Ma már a dió is ráfordításigényes kultúra. Az intenzív termelési háttér azonban kifizetődik. Ezt mutatja a lengyeltóti példa, ahol a betakarítás idején jártunk.
A dió rázásakor, begyűjtésekor érkezem Lengyeltótiba. A vastag héjú Alsószentiványi 117 fajta az elsőként mutatja a tisztíthatóság jeleit, úgyhogy meg is indultak a rázógépek. Szép, 34–36 mm-es méretű termések kandikálnak ki a zöld burokból. Az augusztus végi esők ugyan a méretet már nem befolyásolták, de az aszálykár mérséklésére jó hatással voltak, ugyanakkor a tervezett betakarítást pár nappal később lehetett elkezdeni. „Idén talán a két rázás is kevés lesz, aminek kevésbé örülünk” – jegyzi meg a Juglans Hungária Kft. növényvédelemért felelős szakembere, Kovács Amelita.
Az 1997-ben alakult cég 205 hektáron foglalkozik a dióval – valamikor még ez volt Közép-Európa egyik legnagyobb egybefüggő dióültetvénye. Még az állami gazdaságok idején, 1973-ban települt el az első 100 hektár. Az évek során fokozatos cserével, korszerű, oldalrügyön termő fajtákra váltott a gazdaság, amit részben már öntözni is tudnak. Ma már a hazai, tájszelektált fajták nem rentábilisak. Nyolc évvel ezelőtt a piaci igényekre reagálva 23 hektár mogyorót is telepítettek, így változatosabb héjaskínálattal tudnak szolgálni a vevők számára. „A dió 80–90 százalékát héjasan értékesítjük egy hazai üzletláncnak és külföldre. Mi magunk is törünk diót, de nem ez a meghatározó az értékesítésünkben” – mondja Cziráki Imre ügyvezető.
Paradoxon: egyre több beruházás kell a költségcsökkentéshez
A dió – ha valóban a terméséből akarunk profitálni – ma már intenzív gondozást igényel. Ezt követeli az időjárás és a piac is. Az új ültetvényeket már akkor sem telepítenék öntözés nélkül, ha azt nem várná el a pályázati kiírás, hiszen az aszály vált a legnagyobb befektetési kockázattá. A termésbiztonság alapja az olyan bőtermő fajták választása, amelyek a hőmérsékleti szélsőségek idején is megbízható mennyiséget adnak. A csúcsrügyön termő magyar, tájszelektált fajták (A117, M10, T83) – legyen bármilyen minőségű a termésük –, már nem számítanak korszerűnek.
„Nálunk egyértelműen az oldalrügyön termő fajták váltak be, a Fernor és a Lara, de telepítettünk Milotai késeit is. Alapvetően ezekre a diókra cseréljük a régebbi telepítéseket” – sommáz a cégvezető. Fajtaválasztáskor a fő szempont a fagyokat lehetőleg kikerülő, kései fakadás és a bő termőképesség volt.
Ahogy az évtizedek teltek, egyre drágább oltványokat telepítettek egyre sűrűbb térállásban, végül öntözőrendszerrel. A kézi felszedést rázógépek és önjáró betakarító gépek váltották fel, a kézi metszést már síkfalmetszés előzi meg, és az olajjal szárítást a gázüzem váltotta fel. Miközben az évi egy-két permetezésből 8–10 alkalom lett, a fél-egytonnás termésmennyiség 3–4 tonnára növekedett hektáronként. A ráfordítások növelését kikényszerítette a munkaerő drágulása, az időjárás és a piac. Utóbbi a stabilan nagy mennyiségű, homogén árut követeli, míg az időjárás „igyekszik” keresztülhúzni ezt a célkitűzést. Az utóbbi évek fagyos tavaszai és forró nyarai erős stresszt okoznak a fáknak.
„Tavaly tavasszal olyan mértékű gnomóniás fertőzés lépett fel, amelyet azelőtt sosem láttam. Idén tavasszal pedig a Xanthomonas okozott meglepetéseket, ráadásul épp az elvileg ellenállóbb Fernort betegítette meg” – jegyzi meg Amelita. Első pillantásra a piac elismeri a termelési kockázatok növekedését: a tisztított dió fogyasztói ára az elmúlt két évtizedben a 4,2-szeresére nőtt (1. grafikon), míg az általános infláció „csak” a 2,8-szorosára növelte a magyarországi árszínvonalat.
