Dr. Apáti Ferenc FruitVeB-elnök a zöldséggyümölcs szektor helyzetéről, kilátásairól
Összefogás, öntözés és a „nélkülözhetetlen hármas” – egyszerre mély s egyszerre átfogó elemzését adja a zöldség-gyümölcs ágazat jelenlegi problémáinak és növekedési lehetőségeinek a FruitVeB elnöke. Dr. Apáti Ferenc szerint a szektor hatalmas piacokat szerezhet az EU óriási belső piacán, sőt, a mind több kihívással küzdő szántóföldi növénytermesztés mai helyzete is nyithat új fejlődési pályát a kertészeti ágazat előtt.
Az öntözés a versenyképesség kulcsa: a termésmennyiség és -biztonság miatt
– A 2022-es aszály után némileg újra nőtt néhány szántóföldi zöldség – például a borsó – vetésterülete tavaly. Mégis, az öntözés költségei miatt sokan nem maradnak meg a zöldségtermesztési profilnál, pedig szükség lenne nagyobb termésbiztonságra és többféle kultúrára, sokszínűbb termesztési szerkezetre. Mire van/volna szüksége a zöldség-gyümölcs ágazatnak az öntözésfejlesztés terén akár a szabadföldi, akár az üveg- vagy fóliaházas termesztésben?
– A zöldség-gyümölcs ágazat fejlődése érdekében nélkülözhetetlen az öntözés fejlesztése, tekintettel arra, hogy a magyarországi klimatikus viszonyok között csak öntözéses gazdálkodás mellett képzelhető el hosszú távon fenntartható és versenyképes termelés. Bár az öntözés a versenyképesség kulcstényezője, az árutermelésben a zöldségfélék termőterületének mintegy 80%-a, míg a gyümölcsültetvényeknek mindössze kb. negyede öntözött. A szabadföldi zöldségek esetében tehát összességében jól állunk, az intenzív zöldségkultúrák közel 100%-ban öntözöttek, a csemegekukorica és a zöldborsó esetében létezik még az öntözés nélküli termelés.
Számításaink szerint évi 40–60 milliárd forintos termelési értéktöbblet keletkezne az – egyébként mintegy 300 milliárd forint termelési értékű – zöldség-gyümölcs ágazatban, ha az öntözött területek arányát a kívánatosra bővítenénk. A zöldségtermő területeknek gyakorlatilag 100%-ban, a gyümölcsültetvényeknek 70–80%-ban öntözöttnek kellene lenniük. A termelési értéktöbbletnél is nagyobb jelentősége van az öntözésnek a termésbiztonság, vagyis a frisspiac számára az árualap-biztonság, a feldolgozóipar számára a nyersanyag-biztonság fokozásában, különös tekintettel arra, hogy a minden évben stabil és kiszámítható árualap a piacra jutás alapja, és ezzel a versenyképesség egyik kulcstényezője.
A gyümölcsök esetében még összetettebb az öntözés megítélése: egy öntözetlen ültetvényen, melyben a termésbiztonság az aszálykitettség miatt alapjaiban rossz, nem történik nagyon költséges jégháló- és fagyvédelmi beruházás, vagyis az öntözetlen ültetények eleve kitettek a fagy- és jégkároknak is.
– Mi az akadálya az öntözésfejlesztésnek?
– A zöldség-gyümölcs ágazatban az egyik legjelentősebb korlátot az jelenti, hogy számos térségben nem áll rendelkezésre vízforrás. Felszín alatti vizeknél a kiadható, szabad vízkvóta hiánya okoz sok gondot, felszíni vizek esetében pedig nincs a „tábla mellé” vezetve a víz, ami a másodlagos és harmadlagos művek meglétének és üzemeltetésének kérdése. A probléma nem elsősorban a felszíni vízhasználatot, hanem sokkal inkább a felszín alatti vizekre alapozó öntözést érinti, ezért különösen a gyümölcstermesztésben jelent nehezen feloldható ellentmondást az öntözés gazdasági kényszere és a felszín alatti vízkészletek korlátossága.
