Az EastFruit elemzői szerint Lengyelország az orosz uborka legnagyobb európai vásárlója, importjának oroszlánrésze innen származik – bár erről a kereskedők szívesen hallgatnak.

Az Eurostat adatai szerint 2025 tavaszán az Oroszországból az EU-ba irányuló teljes mezőgazdasági export 79%-kal csökkent 2024 azonos időszakához képest, viszont a frisspiaci uborka behozott volumene az elmúlt négy év legmagasabb szintjére ugrott. Az importban fő szerepet játszottak a lengyel kereskedők, akik csak márciusban 2100 tonna orosz uborkát vásároltak, amelynek 83%-a Oroszországból származott.
A Lengyel Élelmiszerminőségi Felügyelet megerősítette az Eurostat számait: 2025 első negyedévében 125 tétel Oroszországból származó frisspiaci uborkát ellenőriztek, összesen több mint 2000 tonna mennyiségben. Az ellenőrzés időpontjában valamennyi tétel megfelelt a jogszabályi követelményeknek, azonban a származási ország megjelölésében több jogsértést is megállapítottak.
A feltárt jogsértések között jellemző volt a származási ország feltüntetésének hiánya, vagy egy másik ország feltüntetése. Tekintve, hogy a lengyel társadalom oroszellenes, a kereskedők igyekeztek elhallgatni, honnan származnak az uborkák.
Forrás: FruitVeB
Ez a cikk is érdekelheti: Összetorlódott az uborkakínálat, zuhan az ár.