Az amerikai lepkekabóca végnapjai?
Nem sok növényvédelmi és agrárszakember vagy hobbikertész lehet, aki ne találkozott volna már valamilyen növényen az amerikai lepkekabóca feltűnő, fehér, vattaszerű viaszváladékkal borított egyedeivel, telepeivel.
A rovar bő másfél évtizeddel ezelőtti első magyarországi megtalálása óta sokszor került a figyelem középpontjába, mivel jellegzetes megjelenése akaratlanul is az érintett növényre vonzza a tekintetét a mindennemű apró elváltozásra és gyanús rezdülésre érzékeny növényorvosnak, gazdálkodónak és kertszerető embernek. Ugyanakkor időről időre felmerül a kérdés, hogy valójában milyen jelentőségű kártevőről is van szó? Fontosabb termesztett növényeinken való előfordulásáról, illetve kártételéről viszonylag kevés hazai beszámoló van, ugyanakkor a parkok, közterületek díszfáit és díszcserjéit esetenként jelentős számban meglepő egyedek jelenlétükkel gyakran okoznak bosszúságot a lakosságnak. Ráadásul városi környezetben az alkalmanként elvárt kémiai védekezés számos szempontból nagy körültekintést igényel. Adott tehát egy növényvédelmi jelentőségét tekintve vegyes megítélésű, idegenhonos, behurcolt kabócafaj és ehhez kapcsolódóan a peszticidhasználat szükségességének kérdése. Nem kérdés viszont, hogy a környezetkímélő, alacsony ökológiai kockázatú és egyúttal hatékony növényvédelmi megoldásokra mindenki nyitott. Jó lenne tehát, ha a lepkekabóca-probléma ily módon orvosolható lenne. Most úgy tűnik, felcsillanhat a remény…
Az amerikai lepkekabócáról
Az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) (1. kép) Észak-Amerikában honos faj, melyet 1979-ben találtak meg Európában, elsőként Észak-Olaszországban. Egyes feltételezések szerint a tojást rejtő valamilyen faanyaggal került behurcolásra. A fásszárú növények, köztük a legkülönfélébb származású díszfák, díszcserjék importja, kereskedelme is potenciálisan magában hordozza a fás részeken lényegében észrevétlenül megbújó, telelő lepkekabóca-tojások passzív, emberi közvetítéssel történő, nem szándékos terjesztésének kockázatát. Valószínűleg magyarországi felbukkanása is ez utóbbira vezethető vissza: hazánkban elsőként Budapest belvárosában, külföldről importált szaporítóanyagot is forgalmazó faiskolai lerakatokhoz közeli zöldfelületi platánsarjakról jelezték előfordulását, 2004 nyarán. A kártevő az elmúlt évtizedekben Európa számos országában megtelepedett, és köztük hazánkban is széleskörűen elterjedt. Látványos térhódítása az előbbieken túlmenően nyilvánvalóan igen széles tápnövénykörével is magyarázható, ugyanis az amerikai lepkekabócát ez idáig már több mint 300, a legkülönfélébb növénycsaládokba tartozó növényfajon megtalálták.
1. kép. Amerikai lepkekabóca-imágók szilfán, augusztusban
2. kép. Amerikai lepkekabóca által okozott tünetek bálványfa sarján (fotók: Vétek G.)
