Magyarországon a burgonya változatlanul népélelmezési cikk, amit visszaigazol az éves szinten mintegy 500-550 000 tonnás fogyasztás. Vannak ételek, amelyekből nem lehet mellőzni a beltartalmi mutatóiban is értékes gumót, máskor pedig éppen köretként nélkülözhetetlen a gasztronómiában.
Sajnálatos tény azonban, hogy a fogyasztás és a hazai termelés nagyon eltávolodott egymástól, hiszen a vetésterület az utóbbi három évtizedben mintegy a hatodára zsugorodott, és mára ebből mindössze 12000 ha-t regisztrálhatunk. Következésképpen a hazai termés jó esetben csak a szükséglet felét-kétharmadát képes kielégíteni, a többit importból kell pótolni. Ha figyelembe vesszük, hogy vannak kiváló magyar termőtájak, van szaktudás, magas színvonalú nemesítés is, remek hazai fajtákkal, akkor érthetetlen a hazai burgonyaágazat erodálódása. A méltatlanul kis vetésterület, a magyar fajták mellőzése, a feldolgozóipar hiánya, a termelési kedv folyamatos hanyatlása, a burgonyavertikum általános érdektelensége, gyenge érdekérvényesítő képessége mind arra enged következtetni, hogy nincs igazán burgonyaágazati jövőkép. Hiányzik a politikai akarat, a szakminisztérium hathatós elvi és anyagi támogatása, nincs felelős gazdája a növénynek és az ágazatnak. Hol van már az idő, amikor a piacokon hegyekben álló Ella, Gülbaba, Kisvárdai rózsa, Somogyi sárga és kifli, stb. burgonyák iránti kereslettel együtt az akkori fajták ismertsége is figyelemre méltó volt. Ma a hatóság által megkövetelt fajtatájékoztató ellenére is csak sárga és rózsa burgonyáról beszélnek az ismerethiányos árusok és a közömbös vevők. A magyar burgonyaágazat mélyrepülésének tehát sokféle oka és sok felelőse van, de ennek nyomába eredni meglehetősen összetett feladat, és az sem biztos, hogy a mostani helyzet bárkin számon kérhető. Ettől persze még lehangoló a burgonyatermesztésünk jelenlegi állapota, mert hiányzik belőle az eredményesség, az önellátásra törekvés, a magyar gazdavirtus és a szellemi szürkeállomány hozadéka…
Az árutermesztés háttere
A burgonya magyarországi termesztését sem kíméli a klímaváltozás. A burgonya azok közé a vízigényes kultúrák közé tartozik, amelyeknek bizonyos fenológiai fázisokban különösen sok vízre van szükségük, és ha nem jutnak hozzá, akkor igen jelentős terméscsökkenés és minőségromlás következik be. Következésképpen ma már alapfeltétele az eredményes termesztésnek az öntözés, ami viszont igen jelentős beruházással jár. A burgonyatermesztés gépesítése egyébként is nagyon költségigényes, és azok a gazdaságok, ahol a korábbi gépsorok leamortizálódtak, ill. használhatatlanná váltak, felhagytak a termesztéssel. Kiváltképpen azért, mert a termésbiztonság messze elmaradt más kultúrákétól, és az értékesítés bizonytalansága is egyre fenyegetőbb tényezővé vált. Maradva a termelésnél, nagyon fontos szemponttá vált a szaporítóanyag beszerzése, hiszen a kereskedelem mindent megtesz azért, hogy a külföldi fajtákat a magyar nemesítésűek fölé helyezze. A minden évben megvásárolandó, nem rezisztens – igaz, bőven termő – külföldi fajták drágán beszerezhető vetőgumója és a sikeres termesztésükhöz szükséges igényesebb termesztéstechnológia mind költségnövelő tényező. A nagy tömegű és lédús termés tárolása, a piac mozgásának kedvező kihasználása viszont a termelők többségének korszerű tárolók hiányában nem adatott meg. Az azonnali értékesítés pedig alapos árcsökkentő tényező, hiszen kiszolgáltatott helyzetet okoz, különösen a kisebb termelőknél.
