A lázadás korszaka, a saját egzisztencia megteremtése iránti vágy, a saját lábon állás igénye minden fiatal életében eljön egyszer. Lehet ebben itthon következő próbálkozás, de a külföldi munkavállalástól is sokan remélnek nagy lehetőségeket. S a kérdés, hogy ezt ki hogyan éli meg, tanul-e belőle, a szerzett tapasztalatokat tudja-e jól kamatoztatni? Azt válaszolhatjuk: bizonyosan, hiszen minden változás a fejlődést szolgálja.
Egy Jászapátin élő fiatalemberhez, Ádám Andráshoz (31) látogattunk, aki maga is keresztülment mindezen. Erről kérdeztük vendéglátónkat:
– A külföldi munkavállalás milyen felismerést hozott az életedben?
– Amikor a már működő családi gazdaság mellett talán bizonyítási vágy, talán valóban a saját egzisztencia megteremtése érdekében 1 évet külföldön dolgoztam, a legkeményebb fizikai munkától kezdve mindenben kipróbáltam magam, hogy a saját lábamon meg tudjak állni. Reggeltől estig, megállás nélkül, sokszor csupán csekély megbecsüléssel talpaltunk egy idegen országban, idegen kultúrában, idegen emberek között.
Az állandó rossz idő a hangulatunkra is rányomta bélyegét. A bútorkészítéstől, a rendezvényszervezésen át, a pincérkedésig mindent csináltam. Azt megtanultam: semmit sem adnak ingyen – csak nagyon kemény munkával és sok-sok lemondással lehet fentebb kerülni, eredményt elérni. Azóta sokkal többre értékelem magát a munkát, a hazai boldogulást. Amikor hazaérkeztem szinte azonnal traktorba ültem, és folytattam, ahol abbahagytam.
– Hová térhettél vissza, mivel foglalkoztatok?
– A most felépített családi gazdaság létrejöttét a nagyszülők munkássága alapozta meg. Nagyszüleim libákat tartottak, a libatömés jó megélhetést biztosított ezen a környéken, sokaknak ebből volt bevétele. A téeszesítés idején nagyapám ezt állami keretek között folytatta tovább.
Bár édesapám nem mezőgazdasági végzettségű, az évek alatt ő is beletanult ebbe a mesterségbe, s továbbvitte a libatartást. Mindez egészen addig működött eredményesen, míg válságba nem került az ágazat. Talán a 90-es évek körül lehetett a nagy fordulat, amikor a leadott libákért nem fizetett a felvásárló – sok állattartónak kellett akkor más munka után néznie, és sokan mentek csődbe.
Minden nehézség ellenére a libás évek számomra nagyon izgalmasan teltek. Szerettem az állatokat, s mert apu folyamatosan ment, ha csak lehetőségem volt, vele tartottam.
A felvásárlási gondok után abba kellett hagynia a tevékenységet, úgy döntött, földeket vásárol. Ebben az időben indult el a szántóföldi növénytermesztésünk, akkor még a ma művelt 100 ha területnél jóval kisebb birtokon folyt a gazdálkodás, elsősorban alapkultúrákkal, mint napraforgó, kukorica, kalászosok.
Majd megérkeztek az első gépek, az első munkaeszközök. Nos, ez volt igazán nekem való. Éltem-haltam a gépekért. A mai napig szívesen szerelek, alakítok, javítgatok, igyekszem továbbképezni magam ezen a területen.
A külföldi munka fáradalmai után azonban már ez a 100 hektáros gazdaság várt haza.
– A szakmai fejlődésedet már a középiskolában is szakirányú képzés keretében képzelted el?
– Az iskolák számbavételekor a legjobb választásnak a Szegedi Piarista Gimnázium látszott, mert szerettem volna a nem gyakorlati tantárgyakban erős és biztos tudást kapni, s ekkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy édesapámat követve én is a mezőgazdaságban folytatom-e tovább. Hiába tudtam ekkorra már traktort vezetni, hiába vonzott ennek a területnek a légköre, a gimnázium választásával meg akartam hagyni a más jellegű felsőoktatási pályaorientáció esetleges lehetőségét.
Örültem ennek az iskolának, mert olyan fiatalokkal kerültem össze, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, focizni minden évben legalább egyszer össze tudunk jönni. Sokat köszönhetek a gimnáziumnak.
Az iskolai évek alatt, amikor hétvégéken hazautaztam, első utam a földekre vezetett. Vártak a gépek, a javítások, földmunkák.
– Mivel most itt a családi gazdaság egyik cukorrépaföldje mellett beszélgetünk, ez a tény arra enged következtetni, hogy mégis az agrár-felsőoktatás mellett döntöttél.
– Kisebb kerülőutakat leszámítva valóban a föld vonzása bizonyult a legerősebbnek. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolára jelentkeztem, ahol 2013-ban kertészmérnök szakon végeztem, s most az MSC-képzés is terveimben szerepel. Kiváló tanárainktól olyan tudást kaptunk, aminek a mindennapi tevékenységek során nagy hasznát veszem. Talán nem túlzás azt mondani, ha álmomból ébresztenek, is tudom a hatóanyagokat, a mennyiségeket, mit, hová, mennyit és mikor kell kijuttatni. A gazdaságban az ilyen jellegű kérdésekben már én dönthetek.