Tápnövényei között fás- és lágyszárú növények, köztük gyümölcsfélék (pl. alma, őszibarack, szőlő, málna, dió), szántóföldi növények (pl. kukorica, szója), díszfák és díszcserjék (pl. juhar, ostorfa, platán, szil, vadgesztenye, eperfa, fagyal, galagonya, jezsámen, hibiszkusz, hóbogyó, rózsa, som), valamint erdei, mezei, útszéli és ruderális területek társulásainak lágyszárú fajai (pl. csalán, üröm, parlagfű) egyaránt szerepelnek. A válogatósnak korántsem mondható faj még a gyomként mindenfelé növő bálványfa sarjain is képes kolóniákat képezni (2. kép). A házikertekben növekvő népszerűségnek örvendő fügén is gyakran megtelepszik (3. kép). Ez annyiból lehet érdekes, hogy a füge védelmére jelenleg nincsen engedélyezett növényvédő szer hazánkban, így, ha gyümölcséért neveljük, akkor inszekticidekkel nem kezelhető a lepkekabóca ellen, amit nem árt a kerttulajdonosokban is tudatosítani. Az amerikai lepkekabóca szívogatásával, a lárvák által termelt viaszváladék révén, valamint mézharmat ürítésével – melyen a korompenész is megtelepedhet – okoz leginkább kárt. Közvetlen szívogatása nyomán rendszerint nem szenved érzékeny kárt vagy látványos elváltozásokat a növény, ellenben a feltűnő viaszváladék és a ragacsos, csillogó, gyakran a korompenész miatt meg is feketedő ürülék jelentősen csökkentheti a növények díszítőértékét. Kártétele tehát leginkább esztétikai jellegű, ilyen vonatkozásban viszont gyakran jelentős. Lévén, hogy szúró-szívó szájszervű kabócafaj, már többször felmerült a szakemberekben és kutatókban a kérdés, hogy kórokozók, különösképpen valamely fitoplazma terjesztésében szerepet játszhat-e. A legfrissebb hazai kutatások szerint a rovar képes az őszirózsa sárgulás fitoplazma (‘Candidatus Phytoplasma asteris’) átvitelére a kisvirágú bársonyvirág (Tagetes patula) esetében. Olaszországi vizsgálatok pedig a kivi egy veszélyes baktériumos betegsége (Pseudomonas syringae pv. actinidiae) kapcsán igazolták az amerikai lepkekabócáról, hogy az képes terjeszteni a kórokozót. Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a kártevő szőlőültetvényekben is gyakran előfordul, a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (‘Candidatus Phytoplasma vitis’) terjesztésének képességét eddig nem igazolták vele kapcsolatban. E tekintetben a szőlő kártevőegyüttesének tagjaként növényvédelmi, illetve gazdasági jelentősége nem összemérhető az előbb említett fitoplazma terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) jelentőségével. Már csak emiatt is fontos, hogy hasonló magyar nevük és egyúttal a szőlőben való együttes előfordulásuk ellenére se keverjük össze a két fajt. Külső megjelenésükben szerencsére egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, és rendszertani értelemben is meglehetősen távoli rokonok.
Az amerikai lepkekabóca egynemzedékes faj. Az áttelelt tojásokból a lárvák kelése májustól megkezdődik, majd öt lárvastádium után júliustól – esetenként akár már júniustól – jelennek meg az imágók. Kémiai védekezésre a jelentősebb károk megelőzése céljából tehát alapvetően május-június hónapokban nyílik lehetőség. A faj mozgékonysága, a lárvák viasz nyújtotta védettsége, széles tápnövényköre, az egyedek változatos környezetben – többek között erdőben vagy éppen lakott területeken – való előfordulása, elhúzódó fejlődése, a károsítás ideje alatt virágzó növények, valamint az ürített mézharmatot potenciálisan látogató méhek jelenléte mind-mind olyan tényező, amelyek a hatékony és környezetkímélő inszekticides védekezés tervezését és kivitelezhetőségét sok esetben nagymértékben megnehezítik, esetleg el is lehetetlenítik. Mindezek alapján érthető, hogy miért kezdtek neki nem sokkal az első európai megjelenését, feljegyzett terjedését és károsításait követő években a természetes ellenségei kutatásának. Ezeknek a kiterjedt vizsgálatoknak az eredményeként már a ’80-as években körvonalazódott, hogy hatékony korlátozó szerep nem sok élő szervezettől remélhető az amerikai lepkekabóca esetében, azonban egy szintén Észak-Amerikában őshonos és ott hasonló elterjedésű parazitoidja, a Neodryinus typhlocybae felcsillantotta a reményt.
