Ismét egy új és szokatlan arcát mutatta az időjárás az idei télen. Amíg a sarkvidéken a felmelegedés hatására februárban és március derekáig szinte folyamatosan olvadt a jég, addig a Kárpát-medencében farkasordító hideg uralkodott.
Március elején fagyott be a Balaton és a hazai állóvizek, ami önmagában is éghajlati kuriózumnak számított. A késői téli időjárás alaposan feladta a leckét a növénytermesztőknek, hiszen március nagy része is „relatív tétlenséggel” telt. Szerencsére volt egy hét korábban az ország egyes térségeiben, amikor lehetett fejtrágyázni, de aztán a sarkvidéki hideg, a hófúvások ezt is felfüggesztették. A március javarészt az újratervezéssel és a tavaszvárással telt, és igen komoly logisztikai munkát is követelt a munka és egyben a vegetáció indítása. Természetesen nem maradhatott el a tavaszi munkák elejéről a téli káresemények számbavétele, amely a vadkárok, fagykárok felmérését jelentette. A növénytermesztés mellett persze vannak más ágazatok is – halászat, erdészet –, amelyek számára az idei tél komoly tanulságokkal szolgált. Ugyan a téli gazdasági károk számbavétele még várat magára, de azt már látni, hogy az őshonos erdei nagy vadak mellett a vonuló vadmadarak, a kormoránok, a hattyúk, a hódok kártétele a természetben és a növényi kultúrákban már idén is tetten érhető…
Kórokozók, kártevők téli túlélése
Elsősorban a növényvédelmi szakemberek kerültek a termelők kérdéseinek kereszttüzébe március derekától, amikor engedett szorításából a hosszúra nyúló, tavaszba érő tél. Ők viszont nem tudták eldönteni, hogy az enyhe januári-februári tél miatt aggódjanak-e jobban, vagy az azt követő fagyos hetek értékelésére helyezzék a nagyobb hangsúlyt. Különösen izgatottak voltak a gyümölcstermesztők, hiszen sok helyen az országban a kajszi és az őszibarack rügyei is kipattantak, de láttunk már ennél keményebb fagyokból is sikeresen regenerálódó ültetvényeket, ezért az aggódókat igyekeztek megnyugtatni a szakemberek. A szőlő például tavaly nemcsak kibírta a mínusz 20 fokos hideget, de az alvórügyekből még szebb termést is hozott az átlagosnál. A rovarkártevőkkel azonban komoly gondok lehetnek idén, mert nem csak a saját faunánk fajai, de a mediterrán kártevők is sikeresen átvészelhetik az idei telet. A repceállományokban, a repcebogár korai és nagyszámú megjelenésére bizonyosan számítani lehet. Ugyanakkor a repce levelei már most fómásak, a kalászosokon pedig megjelent a sárgarozsda. Mindez azt vetíti előre, hogy komoly gombanyomás várható idén, erős lisztharmat- és szeptória-fertőzésre lehet számítani, persze a szokásos munkamenetben elvégzett fungicides kezelésekkel ezeket a problémákat kezelni tudják a gazdálkodók. Amitől azonban tartani lehet, az a rovarok gyors és nagy egyedszámú migrációja az életképes állományokba. Legalább egy hét húszfokos hideg kellett volna a kártevők megtizedelésére. Nem feltétlenül kell több alkalommal védekezni, de az időzítésre különösen érdemes lesz odafigyelni. Annál is inkább, mert két nap alatt átléphetik a betelepülő rovarok a védekezési szintet, és a késedelem óriási kárt okozhat. Összességében viszont talán elmondható, hogy sem a búzában, sem a repcében nem esett élettani kár, még a tél végi „komolyabb tél” hatására sem. A rettegett pockok viszont pórul jártak a hómentes térségekben, ahol könnyű prédájává váltak a ragadozó madaraknak, ölyveknek és vércséknek.
A hódok elsősorban az erdészeteket, de az erdőtulajdonosokat is bosszantják
Nem mehetünk el szó nélkül a mezőgazdasági területeken tapasztalható téli kártétel mellett. A magyar faunához tartozó erdei vadak mezőgazdasági területeken tapasztalható kártételéről már gyakran beszámoltunk. A szarvas, őz, vaddisznó kártétele ismert és állandó beszédtéma – sőt, vita tárgya – a vadásztársaságok és a mezőgazdászok között. A mögöttünk hagyott tél is minden bizonnyal arra kényszerítette a vadakat, hogy szokás szerint dézsmálják az őszi vetésű repcéket, gabonaféléket, ill. évelő lucernákat, vörösherét, stb. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vadásztársaságok igyekeznek szemes/abrak takarmánnyal ellátni a vadállományt, amelynek azonban lédús takarmányra is igénye van. Erre a „terülj asztalkám” jellegű repce tökéletesen megfelel, és ezt a vadak ki is használják országszerte. A természet rendjébe mindez mégis belefér, különösen, ha megfelelő, értő és méltányos kártérítési gyakorlat követi a vadgazdák részéről. A vadásztársaságok védnöksége alá nem tartozó állatfajok bosszantó kártételéről – amely esetben kártérítésre aligha lehet számítani – kevés szó esett még lapunkban, és ezeket is érdemes a gazdálkodók érdekében felemlíteni.