A burgonyatermesztés gépesítése nagyon költségigényes, és azok a gazdaságok, ahol a korábbi gépsorok leamortizálódtak, illetve használhatatlanná váltak, felhagytak a termeléssel
A magyar burgonyanemesítés
A magyar burgonyanemesítés zászlóshajója a Keszthelyi Burgonyakutatási Központ, amelynek világviszonylatban is párját ritkító rezisztens fajtái a hazai köztermesztésben csak a vetésterület mintegy 20%-át adják. Az intézet – amellett, hogy nemzetközileg is elismert munkájával a veszprémi Pannon Egyetem számára szakmai dicsőséget hoz évek óta – olyan uniós és hazai pályázatokban vesz részt, amelyek a lengyel és szlovén társintézetekkel együtt a jövő ökológiai termesztésre alkalmas fajtáinak kinemesítését célozzák. A sikeres nemesítési munka folytatására további lehetőségei és egyben kötelességei is vannak az egyetemnek. A Központ által elnyert nemzetközi és hazai pályázatokban 4-5 éves távlaton belül olyan új fajták születhetnének – Dr. Polgár Zsolt, a Burgonyakutatási Központ korábbi igazgatójának/nemesítőjének egy rendezvényen elhangzott ismertetése szerint –, amelyek a keszthelyi fajtáktól megszokott rezisztenciák mellett színes chipsek gyártására alkalmasak, vagy kifejezetten szárazságtűrőek. Ez utóbbira egy iráni kutatóintézettel közösen indított pályázat teremti meg a lehetőséget. Ezek a pályázatok mind-mind nagy lehetőségek és a magyar burgonyanemesítés nemzetközi mércével is magas színvonalát dicsérik. A projektek megvalósításához azonban szaktudás, felkészült, stabil kiszolgáló alkalmazotti gárda, az intézetet segítő támogatói akarat és tőkebevonás szükséges. Már az eddigi eredmények is tiszteletet parancsolnak, hiszen 14 fajta képezi a jelenlegi keszthelyi fajtasort, amiből a termelők választhatnak, azonban a sikeres folytatást a Központban zajló jelenlegi átszervezési folyamatok bizonytalan kimenetele miatt a szakma részéről erős kétségek övezik. Az elismert fajták sorában a Balatoni rózsa, a Démon, Katica, Botond vagy a legújabb Aranychipke és Basa a legnépszerűbb, és hamarosan jön a Balatoni sárga is, a választék bővítése érdekében. A magyar burgonyanemesítés e fajták által megújulhatna, és elindulhatna a burgonyaágazat kilábalása a mélypontról, persze markáns marketingtevékenység hatására. Egyelőre azonban nem látszik sem összefogás, sem elvi támogatás, sem közös akarat a nemesítés segítése, eredményeinek hasznosítása érdekében. A szakmai sikerek ellenére nem jut elég pénz és támogató akarat a hazai burgonyanemesítésre, aminek okát talán érdemes lenne megtalálni. Az intézet körül kialakult anomáliák következtében olyan rezisztens fajták szorulhatnak ki a köztermesztésből, amelyek három-négy évig is visszaültethetők a leromlás veszélye nélkül, amivel a termelők igen jelentős költséget takaríthatnának meg, miközben, ellenkező esetben a már futó kutatási projektek teljesítése is veszélybe kerülhet. Kimondatlanul is látszik, hogy a hazai fajták kínálta előnyök ütköznek az import fajták kereskedelmének lobbiérdekeivel. Utóbbiak számára a minden évben történő felújítás hozza rendszeresen a nyereséget, amiről nem szívesen mondanának le. A Burgonya Szövetség és Terméktanács eközben nem hallatja a hangját elég markánsan és kellő eréllyel az ágazat felemelése érdekében, sem a nemesítés, sem az árutermesztés ügyében. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a burgonyaágazat felelősei vagy éppen a felelősséget nem vállalók levágják az „aranytojást tojó tyúkot”, ha ez így megy tovább, és nem lesz hathatós, pozitív változás!
A hazai fajták kínálta előnyök ütköznek az importált fajták kereskedelmének lobbiérdekével. Utóbbiak számára a minden évben történő felújítás hozza rendszeresen a nyereséget
Idei kereskedelmi, termelési tapasztalatok
A tapasztalatok szerint egyelőre nem sikerült tökéletesen érvényt szerezni az FM 34/2016 sz. rendeletének, amely a kereskedelmi egységeket kötelezi a forgalmazott burgonya pontos jelölésére. Fel kellene tüntetni ugyanis a fajtanevet; az áru nem lehetne fajtakevert, és meg kellene jelölni a főzési típust is, kiszereléstől függetlenül. Ezzel szemben gyakori a keveredett fajta a pultokon, és a felhasználásra vonatkozó információ is gyakran hiányzik. Az ellenőrzés gyakorisága nem ismert ugyan, de aligha tűnhet fel a szakmailag nem felkészült ellenőrző személynek, ha nem az a burgonya van a ládában, ami a feliraton szerepel. Az idei termelési tapasztalatok alkalmasak lennének a burgonyatermesztés újragondolására, hiszen a csapadék mennyisége és eloszlása általában kedvezett a növénynek. A korai újburgonya szezonja kedvezőbb volt a tavalyinál, a termelők magasabb árbevételt értek el. A nyári, őszi érésű burgonyák termésátlaga is kielégítő lesz, az árakat pedig az egész Nyugat-Európát sújtó hőséggel együtt járó aszály valószínűleg nem fogja úgy letörni az őszi, téli időszakra, mint a korábbi években. Az árak stabilitása fokozhatja a termelési kedvet, hiszen a termelési kedv is erősen nyereségfüggő és nyereségorientált. Ha a magas termelési költségek magas hozamokkal és jó árakkal párosulnak, akkor a vetésterület enyhe növekedésére lehet számítani a közeljövőben.
Aggódás a jövőért
Az előzőeken túl agronómiai érvek is szólnának a hazai burgonyatermesztés fenntartása mellett, hiszen az ország szántóterületének mintegy háromnegyed részén a négy nagy ipari növénnyel folytatott vetésváltás hosszú távon bizonyosan nem tartható fenn. A fajtahasználatot viszont minden termelőnek alaposan végig kellene gondolnia, hiszen a hazai rezisztens fajták alkalmazásával jelentősen csökkenthető lenne a költségoldal. A kereskedelem pedig még továbbra is adós a jó marketinggel és a pontos tájékoztatással a fogyasztók felé. Egyelőre csak remélni lehet, hogy a hazai burgonyatermesztés nem sorvad el teljesen, és lassú, megfontolt lépésekkel ismét eljut az önellátásig, esetleg a jövőben exportra is képes lesz termelni. Ehhez elsősorban szükség lenne a termelői összefogás erősödésére, a termékpálya vertikális fejlesztésére (feldolgozóipar), az ágazat irányításában szerepet játszó kormányzati és civil szervezetek együttműködésére és nem utolsósorban a hazai kutatási eredmények felkarolására, valamint az egyetlen még megmaradt – kizárólag burgonyanemesítéssel és -kutatással foglalkozó –intézet megőrzésére.
A hazai fajták kínálta előnyök ütköznek az import fajták kereskedelmének lobbiérdekeivel. Utóbbiak számára a minden évben történő felújítás hozza rendszeresen a nyereséget.
SZERZŐ:
NAGY ZOLTÁN