A lepkekabóca-ollósdarázs Európában és Magyarországon
A Neodryinus typhlocybae az ollósdarazsak családjába (Dryinidae) tartozó, szembetűnő ivari kétalakúsággal jellemezhető, hártyásszárnyú faj. A magyar elnevezés a nőstény imágó elülső pár lábain található jellegzetes fogókészülékre utal. A N. typhlocybae– tudományos neve megtévesztő faji jelzője ellenére – a mezeikabócákat nem, hanem kizárólag csak a lepkekabócák (Flatidae) családjába, azon belül is a Flatinae alcsaládba tartozó fajokat parazitálja. Mindezek alapján javasoljuk magyar névként a lepkekabóca-ollósdarázs elnevezést. A nőstény ollósdarázs az amerikai lepkekabóca valamely, jellemzően idősebb (3–5.) lárvastádiumának szárnykezdeménye alá szúrja be tojását, majd az abból kikelő lárva a gazdatestből táplálkozva fejlődik.
3. kép. Amerikai lepkekabóca-imágók és viaszváladék fügén, július végén
4. kép. Amerikai lepkekabóca nimfájából kitüremkedő lepkekabóca-ollósdarázs lárva júliusban
A halványsárgás színű lárva teste hátulsó felével a gazdatestből gömbölyded formában, szembetűnően kitüremkedik (4. kép). Ez alapján a még élő, de parazitált lepkekabóca-lárvák felismerhetők a kolóniában. Az ollósdarázs lárvája fejlődése befejeztével a gazdát elpusztítja, és annak teste alatt egy jellegzetesen lapított, ovális, fehér, kettős falú gubóban rögzíti magát a levélhez – általában a fonáki oldalon, ahol a lepkekabóca lárvái is táplálkoznak (5. kép) –, majd a gubóban bábozódik. A kifejlődött parazitoid imágó a gubón rágott kis röplyukon keresztül távozik a szabadba.
A N. typhlocybae első példányait – a parazitoid lárvái által a gazdaszervezet elpusztítását követően készített gubók (kokonok) formájában – 1987-től hozták be az USA-ból Olaszországba. Az északkelet-olaszországi ismételt betelepítések nyomán kiterjedt programok indultak a hasznos szervezet széles körű megtelepítése érdekében a ’90-es évek második felétől, jó eredményekkel. Az amerikai lepkekabóca elleni klasszikus biológiai védekezést alkalmazó országok köréhez csatlakozott már az akkori években többek között Franciaország, Svájc, Szlovénia és Horvátország is, de Európa Olaszországtól távolabb eső régióiban is ehhez a módszerhez folyamodtak. A betelepítési programsorozatba bekapcsolódó dél-európai országok fő célja az amerikai lepkekabóca régiókon átívelő, hatékony, tartós populáció-szabályozása volt. Úgy tűnik, a folyamat jó úton halad, ugyanis ma már több olyan országból is ismert a parazitoid faj előfordulása, ahova hivatalosan korábban nem telepítették be. Ilyen ország például Szerbia, Montenegró, Ausztria és Bulgária. Utóbbi két ország kapcsán említésre méltó megjegyzés, hogy mindkettő területén tervbe volt véve és meg is valósítottak célzott betelepítést néhány évvel ezelőtt, azonban mindkét esetben kiderült, hogy az ollósdarázs korábban elérte az adott ország területét, tehát már jelen volt ott az elvégzett kijuttatást megelőzően. A N. typhlocybae első magyarországi megtalálása is véletlenszerű volt, hazánkban hivatalosan kontrollált körülmények között történő betelepítésére sosem került sor. Bár a parazitoidot már a gazdaszervezet 2000-es évek elején történő hazai megtalálását követően célzottan keresni kezdték a SZIE Rovartani Tanszékének munkatársai, akkor még nem bukkantak rá a lepkekabóca által kolonizált növényeken és területeken. 2015 márciusában azonban egy növényvédelmi állattan vizsgára készülő kertészmérnök hallgató az általa Budapest XI. kerületében gyűjtött fényeslevelű fagyal (Ligustrum lucidum) növény levelén megfigyelt szokatlan tünet kapcsán segítséget kért az azonosításban a tanszék munkatársaitól. A mikroszkópos vizsgálat során felmerült a gyanú, hogy a levélen a N. typhlocybae lárvák által képzett, sajátos megjelenésű kokonok láthatók. A gubókból a laborban sikerült kinevelni április második felére egy nőstény és egy hím imágót, melyeket pontos azonosítás céljából elküldtünk Dr. Massimo Olmi taxonómus specialistának Olaszországba. A határozás során beigazolódott, hogy a Budapesten megtalált példányok valóban a N. typhlocybae fajt képviselték. Ezt követően célzott felderítés és vizsgálatok kezdődtek a Rovartani Tanszék koordinálásával annak érdekében, hogy a hasznos szervezet esetleges további hazai előfordulásairól, életmódjáról, valamint a parazitáltság mértékéről pontosabb képet kaphassunk.