A valóság azonban az, hogy egyedül a kereskedelem tudott árat emelni a fogyasztók felé, a termelők legfeljebb egy inflációkövető áremelést láttak a héjas dió átvételi oldalán. Nem csoda, ha Cziráki Imre úgy érzi, sokkal nagyobb erőfeszítéssel éri el a vállalkozás ugyanazt az eredményt, mint évtizedekkel ezelőtt. Akkor miért van az, hogy 5 év alatt 50%-kal nőtt a hazai dióültetvények területe (2. grafikon)?
Ugyanazt az eredményt kétféleképpen lehet elérni: vagy sok befektetéssel és sok bevétellel, vagy kis befektetéssel és kis bevétellel. Olyan időkben, amikor a beruházások megtérülése akár az időjárás, akár a világpiaci feszültségek miatt kockázatossá válik, érthető döntés lehet a befektetések minimalizálása. A 3. grafikon a dió országos termésátlagának alakulását mutatja, ami nemcsak a rengeteg új ültetvény miatt csökken: 2019 és 2023 között az ország össztermése is több mint ezer tonnával zsugorodott. Tavaly decemberben először értünk el arra a szégyenteljes pontra, hogy a héjas dióból is nettó importőrökké váltunk.
Úgy tűnik, a költségek minimalizálása sehová nem vezet. Bár igaz, ami igaz, az utóbbi öt év időjárása messze volt az ideálistól. Kovács Amelita mégis azt vallja, hogy csak akkor rentábilis a diótermesztés, ha azt intenzíven csináljuk. „A szakirodalom szerint az ötödik évre már ki kell tudni termelni a közvetlen költségeket egy új ültetvénnyel. A mi fáink, sajnos, nem olvasták a szakirodalmat” – mosolyodik el kesernyésen. A nyolcadik évben azonban már nincs panaszuk.
A munkák finomhangolása
A gondoskodás azzal kezdődik, hogy telepítés előtt alaposan feltöltik a talajt káliummal és foszforral. A téli metszések után a rezes lemosópermetezés különösen fontos, hiszen a gombás-baktériumos megbetegedésekkel szemben nehezebb védekezni, mint a rovarok ellen – vallja a növényorvos.
„Egyes évjáratok a virágzás idején tapasztalható meleg, nedves időjárás miatt inkább a Xanthomonasnak kedveznek – ilyen volt az idei – míg mások a gnomóniás levélbetegség számára kedvezőek. Nagy kérdés, hogy még hány évig lesz bevethető állománykezelésre a tebukonazol. Nagy sikernek éltem meg, hogy a FruitVeB-bel közösen sikerült a boszkalid és a piraklostrobin hatóanyagtartalmú Signum WG engedélyét kiterjeszteni a dióra. Így már valamelyest fel tudjuk venni a harcot a Phomopsis és a Botryosphaera ellen. Sokat számít, hogy ügyelünk a fák kondíciójára, lombtrágyázunk, öntözünk. A kártevők rajzását követve és optimális permetlé-borítottsággal védekezünk. Nagyon hatékonynak tartom a csalogató fehérjés, rovarölő szeres permetezéseket a dióburok-fúrólégy ellen. A biológiai készítményeket a mi rendszerünkben hazardírozásnak érzem” – vázolja a szakmai titokként kezelt technológiát Amelita.
Immár nyolcadik éve rajta múlik az adott évi diótermés, és úgy tűnik, ezt sikeresen meg is oldja. „Mindig van hova fejlődni, rengeteg a tanulnivaló, de azt gondolom, az az irány, amit elkezdünk, bíztató” – mondja. A Juglansnál a 3 tonnás szárított hozam az elvárás hektáronként, de egyes ültetvényrészek az 5 tonnás eredményt is hozzák. Ez a metszéstől kezdve a betakarításig rengeteg emberi odafigyelést igényel. A szezonális munkákat 6–8 ember végzi az ültetvényben. A munka dandárja a betakarítást követően kezdődik: 16–18 asszony dolgozik csak a válogatósoron, és még hol van a folyamat vége!