Megoldást jelenthetne az adott térségben kiosztható vízkvóta mennyiségének megemelése, de a jövőben a vízkészletek – sokkal inkább szigorodó, mintsem lazuló – védelme miatt valószínűsíthetően erre nem lehet számítani. Jelentősre becsült a ki nem használt kvóta mennyisége is. A ki nem használt kvóta egy adott gazdálkodótól visszavehető, ennek intézménye létezik, de ritka, hogy erre a gyakorlatban sor kerül. Jóllehet, jelentős tartalék van a vízkvóták újraosztásában – melyet kísér a felhagyott öntözőtelepek kvótáinak visszavétele –, továbbá a működő öntözőtelepek ki nem használt kvótáinak elvételében. Mindezzel becsléseink szerint akár 20–30% vízkvóta is felszabadítható lenne.
Az előbbi problémához szervesen kapcsolódó kérdéskör, hogy jelenleg a vízkvóta-igénylések a vízjogi engedélykérelmekben meglehetősen kontrollálatlanul, a túlbiztosításra törekszenek. Valós és megalapozott számításokra van szükség arra vonatkozóan, hogy egy-egy növénykultúra mennyi öntözővizet igényel, és ezekkel – a jogszabályban rögzített – átalány- vagy maximált értékekkel kellene számolni a vízkvóta kiosztása során (a tervezői-igénylői adatok helyett). Az eltérő évjáratok miatt nem éves vízmennyiségekben érdemes gondolkodni, hanem hároméves, „csúszó” kvótákban, mely mindenkor három egymást követő év átlagában biztosítja a megadott öntözővíz-mennyiségeket. Mindemellett természetesen hangsúlyt kellene fektetni az öntözési technológia (mikroöntözés), illetve az öntözéssel összefüggő tudás fejlesztésére.
– A tavalyi és a várható pályázatok között van/lesz több, amelyik az alapanyag-feldolgozást támogatja. Az aszály is megmutatta, mennyire kitett a hazai feldolgozóipar például a csemegekukorica és borsótermesztés sikerének. Mire számít, van esélye, hogy 30-40 év után fordulat jön, és megerősödik a hazai feldolgozóipar?
– Magyarországon a csemegekukorica és a zöldborsó együttesen a hazai zöldségtermő terület 60%-át, a feldolgozóipar alapanyag-felvásárlásának 70–80%-át adja, így kapacitáskihasználtságát e két kultúra dönti el. A termelési szerkezet nagyon egysíkú. A termelés és a feldolgozóipar egymásra utalt: mindkét termék 90–95%-ban hűtő- és konzervipari felhasználású. Európai szinten is vannak problémák: a csemegekukorica-ágazat fő kihívásai közé tartozik, hogy több évben nem volt elegendő alapanyag a feldolgozóüzemek részére.
Igaz, pont a 2023-as évben sikerült a termelésnek 4,41%-kal túlszárnyalni a feldolgozóüzemek alapanyagigényét, ám ekkor egy új gonddal kellett szembesülnie az ágazatnak, amire mind a mai napig keresik a megoldást: a kínai import, ami 30–50%-kal olcsóbban érkezik az Európai Unióba. A kínai import volumene 2021 nyarához képest az ötszörösére nőtt, ami konkrét számokkal kifejezve 50 ezer tonna nettó tömegnek vagy 90 ezer tonna félbruttó tömegnek felel meg: ez az európai termelés 15-20%-át teszi ki. Az európai szövetség, az AETMD ezért mintavételes ellenőrzések indítását szorgalmazta, ám nem sikerült olyan minőségi kifogást rábizonyítani a kínai termékekre, amely indokolttá tette volna az importtilalom elrendelését. Szintén nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy dömpingár alkalmazására került volna sor.
Az AETMD-t meglepetésszerűen érte a nagy mennyiségű kínai áru megjelenése, nem voltak felkészülve rá. Pedig Kínában 4,5 millió tonna csemegekukoricát termelnek, és 130 cég foglalkozik feldolgozással. Van egy olyan félelem, hogy a kínai államnak létezik egy mesterterve az ágazat fejlesztésére, mert az nem lehet véletlen, hogy egyszerre ekkora mennyiségű kínai csemegekukorica jelent meg az európai piacokon. A problémát jól mutatja, hogy a csemegekukorica és a zöldborsó termelői ára idén – 2023-hoz képest – 40–50%-kal zuhant.