5. kép. Lepkekabóca-ollósdarázs kifejlett lárvájának ovális gubója a parazitált amerikai lepkekabóca nimfa testének maradványaival magyalon
6. kép. A lepkekabóca-ollósdarázs 2018 júliusában ismert országos előfordulása. (A fehér csillag az első magyarországi megtalálás helyét jelöli.) (Forrás: Vétek et al., 2019)
7. kép. Lepkekabóca-ollósdarázs gubók borostyánlevél fonákán, egy májusi, budapesti felvételezés során (Fotó: Vétek G.)
A lepkekabóca-ollósdarázs hazánkban is itt van, mára országszerte elterjedt, illetve terjed tovább
Ennek során egy 2014. június végén, egyéb vizsgálati célból hegyi juharról (Acer pseudoplatanus) kopogtatással gyűjtött rovarminta átnézése során egy nőstény példányra bukkantunk. Jelen ismereteink szerint így ez tekinthető az első magyarországi megtalálási adatnak, amely egyébiránt ugyanarról a budai lelőhelyről származik, ahonnan a 2015-ös példányok. Az országos adatgyűjtő és felderítő munka eredményeként kiderült, hogy a lepkekabóca-ollósdarázs széleskörűen elterjedt az országban. 2018-ig Budapest számos további pontján kívül több megyében, illetve településen is találtunk a N. typhlocybae által parazitált amerikai lepkekabóca-egyedeket (6. kép). Határon túli vizsgálataink során a parazitoidot Szlovákia déli, hazánkkal közvetlenül szomszédos településein is azonosítottuk 2018-ban. Érdemes lehet még megjegyezni, hogy a lepkekabóca-ollósdarázs adott élőhelyen való előfordulását lényegében az év bármely szakában, akár télen vagy tavasszal is viszonylag könnyen megállapíthatjuk oly módon, hogy az amerikai lepkekabóca által kedvelt valamely lomblevelű örökzöld növény (pl. borostyán) idősebb, alsóbb leveleinek fonáki oldalát megvizsgáljuk. Itt – ha a parazitoid jelen van a területen –jó eséllyel megtalálhatjuk a kokonokat. Ezek vagy a telelő/áttelelt ollósdarázslárvát (vagy már a bábot) rejtik, vagy esetleg még korábbi parazitáltság nyomán a leveleken megmaradt, parazitoid röpnyílásos, már elhagyott gubók is lehetnek (7. kép).
Mit várhatunk a parazitoidtól?
