültetjük, és nem kell hozzájuk nyúlni, bőven fognak teremni. Ha csak laikusként, józan paraszti ésszel belegondolunk, hogy tűzelhalás 1960-as években jelent meg Magyarországon, a vértetű ugyanúgy Észak-Amerikából érkezett hozzánk – ezekkel a kórokozókkal és még számtalannal szemben ezeknek a fajtáknak, változatoknak nem is lehet rezisztenciája.
Ezért nem igaz, hogy nem szabad vagy nem kell őket permetezni, metszeni. Annyi igaz, hogy a Kárpát-medence sajátos környezeti viszonyaihoz adaptálódtak valamilyen szinten. Hogyha egy tájfajtáról beszélünk: lehet az egy 1700-as évekbeli franciaországi tájfajta is, de lehet egy árpában érő körte, amit 2000 évvel ezelőtt a rómaiak már ezen a néven emlegettek – hogy milyen fokú adaptáció történt a Kárpát-medencében, azt fajtája, változata válogatja.
A másik kardinális kérdés, az alany. Intenzív gyümölcskultúrákban nem használják azokat a vadalanyokat, amikre ezek a tájfajták kerülnek. Ezek az alanyok úgyszintén jóval ellenállóbbak, tekintve, hogy őshonosak itt, a Kárpát-medencében.
– Ezen a mai alkalmon, amikor a metszés gyakorlatába avatják be az érdeklődőket, nyilván nem az üzemi szintű kertészetek, hanem a lakossági, kiskerti ismeretterjesztés a cél. Mit nyer az ember azzal a tudással, amit itt most kap?
– Van például a batul. A batul a legkedvesebb magyar almatájfajta. A batult valamikor, a régi rendszerben, egy állami génbankba mentették. Azóta azt a fát szaporítják vegetatívan, oltással klónozzák. Mint erre, úgy sok más fajtára is van egy hatalmas társadalmi igény, hogy megmentsük ezeket a fajtákat, változatokat. Amit ma megveszünk egy faiskolából, az annak az egy batulnak a klónja. Ugyanakkor tudjuk, hogy a batulnak kéttucat változatát tartottuk nyilván, hiszen számtalan batul van odakint valahol, csak még senki nem mentette meg.
Ennek a mai tevékenységnek és a Magyar Gyümölcs Tájfajták Jeles Napnak is ez lenne a fő célja, hogy ezt propagáljuk: hogy a civilek menjenek el a saját környezetükbe, helyben, keressék fel a környezetükben még létező öreg gyümölcsösben, tanyahelyen az öreg fákat. Mentsék meg őket, mert az a háromezer-akárhány változat, amit a 19. században nyilvántartottak, az még valahol itt van, körülöttünk.
– És megmenthetők ezek a fajták így?
– Az utolsó utáni órában vagyunk, de amíg megvannak, meg lehet menteni. A másik, amit nyer vele az ember, az a tudás: hogy otthon tud magának „gyártani” egy 120 forintos alanyból – mert annyiba kerül egy vadkörte, vadalma – olyan fát, amit csak megálmodott, amit el tud képzelni.
– Ez a fajta mentőmunka, ha jól értettem az előzőekből, egyrészt a diverzitás miatt fontos, másrészt az ellenálló fajták megőrzése miatt.
– Pontosan. Egy ilyen fajtaváltozat mögött több évszázados szelekció, adaptáció áll, a génkészlete egy felbecsülhetetlen érték. Lehet, hogy most még nekünk nem nagy érték. De évtizedek, évszázadok múlva, amikor majd nemesítéshez szükség lenne, vagy egy környezeti anomáliával szemben szükség volna egy ellenálló fajtára, változatra – onnan nézve tudjuk felbecsülni az értékét. Ott van ugyan a génkészlet a génbankokban, de fontos a tájban felfedezni, megőrizni a még élő régi fajtákat. Ami ma kiszárad, azzal az évszázados szelekció, ami nem feltétlenül emberi, de jó eséllyel van benne emberi is, örökre elvész eltűnik.
– Miért tűnnek el ezek a régi, őshonos tájfajták?
– A nagyüzemi, intenzív kultúra mellől egyszerűen kiszorulnak. Például az árpával érő leérik néhány nap alatt, és hogyha nem szedik föl cefrének, ott marad. Egy ilyen fajta nem való egy nagyüzemi rendszerbe, a multinacionális kereskedelemben nem állja meg a helyét. A háztájiban inkább. Ha valaki a saját kis kertjébe akar párat ültetni, nem igazán hiszem, hogy jobbat találna ezeknél a régi tájfajtáknál. Nem akarok pálcát törni a sokhektáros almás-körtés kultúrák felett, az egy másik rendszer, mindenesetre tény, hogy a gazdasági érdek nem a tájfajták felé mutat.
Hiedelmek és utópiák
– Eszembe jut a most fenyegető száj- és körömfájás-fertőzés vagy a madárinfluenza. Ezek kapcsán is újra felmerül, hogy a régi, őshonos állatfajok és a régi tartásmódok ellenállóbb állatokat eredményeztek, igaz, a teljesítményük messze nem volt akkora, mint az intenzív tenyészetek állataié, így kikoptak a legelőkről.
– A hasonlat jó, mert itt is pont olyan tájfajtákról van szó, amelyeknek a „teljesítménye”, a termése sokkal kisebb, mint az intenzív kertészetekben nevelt fáké. Viszont háztájiban nagyon megfelelnek, mert van számos másmilyen előnyük.
