fbpx

Szövetkezzünk!

Írta: Szerkesztőség - 2016 augusztus 31.

A mezőgazdaság sikertényezőiről szóló cikksorozatunk legutóbbi részében perspektívaként említettük meg az Európában igen széleskörűen elterjedt szövetkezeti struktúrákat.

Tekintettel arra, hogy véleményünk szerint a hazai gazdálkodók nehézségeinek egy részére hatékony megoldást jelentene az egyesülés egy-egy megfelelő formája, jelen cikkünket ennek a témának szenteljük. Munkánkat egy, az Európai Bizottság kezdeményezésére készült, az egész unióra kiterjedő kutatás (European Commission, Support for Farmers’ Cooperatives, Final Report, 2012) eredményei segítették.

Árral szemben úszunk

Számunkra elképesztő, ezért hadd ismételjük meg a sorozat legutóbbi cikkében már hivatkozott adatot: a szövetkezések piaci részesedésének átlaga az EU 27 tagállamára 40 százalék, a fejlett nyugat-európai tagállamokban viszont 40-70 százalék! Maga a mérték is magas, de az együttműködésben rejlő érték is óriási. Ezzel szemben a hazai adat kevesebb, mint 20 százalék.

Döbbenetes a különbség annak tudatában, hogy azonos nagyrégióban, egységesen szabályozott piacon igyekszünk érvényesülni, a határon túli termelőkkel versenyezni. Létezik tehát egy „fegyver”, amelyet „nem állítunk hadrendbe” a sikeres gazdálkodásért folytatott harcban. Ráadásul egy, a versenytársak által egyre hatékonyabban használt eszközről mondunk le. Ezt bizonyítja, hogy az európai agrárszövetkezeteket tömörítő szervezet adatai szerint a 100 legnagyobb szövetkezet 2011-ről 2013-ra, mindössze két év alatt 20 százalékkal növelte forgalmát.

Bár a hazai szövetkezések piaci részesedése nem csökken, térnyerésük ellen hat számuk folyamatos csökkenése, amelyet az alábbi ábra is szemléltet. A szektor zsugorodása különösen figyelemre méltó az agrárvállalkozások számának trendszerű emelkedésével szemben.

A földhasználók típusai szerinti megoszlást tekintve meghatározó folyamat a magánszemélyek arányának növekedése a szövetkezetek és gazdasági társaságok arányának csökkenése mellett. A szövetkezetek a művelt területeknek mindössze 4 százalékán gazdálkodnak.

 

 

Miért jó?

Könnyű belátni, hogy egy olyan helyzetben, ahol kontinensek ellátási láncai, árukínálata, ráadásul legtöbb esetben tömegtermékei versenyeznek egymással, ott egy kis gazdálkodási egység lényegében láthatatlanná válik. Érdekérvényesítő képessége pedig arányos lesz a láthatóságával, azaz üzemének méretével. Saját lehetőségeink reális megítélése érdekében pedig nem is repülőről, hanem egyenesen űrhajóról kellene szemlélnünk a piacot, ahol érvényesülni akarunk.

A számos tényező közül kiemelném az információs aszimmetriát, amely a piac fajsúlyos és egyéni szereplői között van. A piac áttekintését biztosító teljes körű informáltság megszerzésére a termeléssel elfoglalt gazdálkodónak szinte bizonyosan nincs ideje/lehetősége.

Jelen esetben tehát igaz, hogy a több jobb/erősebb. Mindegy, hogy inputanyag beszerzésről, vagy értékesítésről, hatékony közös erőforrások felhasználásáról, kockázatmegosztásról, piacszerzésről, érdekérvényesítésről, költségcsökkentésről/-megosztásról, vagy éppen finanszírozásról van-e szó. A szövetkezés végeredménye tehát a versenyképességünk növekedése lesz.

Mire figyeljünk?

Aki eljutott idáig a cikk olvasásában, arról feltételezzük, hogy legalább elméletben már nyitott valamiféle együttműködésre. A szövetkezések előnyeinek további taglalása helyett ezért ebben a bekezdésben néhány olyan szempontot ismertetünk, amelyek az együttműködés sikerének alapvető feltételei a korábban hivatkozott kutatás szerint:

A szövetkezésnek – bármilyen formát is öltsön – megfelelő vezetést és humán erőforrást kell biztosítani. A gazdasági ügyekben, szervezési és szervezetfejlesztési területen való jártasság alapfeltétel. A menedzsmentet professzionális szakember(ek)re kell bízni, aki(k) képes(ek) a megalakulást követően stratégiát alkotni, a célnak megfelelő üzleti modellt kialakítani és működtetni.

A kezdeti lépések megtételéhez természetesen bátran támaszkodhatunk az elérhető anyagokra, nemzeti/nemzetközi szervezetek (pl. COGECA; DG AGRI) szakmai támogatására és az évtizedek alatt felhalmozódott jó gyakorlatokra. A vertikális integráció és a nagyobb hozzáadott értékű termékek felé való elmozdulás elősegíti a szövetkezés életképességét.

Az együttműködési formák, lehetséges tartalmuk rendkívül széles spektruma minden, az agrárgazdaságban érintett szereplő igényére szabható megoldást biztosít. „Csapataink harcban állnak”, és rajtunk múlik, hogy megfelelő felszereléssel vonulunk-e csatába.

Nagyon fontos, hogy mindannyian megértsük: a magányos „harcosok” ideje lejárt, csak együtt tudunk versenyben maradni. Az együttműködések sokszínű lehetőségeit meg kell ismerni ahhoz, hogy a saját környezetünkhöz leginkább illeszkedőt ki tudjuk választani. E sorozat következő cikkeiben a Takarék Agrár Központ ebben próbál majd támpontokat adni.