Bár növényvédelmi jellegű jóslatokba senki sem igazán szeret bocsátkozni, a N. typhlocybae kapcsán több dolog is bizakodásra adhat okot. Bár idegenhonos, és spontán terjedésre láthatóan gond nélkül képes fajról van szó, ökológiai szempontból – legalábbis magyarországi viszonylatban – lényegében nem jelent kockázatot a megjelenése és térhódítása az előzőleg említett gazdaspecializációjának köszönhetően. Hazánkból ugyanis a M. pruinosa fajon kívül csupán egyetlen további, szintén a Flatinae alcsaládba tartozó faj, a Phantia subquadrata előfordulásáról ismert egy egyszeri feljegyzés, azonban ez utóbbi lepkekabóca sem őshonos nálunk, nem eredeti tagja a faunánknak. A lepkekabóca-ollósdarázs sikerét segítheti az is, hogy vizsgálataink alapján – hasonlóan az olaszországi megfigyelésekhez – a faj nemcsak egy-, hanem kétnemzedékes is lehet hazánkban, aminek köszönhetően nagyobb arányú parazitáltság is kialakulhat. 2016 júliusában végzett felméréseink alapján a parazitáltság mértéke kb. 1–17% között alakult az ország különböző településein. A legnagyobb értéket egy Budapest XVIII. kerületi temetőben jegyeztük fel, míg például Martonvásáron, Kecskeméten és Szarvason 1% körüli, Kaposváron 4%-os, Szekszárdon pedig 13% feletti volt a parazitáltság mértéke.
Ez első ránézésre nem tűnhet soknak, ha azonban hozzátesszük, hogy két évvel később, 2018 júniusában Kaposváron már közel 30%, Szekszárdon pedig a korábbinál szintén magasabb, 15% felett volt a parazitált lepkekabócák aránya, és mindemellett továbbra sincs tudomásunk arról, hogy a parazitoidot bárhol az országban célzottan és tömegesen betelepítették volna – ami minden bizonnyal már a kezdetektől jelentősebb eredményt hozott volna –, akkor a számok bizakodásra adhatnak okot a jövőre nézve. Ez idáig a legkevesebb parazitált egyedet az ország északkeleti részén (pl. Miskolc, Debrecen) találtuk, de bizonyára ez is változni fog. Egy hosszú távú délkelet-franciaországi vizsgálatban (Antibes) az első betelepítéstől számított közel 10 év elteltével 70%-ot meghaladó parazitáltságot állapítottak meg. A parazitáltság alakulásának további nyomon követése hasznos információkkal szolgálhatna hazánkban is, azonban megjegyzendő, hogy egy ilyen jellegű munka során számos tényezőt figyelembe kell venni már a tervezés során. A mintagyűjtés helyszíne (pl. természetes, mezőgazdasági vagy városi környezet és azok sajátosságai), időpontja (pl. nyár közepe vagy vége), illetve módszere (pl. milyen növényfajokat vizsgálva, azokról milyen módon gyűjtve a mintát) mind befolyásoló tényező. A lepkekabóca-ollósdarázs hasznos tevékenységét mindamellett hiperparazitoidok korlátozhatják, melyek közül a Pachyneuron muscarum és a Cheiloneurus boldyrevi fajok kerültek eddig a N. typhlocybae kapcsán hazánkból azonosításra.
A lepkekabóca-ollósdarázs tehát hazánkban is itt van, mára országszerte elterjedt, illetve terjed tovább. Hasznos tevékenységét, további szaporodását az amerikai lepkekabóca ellen (is) alkalmazott széles hatásspektrumú inszekticidek használatának kerülésével és egyéb módszerekkel is segíthetjük. Utóbbiak közül például javasolható, hogy városi környezetben az ősszel lehullott lombot ne gyűjtsük össze és semmisítsük meg automatikusan – hacsak egyéb okokból, pl. a vadgesztenyelevél-aknázómoly tömeges előfordulása miatt nem lenne ez kifejezetten indokolt –, amennyiben a levelek fonákán nagy számban találjuk meg a lepkekabóca-ollósdarázs telelésre készülő lárváját rejtő kokonokat. Ez a parazitoidkímélő megoldás egyszerű, semmibe nem kerül, bárki által könynyen kivitelezhető, és hozzájárulhat e hasznos élő szervezet hosszú távú megőrzéséhez.
SZERZŐ: DR. VÉTEK GÁBOR • SZENT ISTVÁN EGYETEM KERTÉSZETTUDOMÁNYI KAR ROVARTANI TANSZÉK