Itt, Jászapáti határában, a mellettünk található cukorrépa-terület a családi gazdaság első éves próbálkozása. Integrátori szerződéssel a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. biztosította a vetőmagot, gépi munkákat, háttérmunkát, szakértelmet, illetve a betakarítást és értékesítést is ők végzik, de éppúgy segítséget kapunk tőlük a más földterületünkön folyó munkákban. Ez a vetéstől a növényvédelemig mindenre kiterjedhet.
Nem csak megszerettem ezt a területet, de rá kellett jönnöm, ehhez értek igazán, és ebben van előrelépési lehetőségem. A terveimet szintén a mezőgazdaság gondolatköre alakítja. Ezt szeretném hosszú távon végezni, ebben kívánok még jobb lenni.
– Milyen megvalósítás előtt álló terveid vannak?
– Édesapám válláról nagy terhet vehetek le, mikor átveszem a vállalkozást, így már egy ideje tudatosan készülök arra, hogy tehermentesítsem őt.
A területeink között található egy 7 ha-os szőlőültetvény, ennek teljes feladatköre már hozzám tartozik: az összes munkafolyamat intézése, a növényvédelem, a gépi munkák, a szüret megszervezése, lebonyolítása és az értékesítés, a vevők felkutatása jelenti ezeket a részfeladatokat. Nagyon szeretném a szőlőt nem csak szőlőként, hanem feldolgozás után, borként is értékesíteni. Saját részre szoktunk készíteni, de a nagyobb tételhez présházra és feldolgozógépekre lenne szükség ennek kivitelezéséhez.
Nagyon bizakodó vagyok a fiatal gazda induló támogatással kapcsolatban, amelyre az idén én is pályáztam. Ha sikeres elbírálás után a vállalt beruházás megvalósulhat, szántóföldi paradicsom termesztését kezdhetem meg. Az öntözőrendszer kialakítására, művelőgépek, eszközök, illetve 30-40 juh vásárlására kerülne sor.
Sok reményt fűzök ehhez a projekthez, mert azon a területen, ahol mindez létrejönne, már korábban is folytattak szántóföldi zöldségtermesztést eredményesen. A közelben nagyon sok konzervüzem, felvásárló található, ami nagy előnyt jelent a betakarítás utáni értékesítésben, ez is jó hír. Most várakozom, de addig a munkák nem állnak meg. A gépeket éppen felújítottuk, hiszen kezdődik az aratás.
A területek egy részén van lehetőség az öntözésre, de az évtizedek óta halogatott Jászsági Főcsatorna megépülését is már sokan várjuk, amellyel a térség öntözhetővé válna.
– Gépekkel mennyire vagytok ellátva?
– Abból sosincs elég. A legtöbb munkát el tudjuk végezni, vannak erőgépeink, vetőgép, talajmunkákhoz eszközök, 24 m-es vontatott permetező, és aratni is tudunk. Éppen egy Forschritt kombájnt szedtük szét a napokban szinte darabokra, s teljes csapatmunka eredményeképpen most lett készen.
Néhány évvel idősebb gazdálkodó unokatestvéremékkel – akiktől a legtöbb gyakorlati tudást tanultam – kölcsönösen kisegítjük egymást. Ha például valamilyen gép meghibásodik, vagy hirtelen szükség van még több eszközre, számíthatunk rájuk. Néha az idő a legnagyobb úr, mikor egy-két nap áll a rendelkezésre a vetéshez, vagy egy-egy növényvédelmi problémánál egymástól távoli területen is azonnal be kell avatkozni, ilyenkor nagy előny, ha van lehetőség tartalék gépeket is bevetni.
Csak példaként említem, hogy az aratás után nem várjuk meg, hogy a talaj kiszáradjon, mert a területeinkre jellemző a vízvesztés utáni akár karvastagságú repedések kialakulása. Ezért a talajmunkákat mi betakarítás után egy héten belül el szoktuk végezni, így a még megfelelő nedvességtartalommal rendelkező földeket tárcsázzuk, bedolgozzuk a szármaradványokat. Itt is a gyorsaság a legfontosabb, több gép hamarabb végez.
– Mit jelent számodra a gazdálkodás?
– A legkülönfélébb feladatokat is kipróbáltam már 31 éves koromig, de egyik sem fogott meg annyira, mint a mezőgazdaság. Ez a szakma sok szépséget, s egyben sok kihívást rejt magában. Az eredményes növénytáplálás, -gondozás után látni felnőni egy állományt – ez minden gazda megkoronázott munkasikere.
Sok toleranciát is igényel mindez a társunktól, mert ez a szakma nem 8-tól 16 óráig tart, s számos esetben nem is a gazda dönt a munka befejezéséről vagy megkezdéséről, hanem az időjárás. Ha menni kell a földekre, nincs strand, nincs nyaralás, mert ettől függhet a termelés eredményessége. Ehhez egy társ igazi támasz lehet, aki a megértésével támogatja a termelőmunkát. Menyasszonyom még tanulja ezt a szakmát, szeretném őt bevonni minél inkább – gyógyszerészként a növényorvoslás nem áll távol tőle.
Amikor kimegyek a szőlőbe, mindig teszek-veszek valamit, mert a feladatoknak sosem szakad vége. Ha igazán gondos akarok lenni, nem hanyagolhatom el a folyamatos ellenőrzést. Egyre többet utánaolvasok a termesztésnek, tanulok, hogy még jobb legyek. Télen, amikor nem sok munka akad, szakmai rendezvényekre járok, kiállításokon ismerkedem meg az újdonságokkal. Ha pedig kimerülök, és feltöltődésre vágyom, hobbimnak, a régiséggyűjtésnek hódolok.