Októbertől karácsonyig mindent el kell adni
„A diótermésünk 80–90%-át Nyugat-Európában értékesítjük, ahol a Dél-Európából, Kaliforniából és Chiléből származó termékekkel kell versenyeznünk. És sajnos, a minőség ma már nem számít annyira, mint az ár” – jegyzi meg Cziráki Imre. A mosást, szárítást és méretre osztályozást követően érdemes a termés minden részét a megfelelő piaci csatornán levezetni. A 32 mm alatti átmérőjű dió alacsonyabb árfekvésű, amit feldolgozásra vásárolnak a kereskedők. Aszályos években ennek az aránya magas. A nagyobb méreteket főként az áruházláncok keresik közvetlen értékesítésre, legyen ez itthon, Ausztriában, Németországban vagy Olaszországban. A termés szépséghibás részét a Juglans inkább maga töri meg, hiszen egy csúnyább héjon belül is lapulhat kifogástalan mag.
„100-ból kevesebb, mint 10 lehet hibás, például léha, almamolyos, vagy akárcsak foltos. A gyengébb küllemű tételeket meg kell törni. Ezt követően szín szerint válogatják szét a dióbelet az asszonyok, majd a fehér diókat egy rázógép méret szerint is leosztályozza. Csak ezt követően kerülnek csomagolásra” – mutatja a gépsort Amelita.
Hozzáteszi: szerettek volna egy optikai válogatót is beszerezni, ami mind a héjas dió, mind a dióbél válogatására alkalmas, de erre majd csak akkor kerülhet sor, ha a 2021 és 2022-ben telepített fák is termőre fordulnak. A Juglans Hungária Kft. fajtasora szeptember elejétől október végéig tartó betakarítást eredményez, és novembert írnak, mire végeznek az összes dió feldolgozásával.
„Novemberben már megjelenik Hamburgban az amerikai héjas dió és a chilei dióbél is, olykor még olcsóbban is, mint amennyit mi szeretnénk kapni az áruért. Ezért nagyjából egy hónapunk van eladni a diónkat a nemzetközi piacon. Boldogok vagyunk, ha kilóként 3 eurót kapunk érte. A hazai piacon karácsonyig van érdeklődés a dióra. Az év többi részére minimális készletünk marad” – foglalja össze a piaci lehetőségeket Cziráki Imre.
Ha végeznek a fajtacserével, egyetlen hónapba kell majd sűríteniük a betakarítást, tisztítást, szárítást. Ehhez szükség lesz még két rázógépre és két betakarítógépre. Jelenleg egy francia R19-es és egy X16-os dióbetakarító söpri össze a lerázott termést, az egyik nyolc, a másik mindössze hároméves. A szárító kapacitása már most megfelelő lenne az egy hónapba sűrített feladatra: 400–500 tonna diót képes egyszerre kezelni.
„Kifejezetten jó érzéseim vannak az idei szezonnal kapcsolatban” – mondja Amelita. Ezt azzal indokolja, hogy idén a tavaszi fagy és a jég nemcsak Magyarországon okozott sok kárt, hanem a francia, olasz, török, görög konkurenciánál is. „Sőt, még Chiléből is extrém magas árakat hallunk. Keresleti piacra számítok a héjas dió piacán, miközben nálunk jó lesz a termés” – fűzi hozzá. A MezőHír oldalán már jeleztük: moldáv és ukrán dióból is kisebb az idei kínálat. Talán ez a szezon másoknál is meghozza a bátorságot egy kicsivel több befektetésre, és Magyarország visszakerül a nettó exportőrök táborába.
Szerző: Gönczi Krisztina
MezőHír Tudástár: oldalrügyön termő diófajta – Az oldalrügyön termő diófajták (pl. Fernor, Lara) a termőrügyeket nemcsak a hajtás végén, hanem az oldalrügyeken is hozzák, így magasabb hozamot és jobb termésbiztonságot adnak. Intenzív ültetvényekben, öntözés mellett különösen gazdaságosak.