A hattyú kártétele ellen növényvédőszerrel, netán fegyverrel védekezni lehetetlen, illetve tilos
A nagyobb, még be nem fagyott felszíni vizek közelében gyakori a meglehetősen dekoratív, fehér tollazatú – bütykös és énekes – hattyúk tömeges jelenléte. Ezek a nagytestű vízimadarak sokszor jókora, 30-80 egyedből álló csapatokban járnak táplálkozni az őszi káposztarepce és a fejlettebb őszi kalászosok tábláira. Károsításuk jellegzetesen foltszerű, a fejlettebb állományrészeken gyakoribb, és döntően a repcenövény középső részének, a fiatal leveleknek, esetleg a tenyészőcsúcsnak a károsítását végzik. A hattyú kártétele ellen növényvédő szerrel, netán fegyverrel védekezni lehetetlen, illetve tilos. Valamennyi, hazánkban előforduló hattyú védett állat! Ugyanakkor a hattyúcsapatok kismértékű, de módszeres „zaklatásával” akár gépkocsival, akár „műsas” bevetésével, vagy más, optikai hatáson alapuló vadriasztó eszközzel van némi esély távozásra késztetni – a táblákon egyébként komfortosan berendezkedő, és magukat nem nagyon zavartató – hattyúkat. Ezek alapvetően vízi madarak, lassan, nehézkesen repülnek, és kerülik a felesleges energiapazarlással járó helyváltoztatást. Eléggé intelligens állatok, pár nap után elkerülik azokat a táblákat, ahol napjában párszor zaklatták, felszállásra késztették őket. Ugyanakkor a gazdálkodók türelme véges, hiszen nem abból áll a nap télen sem, hogy a hattyúk kártételét riogatással akadályozzák, miközben jelentős kártételt kell elviselniük elsősorban az egyébként is nagyon költségigényesen termelhető repcében. A kárókatona állománya ugyancsak óriási növekedésen ment keresztül, akár regionális (pl. a Duna egyes szakaszait), akár országos szinten nézzük. Kártétele már-már elviselhetetlen a halászok számára. Fészkelő állományának szabályozását a természetvédelem maga végzi, kártételének helyein pedig – engedély alapján – a halgazdálkodók gyérítik. A vízimadár elképesztő ügyességgel képes a víz alá merülve megfogni a halakat, és azok nem is kis példányait. Mondhatni, hogy ez a halgazdaságok réme, de a horgászok is mélyen érintve érzik magukat a természetes vizek és tavak halállományának gyérítése miatt. Míg az ember nem látja személyesen, addig alig hiszi el, hogy mekkora méretű halat képes elfogyasztani a kárókatona. Olyan is előfordul, hogy a torkán akad, és hosszú ideig nem tud tőle szabadulni, ami végül a hal pusztulásával jár. A kártétel tehát becsülhetően óriási, a madár egyedszámának folyamatos növekedéséből és a napi mohó fogyasztásából kiindulva.
Pár nap után elkerülik azokat a táblákat, ahol napjában párszor zaklatták, felszállásra késztették őket
A hódok elsősorban az erdészeteket, de az erdőtulajdonosokat is egyre többször bosszantják. Olyan jól sikerült a vízi életmódot folytató hódok – közelmúltban történő – visszatelepítése egyes vizes élőhelyekre és azok környezetébe, hogy ma már a kártételük, és nem a faunából, ill. a biológiai láncból való hiányuk okozza a gondokat, hovatovább az elszaporodásukkal jelentős gazdasági károkat okoznak. Csak a Szigetközben mérhető károkozás tízmilliókban mérhető, hiszen nem válogatnak a fák faja és mérete tekintetében. Amelyik a kedvükre való, és a hódváruk építéséhez nélkülözhetetlennek tűnik, azt rágásukkal kidöntik. A károkozás összetett, hiszen az értékes fák elvesztése mellett vízgazdálkodási szempontból is káros a tevékenységük, és ezt a vízügyi szervek és az erdészetek érzik meg leginkább. Mindezekhez képest elenyészőnek mondható, vagy legalább is erősen lokális a vonuló vadludak, darvak és más vízimadarak kártétele, ami erősen függ minden esetben a tél jellegétől, a vonulásuk és pihenőjük tartamától.
Csak a Szigetközben mérhető károkozásuk tízmilliókban mérhető
Cikkünk tartalmi megközelítése természetesen nem sugallhatja a természet rendjébe való beavatkozás jogosságát a termelők mezőgazdasági tevékenységének sikeressége érdekében. Azonban évjáratonként érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítaniuk a szakhatóságoknak egyes fajok túlszaporodásának magakadályozása, egyedszámuk gyérítésére, ami egyben kisebb, elviselhető kártételt eredményezhetne a mezőgazdasági kultúrákban.
SZERZŐ: NZ.
