Idén is sok érdeklődőt vonzott a Malagrow Növénytermesztési Konferencia

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 március 16.

Ötödik alkalommal, idén január 14-17. között került sorra a már hagyományokkal is rendelkező Malagrow Növénytermesztési Konferenciasorozat, Hozamnövekedés a gazdaságosság jegyében címmel. Az újdonságok iránt érdeklődő termelők országszerte nyolc helyszínen ismerkedhettek meg a legfontosabb trendekkel, fejlesztésekkel, támogatási és szabályozási kérdésekkel, miközben emellett gyakorlati ismeretekkel is gazdagodhattak.

Hozamra hangolva


Juhász György, Malatinszki György, Jean-Francois Ducret (Valagro country manager & head sales Central Europe), Balogh Ernő, Márton Zoltán, Major Zoltán

A színvonalas előadások mellett a Malagrow Kft. hivatalosan is bejelentette romániai és szlovákiai terjeszkedését, a Valagro minőségi termékeinek kizárólagos forgalmazójaként. A cég ügyvezető igazgatója, Malatinszki György hangsúlyozta, hogy a komoly szakmai elismerés mellett mindez közel négyszeres piacnövekedést is jelenthet a hazai kkv számára.

Környezetvédelem

A rendezvénysorozat keretében került sor a Valagro Év Legjobb Termelője 2018 díj átadására is, amelyet hazánkban Szántó Lajos érdemelt ki, különösen tudatos és szakszerű termékhasználó termelőként. A megkérdezett partnerek visszajelzései alapján a konferenciasorozat elérte célját: a résztvevők naprakész tudással térhettek haza a növénytermesztés gyakorlati kérdéseit és az agrárigazgatás legújabb szabályozását illetően. Az előadásokon elhangzottak segítséget nyújthatnak a gazdaságos és fenntartható mezőgazdasági termelésben, hogy a tudatos gazdák idén a kertészeti és szántóföldi kultúrákban is még jobb megtérülést érhessenek el.

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.