– Nem akarok negatív utópisztikus forgatókönyvet vázolni, de azért mindannyian halljuk, látjuk a híreket, látjuk, milyen élelmiszer-ellátási felfordulást hoz egy járvány, egy háború. Nem kizárt, hogy pár évtizeden belül felértékelődik az önfenntartás, a kert, a bevethető zöld felület. Van, lehet az önök munkájának – nem akarok nagy szavakat használni – egy túlélést segítő, civilizációmentő aspektusa is?
– Nem ez a fő cél, de lehet egy ilyen szempontja. Én is gondolok ezekre a szempontokra, csak ritkán mondom. Érdemes tudni például, mi történt, amikor behozták az ezüstkárászt és néhány nem őshonos, inváziós társát a múlt században. Egy síkvidéki kis víztértestben eredendően lennie kéne lápi pócnak, kurta baingnak, réti csíknak, széles kárásznak, compónak, vöröszszárnyú keszegnek. De megjelent az ezüstkárász, és kiszorított maga mellől mindent, egyeduralkodóvá vált. Minden fajnak vannak olyan jellemzői, amelyek bizonyos hatásokkal szemben sérülékennyé teszik. Ha egy víztérben például már csak egyetlen halfaj él, és az valamilyen külső tényező miatt elpusztul vagy jelentősen megfogyatkozik, az élőhely halfaunája akár teljesen eltűnhet. A fajgazdagság megőrzése ezért kulcsfontosságú az ökoszisztéma biológiai és ökológiai stabilitása szempontjából.
A mezőgazdaságban is hasonló a helyzet: a modern agrárökológiai rendszerek épp a diverzitás hiánya miatt egyre védtelenebbek a kihívásokkal szemben. Minden fajnak vannak olyan jellemzői, amik sérülékennyé teszik valamilyen hatástól, így ha csak egy faj maradt az adott vízben, és az valamilyen külső tényező miatt elpusztul, állomány nagysága lecsökken, akkor élettelenné válik az az élettér. Míg ha megőrizzük a sokféleségét, akkor stabilabb biológiai, ökológiai alapokon áll. Visszatérve a növénytermesztésre, a modern világban azt látjuk, hogy az agrárökológiai rendszer sokkal védtelenebb az őt érő kihívásokkal szemben. És éppen a diverzitás hiánya miatt.
– Én még soha életemben egy oltást sem csináltam. Megtanulható ennek a megbízható technikája? Milyen előképzettség kell, vagy kell-e egyáltalán?
– Semmilyen képzettség nem kell. Van egy botanikus, genetikus vegyészmérnök barátom, az egyesületünknek tagja, és ő vetette fel, hogy a Közép-Tisza-vidéken rengeteg régi gyümölcsös tanyahely van, nagyon öreg fákkal, ártéri gyümölcsösök is: mentsük meg ezeket a fákat. Ennek a tevékenységek a Bibliája Jeszenszky „Árpádtól az Oltás, szemzés, dugványozás”, az 1970-es évekből. A nagyszüleimnek köszönhetően nekem otthon megvolt, átlapoztuk, s azzal kezdődik, hogy kellene venni egy oltókést, ami 7-8 ezer forint. Meg oltószalag és egyebek, mindenből a legjobb kell, mert ezen fog múlni…
– …de itt, az előbb egy egyszerű sniccert használt…
– Így van, láthatta maga is és az érdeklődők is, hogy elég egy megfelelően biztonságos, éles eszköz, például a tapétavágó tökéletesen megfelel. Szóval, sem előképzettség, sem drága szerszámok nem kellenek. Természetesen minden egyre jobban megy a gyakorlással, de magát az oltás technikáját és alapvető elméletét 15–20 perc alatt megtanulja bárki. Sőt, a hasíték oltása a legegyszerűbb, legősibb oltástechnika, és ezt leginkább helyben oltásnál használjuk. Jó tanácsként mondom, hogy almával-körtével érdemes kezdeni, mert akkor lesz sikerélmény. Az alma-körte 90 százalék fölötti eredési aránnyal indul elsőre, a csonthéjasok már nehezebben.
Morál és motiváció
– Mit üzenne a magyar nyilvánosságban azoknak, akiben van bármiféle fogékonyság erre, és nyilván van kertjük? Miért érdeklődjön, miért kezdjen el olvasgatni, miért jöjjön ilyen oktató-bemutatókra?
– Ezt a kárászos-lápi pócos hasonlatot azért mondtam, mert talán ez Európa a legveszélyeztetettebb hala. Ha nem segítünk rajta, akkor az évszázados aszályok, klímaváltozás, inváziós fajok miatt egy-két évtizeden belül jó eséllyel el fog tűnni a természetes élőhelyéről. Az egyesületünk ennek a kihalással fenyegetett fajnak a tenyésztésével, telepítésével foglalkozik. És csodálatos érzés az, hogy egy fajt meg tudunk menteni a kihalástól. Nos, ugyanezt tudjuk adni a gyümölcsfáknak. Nekem ez nagyon nagy motiváció.
Például ha találunk egy olyan, nagyon öreg körtét, amelyről biztosan soha senki nem oltott még, nem mentették meg, de mi találunk rajta egy-két vitális kis vesszőt, ami alkalmas még, azzal megmenthető az utókornak, pedig nélkülünk elpusztult volna. Szóval, itt nem annyira gazdasági megfontolásokról van szó, hogy milyen sok körtét fogok tudni szüretelni a saját kis fámról. Ez inkább egyfajta morális cselekedet, aminek azért lehet gazdasági vonatkozása is. Úgy gondolom, kezdődjön azzal, hogy valami olyat mentek meg, aminek a túlélése rajtam múlik. Ha megtettem, és az első gyümölcsök megteremnek majd négy-öt év múlva, az persze jó, akkor már jöhet a materiális része. De erkölcsi elhatározásból kell hogy kezdődjön.
SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN
Képek: Horizont Média/Kohout Zoltán