A hazai feldolgozóipar megerősödése attól is függ, hogy ezekre a problémákra milyen hatékonyan tudunk válaszolni, de a fentiekből is látható, hogy ezek rendkívül összetett kérdések. A feldolgozóipar hatékonysága döntően a nyersanyag árától, a nyersanyag-kihozataltól (vagyis nyersanyag-minőség és a gyártástechnológia korszerűsége), valamint a kapacitáskihasználástól (ami a nyersanyag mennyiségére visszavezethető kérdés) függ. Vagyis a feldolgozóipar hatékonysága döntően a nyersanyag-termelés hatékonyságától, termésbiztonságától és termelési szerkezetének sokszínűségétől függ, de emellett fontos és szükséges a gyártósorok folyamatos korszerűsítése és a megújulóenergetikai fejlesztések.
Fólia, összefogás és a fejlesztési támogatások
– Újra vagy még mindig népszerű beruházási cél a fóliasátras, fóliaházas kertészeti fejlesztés, amivel nagyobb termésbiztonság, hosszabb piaci jelenlét érhető el. Mire számít a közeljövőben e szegmensben?
– Energetikai korszerűsítés keretében az 50-60 éves technológiájú üvegházak/fóliaházak helyébe korszerű, energiatakarékos üzemmódú üvegházak megépítésére van szükség. Az energetikai korszerűsítéseket magasabb támogatási intenzitással lenne szükséges támogatni zöldberuházások keretében, illetve a jelentős bontási költségeket is be kell venni az elszámolható költségek körébe. Nagyon nagy versenyelőnyünk európai viszonylatban a termálfűtés, melyre hosszú távon tudnunk kell alapozni.
Korszerűnek mondható fűtött fóliablokkban kb. 700 ha területen folyik hazánkban zöldséghajtatás. Az üvegházakban egész évben folyik termelés fűtéssel, míg a fóliákban – még a fűtöttekben is – decemberben és januárban szünetel a termelés. Sok fólia csak „vészfűtésű”, így tavasszal és/vagy ősszel 1-1 hónappal lehet meghosszabbítani a tenyészidőt. Ezeken kívül kis légterű (5,0–7,5 m széles) fóliasátrakban történik még termesztés, kb. 95%-ban fűtés nélkül (hideghajtatásban).
A sátor típusú fóliák (5–10 méter fesztávúak) zöme hidegfólia. Új sátor alakú berendezések – néhány 10 méteres fesztávú berendezéstől eltekintve – már nem létesülnek, mert a növény igényei és a munkavégzés körülményei, a hozamok, a minőség tekintetében már nem versenyképesek a nagy légterű sátrakkal, fóliablokkal szemben. Itt nem beszélhetünk bővített újratermelésről, a sátor típusú fóliák legtöbb esetben kis-közepes családi gazdaságokban találhatók, területük folyamatosan csökken. A hajtatott frisspiaci zöldségtermelés – megfelelő szaktudás és technológiai színvonal mellett – versenyképes. Mivel e termékkörből nagyobbrészt önellátók vagyunk, fejlődésre csak az exportpiacokra alapozva van lehetőség! Ehhez a jelenleginél nagyobb fokú szervezettség és koncentráció szükséges az értékesítésben.
– Szinte állandóan visszatérő téma, hogy még mindig, 20-30 év után sincs átfogó, hatékony közös fellépés a zöldség-gyümölcs termelő gazdaságok körében. Másutt sincs, de itt ráadásul közvetlenebb a kapcsolat a termelő – felvásárló – kereskedelem vonalon, hiszen a gazda látja, mennyiért kerül ki a polcokra az a káposzta, alma vagy fokhagyma, amit ő termelt. Miért nincs összefogás, szervezett, széles kört tömörítő termelői összefogás az áruházláncok, a kereskedelem felé?
– A hazai kertészeti ágazat egyik legnagyobb problémája – nemcsak most van így, hanem az utóbbi évtizedekben is – az összefogás hiánya, e nélkül nem lehet komoly árualapot létrehozni. A megoldás egyértelműen az összefogással kezdődik, a biztonságos termelési viszonyok megvalósításával folytatódik, ez növeli majd az exportképességet, de ezekben sajnos minden erőfeszítés ellenére sem állunk jól. Az Európai Unió egy 400–500 milliós piac, gyakorlatilag a belső szereplők számára nyitott. Tehát ha egy magyar cég megfelelő mértékű termelői összefogással és nagy, jó minőségű, homogén árualappal rendelkezik, a világon semmi nem akadályozza meg abban, hogy az uniós piacokon komoly szereplő lehessen.
Ez persze azzal jár, hogy a termelők körében egyfajta minőségbiztosítást, nyomon követhetőséget, harmonizált rendszereket, termesztési technológiát kellene kialakítani – és ez itt a fő gond, ez nem megy konfliktusok, áldozatok nélkül. Ebben kellene előre lépnünk, különben még jobban lemaradunk. Vannak szép példák, de sajnos kevés.
További fontos – talán a legfontosabb – kérdés, hogy az összefogáshoz, a szervezettséghez azonos (homogén) érdek kell. A homogén érdek alapja a termelővállalkozások közötti homogén termelési színvonal. Márpedig a hazai vállalkozások technológiai színvonalukban, tőke- és szaktudás-ellátottságukban meglehetősen heterogének, ami alapjaiban gátolja a közös érdek létrejöttét.
– Az is visszatérő jelenség, hogy bírálják a támogatási-pályázati rendszert, amiért torzítja a piacot, emellett kivárásra ösztönzi a gazdákat. Ez világos, csak az nem, hogyan lehetne ezt elkerülni? Nyilván nem lehet folyamatos pályázati terminusokat kijelölni, másrészt támogatás nélkül a hazai agrárium életképtelen… Mi lenne a FruitVeB javaslata e téren?
– A támogatási rendszerek piaccal és az ágazattal való tökéletes szinergiája nehezen kivitelezhető, viszont ettől függetlenül az erre való állami törekvés megfigyelhető az új támogatási rendszerek kialakításánál. A beruházási-fejlesztési célú támogatásokkal nincs semmi gond, mert azok előre visznek, fejlesztést ösztönöznek. Extenzifikáló hatásai a területalapon járó közvetlen, normatív támogatásoknak lehetnek. A felelősség és a döntés viszont alapvetően a gazdálkodóé, hogy a támogatást hogyan használja fel. Bármely támogatás használható úgy, hogy a gazdaságot előre vigye, de sokan esnek az „elkényelmesedés” és a támogatások felélésének csapdájába. A részbeni megoldás az lehet, ha a közvetlen, normatív támogatásokban erősítjük a kertészeti-szakmai és gazdasági, versenyképességi kritériumokat, bár ennek lehetőségei korlátozottak, mert minden támogatásnak megvan a deklarált célja, amivel elvben nem lehet szembemenni.
– Az idén induló pályázatok között egy sor olyan van, amelyik a feldolgozást, fejlesztést támogatja: élelmiszeripari kisüzemek, üveg- és hűtőházak, post harvest és kertészeti technológiák fejlesztése, digitális átállás, terménytisztítók, tárolók, szárítók fejlesztése. Mit tart ezek közül a legfontosabbnak akár egymagában, akár mint trend és irány a zöldséggyümölcs ágazatban?
– A kertészeti termelésben a legnagyobb kihívás a klímaváltozás és a munkaerőhiány, ezért a legfőbb fejlesztési célok, területek: automatizálás, gépesítés, korszerű és nagy termésbiztonságú ültetvények létesítése, az öntözés, az üvegházak és fóliaházak létesítése. Az utóbbi évek pedig megmutatták, hogy az energiaellátásban fontosak a megújulóenergetikai fejlesztések. Mivel Magyarországon alapvetően alacsony az agrártermékek feldolgozottsága és ezáltal a hozzáadott érték, ezért fontos, hogy – az elsődleges termelés hatékonyságán és a termésbiztonságon túlmenően – fejlesszük a termények elsődleges feldolgozási lehetőségeit, valamint a korszerű tárolási és post harvest kapacitásokat. Ezeket ösztönözhetik a fent leírt támogatási címek, így fontossági sorrendet közöttük felállítani nem lehet. Sőt, a legfontosabb, hogy egy üzemben minden terület fejleszthető legyen a támogatások által, mert egy üzem összefüggő rendszer, amelyben minden területnek „azonos” fejlettségi szinten kell lennie.
Munkaerő, fagykármegelőzés, keleti konkurensek
– Csaknem az összes, hétköznapi fogyasztásra szánt, mégis egykor legendás termék hazai előállítása visszaszorulóban van, akár a fokhagymát, a hagymát, a fűszerpaprikát, a burgonyát, a bogyós gyümölcsöket vesszük, de iszonyú ára van – nyilván a csökkenő hazai termesztés miatt – a gyökérzöldségeknek is. Visszahozható-e a múlt, vagy el kell fogadnunk, hogy import málnát, almát és krumplit eszünk…?
– Vannak olyan termékek, amelyek hazai termesztése gyakorlatilag eltűnt, tipikusan ilyen a málna, amely részint az óriási kézimunkaigény, részint a klímaváltozás miatt vesztette el hazai termőterületének több mint 90%-át. Azt látjuk, hogy elsősorban azok a kultúrák tűntek el, melyek már nem bírják ezt a klímát, és/vagy nagy az élőmunkaigényük. A stratégiai jelentőségű burgonyánál középtávon vissza kell állítanunk az önellátási szintet, vagy legalábbis ahhoz közeli tartományba kell feltornásznunk a hazai termelést. Más zöldségek is, a gyökérzöldségek, a hagyma stb. termelhetők hazánkban is sikeresen, és vannak is erre élő példák. A legtöbb vállalkozás azonban nem rendelkezik azzal a tőkével és szaktudással, ami a versenyképes termeléshez kell. E zöldségkultúrák termelése gépesíthető, így alacsony az élőmunkaigényük, illetve a klímát is elviselik.
A legtöbb kertészeti termék termelhető Magyarországon is versenyképesen, ha egy rendszerben megvan hozzá a korszerű termeléshez szükséges szaktudás, tőke és képzett munkaerő. Ezt a három termelési erőforrást kell megteremteni, mert mindháromnak híján van sok kertészeti vállalkozás. Ha ezt rendszerszinten a kertészeti vállalkozások „alá tudjuk tenni”, akkor lesz fejlődés.
– Az utóbbi 5-8 évben visszatérő jelenség az enyhe február – fagyos március-április, ami tömeges károkat okoz. Ráadásul az egymást követő években visszatérő jelleg miatt ez már a bázisalapú biztosítási rendszert fenyegeti, hiszen az alapul vett előző évek is a fagy miatt teljesítettek rosszul. Milyen megoldást lát erre?
– Tavaly sem kímélt minket a fagy, 2023-ban súlyos károkat okozott elsősorban a kajszi- és őszibarack-ültetvényekben. Ma már tendenciaként kezelhető az enyhe január-február és a tavaszi fagyokkal tarkított március-május. Erre már minden évben számítanunk kell. Fontosnak tartom azonban, hogy az időjárási károk elleni védekezést ne a kárbiztosítási rendszerekre alapozzuk (ami egy már kialakult kárt enyhít), hanem a kár megelőzésére, vagyis a termésbiztonságot fokozó technológiaiműszaki elemekre. Éppen ezért nem is süllyednék el a kárenyhítési rendszerek működésében, mert a megoldás nem azokban van.
– Mind több szó esik arról, hogy a tömegelvű, mennyiségre összpontosító nagy szántóföldi növénytermesztésnek a mai formájában vége, mert a nagy keleti konkurensek – Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán – „lemossák” a magyar árut a piacokról. Így a prémium minőség és az alternatív vagy kiskultúrák szerepe felértékelődhet, s ezzel a hazai zöldséggyümölcs ágazat új lendületet kaphat. Egyetért ezzel a jövőképpel?
– A gabona- és olajnövény-termelés jelenlegi helyzete egyértelműen nyithat egy fejlődési pályát a kertészeti ágazat előtt. De az ágazat fejlődése nem tud bekövetkezni egyik napról a másikra, ehhez egy komplex ágazatfejlesztési terv kell. A korábbiakban volt már szó a munkaerőről és a tőkéről, de nem szóltunk a szaktudásról. Sajnos nagyon sok kertészetben nincs meg a versenyképes termeléshez szükséges korszerű szaktudás. E tekintetben nagyon nagy korlátunk és húsz évre visszatekintő hiányosságunk, hogy a hazai kertészeti kutató- és kísérleti állomások finanszírozási nehézségek miatt a lét szélére sodródtak, így döntően képtelenek korszerű szaktudást szállítani a hazai kertészetnek.
Ezt mutatja az is, hogy azok a vállalkozások, akik élenjárók ma a kertészeti termelésben, külföldről hozzák be a szaktudást. Ha nem építünk tudásközpontokat: kutató-, szaktanácsadó állomásokat, akkor ez a tudás később sem lesz meg. Márpedig ez alapjaiban fékezheti a fejlődést. Mindezen okok miatt a kertészeti ágazat rövid és középtávú fejlődését elsősorban nem az új belépőkre, hanem a meglévő, erős vállalkozásokra és integrációkra lehet alapozni.
SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN
